Valláskritika, Mítoszirtás és Hit-Eltérítés sok Humorral

Világnézet

Házassági reform

2012. március 02. - IGe

A Magyar Házasságkutató Központ, továbbiakban: MARHÁK, a Magyar Házassági és Együttélési Minisztérium Reform Főosztályának megbízása alapján kutatást végzett a házasság intézményének megreformálása végett. A 21. században a klasszikus házasságot kicsit túlhaladta az idő, ezért a MARHÁK rohanó korunkhoz illeszkedő alternatív formákat dolgozott ki megfontolás, illetve esetleges ügydöntő népszavazás kiindulási alapjaként. A kutatás két éve alatt mintegy 1,5 millió magyar polgár lett megkérdezve a témában, az általuk javasoltak nagy hangsúlyt kaptak a kidolgozásnál. Elsősorban az időtényezőre került a hangsúly, mint legcélszerűbb viszonyítási alapra, de sok egyéb tényező is figyelembe lett véve. Javasolt alternatívák:



1. Házasságok időegységre
Előre meghatározott időegységre történő házasságkötés, az időegység lejártával automatikus megszűnéssel, illetve egybehangzó kívánság esetén egy, vagy több hosszabbítással. Javasolt időegységek: 2, 5, 10 év.

1.1 Gyermeknemzésre és felnevelésre szóló frigy.
A gyermekek 18 éves koráig tartana.

1.2 Előre meghatározott óraegység letöltésére kötött házasság
blokkolóóra felszerelésével, csakis az együtt töltött intervallumokat számlálva. Javasolt időegység: 200, 2000, 20.000 óra.

1.3 Évszaki házasság
Meghatározott évszakra szólna, pl. tavaszi, nyári házasság. Esetleg szimultán másik friggyel a szabad évszakokra.

1.4 Előre meghatározott szexuális együttlétig történő házasság számláló berendezéssel. Javasolt kategóriák: a. csupán szexuális együttlét b. szexuális együttlét az egyik fél megelégedésével c. mindkét fél megelégedésével

1.5 Házasság kölcsönös jó magaviselet esetén időkedvezménnyel
Mint a neve is mutatja az időkedvezmény a magaviselet függvénye lenne. Javasolt kedvezmények:harmadolás, felezés. Házasság szabadnapokkal. Előre meghatározott időszakokban pihenés, regenerálódásképen szabadság, szabadnap iktatódna be. Javasolt ideiglenes házasságszünetek: a. hétvégi szabadnapok b. egy évre vetített meghatározott számú szabadság /pl. 30 nap/év/ c. páros vagy páratlan napokra szóló házasság


 
2. Alternatív házasságok

2.1 Tányéros házasság
Mint ismeretes a házasságokban bekövetkezett veszekedések intenzitásának legbiztosabb fokmérője a tányértörés. Ezt figyelembe véve meghatározott számú, hivatalos pecséttel, regisztrációval ellátott tányér mennyiség kerülne kiutalásra, elfogyásuk esetén a házasság automatikusan megszűnne, illetve kívánság szerint újabb tányérok kerülhetnének használatba. Javasolt mennyiség: 10, 100, 200 db.

2.2 Szimultán házasság
Kooperációs megegyezés szerint több pár között működne, belső szabályozással.

2.3 Lízingelt házasság
Lízingelő központokból bérelhető házasság, meghatározott időre vagy feladatra, hivatalos, ÁFÁ-s számlával.

2.4 Házasság első, második, harmadik stb. vérig
Azon alapulna, hogy verekedés/ek során hány vérzéses sérülésig tartson a házasság.

2.5 Fegyházasság
Mint tudjuk, vannak mindkét nemhez tartozóan nagyon nehéz természetű emberek. Ezek lajtromozása és összeférhetetlenségi fokuk megállapítása után egy kompjúteres egymáshoz rendelés jelentené a házasságot, javító-nevelő célzattal. Javasolt egymáshozrendelési kategóriák: a) kissé hülye b)tipikus férfi illetve nő c) közveszélyes

Szerző: Torjay Attila, 2010. február, átdolgozta: IGe 2012 március.

A bejegyzés trackback címe:

https://vilagnezet.blog.hu/api/trackback/id/tr44284213

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

vilagnezet.blog.hu · http://vilagnezet.blog.hu 2012.03.02. 12:28:19

A Magyar Házasságkutató Központ házassági kedv növelő reformjavaslatai

Martian (törölt) 2012.03.02. 13:46:11

És a kommuna, a többnejűség hol marad..? :)
(iszlám, mormon vagy kibuc nélkül)

vilagnezet.blog.hu · http://vilagnezet.blog.hu 2012.03.02. 13:59:45

@Martian: Jogos és már magam is bele kívántam írni, csak keresem a fő szerzőtársat, aki már régebben megengedte számomra az írása gondozását, de nélküle nem akarom jelentősen kiegészíteni, sem átírni.

Nekem a válások évekig elhúzódása miatti pótházasság gondolata kering a fejembe. Mert ilyenkor vagy bigámia vagy.... na agyalok rajta.

Állásrafal 2012.03.02. 14:05:51

Bizonyos politikai és egyéb jól fizetett vezetőknél, akik munkahelyükön élik az életüket, a családról csak a 4 kerék, 4 gyerek jut eszükbe, nem érnek rá a feleségeikkel otthon foglalkozni, mert annyit dolgoznak, ott a papok segítsenek be, hogy élvezetben se szenvedjenek hiány a feleségek, hiszen tisztelt politikusaink még ettől is meg kívánják őket kímélni.

Martian (törölt) 2012.03.02. 14:07:21

@vilagnezet.blog.hu: már csak a gyerekek miatt is a "nagycsaládos" koncepció lenne jó, amiben a volt és az új társaknak az együttműködést kell keresniük gyerek-vonalon... sokkal jobb lenne ezt tanítani, mint a mindenáron monogám-kisajátítós modelleket.

Martian (törölt) 2012.03.02. 14:09:06

@Állásrafal: a pap lehet hogy szívesebben "segít be" a család serdületlen fiúgyerekénél, mint a feleségnél...

lüke 2012.03.02. 14:40:54

ez az évszakos ok, korizni meg síelni jöhetsz velem

vilagnezet.blog.hu · http://vilagnezet.blog.hu 2012.03.05. 21:31:16

Megdöbbentő, hogy milyen jogi anomália már ez. A házasságok egyre csökkenő számát maga a törvényhozási és iGazság szolgáltatási rendszer hibái okozzák.

ige.blogger.hu/2012/03/05/kenyszerhazassag

Szúrófény 2012.07.25. 16:59:00

Kimaradt az alkalmi felség bérlés, vagy a feleség által foglalkoztatott bedolgozó szerepe, díjazása!