Logika, Helyes ÉrvelésTan, Mítoszirtás és Hit-Eltérítés sok Humorral

Világnézet

Világnézet

Újrakezdi működését a Hadkötelezettséget Ellenzők Ligája

2011. augusztus 11. - IGe

Nem leszünk játékszerek szlogennel, és Hadkötelezettséget Ellenzők Köre néven indul újra, az 1993-ban alakult, de  2004.11.13-n működését felfüggesztett polgárjogi szervezet. A 2012-én hatályba lépő új alkotmány és új honvédelmi törvény értelmében megszűnik a polgári szolgálat lehetősége és adott - és igen tág - körülmények* között megint életbe lép a kényszerített hadkötelezettség. Az új alkotmányba csak aktivistáink küzdelme miatt került be az utolsó pillanatban a fegyvermentes szolgálat lehetősége. Ezt eleve ki kívánták belőle hagyni. A fegyvermentes, de katonai rendszerben teljesített szolgálat teljes kiszolgáltatottságot teremt. A katonai munkaszolgálat történelme eléggé elrettentő példa erre. Az ilyen esetekre gondolva a LIGA záróközleményében tett óvintézkedése lép most érvényre, amely alapján a Figyelő Bizottság egyik tagja Iván Gábor (ezen blog szerzője) kezdi meg az újraélesztést:

A Hadkötelezettséget Ellenzők Ligája egy Figyelő Bizottságot hoz létre, amely gondoskodik a HEL tevékenységének újraélesztéséről abban az esetben, ha az állam honvédelem címén ismét szolgálatot vagy kiképzést követelne polgáraitól. A Figyelő Bizottság tagjai: Farkas Henrik, Fülöp István, Iván Gábor, Kovács Gyula, Márton Róbert, Simonyi Gyula és Vida István. (HEL záróközlemény 2004.11.13.) 

A Hadkötelezettséget Ellenzők Köre álláspontja, hogy a haza katonai rendszerben történő védelme kényszerített emberekkel nem lehetséges, csak hivatásosokkal, vagy önkéntesekkel. Az emberölésmentes élethez való alapvető jog mindenkit megillet. Lelkiismerete, akarata, meggyőződése ellenére senkit se lehessen emberölésre kötelezni, vagy olyan helyzetbe hozni, ahol ez a lehetőség közvetve, vagy közvetlenül is fennállhat.

A katonai rendszerben teljesíthető fegyvermentes munkaszolgálat pedig teljes mértékben kimeríti az ideiglenes, de akár végleges rabszolgasors gyakorlatilag minden kritériumát.

Hadkötelezettség és az emberi jogok

 

"A kötelező katonai szolgálat az emberi jogok széles skálájának
folyamatos és súlyos megsértésével jár. Szinte nincs olyan emberi
jog, ami ne sérülne. Az emberi jogoknak ilyen mértékű, tömegekre
kiterjedő megsértése a modern polgári államokban az élet egyetlen
más területén sem képzelhető el. Radikálisan fogalmazva: a
hadkötelezettség a modern állami rabszolgaság intézménye
. Ezt a
radikális megfogalmazást sokan durvának tartják, elutasítják. Ám ha
belegondolunk, hogy ez az intézmény az állampolgár életének szinte
minden részletét szigorúan szabályozza, előírja, hogy mit és mikor
egyen, hogyan öltözködjön, kinek és hogyan köszönjön, kinek
engedelmeskedjen, kivel és hol lakjon egy szobában, és olyan esküre
kötelezi, amelyben még a saját életének feláldozását is vállalja - nos,
akkor nem tagadható, hogy a rabszolgasággal való analógiának van
alapja." -
 

* Ami igen sok minden lehet és nem csak egyértelmű honvédelem, egy külső agresszor támadásának kivédése. Például megelőző védelem, mint például a II. világháborúban a Don kanyarban. Természeti csapás, katasztrófa  és megelőzés elhárítása. Amibe a gátépítésen kívül a jégeső előtt kirendelt almaszedő katonaalakulatok is beleférhetnek.

Hadkötelezett Ellenzők Ligája wikipédia szócikk

Hadkötelezettséget Ellenzők Ligája honlapja: http://hel.hu/

Hadkötelezettséget Ellenzők Ligája blogja: http://he-liga.blog.hu

A bejegyzés trackback címe:

https://vilagnezet.blog.hu/api/trackback/id/tr243145806

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Csak az menjen katonának 2011.08.13. 21:39:00

Csak az jöjjön katonának, aki ilyet szeret - tartja a népdalba ágyazott népi bölcsességünk. Amivel minden értelmes és humánus emberfő csak egyet tud érteni. Sőt még a hivatásos katonák többsége is, hiszen a kényszerített katona nem jó katona. Továbbá í...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

HEL 2011.08.13. 08:44:26

Szia!
Küldtem üzenetet arra a címedre, ami itt van regisztrálva az üzenetküldő lapon. Kérlek nézd meg és lépj velem kapcsolatba. Az info@hel.hu címen is elérhető vagyok.

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2011.08.13. 11:38:29

Szia!

Sajnos nem kaptam meg a hitelvtars@freestart.hu címre, amit itt használok, és én sem tudtalak egyikőtöket sem elérni, pedig sokat próbálkoztam. Belevágtam egyeztetés nélkül és ha nem értettek vele esetleg egyet, akkor ami a záróülésünkön felvetődött, ezt egy teljesen új szervezetként indítjuk. Mindenképpen kellene egy közös fórum, ahol meg tudnánk az álláspontjainkat vitatni. Küldtem én is egy levelet.

Üdv. Iván Gábor (IGe)

HEL 2011.08.13. 19:39:11

Beírtam a honlapra is meg a blogba is. A többiről majd beszélünk.

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2011.09.02. 10:36:28

Kezdetnek mondjuk kétharmadosan bevezetjük a gazdasági hadkötelezettséget és a közmunka mintájára a sok pondró ingyenélőből létrehozzuk a gazdasági közkatonaságot. neonbagi.blog.hu/2011/08/31/csicskahadanak_a_lepte_dobog

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2011.09.16. 17:03:43

A polgári szolgálat vége

A rendszerváltáskor az ellenzéki pártok, különösen a fiatalok szervezeteként induló Fidesz egyik szimbolikus követelése volt, hogy a katonai szolgálatot lelkiismereti okokból meg lehessen tagadni. E követelésnek az utolsó állampárti parlament eleget is tett: a fegyveres katonai szolgálat mellett megengedte a fegyver nélküli katonai szolgálat és a polgári szolgálat választását is.

A fegyver nélküli katonai szolgálatot katonai egységeknél, egyenruhában, a katonai parancsrendszer keretein belül lehetett teljesíteni, de fegyver használata nélkül. A katonai szolgálat ezen formája csak a fegyverhasználat, a mások életének kioltása alól adott felmentést....

igyirnankmi.blog.hu/2011/06/10/polgari_szolgalat_vege

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2011.12.07. 22:20:45

Alapítva
1993-ban alakult Hadkötelezettséget Ellenzők Ligája utódszervezete
Névjegy
Nem leszünk játékszerek!
Leírás
Hadkötelezettséget Ellenzők Köre néven indul újra, az 1993-ban alakult, de 2004.11.13-n működését felfüggesztett polgárjogi szervezet, a Hadkötelezettséget Ellenzők Ligája. A 2012-én hatályba lépő új alkotmány és új honvédelmi törvény értelmében megszűnik a polgári szolgálat lehetősége és adott - igen tág - körülmények között megint életbe lép a kényszerített hadkötelezettség. Az új alkotmányba csak aktivistáink küzdelme miatt került be az utolsó pillanatban a fegyvermentes szolgálat lehetősége. Ezt eleve ki kívánták belőle hagyni. A fegyvermentes, de katonai rendszerben teljesített szolgálat teljes kiszolgáltatottságot teremt. A katonai munkaszolgálat történelme eléggé elrettentő példa erre. Tehát van megint miért küzdenünk.

Az ilyen visszarendeződéses esetekre gondolva a LIGA záróközleményében tett óvintézkedése lép most érvényre, amely alapján a Figyelő Bizottság egyik tagja Iván Gábor - ezen oldal adminja - kezdi meg az újraélesztést:

"A Hadkötelezettséget Ellenzők Ligája egy Figyelő Bizottságot hoz létre, amely gondoskodik a HEL tevékenységének újraélesztéséről abban az esetben, ha az állam honvédelem címén ismét szolgálatot vagy kiképzést követelne polgáraitól. A Figyelő Bizottság tagjai: Farkas Henrik, Fülöp István, Iván Gábor, Kovács Gyula, Márton Róbert, Simonyi Gyula és Vida István." ( HEL záróközlemény 2004.11.13.)
Általános információk
A hadkötelezettség eltörlése közös céljából világnézetre, pártállásra, pacifizmusra, vagy éppen katonai hivatásra, és minden más hasonló dolgokra való tekintet nélkül bárki csatlakozhat hozzánk, vagy kinyilváníthatja külső támogatását.
Küldetés
Az emberölésmentes élethez való alapvető jogot kellene rögzíteni az Alkotmányban és a törvényeinkben és a hadsereg önkéntességét. Lelkiismerete, akarata, meggyőződése ellenére senkit se lehessen emberölésre kötelezni, vagy olyan helyzetbe hozni, ahol ez a lehetőség közvetve, vagy közvetlenül is fennállhat. A haza védelme csak meggyőződéses emberekkel lehetséges. Kényszerítettekkel nem.

A katonásdi ma már egy külön profi szakma, ami komoly felkészültséget igényel. Amatőröknek amúgy sem való.

A katonai rendszerben teljesíthető fegyvermentes munkaszolgálat pedig teljes mértékben kimeríti az ideiglenes, de akár végleges rabszolgasors gyakorlatilag minden kritériumát.
Honlap
hel.hu/
he-liga.blog.hu/
www.c3.hu/~farkashe/hel/

hetu.robi 2011.12.12. 22:19:21

Sziasztok. Jómagam HEL tag voltam, és vagyok is.
Kedves Iván Gábor!
Mit jelent az újraélesztés? Mikor lesz először HEL gyűlés? Mire kell figyelni?
Mert úgy látom, nagyon óvatosan, sumákolva megy most a sorozás visszaállítása.
Kik aktivizálódnak? Kik veszik komolyan a mostani fenyegetést? Kikre lehet itt most számítani HEL mozgalmi kérdésekben? Milyen formákban?
(Tudom, hogy Farkas Henrik, már jó pár éve meghalt. Nyugodjék békében.) De lesz-e például Szűcs Mihály? Ő is sokat segített annak idején a HEL-nek. És te is.
Kikre lehet számítani a figyelő bizottságból?
És lesz-e Bródy János
Válaszaidat (amire tudod a választ) előre is köszönöm.
Üdvözlettel: Márton Róbert

cziczoma 2016.01.16. 21:04:23

Úgy tűnik, hogy Kövér László és Kósa Lajos nyilatkozatai miatt fokoznunk kell éberségünket. Kovács Gyula. 06 20 358 5151 kovacsgyula6@chello.hu
süti beállítások módosítása