Valláskritika, Mítoszirtás és Hit-Eltérítés sok Humorral

Világnézet

Hogyan startoltam a virtuális hálón?

2007. április 22. - IGe

Azt lehet mondani, hogy kb. 6 évvel ezelőtt berobbantam az internetes fórumok világába. Ahol megjelentem rögtön rám szegeződött a figyelem nagy része. Pedig csak okoskodni, majd humorizálni akartam.

Úgy lettem Internetes fórumozó, hogy bennem is feléledt a közlési vágy. Eleinte csak egy ügy miatt, mégpedig Egely György vitalitás mérőjének leleplezése miatt. Ez egy állítólagos olyan szerkezet lenne, amely méri az egyén bio, -élet, vagy vitalitásenergiáját. Csak hogy a nagyon egyszerű Üveges professzori kísérletekből kiderült, hogy a "vitalitásmérő" kereket kizárólag csak a mozgó levegő működteti és semmi más. Másrészt a szerkezet elvét már sokkal korábban más feltalálta, szabadalmaztatta és Energy Wheel-ként gyártotta is az Amerikai Egyesült Államokban... Még a név is nagyon hasonlóra sikeredett, Egely Wheel-re. Akkor a leleplezésemet elküldtem levélben, faxon és e-mailben különböző helyekre. Egyedül a "mai nap" nevű újság közölte le röviden, viszont a legtöbb helyről azt a választ kaptam, hogy Egely-vel már akkor sem hajlandóak foglalkozni, ha a lebuktatásáról van szó, mert akkora szélhámosnak tartják, hogy még ezt is a saját javára tudja fordítani reklámnak. Ezért hát saját akcióban a lehető legtöbb Internetes fórumon felvetettem a témát és hát idővel meg is lett a gyümölcse. Egely számára ma is ez a legkínosabb téma, amit fel lehet vetni.

A következő cikk jelent meg a Mai nap című újság 2000 szeptember 27-i (szerdai, 18.oldal) számában; " Leleplezik Egely kerekét. Ifj. John Woods Campbell már 1955-ben feltalálta azt a műszert, amelyről mindenki úgy tudja, hogy Egely György találmánya.1980-ban "Energy Wheel" néven forgalomba is került - állítja Iván Gábor mérnök. Iván Gábor tíz éve foglalkozik parakutatásokkal, és Egely Györggyel együtt tagja volt a Para-Kutatási Tudományos Társaságnak. Véleménye szerint egy nagy tévedés az Egely-féle vitalitásmérő. Nem a kezünkből kiáramló bioenergia, hanem csak a tenyér és a műszer között áramló levegő mozgatja. A kéz melletti levegő örvénylő mozgását, füsttel jól láthatóvá lehet tenni. (ezen a részen egy kép látható rólam: Iván Gábor szemléltet felirattal) Ezt kísérletek is bizonyítják. Egy megfelelően felmelegített halott emberi kéz is képes lenne megforgatni a műszer kerekét. Azt, hogy a kerék mozgását, irányát és sebességét akarattal befolyásolni lehet viszonylag egyszerű magyarázni. Idegi és pszichés állapotunktól függően más a tenyerünk hőeloszlása. Ez hőkamerával, de egy komolyabb kontakt hőmérővel is megfigyelhető. Az irányítási folyamat spontán bekövetkezik, de tanulható is. Tehát hidegebb és melegebb pontok akár rövid időn belül is megváltozhatnak a tenyerünkön. Azt maga Egely is elismeri, hogy ha találmányát bármilyen anyaggal, buraszerűen letakarják, az már nem működik, nem mér, pedig a bioenergiának mindenem át kellene hatolnia. (k.g.) "


Ha már ott voltam a fórumokon, és többnyire a tudomány rovatokban, nem álltam meg, hogy eléggé szarkasztikus stílusban ne fejtsem ki a véleményem, amikor leltem az origón egy olyan téma címet, hogy:

Jézus nevére miért nem térnek meg az emberek ?
origo fórum, tudomány rovat: zakeus - 2000.09.27. 09:55
http://forum.mindenkinet.hu/forum/for umServlet?act=show&fid=17964

"Aki megtér ( Jézushoz) s meg keresztelkedik az be megy a mennyek országába.
Az emberek 90 % - a miért nem fogadja be Jézust a szívébe?"

-

Teljesen spontán elkezdtem írni a hozzászólásomat a felvetésre:
"Ha jól látom ez a kérdés a tudomány rovatba került beírásra.

"Aki megtér ( Jézushoz) s megkeresztelkedik az bemegy a mennyek országába."
- Nos jelenleg a tudomány nem ismer Jézus nevű élő személyt, akihez közeledni lehetne. Gondolom a megtér ezt jelentheti. A mennyek országa fogalom is meghatározhatatlan hely a tudomány számára.

"Az emberek 90 % - a miért nem fogadja be Jézust a szívébe ?"
- A tudomány álláspontja szerint az is lehetetlen, hogy a 10% befogadta volna, hiszen ha nem él, akkor nincs mit, ha meg élő személy lenne, nem férhetne el egy emberi szívben egy másik élő személy. Ha meg Jézus amolyan, mikro emberke lenne, hogy még is beférne az emberi szívbe, akkor ott a szív gazdájának halálát okozhatná, ő pedig megfulladna a vérben. 2000.11.10. 16:29 "

-

Magam sem gondoltam, de ami ezek után következett, arra talán a tömeghisztéria kifejezés a leghelytállóbb, pedig hát a tudomány rovatban voltunk és nem egy templomban, ahol talán tényleg nem lenne ildomos a válaszom. Persze voltak értelmesebb felvetések is:

" Szerintem I.G. is csak ezt akarta mondani. Hogy ne keverjük össze a szezon a fazonnal. Én úgy vettem ki, az nem tetszik neki, hogy hitről cserélünk véleményeket tudomány rovatban. Azt gondolom, ennek a nemtetszésének adott hangot egy kicsit csúfondáros formában.
Szóval, nem történt sulyokelvetés "

Erre így reagáltam:" Valóban erről van szó, hogy kicsit Woody Allenesen fel kívántam hívni egyesek figyelmét, hogy Jézus körüli személyi kultusznak semmi köze nincs a tudományhoz. Helye lehet egy ilyen vitának a vallás, filozófia, vagy esetleg a történelem témaköröknél. Kérlek, ne keverjétek össze a tudományt a mítoszokkal, mert nem összekeverhetőek. Vagy ha még is összekeveritek, akkor ilyen gyomorfelforgató hülyeségek jönnek ki belőle, mint amit és is írtam. Egyébként bocsánatot kérek ironikus döbbenetemért, de ilyen vagyok. "

Aztán belejöttem ebbe szarkasztikus, cinikus és hát egyeseknek bosszantó, másokat meg szórakoztató stílusba. Például a megvilágosulás rovatban:

Valahogy így, mint az Origón történt:
A kérdés felvetés : Megvilágosodás
Káosz - 2000.11.29. 12:26
Gondoltam legyen egy olyan hely ,aminek a címe azt jelenti ,hogy ne törődjetek a lényegtelen dolgokkal ,ne hagyjátok provokálni magatok , meg a többi .Szóval a megvilágosodás.
Sokat olvastam ,már róla ,de abban sem vagyok biztos ,hogy a nagy Buddha megvilágosodott volna ,egyáltalán mit jelent ez ?
Mindenen felülemelkedettséget? Vagy még többet?

A válaszom:

Kedves Káosz!
(egyébként a káosz is egy rend, csak bonyolultabb rend)
Ha iróniába rejtett komolyságomat is elfogadod válaszul; akkor a megvilágosodás napjainkban már nem jelenthet mást mint, hogy valaki a sötétben felkapcsolta a lámpát.
Régebben még az átverések korszakaiban használták ezt a szót különböző vallási zsargonokban -amelyekre még a történelemkönyvek utalnak - sok minden másra is. Általában, mivel a menybemenetelt pl. ritkábban lehet bevetni ezért a megvilágosodást találták ki a nép gyakoribb ámulatba ejtésére.
Ez röviden azt jelentette régebben, hogy ha valakinek sötét volt a fejében és kimosta a fülét akkor ezáltal fény jutott a koponyájába. Tehát az eltűnt a fülzsírdugó és a vékony erekkel szőtt dobhártyán keresztül rózsaszínes fény borította be az elmét. Ettől látta utána rózsaszínben az illető a világot.

Hasonló szarkasztikus stilust üzöm, mint szenvedélyemet kb 6 éve. Valószínűleg már nem fogom kinőni, hiszen néhány centi hiján már két méteres vagyok.


Legnagyobb hozzászólászámot megélt fórumtémám

A bejegyzés trackback címe:

https://vilagnezet.blog.hu/api/trackback/id/tr4361952

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2012.04.20. 23:32:26

Ennek a cikknek a címe és bevezetõje 6484 alkalommal jelent meg. Összesen 980 alkalommal olvasták el a virtuson.