Valláskritika, Mítoszirtás és Hit-Eltérítés sok Humorral

Világnézet

Kötelező-e a postaláda?

2014. november 06. - IGe

 

Biztosan sokan emlékeznek olyan jogi furcsaságokra, anomáliákra és régen elavult, akár több száz éves, de még is hatályban maradt törvényekre, mint az első gépkocsik megjelenésekor, az az előtt kötelezően alkalmazandó piros zászlóval futó ember. Vagy felségárulást követ az el, aki a királyi postabélyeget fejjel lefelé ragasztja fel. Nem is beszélve a hasonlóan bennragadt szextörvényekről, mint például Washington DC-ben, az USA fővárosában a hagyományos misszionárius pózon kívül minden más pozitúra tiltott.

Futó postás2.jpg

Ezek már megmosolyogtatóak, és azért nagy baja nem lesz senkinek sem, ha elfelejti betartani őket. A Magyar Posta Zrt. elavult, a fejlődést figyelmen kívül hagyó levelezéskézbesítési szokásai miatt viszont nem csak a kizárólagos digitális levelezésre áttérni igyekvő állampolgárok, de maga a Posta is eléggé nagy problémákba kerülhet. A működési feltételeiket szabályzó előírásaik annyira elavultak, hogy a mai napig röghöz kötik a hagyományos postaláda létét. A digitális levelezés derekán, amikor számos hivatal kiköti és már el sem fogad papír alapú adatközlést, csak digitálisat. A jog előtti egyenlőség és a fejlődés elve alapján az állampolgároktól a kizárólag digitális levelezésre való átállási jogot megtagadni nem lehet.

Postás jogi gond.png

Tehát a kötelező hagyományos postaláda egy elavult elvárás és paradox módon ellentmond nagyon sok emberi szabadságjogi törvénynek. Egyértelmű, hogy a kizárólagos digitális levelezésre való áttérésnek rengeteg előnye van; Környezetkímélő, gyors, könnyű iktatni, helytakarékos, lakcímtől való távollétkor, utazáskor, nyaralásokkor is megérkeznek a levelek a címzetthez. A hivatalos levél megkapásának visszaigazolása is gyorsabb, több módon is megoldható. Postás, újságos, vagy hirdetésbedobáló által nyitva hagyott felső nyílású postaládafedél esetén esőben nem ázhat el a levél. Egy digitális levelet könnyebb esetleg két digitális postaládába is elküldeni a biztos megkapás miatt. Ja és nem is beszélve a költségkímélésről.

Hagyományos levélnek van nyomtató, nyomtató festék, papír, boríték, feladási és a postára való elmenetel miatt utazási és munkaidő költséghányada is. Ezek összértéke egy ajánlott térti vevényes levélnél 500-600 Ft közé esik minimális esetben, de egy átlagos posta távolságot, postai sorkivárást is kalkulálva már megsokszorozódik. Kocsival postára menve itt Gödöllőn levegőt is szennyezek és sajnos parkolási díjat is fizetek. Tehát nemzetgazdasági elveket is figyelve, rontja Magyarország versenyképességét és gazdasági mutatóit.

Mint nagyon sok dologban teljes életemben, ebben a kérdéskörben is felvállaltam az első nyár csináló fecske szerepét, mert aztán tudom törvényszerűen jön utánam a többi fecske is. Aztán a nyár meg eljön egyébként magától is, még fecskék sem kellenek hozzá. Bár az a normális, ha vannak. Visszatérve, tudtam, hogy lehetnek emiatt konfliktusok, de azok meg arra jók, hogy legyen mit megoldani. Ezen oknál fogva nyomatékosan és határozottan, de azért ha az együttműködés megvan a másik félben, akkor bennem is feltétellel írtam egy ilyen konfliktus után a gödöllői postahivatal vezetőjének egy hivatalos figyelmeztető levelet és azt egy körülbelül 20-25 perces konzultáció keretébe át is adtam és át is vette tőlem. A részletekre most nem térek ki, mert biztosan megtehetem ezt a témában a következő blogbejegyzésemben. A lényeg az hogy elvileg a közös fellépésben, egymás segítésében állapodtunk meg a jogharmonizáció elérése miatt. Nagyon remélem, hogy ez nem csak ígéret lesz, hanem valós tettek és cselekedetek is alá fogják támasztani.

Postai figyelmeztetés 22.jpg

-- Eredeti üzenet --

Feladó: vilagnezet@index.hu
Elküldve: 2014. november 7. 11:8
Tárgy : Kötelező-e a postaláda?



 Tisztelt Magyar Posta!

A "kötelező postaláda" és a  jog előtti egyenlőség és a fejlődés elve alapján az állampolgároktól a kizárólag digitális levelezésre való átállási jogot megtagadni nem lehet jogi elvek paradox módon való ütközésének feloldását elindító írásomat elküldöm önök részére.

Üdvözlettel: Iván Gábor IGe netes közéleti személy

A bejegyzés trackback címe:

http://vilagnezet.blog.hu/api/trackback/id/tr426871961

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

kvadrillio 2014.11.07. 12:41:59

egyenesbeszed1
Egyenes Beszéd
2014. november 06.
Tarjányi: Amerika azt is tudja, kihez került a pénz

Azzal, hogy magyar kormánytisztviselőkkel szemben felmerül a korrupció gyanúja, egy jól értesült külföldi ország zsarolá ...

doggfather · http://apengeele.blog.hu/ 2014.11.07. 12:50:57

"Kocsival postára menve itt Gödöllőn levegőt is szennyezek és sajnos parkolási díjat is fizetek."

Miért Gödöllőn tiltva van a gyalog vagy kerékpárral közlekedés?

poIyvinyI · http://beszelomajom.blog.hu 2014.11.07. 13:04:15

"A jog előtti egyenlőség és a fejlődés elve alapján az állampolgároktól a kizárólag digitális levelezésre való átállási jogot megtagadni nem lehet."

Mivel ez a jog NEM LÉTEZIK, így megvonni, megtagadni se lehet.

Létezik ellenben ez a rendelet, amire hivatkozva a Magyar Posta szerződést köthet és köt is a FELADÓVAL arra, hogy eljutattja a címzetthez a küldeményt:

Kormány 79/2004. (IV.19.) Korm. rendelete a postai szolgáltatások ellátásáról és minőségi követelményeiről - IV. FEJEZET A POSTAI KÜLDEMÉNYEK KÉZBESÍTÉSE Levélszekrénybe történő kézbesítés

Via: levelszekreny.hu/jogi-hatter

A rendelet ELŐÍRJA, hogy:

(1) A levélszekrényt a címzettnek vagy megbízottjának

a) kertes ház esetén a telek - cím szerinti bejáratánál,
b) többlakásos épület, továbbá irodaház, üzletház és egyéb hasonló jellegű intézmény esetén az épület bejárata közelében, egy csoportban, de címhelyenként külön-külön (továbbiakban: csoportos levélszekrény),
c) lakópark, ipari-park, gyártelep esetén a telek bejáratánál, (a portaszolgálatnál),
d) egyéb esetben a címhely ajtaján kell felszerelni úgy, hogy a postai szolgáltató (a kézbesítő) ahhoz biztonságosan hozzáférhessen.

(2) Az (1) bekezdés b)-c) pontjaiban meghatározott esetekben a levélszekrényeket névvel, emelet-, ajtószám, illetve lakásszám megjelöléssel kell ellátni.

(3) Az (1)-(2) bekezdésben foglaltaknak megfelelően elhelyezett és megjelölt levélszekrény hiánya – a felszólítás alkalmazásának a (4) bekezdésben foglalt esetét kivéve – nem mentesíti a postai szolgáltatót az alól, hogy a szolgáltatási szerződésben vállalt kötelezettségének a teljesítését személyes kézbesítéssel megkísérelje. Ennek sikertelensége esetén a küldemény - a megfelelő levélszekrény hiánya miatt – a címzett számára kézbesíthetetlennek tekinthető.

(4) Ha a címzettnek nincs – az (1), illetve a (2) bekezdésben foglaltnak megfelelően elhelyezett és megjelölt – levélszekrénye, a postai szolgáltató 30 napos határidő kitűzésével, igazolhatóan felszólíthatja a címzettet megfelelő levélszekrény felszerelésére. A postai szolgáltató felhívja a címzett figyelmét arra, hogy amennyiben ezt elmulasztja, a postai szolgáltató a levélszekrénybe kézbesítendő postai küldemények kézbesítését mindaddig nem kísérli meg, amíg a címzettől értesítést nem kap arról, hogy a levélszekrényt felszerelte.

(5) A levélszekrénynek és a levélszekrény elhelyezésének a méretadatait a 2. számú melléklet tartalmazza.

(6) E § rendelkezéseit nem kell alkalmazni a támpontos kézbesítéssel ellátott területen.

-----

Gáborom 2014.11.07. 13:15:58

A mi időnkben ezt fontoskodásnak hívták, esetleg önértékelési zavarnak.
Józan észre lenne szükség és némi belátásra: a társadalom jelentős része még nem hülyült bele az űberfasza digitális világba, egy részük azt sem tudja,hogyan kéne on-line ügyintézni, másik része tudja, de nincs rá lehetősége ( Budapest és a városok nem fedik le a teljes országot), megint másik része tud mindenféle on-line tevékenységet végezni és rendszeresen végez is, de van annyi esze,hogy egy nyomorult postaládából nem csinál ekkora ügyet. Vesz egyet,felszereli, és ha valaki mégis rém elavult papíron küld valamit - mondjuk egy választási iroda, mondjuk egy közeli szolgáltató, mondjuk egy hivatal ami másként nem éri el, mondjuk a valóban rég elavult táviratban közlik, hogy hozzátartozója itt és itt meghalt - akkor no problem, az értesítő nem vész el, a távirat célba talál, szóval megy minden a maga útján (elvileg).

Valami hasznosat ha lehetne, van itt milliónyi más és jóval fontosabb probléma, vagy ha az nem megy, akkor meg :hallgatni arany.

vilagnezet.blog.hu · http://vilagnezet.blog.hu 2014.11.07. 13:28:18

Tudjátok a Hadkötelezettséget Ellenzők Ligája is elérte nagyjából a célját 2004-ben, amikor felfüggesztették a sorozást. Igaz előtte jó pár ember vállalta miatta a börtönt is.

Tudjátok a 2012-es Egymillióan a Magyar Sajtószabadságért dolgok is elérték azt a célt, ami nekem igazán fontos volt. A bloggerek és a blogírás nem volt korlátozható, sem regisztrációval, sem semmi mással.

Tudjátok ez a dolog is el fogja érni a célját.

vilagnezet.blog.hu · http://vilagnezet.blog.hu 2014.11.07. 13:42:52

@doggfather:
Gödöllőn új építésű családi házas részen lakom és kb 5 km-re a postától. Tehát ha időigényesebb módon kerékpárral, vagy gyalog megyek, akkor a kieső időm nő miatta.

Unbiased 2014.11.07. 13:48:26

Egy olyan országban, ahol még azt is előírják, hogy milyen színű tollal írj alá egy szerződést, elég nehéz lesz megszabadulni a postaládáktól.

vilagnezet.blog.hu · http://vilagnezet.blog.hu 2014.11.07. 13:52:38

@Unbiased: Optimista klub tagja is vagyok vagy 15 éve. Szerintem sikerülni fog.

kvadrillio 2014.11.07. 14:08:28

Bors Online

2014. november 7., péntek - Rezső
Címlap
Hadas Kriszta kiakadt a magyar kórházakra
2014.11.07. 10:50 | Bors
Hadas Kriszta gyász egészségügy felháborodás Facebook
Hosszú betegség után elhunyt a műsorvezetőnő édesapja. Hadas nemcsak a férfit gyászolja, de a magyar egészségügyre is nagyon dühös.
Test-lélek-szellem, a gyógyulás és az ezoterikus fejlődés új útjai – Test és lélek melléklet a Borsban minden második pénteken!

Elkeseredett írást posztolt Facebook-oldalán Hadas Kriszta, az RTL II műsorvezetője. A híresség, édesapja halála után osztotta meg tapasztalatai a hazai egészségüggyel kapcsolatban, ami durva indulatokat szabadított fel benne.

Hadas és idős, beteg édesapja több fővárosi kórházban is jártak. Volt ahol korrekt bánásmódot tapasztaltak, más helyeken viszont felháborítóak voltak a körülmények.
Fotó: Tv2

„Itt rendesen meghalni sem lehet!!!!” - kezdi bejegyzését az elhunyt fotóriporter lánya, aki ezt követően részletesen leírta milyen körülményekkel szembesült az elmúlt időben kórházi látogatásai során. Míg a Honvéd Kórházzal és az Országos Onkológiai Intézettel elégedett volt, a János Kórházról és a Korányi TBC és Pulmonógiai Intézetről lésújtóan nyilatkozott.

Előbbiről így: „Eklépesztő, balkáni körülmények. Rákos emberek 4-5 órás folyóson való várakoztatása. Persze étlen- szomjan”. Utóbbiról pedig eképpen írt: „Olyan, mint egy kísértet tanya. A hatalmas intézetben pizsamás emberek kóvályognak. Konkrétan poloskák másznak a folyosón! Egy különösen megtermett példányt el is tapostam a kopott linóleumon. Pusztulás, lepukkantság.”

A teljes bejegyzést ITT olvashatja

HÁMER...HOLOEMLÉKMŰVEK-ÉVEKRE MEG ZSIN AGÓGÁKRA KELLENEK A MILLIÁRDOK !!!!!

BASSZAMEG !!!

vilagnezet.blog.hu · http://vilagnezet.blog.hu 2014.11.07. 14:18:42

@poIyvinyI:

Igen, többek közt ez az ami elavult. A postán is ezzel érvelt a főnöknő műszaki vezetője egy nagy jogszabály dossziéval a kezében. Miért? Azért mert az én postaládám már hónapokkal ezelőtt le lett szerelve és helyette digitális átállásra való hirdetmény lett kitéve. Ahogyan a leveleimet a posta visszaküldte, nem stimmelnek a valóságnak. Magyarán okirat hamisítást végez a posta. Mert a mostani előírásaik nem fedik le a valóságot.

fesztiválozó · http://legyenrend.blog.hu 2014.11.07. 14:54:48

Itt törvényekről, rendeletekről van szó, vagyis nem a Postát kéne keresned az ügyeddel, hanem a jogalkotót...

Az még pusztán kíváncsiságból érdekelne, hogy a posta milyen jelzéssel küldte vissza a leveleidet a feladónak, illetve hogy betartotta-e a rá vonatkozó rendeletet (pl. felszólítottak postaláda kihelyezésére)?

Amúgy szerintem kicsit fordítva ülsz a lovon, hiszen a leveleidet nem a posta adja fel, ő csak kézbesít, ergo a neked levélfeladókat kéne presszionálnod a digitális csatornák használatára. Szerinted a posta mit tud kezdeni azzal, hogy te kijelented, hogy ezentúl csak digitálisan kérsz leveleket, de közben érkezik a címedre fizikai küldemény? Tán digitalizálja neked, és küldje el e-mail-en, levéltitkot sértve ezzel??

vilagnezet.blog.hu · http://vilagnezet.blog.hu 2014.11.07. 15:01:07

@fesztiválozó:
Pont azért mentem a Postához, mert közös érdek a közös, együttes fordulás a jogalkotókhoz. Ennek néhány részletét már egyeztettük is.
Most nézik végig az összes ilyen levelet. Aztán beszélünk róla megint.
Tudtommal nem küldtek nekem ilyen papír alapú levelet, de ha küldtek volna ugyebár akkor sem kaptam volna meg, ha nem e-mailen küldik. E-mailen nem kaptam ilyet.

Te ülsz fordítva a LOGIKÁN. A posta akármi is van, nem adhat ki a kezéből a VALÓSÁGNAK NEM MEGFELELŐ visszaigazolást a küldeményről a feladónak, mert az abban az esetben okirat hamisítás. Ezt a postai vezetők is felfogták, neked sem lenne nehezebb.

fesztiválozó · http://legyenrend.blog.hu 2014.11.07. 15:21:05

@vilagnezet.blog.hu: Ajaj. Már meg ne haragudj, de azt hiszem a te LOGIKÁDDAL (vagy inkább a szövegértési képességeddel) van a baj (amúgy a lovon szokás fordítva ülni, nem a logikán, ha a nagy betű ennek szólt volna). Félre ne érts, alapvetően egyet tudok érteni a törekvéseddel, pusztán az eléréshez vezető utat kérdőjeleztem meg.

Egyrészt, én csak kérdeztem, hogy a posta pontosan milyen jelzéssel küldte vissza neked küldött leveleket (nem mondtam olyat, hogy kiadhat a valóságnak nem megfelelő visszaigazolást). Egy egyszerű kérdésben nem kell logikát keresni, erre pusztán kíváncsi voltam (de nem válaszoltál).
A logikai bukfenc ott van, hogy a postát keresve próbálsz átállni digitális levelezésre, amikor ő csak közvetítő közeg közted, és a neked levelet feladók között. A közeget pedig a feladó választhatja meg. Ergo (logikusan) a fenti levelet minden neked levelet feladóknak el kellet volna küldened, amit valószínűleg nem tettél meg, mert ha megtetted volna, akkor nem kaptál volna fizikai küldeményt, vagy ha megtetted, akkor azok figyelmen kívül hagyták a kérésed.

Más. Nem gondolom, hogy a postának érdeke az ügyedben a jogalkotókhoz fordulás. :(

vilagnezet.blog.hu · http://vilagnezet.blog.hu 2014.11.07. 17:10:27

@fesztiválozó:

Válaszoltam, sok levél volt és most vizsgálják és dolgozzák fel az adatokat. Időt kértek rá. (tudsz olvasni???!!!)

Akármilyennel is küldték vissza a leveleket, egyik sem felel meg a valóságnak. Az a probléma, hogy a meglévő beixelendő rublikák egyike sem jó. Tehát bármelyik is történt, akkor is okirat hamisítást követtek el lényegében. Egy esetben nem történt volna hiba, ha az egyik rublikát beixelik + oda írják, amit a postaládán lévő felhívásban kértem. "átállás digitális levelezésre, vilagnezet@index.hu". Ezt utóbbit viszont nem teljesítették biztosan, tehát a levél visszaküldésének oka és indoka nem felelt meg a valóságnak, ergó "okirat hamisítás."

A rendelet használónak kell elsődlegesen kezdeményeznie a változtatásokat, ha abban problémákat, anomáliákat, vagy csak technikai elavultságot, vagy túlhaladottságot lát. Lásd a szikratávírók, telexgépek már ki lettek vonva a posta által használt eszközállományból és módszerekből.

vilagnezet.blog.hu · http://vilagnezet.blog.hu 2014.11.07. 17:49:52

Jelenleg ilyen lehetőségek vannak beixelésre a postai nyomtatványon:

cím nem azonosítható
nem kereste
elköltözött
bejelentve: meghalt, megszűnt
címzett ismeretlen
átvételt megtagadta
kézbesítés akadályozott

Teljesen egyértelmű, hogy egyik sem felel meg a valóságnak, digitális levelezésre való átállásnál, amennyiben a postaláda helyére egy felhívás került, amelyen a digitális postacím szerepel.

nitro1 2014.11.07. 19:57:39

Ha csak a listából lehet választani, akkor szerintem ez a megfelelő válasz: "kézbesítés akadályozott". Persze melléírva a te szövegedet, ami a postaládára van írva. Szerintem szélmalomharc, de sok sikert! :-)

vilagnezet.blog.hu · http://vilagnezet.blog.hu 2014.11.08. 06:11:27

@nitro1: Egyetértek és szerintem is csak így jó és ezt is mondtam a helyi postai vezetőknek a megbeszélésünkkor. Maga a "kézbesítés akadályozott" azért nem elégséges, mert példa kedvéért az jelentheti azt, hogy nincs felszerelt postaláda, de nem felel meg a valóságnak azért mert nem írja le azt a tényt, hogy a címzett más módon gondoskodni kíván a küldeményei megkapásáról.

Szélmalomharc??? :-) ahogyan én szoktam: Minden szélmalmon van egy ajtó. Azon bemegyek és egy marék kemény fémet szórok a szélmalom fogaskerekei közé és a szélmalom ettől összetöri saját magát. Működésképtelen lesz.

A posta érdeke is az együttműködés velem, mert ha azt teszi, akkor ebből nagyon jól tud kijönni az ötleteim által. Hiszen már ma is van a postának számos digitális, fizetett szolgáltatása. A levéltitok, meg csak annak levéltitok, akinek erre nincs felhatalmazása. ...

Kenderice 2014.11.08. 16:40:02

Eszem megáll! Most komolyan! Nem a postát kellene baszogatni ez miatt! A posta nem tehet arról, hogy valaki levelet küldött neked! Baszogasd a feladót, hogy küldje elektronikus úton...
A posta csak "teljesítési segéd"!

vilagnezet.blog.hu · http://vilagnezet.blog.hu 2014.11.09. 07:41:42

@Kenderice:

Nem vagy eléggé figyelmes. Nem is azért zargatom őket, hanem másért.

fesztiválozó · http://legyenrend.blog.hu 2014.11.10. 10:21:05

@vilagnezet.blog.hu: Nem értelek. A "kézbesítés akadályozott" pl. tökéletesen lefedi azt, hogyha nincs postaláda. De mindegy is.

Ha a hivatalos panaszodra küld választ a posta, kérlek azt is tedd fel. Biztos nagyon szórakoztató lesz az is! :)

vilagnezet.blog.hu · http://vilagnezet.blog.hu 2014.11.10. 20:37:43

@fesztiválozó:

Maga a "kézbesítés akadályozott" azért nem elégséges, mert példa kedvéért az jelentheti azt, hogy nincs felszerelt postaláda, de nem felel meg a valóságnak azért mert nem írja le azt a tényt, hogy a címzett más módon gondoskodni kíván a küldeményei megkapásáról.

vilagnezet.blog.hu · http://vilagnezet.blog.hu 2015.09.08. 08:41:04

Riválist kap a Magyar Posta
Stubnya Bence
2015.09.08. 07:39

Új postai szolgáltató kapott engedélyt, így konkurenciája lesz az eddig monopolhelyzetben lévő Magyar Postának. A City Mail Hungary Kft. a könnyebb, legfeljebb 50 grammos levelek kézbesítése terén lehet versenytársa a Magyar Postának - írta az MTI a Magyar Nemzet keddi számára hivatkozva.

A City Mail azért kaphatott engedélyt, mert a 2013-as postatörvény az uniós szabályokat átvéve liberalizálta a postai szolgáltatások piacát, így tehát nem csak az állam, hanem magánvállalkozások és más állami cégek is végezhetnek postai szolgáltatásokat, közölte a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság a lappal.

A kft. kérelmét áprilisban még elutasította a hatóság, de most már csak a cégen múlik, hogy mikor jelenik meg a piacon. Az anyacéget 2008-ban alapították Dubajban, hazai leányvállalatát pedig 2011-ben jegyezték be. 2013-ban egy másik cég, a az osztrák állami tulajdonú Febra is kérelmezte, hogy beléphessen a piacra, de ők nem kaptak engedélyt.

vilagnezet.blog.hu · http://vilagnezet.blog.hu 2015.09.08. 10:00:16

Dubaji versenytársat kapott a Magyar Posta

2015. szeptember 08., kedd, 07:08

Szerző: MTI

Új postai szolgáltató kapott engedélyt; a City Mail Hungary Kft. a legfeljebb 50 grammos levélküldemények kézbesítése terén lehet versenytársa a Magyar Postának – írta a Magyar Nemzet a keddi számában.

A 2013-as postatörvény az uniós jogharmonizáció jegyében liberalizálta a postai szolgáltatások piacát, ez alapján kaphatott engedélyt a cég – közölte a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság a lappal.

A cikk szerint a kft. kérelmét áprilisban még elutasította a hatóság, de most már csak a cégen múlik, hogy mikor jelenik meg a piacon. Az anyacéget 2008-ban alapították Dubajban, hazai leányvállalatát pedig 2011-ben jegyezték be.

A City Mail Hungary kft. mellett már 2013-ban kérelmet nyújtott be a postapiacra való belépés érdekében az osztrák állami tulajdonú Febra, ám ez a társaság nem kapott engedélyt – írta a Magyar Nemzet.

vilagnezet.blog.hu · http://vilagnezet.blog.hu 2015.12.08. 14:30:34

Szeretné, ha a postai levelei az e-mail fiókjába is megérkeznének?
Origo2015.12.08. 12:030

Az amerikai posta új szolgáltatást indít, a levelek feldolgozása közben képet készítenek a borítékokról, a képeket e-mailben még kézbesítés előtt elküldik a címzetteknek. A szolgáltatás ingyenes, csak regisztrálni kell rá....

www.origo.hu/gazdasag/20151208-usps-posta-email-level-preview-elonezet.html

TanNé · http://erkolcstan.blog.hu/ 2016.07.06. 11:16:20

Gratulálunk, hogy fényévnyi lemaradásokkal, de fejlődő képesek:
"Országos Bírósági Hivatal
július 1., 9:57
Tudta, hogy 2016. július 1-től kötelező az elektronikus kapcsolattartás az újonnan induló polgári, gazdasági, munkaügyi és közigazgatási bírósági peres ügyekben a jogi képviselővel eljáró felek, a gazdálkodó szervezetek, a közigazgatási szervek és a bíróságok számára? Azonban egyéb esetekben is választható ez a lehetőség. Az E-PER-ekről bővebben itt tájékozódhat."

www.facebook.com/obhbirosag/posts/622155347959582