Logika, Helyes ÉrvelésTan, Mítoszirtás és Hit-Eltérítés sok Humorral

Világnézet

Világnézet

P-DOX Semmiben Sem Hívők alapítója válaszol

2009. február 04. - IGe

ige_foto3.jpg

IGe pédox időszámítás szerint 42 018-ban

Miért nem gond a pédox vallásnak az önellentmondás?

-Biztosan sokan emlékeznek Rodolfóra a bűvészre. Tehát Rodolfó kijelentette a bűvész trükkjei előtt, hogy figyeljék a kezét, mert csal, akkor lényegében Ő már nem csalt, hiszen megmondta előre. Tehát végül is Rodolfó és a pédox is tanít. Mindegyik arra, hogy milyenek is az illúziók természetei. -Másrészt az önellentmondó példák felmutatásával való tanítás már egy több ezer éves és jól bevált módszer.

Miért is nem ateista a pédox?

-Abban biztosan különbözik a pédox az ateizmustól, hogy a pédox Isten létét tudományos ténynek tekinti és nem tagadja, vagy nem közömbös számára. A pédox logikus és tudományos igényességgel definiálta Istent és ezen Isten létét tartja tudományos ténynek. Egyébként ha belegondoltok, még az Istenhívők sem ismerik el egymás Isteneit, tehát miért várnám el, hogy az ateisták elismerjék a pédox logikus és tudományos igénnyel definiált Istenét. - Másrészt a pédox az istenhívő embert lelkileg betegnek tartja, akinek ha kéri és nem zavaró számára, segítséget ad, hogy az istenhívő kigyógyuljon ebből a betegségéből és újra, vagy először szabad, független életet tudjon élni. Ja; bigott ateisták gyógyítását is vállaljuk. - Harmadrészt a pédox nyíltan vállalja, hogy vallásos és egyházszerű szervezeti, jogi formát kíván felvenni. Lelki és erkölcsi közösséget is kíván teremteni és nem csak egy intellektuálisat. - Negyedszer az ateizmusnak a köztudat szerint jellemzően a vallások/egyházak felszámolása, megszüntetése a célja, amíg a pédox elfogadja a vallások/egyházak létét, sőt azért küzd, hogy minél több vallás legyen a világunkban. A pédox azt viszont nem tudja elfogadni, hogy vannak államilag favorizált egyházak, egyenlőbbek az egyenlők kötött, ezért ezek túlzott befolyását csökkenteni igyekszik. -Ötödrészt az ateizmus nem tudott elszakadni a zsidó-keresztény bibliai Isten fogalomtól, sőt magától az Isten fogalomtól sem. Magát a nevüket is onnét származtatják egy fosztóképzővel ellátva. A legtöbb ateista a bibliai Istent tagadja és az az Isten van a tudatában, tudattalanjában. A p-dox vallás ezen jóval túllépett és nem hagyta, hogy csak a zsidó-keresztény bibliai gondolatvilág részese legyen. Nem vette át annak nyelvezetét, saját nyelvezetet alakított ki. -Sok más különbözőség is van az ateizmus és a pédox között, de ezek a legfontosabbak.

p-dox_banner_234_x_60_mackos.gif
 
Miért állítod azt, hogy Karakutty Isten teremtője, amikor Karakutty egyenlő Istennel?

-Isten teremtője Karakutty nem lehet egyenlő teremtményével Istennel, hiszen a bibliai Isten sem egyenlő teremtményével Ádámmal. Tehát Karakutty, akárcsak az ultiban szokták mondani übereli Istent.

 
Te hiszel abban, hogy Istent Karakutty teremtette, tehát hiszel Karakuttyban, következésképp teremtményében Istenben is? Akkor még is Istenhívő vagy?

-Nem, mi semmiben sem hiszünk. Vagy ha úgy jobban érted, akkor abban hiszünk, hogy semmiben sem hiszünk. Isten léte egyszerűen tény, hiszen Karakutty teremtette. Tudjuk, hogy létezik. A tudás nem hit. Tehát Isten sem keletkezhetett a semmiből, Őt is teremtették. Ez nyilvánvaló.

Akkor honnét tudod, hogy Istent Karakutty teremtette? Hogyan lehet ezt egyáltalán felfogni?

-Az hogy valaki nem tudja felfogni a Mindenek Előtt Lévő Határtalan Karakutty létét, aki Istent teremtette, az csak az Ő problémája. A bibliai előtti időkből származik az információ, amikor az emberek még sem írni, sem beszélni nem tudtak. Egyébként teljesen logikus a dolog; Hogy a manóba keletkezhetett volna Isten csak úgy magától? Isten nagyon bonyolult és összetett valami, így csak egy nála hatalmasabb és nagyobb és intelligensebb valami teremthette. Egyébként Karakutty létét nem lehet emberi elmével megcáfolni, mert ő felül van a felfoghatóságon. Próbálja meg valaki ha tudja! - Na ugye...- Karakutty létét csak a szuper intelligens sávban gondolkozó, felturbózott qwadró elme képes felfogni. Azt pedig egyenlőre csak keveseknek adatik meg. Aztán azt se felejtsük el, ha Isten csak úgy hipp-hopp keletkezhet magától, akkor az bármikor bekövetkezhet és akkor telelenne a világunk minden szöglete Istenekkel.

Mi az a semmi?

-semmi: Egy speciális mennyiségjelző szó, amely azt fejezi ki, ha valamiből, valamilyen körülmények között nem található meg kimutatható mennyiség. Önmagában használva értelmetlen és zagyva, amit egy elmebetegség gyanús Heidegger nevű filozófus próbált meg beetetni a jó-néppel a "Semmi" írásmóddal. Ő a nagykezdőbetűs semmivel jelölte a nem létezők összességét, ami meg akinek van egy kis gógyija belátja, hogy zagyvaság.


p-dox_banner_nevetes.gif

"...melyik hegyről kiáltotta Jézus, hogy ő Isten Fia ?"

-A róla szóló legenda logikája szerint egyikről és az is lehet, hogy csak domb volt. Akkoriban még nem volt hangosítás és nem voltak vetítőernyők, így a láthatóság és a hallhatóság miatt magasabbra kellett állni a szónoknak, mint a néző és hallgató tömeg. Esetleg bérelhetett volna Jézus a szónoklataihoz, az akkori kor legmagasabb technikai színvonalán álló előadóhelyeket, félkör alakú kőszínházat, vagy küzdőteres fórumot, de tudtommal nem tette és nem is volt rá pénze. Sőt minden ráutaló jel szerint Jézus még írni sem tudott. A mai vallásalapítók, már Interneten írnak, honlapot készítenek, fórumoznak, e-maileznek, újságcikkek jelennek meg róluk, tévében szerepelnek, tévéállomásaik vannak, SMS-eket küldenek, CD-t és DVD-t adnak ki.

"...miképpen ölte meg Szt. István a tesóját?"

-Unokatesókról van szó. Meg a rokonsága más tagjait is kinyíratta, akik a régi hagyomány szerint jogosultak lettel volna a fejedelmi rangra. pl. ezek közül a legismertebb Koppány. Mert azt se felejtsük el, hogy már előtte is volt államformánk, mégpedig fejedelemség. I István, aki Vajként született, lényegében csak egy erőszakos hatalomátvételt vitt véghez, nagy vérengzéssel. Az országra erőltetett egy idegen ideológiát a kereszténységet, mert így idegen országokból katonai támogatást kapott. Akárcsak Kárdár Janika 56-ban. A tanulság csak annyi, hogy ha egyes egyházak érdekkörében történnek a gyilkosságok, akkor az még sem bűn, sőt szent is lehet az arra parancsot kiadó illetőből. Illetve az, hogy az ezzel kapcsolatos hazugságokat az állam is terjeszti, hiszen ezen királyunk csak egy véreskezű hatalomvágyó ember volt, és nem volt sem államalapító, sem erkölcsi mérce az élete.

Mi a véleményed a bibliáról?

- A biblia egy tanmese és egy mítoszgyűjtemény. Ráadásul nem is túl eredeti, hiszen televan régebbi vallásokból származó koppintásokkal. Semmivel sem jobb mint bármelyik más irodalmi mű, ebben a műfajban. Horror, gyilkosságok, a bibliai Isten benne a legnagyobb egoista diktátor. Nem gyerekek kezébe való destruktív mű. Nem valódi, hanem álérték. A biblia jelenleg még vallások alapműve, de nemsokára csak mítosz lesz. Kinövi ezt is az emberiség. "mítosz: 1. hitrege - a társadalmi fejlődés korai szakaszában keletkezett vallási jellegű mesés elbeszélés, amelyben a természet és a társadalom jelenségei, hatóerői megszemélyesítve, természetfeletti lények és legendás hősök képében jelennek meg. 2. egyén v. a közösség cselekedeteit természetfölöttivé nagyító felfogás, elbeszélés, monda. 3. ritk. nem létező, kitalált dolog (forrás: Bakos Ferenc: Idegen szavak  és kifejezések szótára, Akadémiai kiadó , Budapest 1986)"


Mi a véleményed a biblia újszövetség részéről?

- Az újszövetség sem igazán az emberek szeretetére nevelő mű. Abban is csak egy az elsődleges a bibliai Isten. Az ember csak a bibliai Isten dicsőítésének az eszköze. Az újszövetség szintén kivételt és megkülönböztetést tesz az emberek között. Csak éppen nem a fajuk és a bőrszínük szerint, hanem attól függően, hogy hisznek-e a bibliai Istenben, vagy nem. Az újszövetség szerint, aki nem hisz a bibliai Istenben, azt mindenféle hátrányos és megkülönböztető jelzővel látták el, aki pedig hisz azt mindenféle pozitív és előnyös jelzőkkel illették. Mint láthatjuk a későbbi korokat, ezen elméletet felhasználva embereket öltek meg máglyán és keresztes háborúkban. A keresztény egyházak újszövetségi ideológián alapuló visszaélései ellen mindig is küzdöttek a felvilágosult emberek. Ezért sikerült, többek közt a Francia forradalomnak is köszönhetően, a mai napra ellenőrizhető jogi keretek közzé szorítani működésüket. Így napjainkban már nem jelentenek igazi veszélyt az emberiségre.

p-dox_banner_karakutty_1.gif


A hitnek állítólag van ereje, meg hatása. Rendelkezik ilyenekkel a pédoxos hitetlenség?

- Álláspontom szerint és hát ez a valóság is, a hit egy fabatkát sem ér. Ön és mások becsapása. Nagyon sok legenda, mese szól arról, hogy a hit erre, meg arra képes. Aztán ha jobban megvizsgáljuk, rájöhetünk arra, hogy a világon szinte semmi haladó dolog nem történt még a hit és csak is a hit által. A legendák nem igazolhatóak, sőt az derül ki, hogy azok hatalmas nagy lódítások, hazugságok a legtöbb esetben. Szívesen kiállok bármennyi hívő emberrel egymagam, egy-vagy akár több ellenőrzött kísérletre is, hogy a hitnek, vagy a hitetlenségnek van nagyobb ereje? Legyen például a klasszikus; " A hittel hegyeket lehet megmozgatni állítás", vagy bármi hasonló. Nos a hívők próbáljanak meg elmozgatni egy hegyet a helyéről, csupán hittel, én meg majd hitetlenkedem, hogy a helyén fog maradni. Nos lehet a hívők millióinak jelentkezni a próbára, egymagammal szemben.


Milyen belső erő, milyen motiváció hajtja a pédox alapítóját?

- A világ jobbítása, embertársaim segítése, hogy kettős mércék és hazugságok nélküli világban élhessünk. Sokak álláspontjával megegyezően úgy gondolom, hogy a vallási különbözőségek és nézeteltérések miatt van a legtöbb, szenvedés, konfliktus, háború és gyilkosság a földön. Ezt kívánom nagyon is sajátságosan megoldani. Ha valakinek úgy jobban tetszik, vagy érthetőbb, akkor tekintse úgy, hogy egy béke Nobel díjért pedálozok. Ha összejön még életemben, akkor mázlim volt, ha nem, akkor sem fogok összeomlani.

Hogy lehet hasznos elme az az ember, aki semmiben sem hisz?


- A hit hasznossága egy ugyanolyan butaság, mint az elmúlt társadalmi rendszerünkben a szocialista erkölcs hasznossága. Az hogy valaki hisz valami hatalmas nagy butaságban, miért is lenne hasznos? Kinek is hasznos ez? Valakinek biztos hasznot hoz, mert az által az emberek terelhetővé válnak. Persze lehet értékes és hasznos dolgokban is hinni, de abban meg minek? Egyszerűen úgy kell viselkedni. - Ha a konkrét kérdésre válaszolunk, akkor jelen esetben például az által, hogy mi Semmiben Sem Hívők kigyógyítjuk társadalmunkat az Istenhit nevű lelki betegségből. "A hit csak szervezett és irányított ostobaság. " (Aldous Huxley)

Mi oka lehet annak, hogy időnként módosítasz a válaszaidon?

- Az ok, maga a fejlődés és az emberi természet. A világ és én is változom, változhat a véleményem az álláspontom is egy adott kérdésre adott választ illetően. Illetve, ha eszembe jut olyan fogalmazási mód, amit meggyőzőbbnek vélek, akkor módosítok miatta. Maga az álláspont változtatásának a lehetősége és szabadsága, egyben az egyik legfontosabb P-DOX elv is.

Miért nem vagy megértőbb és toleránsabb például a bibliai istenhívő emberekhez?

- A hitbeteg emberekkel kapcsolatosan a megértés és a túlzott tolerancia, vagy a kegyes hallgatás csak elmélyíti betegségüket. Mert akkor azt hiszik, hogy még is csak az a jó és helyes út, amit ők tesznek. Inkább sokkolni kell őket, persze, csak kis adagokban, de folyamatosan. Teljesen őszintén le kell írni, hogy ezért és ezért betegek és azt is a tudomásukra kell hozni, hogy egyáltalán nem jó amit tesznek, még ha azt jónak is képzelik. Csak így lehet elindítani őket a gyógyulás több éves folyamatába.


A pédox még is inkább szabadgondolkodó, ateista, mint bibliai Istenhívő. Jól látom?

- A pédox ateistának nem nevezhető, az itt fentebb már leírt okok miatt, bár tényleg sokkal közelebb áll a pédoxhoz, mint a bibliai alapú vallások. Sőt amíg a pédox az ateizmusnak csak néhány, de azért lényeges elemével nem ért egyet, a bibliai alapú vallásokat gyakorlatilag egészében elutasítja.  Szabadgondolkodó fogalomkör és eszme, viszont egyenesen szinkronban van velünk, csak mi annak egy vallásos változatát hoztuk létre. Lényegében a pédoxot úgy is felfoghatjuk, hogy egy szabadgondolkodó vallás. Hosszú évek óta igyekszem rávenni, mind a szabadgondolkodókat, mind az ateistákat, hogy hozzanak létre egyházi szervezeti formát, de eddig eredménytelenül. Mi megtesszük ezt és vállaljuk, hogy a számunkra elfogadható ateista és szabadgondolkodó értékeket is népszerűsítjük és felvesszük tanításainkba.

Melyik vallás áll hozzátok a legközelebb?

- Talán a zen-buddhizmus, vagy a kezdeti, még el nem ferdített buddhizmus. A p-dox honlap sokkal közelebb áll tanaiban a kezdeti, még el nem ferdített buddhizmushoz, mint sok mostani buddhista irányzat: Buddha [Siddhartha Gautama] (?563-?483 B.C.E.) indiai misztikus és a buddhizmus alapítója mondta: "Ne higyjetek semmiben barátok, csakis azért, mert monták nektek... vagy mert hagyomány, vagy mert magatok úgy képzelitek. Ne higyjétek, amit a tanítótok mond nektek csupán a tanár iránti tiszteletből. Azonban kellő vizsgálat és analízis után eljutsz mindenek javához, hasznához és jólétéhez - ebben az állításban higyjél, és ragaszkodj hozzá, és fogadd vezetődül."


Az írtad a Wikipédián, hogy szerinte egy számítógép is létrehozhat egy vallást. Továbbá, hogy a pédox tagok számára is lehetséges a túlvilági élet. Ezt hogyan is képzeled?

- A számítógép, mint önálló gondolkodó "személy" csak idő kérdése. Magában a p-dox vallásban is úgy képzeljük el a legreálisabban egy egyén túlélését a fizikai halál után, hogy a gondolatvilágát és érzelemvilágét egy adott időpontban le lehetne tölteni egy számítógépbe. Tehát az egyénnel, attól a pillanattól, igaz más úton tovább lehet beszélgetni, vitázni stb... Ha egy gépesített, vagy egy biológiailag előállított testbe fel lehet tölteni az egyén programját, akkor az új érzékelések, mozgás is újra adott. (Akár a fizika szex is. Nézd csak meg itt már milyen élethű gumibabák vannak:-)) Tehát az űrkutatás által már adott egy emberi bőrszerű anyag, adottak a mű izmok, amely egy olyan kötegszerű anyag, amely áram hatására összehúzódik, adott a műszem, adott a beszédfelismerés, adott a beszéd, adott az alakfelismerés. Az IBM fejleszti az emberi agy szintjén gondolkozó számítógépét. A mű ember már csak néhány év kérdése.
 
p-dox_banner_ige.gif
Számomra nagyon fura ez az ember teremtette gépember dolog. Mi lehet ennek a legfőbb előnye?

- Ma is van szeretteinkről, fotó, levél, videó nálunk, csak ez bővülne ki. Egy videó az általunk szeretett emberről persze, hogy nem pótolja az illetőt, de még is több a sima emberi gondolatemléknél.

Mi a véleményed a szeretet hirdetéséről? Azzal csak egyetértesz?


Valami Jézus nevű volt, vagy nem volt vallásalapító kolléga mintha azt mondta volna hogy szeressétek még az ellenségeiteket is. Magam csak elviselést hirdetek, mert Jézus túl sokat és lehetetlent követelt. Magam racionálisabb vagyok.

Mikor lesz valaki pédoxos?

A p-dox önálló egyéniségek csatlakozási pontja. Tehát lényegében nem akkor lesz valaki a tagja amikor annak vallja magát, hanem, amikor az elvei szerint él.

Sokak szerint a p-dox csak egy egyszemélyes vallás, egy hívővel. Mit reagálsz erre?

Egyházaknak van szüksége hívőkre és tagokra. A vallás nem más mint egy rendezett világnézeti, életviteli és erkölcsi rendszer. Akár egy számítógép is képes létrehozni egy vallást és számtalan olyan vallásról tud a vallástudomány, amelyiknek egyetlen egy követője sincs, de ettől még az vallás. A P-DOX vallásnak nincsenek hívői. Nem hívérse alapul, hanem éppen az ellenkezőjére. Tehát nincs benne semmi csoda, hogy a p-dox vallásnak egyetlenegy hívője sincs. A p-dox vallás önálló egyéniségek kapcsolódási pontja.

p-dox_banner_teizmus.gif

A bejegyzés trackback címe:

https://vilagnezet.blog.hu/api/trackback/id/tr29921899

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása