Logika, Helyes ÉrvelésTan, Mítoszirtás és Hit-Eltérítés sok Humorral

Világnézet

Világnézet

2004-ben a bibliai Isten megint özönvízzel gyilkolt!?

2007. május 02. - IGe

Így is hangozhatott volna az a 2004-es hír, amely a délkelet-ázsiai földrengés, majd szökőár ártatlan áldozatairól szólna. Hiszen a bibliai istenhívők szerint minden dolognak az Istenük az oka.

ozonviz2.jpg

Így is hangozhatott volna az a 2004-es hír, amely a délkelet-ázsiai földrengés, majd szökőár, először néhány tízezer, az utolsó és legpontosabb becslések szerint már kb. 300 ezer ártatlan áldozatairól szólna. Hiszen ha a bibliai Istenhívők szerint minden dolognak az Istenük az oka, akkor hát ennek is. Nyitottam a témával kapcsolatban egy megemlékező és egyben egy gondolatébresztő témát az origón. Az adott fórumot az origó főoldala is több napon keresztül ajánlotta. A dolog nagyon tanulságosra sikeredett. Az emlékek és az áldozatok miatt, sokáig nem is merültem bele a mély elemezgetésekbe, de most megteszem.

 

Ez volt az origós vitafórum vitaindítója; " A bibliai Isten a napokban ismét bevetette régi gyilkolási módszerét és egy kisebb vízözön által ölt meg kb. 24 ezer ártatlan embert. Meddig hagyjuk még? Meddig tűrjük?" 2004.12.28. 09:46

 

Nézzük csak erre a hírre a bibliai Istenhívők reakcióit és az én hozzá írt megjegyzéseimet:

 


A. "Nem, ez nem a bibliai Isten volt, hanem csak egy természeti jelenség."

 


- Aham. De akkor a bibliában leírt történet miért is nem volt az? Akkor a bibliai vízözön történet miért is nem egy természeti jelenségre ráhúzott mítosz? Ha ez most természeti jelenség volt, akkor annak is annak kellett lennie. Ha viszont a bibliai Özönvizet a bibliai Isten okozta, akkor ezt se tulajdonítsák másnak. Akkor viszont, a képekből és a híradásokból láthatjuk, hogy milyen szörnyűséges már az is, ha kb. 100 ezer ember hal meg özönvíz által, de milyen lehetett ez a föld teljes népességére vetítve. Tehát akkor a bibliai Isten egy tömeggyilkos szörnyeteg, akit imádni eléggé morbid és torz emberi jellemre és érzelemvilágra vall.

 


 


B. "A bibliai Isten nem gyilkolhatott, hiszen a tudomány szerint csak egy emberi érzelem"

 


– A világ teremtéséhez képest, egy kis vízözön teremtése semmiség. Ha az egyik simán ment a bibliai Istennek, akkor a másik sem lehet gond. Tehát itt nem az számít, hogy más mit hisz, vagy nem hisz, hanem az, hogy a bibliai Istenhívők mit hisznek. Nem csiki-csukizhatnak Istenük jellegével, ha állandóan a világteremtőként és mindennek az okaként hivatkoznak rá pszichés tömegmanipulációikban. Tehát az számít, amit ők hisznek és amit ők hirdetnek. A második világháború lezárása körül a Japán császárnak sem az amerikaiak meggyőzése miatt kellett kijelentenie, hogy nem isteni származású, hanem a fanatizált japán nép meggyőzése miatt.

 

 


C: „Isten nem tartozik magyarázattal. Hiszen ettől vagy hívő.”

 


- Ez megint egy nem normális lelki állapotra vall, ha a bibliai Istenhívők csak úgy mindenféle emberi érzelem nélkül el tudnak legyinteni egy olyan tömegmészárlás és annak okozója mellett, amely jelenleg kb. 100 ezer ember halálát okozta. Ezt tette, vallotta vajon Vatikán is a második világháborúban, amikor közömbös volt a haláltáborokban zajló emberirtásokkal kapcsolatba?

 

A következő hozzászólásokhoz már nem írtam kommentárt:

 

 


D: „Ezeknek az embereknek lejárt az idejük!!!! Isten népirtási szándékkal csinálja ezt. Egyáltalán nem igazságtalanság.”

 


E: „Meg kell fogni a szaporodást”

 


F: „Ez van el kell fogadni. Ha az emberek nem olyanok lennének, mint amilyenek, akkor nem kapnának ennyi büntetést.”

 


G: „Az amcsik se tudják előre jelezni, akármennyi pénzük is van.......ISTEN ha akarja ők is eltűnnek a föld színéről!!!”

 


H: "Vajon becsületes munkával ki engedheti meg magának ma Magyarországon, hogy a Maldiv szigeteken süttesse a hátsóját? Szerintem csak a becstelen gyurcsányifélék és kurtizánok azok, akiknek erre telik."

 


I: "Meddig tűrik a disznók, hogy májkonzervet és pörköltet csinál belőlük az ember? Vagy mikor lázadnak fel szárnyasok ? A felvetett kérdés meglehetősen ostoba, jellemző arra, aki kitalálta."

 


J: "Azt hogy az áldozatok nem ártatlanok, még hamarabb elhiszem mint az ellenkezőjét. Szerintem nincs 24 ezer teljesen ártatlan ember, ha a valláserkölcs szerint osztályozzuk a tetteiket"

 


K: "Kétféle embert halt meg a katasztrófában. Aki Istené, mert Jézushoz tért, ők most örvendeznek. S azok, akik Istent elutasították. Teljesült óhajuk. isten nélkül lehetnek"


L: "A Sátán bérencei támadtak először, Isten csak rendet tesz, igazságot szolgáltat. Nálunk Sátán már kb. 6000000 abortusz gyilkosságot intézett el az elmúlt 50 évben. Egyszer ezért is eljön az ítélet, de ma még meg lehet térni."


M: "Nem érted hogy azoknak lejárt az idejük!!!!! Nem haltak meg, mivel a lélek nem hal meg csak a szánalmas kis testüket hagyta el!! Mer isten vissza hívta őket!!!!Amúgy hidd el 1000-szer jobb helyen vannak..."

 


N:"70 ezernél jár az áldozatok száma, a föld így védekezik a túlnépesedés ellen."

 


O: "A Föld is kilengett - Már 80 ezer áldozat. Az ázsiai szökőárt előidéző földrengés olyan erős volt, hogy a föld is kilengett. Amerikai tudósok állítása szerint a Szumátra közelében történt földmozgás egy millió atombomba erejének felelt meg. Egy kaliforniai intézet tudósai közölték: a felszabaduló energia akkora volt, hogy a Föld a tengelye körül inogni kezdett. -ISTEN nagyon büntet..."

 


P: "Mégis mit tudnál tenni ellene, hogy ne szabadítson az emberekre ilyen katasztrófákat? Azonkívül szerintem ez egy természeti katasztrófa, köze nincs Isten létéhez. De az emberhez annál több lehet. Kizsákmányolják a bolygót, szennyezik, mérgezik, tenger alatt kísérleteznek ..stb."

 

 

 


John Collier (1884-1968)
amerikai szociológus és közszemély,


aki a bennszülött amerikai területek és kultúrák megóvásáért dolgozott
"Szándékosan kerülöm Istent. Hihetetlen szadista volt."

-- from Laurence J. Peter, Peter's Quotations: Ideas for Our Time, also James A. Haught, ed., 2000 Years of Disbelief

 

2007-ben a szélsőséges klimatikus viszonyok miatt ismét várhatóak szökőár kialakulások.


Több mint 294 ezer a cunami áldozatok száma

A bejegyzés trackback címe:

https://vilagnezet.blog.hu/api/trackback/id/tr1566131

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

doomhammer · http://forabettertirpakbokretas.blogspot.com 2007.05.02. 17:15:18

Most ezt nem értem.
Ez elég primitív Istenkép.
Isten, aki vízözönt zúdít az emberiségre, mint egy hibbant diktátor?
Vagy Isten, aki elhárít egy természeti katasztrófát, mint egy Superman?
Ilyen leegyszerűsítő nézetekkel könnyű vitatkozni.

Vagy nem is kell vitatkozni, ki kell törölni az ellenérveket, ahogy TótaW teszi és akkor persze mindenki hülye, aki szeretne mélyebben az Isten-jelenség mögé nézni.

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2007.05.02. 17:32:07

doomhammer

Egyetértek veled. A bibliai Isten egy roppant primitív kis diktátor. Hogy egyesek miért imádják? Hát talán ott kellene keresni az okot, hogy Sztálint és Hitlert is imádták.

doomhammer · http://forabettertirpakbokretas.blogspot.com 2007.05.02. 19:42:49

A bibliai Isten olyan, amilyen a kor emberének az agyában lecsapódhatott.
Lévén, hogy a Bibliát emberek írták.
Rajtuk keresztül halljuk az egész sztorit, tehát kitörölhetetlenül rajta hagyja a nyomait a történeten.

Ahogy a Koránban Mohammeden keresztül.

Az emberek különbözőek, TótaW nagyon tudná imádni a diktatorikus Istent. Én azért azt hiszem, hogy az a sok-sok hívő inkább egy másik Istent szeret, azt, amiről a Biblia írói eredetileg írtak.

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2007.05.02. 20:13:31

"a Bibliát emberek írták."

Hát aki katolus, annak mást kötelező hinnie.

"A KATOLIKUS EGYHÁZ KATEKIZMUSA
A Római Katolikus Egyház tanításának összefoglalása. Megjelent franciául 1992-ben, magyarul 1995-ben. A hivatalos latin szöveg 1997. VIII. 15-én jelent meg.

" 105 A Szentírás szerzője Isten."


www.virtus.hu/?id=detailed_article&aid=18754

doomhammer · http://forabettertirpakbokretas.blogspot.com 2007.05.02. 21:05:38

www.katolikus.hu/kek/kek00050.html#N32
"I. Krisztus -- a Szentírás egyetlen Igéje

101 Isten a maga hozzánk leszálló jóságával, hogy kinyilatkoztassa magát az embereknek, emberi szavakkal beszél hozzájuk: "Isten emberi nyelveken kifejezett igéi ugyanis hasonlóvá váltak az emberi beszédhez, amint egykor az örök Atya Igéje a gyönge emberi test fölvételével hasonlóvá vált az emberekhez". [68]

102 A Szentírás minden szavával Isten egyetlen szót mond: az Ő egyszülött Igéjét, akiben teljesen kimondja önmagát. [69]

"Kedvességtek tudja, hogy Isten egyetlen beszéde húzódik végig minden Íráson, és sok szentnek szája által egy Ige hangzik, akinek mivel kezdetben Isten az Istennél, ott nincsenek szótagjai, hiszen ott nincs idő." [70]

103 Emiatt az Egyház az isteni Írásokat mindig úgy tisztelte, ahogy az Úr testét is tiszteli. A híveknek szüntelenül nyújtja az Élet Kenyerét, melyet mind Isten Igéje, mind Krisztus Teste asztaláról vesz. [71]

104 A Szentírásban az Egyház szüntelenül megtalálja táplálékát és erejét, [72] mert nem csupán emberi szót, hanem ami valójában: Isten Igéjét kapja benne. [73] "A szent könyvekben ugyanis a Mennyei Atya állandóan elébe jön fiainak, és beszélget velük." [74]

II. A Szentírás sugalmazásáról és igazságáról

105 A Szentírás szerzője Isten. "Az isteni kinyilatkoztatást, melyet a Szentírás szövege tartalmaz és elénk tár, a Szentlélek sugalmazására foglalták írásba."

"Az Anyaszentegyház az apostoli hit alapján az Ó- és Újszövetség könyveit egész terjedelmükben, minden részükkel együtt szentnek és kánoninak tartja, mivel a Szentlélek hatására írt könyveknek Isten a szerzőjük, és mint Szentírást kapta az Egyház." [75]

106 Isten sugalmazta a Szent Könyvek szerzőit. "A Szent Könyvek megírására Isten embereket választott ki, akiket erejük és képességeik birtokában úgy használt föl, hogy miközben bennük és általuk Ő maga cselekedett, mint valódi szerzők mindazt, de csak azt foglalják írásba, amit Ő akar." [76]

107 A sugalmazott könyvek az igazságot tanítják. "Mindazt tehát, amit a sugalmazott szerzők, vagyis a szent írók állítanak, a Szentlélek állításának kell tartani, ezért hinnünk kell, hogy amit Isten a mi üdvösségünkre le akart iratni a szent iratokban, azt a Szentírás könyvei biztosan, hűségesen és tévedés nélkül tanítják." [77]

108 A keresztény hit mégsem "könyvvallás". A kereszténység Isten "Igéjének" a vallása: egy olyan Igéé, amely nem írott és néma szó, hanem "megtestesült és élő Ige". [78] Szükségünk van tehát arra, hogy Krisztus, az élő Isten örök Igéje a Szentlélek által megnyissa értelmünket, hogy megértsük az Írásokat, [79] nehogy olyanok maradjanak, mint a holt betű. "

Sugalmazásra írták le emberek.

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2007.05.02. 22:12:03

doomhammer

Jó nagy zagyvaság ez az egész és emberbaráti kötelességünk segíteni azon eltévejedett, beteg embertárainkon, akikre ez hatással van.

Gondolkodo 2007.05.04. 13:40:33

IGe: doomhammer mondott egy ellenervet, te pedig ahelyett, hogy gondolkodo modjara reflektaltal volna, szubjektiv megjegyzest tettel. Ha hiszed, hogy igazad van, akkor nincs szukseg effajta szubjektivitasra, csak mondd az ujabb ervet.

Velemenyem szerint el benned valamilyen fogalom, hogy a keresztenyek mit hisznek Istenrol, de valojaban - hidd el nekem - fogalmad sincs. A te istenkeped - egyszeruseget, de nem minoseget tekintve - leragadt egy 6 eves kisgyerek szintjen (bizonyara olvastad a Katekizmust, ami azt mondja, hogy eletunk egyik celja, hogy Isten szeretetet megismerjuk - ez egy folyamat, az istenkep folyamatosan alakul, tehat nyilvan van kulonbseg egy 6, egy 30 es egy 70 eves hivo istenkepe kozott).

Azt hiszem, ha meggyozobb erveket akarsz felhozni (hiszen eppen az elozo bejegyzesben irt celjaid eleresehez elengedhetetlen, hogy te is fejleszd magad), ajanlom, hogy probald meg egy kicsit tanulmanyozni a keresztenyek istenet (pl. olvasd el C.S. Lewis A nagy valas cimu konyvet, amiben azt hiszem, egy igen fejlett istenkeppel talalkozhatsz).

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2007.05.04. 13:48:49

A bibliai Isten egy roppant primitív kis diktátor. Teljesen egyetértek ezzel doomhammel és nem vitatkozunk.

mindegyki 2007.06.05. 10:27:03

Kedves IGe!

Kár.

Kár, hogy az ateizmus, mint világnézet, nem vitaképes. Pedig elvárható lenne egy jól megalapozott filozófiától, hogy érvei vannak, amik megvitathatóak.

Kár, hogy az ilyen, és ehhez hasonló megközelítések lehetetlenné teszik a szabad választást azok számára, akik másképp gondolkoznak. Így az ateizmus csupán egy "hírverés" Győzike és Bea asszony legutóbbi álveszekedése mellett.

Kár, hogy az érzelmekre apellálva érvelsz, és az ellenérvekre válasz helyett saját tekintélyedre hivatkozva lezárod a vitát. Tkp. ugyanazt teszed, mint a keresztények: csak ők legalább egy vélt vagy valóságos Istent tekintik abszolút tekintélynek, Te pedig saját szavaidat kinyilatkoztatásnak.

Kár, hogy így lejáratod a racionalizmust.

Igazán sajnálom, hogy nem tartod magad méltó ellenfélnek és méltó vitapartnernek doomhammerrel szemben - és azt is, hogy ezzel inkább lejáratod az ateista világszemléletet, megalapozás helyett.

De ez a Te ügyed.

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2007.06.05. 10:38:20

Az ateizmus, nem csak nem vitaképes, hanem legalább akkor a emberi butaság, mint a teizmus. Ezt meg is írtam ezen cikkemben:

Antikarakuttyizmus, azaz miért Marha-ság az erős ateizmus is?
vilagnezet.blog.hu/2007/04/19/antikarakuttyizmus_azaz_miert_marha_sag_


A keresztényeknek van egy speciális Istenük, amelyben még ők sem tudnak eygségesen megegyezni, hogy hány részből tevődik is össze ezért szektákra szakadtak. Ezt a harmadolt, három részből álló Istent, aki apja meg fia is önmagának, meg szentszellent is, hadd röhögjem már ki:-)



mindegyki 2007.06.05. 11:22:49

Na, ezen meg én röhögtem egy jót :))))

Túl sok hely volt a bárkában :))
süti beállítások módosítása