Valláskritika, Mítoszirtás és Hit-Eltérítés sok Humorral

Világnézet

Népszavazást az ügynöklisták nyilvánosságáról

2012. március 20. - IGe

Ha van egy minimális esze is az LMP-nek, vagy a Jobbiknak, akkor eldobnak minden más hülye népszavazási és egyéb politikai javaslatukat és ezt nyomják előre.

NÉPSZAVAZÁST AZ ÜGYNÖKLISTÁK NYILVÁNOSSÁGÁRÓL.

Igen ez fontosabb kérdés lenne a négyes metrónál és sok minden másnál is. Ezzel bármelyikük 25-30% -os párttá válhatna a következő országgyűlési képviselői választásnál. Amennyiben ezt kérdést egyik párt sem karolja fel, sem az LMP, sem a Jobbik, akkor nem érdemlik meg, hogy bejussanak a következő választáson a parlamentbe.

Ezen posztom felrakása után néhány órával jött a hír, aminek örülni lehet, mert biztató:

Parlamenti vitanap lesz a besúgó jellegű ügynök kérdésben.:"Az LMP korábbi frakcióvezetője, Schiffer András közölte, hogy a minimálisan szükséges 78 helyett 85 politikus állt a kezdeményezés mellé. A lista aláíróit sorolva elmondta, hogy azt az LMP teljes frakciója, két politikus kivételével az MSZP képviselőcsoportja, 20 jobbikos képviselő, a fideszes Turi-Kovács Béla, valamint három független képviselő Szili Katalin, Molnár Oszkár és Ivády Gábor szignálta."


 

A bejegyzés trackback címe:

https://vilagnezet.blog.hu/api/trackback/id/tr774328411

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

márta)) 2012.03.20. 22:19:19

Elterelő hadművelet", más egyéb, sokkal fontosabb, ügyekről, problémákról??
Hm?

antisystem 2012.03.20. 22:20:21

"Ha van egy minimális esze is az LMP-nek, vagy a Jobbiknak, akkor eldobnak minden más hülye népszavazási és egyéb politikai javaslatukat és ezt nyomják előre." - hát, engem spec rohadtul nem érdekel, hogy ki volt ügynök huszonéve, ellenberger sokkal jobban azok a dolgok, amiről az LMP most gyűjt népszavazási aláírást...
Ébresztő van emberek, 23 évvel vagyunk a gengszterváltás után, 1947 után az már 1970 volt...
Az egy más kérdés, hogy a kis magyar kapitalizmus képtelen konszolidálni önmagát negyed évszázada, ezért örökösen az elődjére próbál mutogatni...

márta)) 2012.03.20. 22:22:47

Hmm. Nincs ebben semmi különös) Előre a múltba."

szgy 2012.03.20. 22:34:27

007 nincs a listán :-)

az aláíróknak nincs sok vesztenivalójuk ezzel. az mszp már nyerhet rajta ha a fidesz többet veszít mint ők.

Módfelett Kényelmetlen 2012.03.20. 22:35:42

beszkennelni az egészet azt kirakni a netre

szgy 2012.03.20. 22:40:39

talán jobb lenne ha nem a nyilvánossággal szórakoznának hanem attól függetlenül el legyenek tiltva a szereplők a közfeladatoktól. akkor nem bújhatnak amögé hogy úgynevezett "nemzetbiztonsági okokkal" indokolják azt hogy néhány érintett még 80 évig titkosítva legyen.

bár azt is elvárnám hogy jogerősen elitélt emberek ne láthassanak el közfeladatot, erre valamelyik nap hallottam hogy még az EU parlamentben is van valaki garázdaságért elitélt képviselő.

Kara kán · http://karakan.blog.hu 2012.03.20. 22:43:29

Nyugi, na!
A Fidesz is akarja, de saját vívmányként.

menőmano 2012.03.20. 22:46:24

És akkor mi van? ha kiderül, hogy egy" politikusnak, (esetleg) valamelyik hozzátartozója? ügynök volt, ilyen-olyan okból???
Totálisan kíváncsi vagyok rá. Azt nem gondolhatja senki komolyan, hogy emiatt "elmegy a politikai süllyesztőbe". Mert, hát nem is tehet róla?
Szerintem.
ennyi.

Húsleves 2012.03.20. 22:49:36

@szgy:
"még az EU parlamentben is van valaki garázdaságért elitélt képviselő"
www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=yokbR6h5RR8
A többi se különb.

menőmano 2012.03.20. 22:53:11

Hát! már elnézést! Engem az érdekel a legjobban perpillanat, hogyan fizetem ki a számláimat. Mert ÉN már olyan szegény vagyok, mint a templomi egér, már egy jófajta, darabka sajtocskám sincsen. Hiába dolgozom sokat, nagyon sokat!!!
osztjónapot.ennyi.
:)))

menőmano 2012.03.20. 22:55:41

25-30% -os párttá válhatna "

Magasságos egek ura!!! Nem sok ez egy kicsit??? Vagy a poszt írója viccel picikét???
:)

Gatinho 2012.03.20. 22:59:15

leszarom, ki volt ügynök.

menőmano 2012.03.20. 23:05:04

Na. Ez egy totálisan rövid, korrekt komment.
:))

stpeter 2012.03.20. 23:13:25

Miért nem a korabeli párttagok listája kell először? Ők önként lettek a diktatúra élcsapatának tagjai. Ők önként szervezték a besúgó hálózatot. Ők használták fel orgazdaként a lopott információkat a leginkább nekik kedvező rendszer megmaradása érdekében.

Párttag-lista után jöhet a besúgók listája.

Ha a sorrendet felcseréljük,a lopásra biztató és a lopott adatokat felhasználó orgazdák majd a sértettekkel együtt törhetnek pálcát az orgazdák kiszolgálói fölött. Kiknek áll érdekében ez a megoldás?

Az orgazdaság súlyosabb megítélés alá esik a jogban, mint a lopás.

röhögő 2012.03.20. 23:13:37

@Frizuravarjú: Oszt mi lesz ha Szvatopluk úgy gondolja, hogy visszamenőlegesen módosítja a fehér lovas ügyeletet és akkor ez a föld a szlávoké?

negondolkozz!majdénmegmondom! 2012.03.20. 23:19:53

@Gatinho: Az a baj, hogy az ilyen gnómok miatt szopik a többi magyar is. Régóta mondom, hogy bizonyos szint alatt el kell venni a szavazati jogot, mert a jelenlegi ordenáré rendszerben öt féleszű barom leszavaz négy akadémikust.

hegyilány 2012.03.20. 23:25:08

"A történészek azonban szkeptikusak. A hvg.hu megkérdezésére Rainer M. János történész kifogásolta, hogy a bizottság feladatai között „tudományos szempontból nehezen értelmezhető” javaslatok is helyet kaptak, mint pl. a „kommunista rendszer vezetőinek megnevezése”, hiszen ehhez elég bármelyik történelemkönyvet elolvasni.
Ráadásul az ügynöklisták feltárását jelenleg a személyiségi jogra vonatkozó törvények is akadályozzák, de ezek módosításáról egyelőre nincs szó.
A jelenlegi gyakorlat szerint ugyanis csak az nevezhető ügynöknek, akiről hozzáférhető az aláírt beszervezési nyilatkozat illetve egy dokumentum arról, hogy jelentéseiért pénzt kapott"

hvg.hu/itthon/20120320_ugynok_fidesz_emlekbizottsag#rss

Szóval, valahol az elején kellene kezdeni, nem a közepébe csapni" ) ennek az ügynek (sem). Úgy gondolom.

hegyilány 2012.03.20. 23:32:32

Miről is kellene népszavazni????
Nem igazán értem.

hegyilány 2012.03.20. 23:47:47

Arra is lehetne javaslatot tenni) Hogyan létesüljenek új munkahelyek, hogyan lehetne megállítani az elszegényedési folyamatot, egyes társadalmi csoportoknak hogyan javulhatna az életminősége..........
Lehet még remény???
:(

komplikato 2012.03.20. 23:57:43

@stpeter: "Miért nem a korabeli párttagok listája kell először? Ők önként lettek a diktatúra élcsapatának tagjai."

Ez nem teljesen volt így, úgy nézett ki, hogy a mezei Gipsz Jakab nagyjából sehol nem kapott volna semmiféle állást, ha nem párttag. Na most nyilván nem azért állt be, mert annyira hitt a kommunizmusban, sem azért, hogy kémkedjen. Azokat kell kivágni a francba aki bármilyen pártfunkciót betöltöttek, vagy a pár újságjainak, propaganda részlegének vezetői voltak. Nyilván egy Gipsz Jakab eleve nem volt sem akkor, sem most vezető pozícióban.
Egyébként egyet értek, sokkal fontosabb lenne az MSZMP, KISZ, Munkásőr vezetőket kivágni a közhivatalokból.

komplikato 2012.03.20. 23:59:28

@negondolkozz!majdénmegmondom!: Részben igazad van, de sajnos én már nem egy több diplomás hülyével találkoztam, akinek annyi esze volt mint egy cipőtalpnak. És ilyenkor nem értem, hogy tudod diplomát szerezni vagy vette valahol vagy ennyire beszűkült a tudata a szakterületére?

villamos alóli kacaj 2012.03.21. 00:03:44

Végre egy kis jó vitanap!
Az én kommunistám kommunistázza a te kommunistádat!
A hét végén voltunk Aggteleken és a környékén.
Amit az ott élőknél tapasztaltunk, ahhoz képest (is) hányinger az egész. De lehet, hogy ezt Ők is hamarosan kifejezik.

Friss A. (törölt) · http://egypercsincs.blog.hu/ 2012.03.21. 00:22:37

"Ha van egy minimális esze is az LMP-nek, vagy a Jobbiknak, akkor eldobnak minden más hülye népszavazási és egyéb politikai javaslatukat és ezt nyomják előre."

Miért? Ez érdekel még valakit? 90' környékén lett volna értelme tökösködni, de ma már... Ki nem szarja le kategória. Több munkahely, kisebb államadósság nem lesz belőle az tuti.

tundrazuzmo (törölt) 2012.03.21. 00:24:48

Bulvárkorunkban egy kíváncsiságra építő (vajon ki volt ügynök? a szomszéd ügynök volt?) népszavazás még akár sikeres is lehet.

Főleg, ha megadják a módját. Az egyik kereskedelmi csatornán lehetne egy sóműsor, aminek az lenne a címe, hogy Kommer'z. Az öreg komcsik beülnének a műsorba, és elmondanák, hogy ők milyen jókat jelentgettek. Friderikusz csalafinta kérdésekkel faggatná őket, míg Balázs a széfből újabb titkosított aktákat húzna elő.

A főnyeremény teljes amnesztia (amnézia?) lenne, amelyet köztársasági elnökünk - a doktorijához hasonlóan - személyesen írna alá.

nu pagagyí 2012.03.21. 05:04:46

Aki akkor ügynök volt, az ma sem jobb ember. Például ezért kellene tudni, ki vállalkozott akkoriban a szomszédai, munkatársai megfigyelésére és bemószerolására.

Kalmár 2012.03.21. 05:34:34

Kissé bonyolultabb ez a kérdés attól, hogy csak szimplán bedobják a meglévő aktákat az emberek közé, hogy itt van, ők a komcsik...
Pedig én igazán utálom őket és jelentettek is a családunkról. Biztos vagyok benne, hogy a rendszerváltáskor szépen átfésülték a listákat és megsemmisítettek rengeteget.
Abban is biztos vagyok, hogy a listában szereplők közt lehet sok száz olyan név, akiket megzsaroltak és inkább áldozatai a rendszernek, mintsem lelkes besúgói lennének. Lehet, hogy soha nem ártott senkinek, közömbös hangulatjelentéseket küldözgetett, míg nagyon muszáj volt.Ha csak kinyitják mérlegelés nélkül az összes aktát, azzal szerintem sok rendes embert egymásnak ugrasztanának.
A fene tudja mi lenne a jó. Talán ha azokat szemezgetnék ki, akiknek a jelentései alapján ártottak valakinek a komcsik.

nu pagagyí 2012.03.21. 05:37:28

@Kara kán: Már rögtön alakít is egy bizottságot, amelyik majd jól kivizsgálja.

Az a szomorú helyzet, hogy minden diktatúrában ugyanazok a fajta szaralakok bukkannak fel. Az emberek nem változnak. Egy olyan párt, amelyik Kubatov-listákat gyárt abból a célból, hogy hatalomra kerülve büntessen és jutalmazzon, amelyik polgári-körnek álcázott "önkéntes" feljelentő brigádokat szervez, amelyik összehangolt lejárató kampányokkal operál, melyben a tények helyett a legalantasabb érzelmi manipulációval él, az vonzza azt a fajta embertipust, akikből a múlt rendszerben III/III-as ügynök, azelőtt nyilas verőember lett.

Azért egy valami érdekelne: a Kövér, Stumpf, Orbán trióból melyik volt a besúgó?

nu pagagyí 2012.03.21. 05:39:55

@Kalmár: Sok rendes embert e nélkül sikerült összeugrasztani. Az igazság ennél kevesebb kárt fog okozni.

zsotex 2012.03.21. 06:31:11

Igy legalább lesz esély, hogy kiderüljön a mostani kommunistázó kormánypárt is egyazon emlőn nevelkedett. Netán fény derül, hogy Soros ösztöndíjat ki kaphatott.

gigabursch 2012.03.21. 06:42:42

A fidesz 2/3-a érintett az ügynök-besúgó-tartótiszt kérdéskörben, élen Kövér Lászlóval.

Az MSZP hozzáállása egyértelmű. Szarházy csak így tudja ledarálni a belső ellenfeleit.

Sajnos szerintem a Jobbikban is van pár lappangó elem, miként az LMP-ben is.
Amúgy a cikk eredeti felvetésével maximálisan egyetértek.

röhögő 2012.03.21. 06:44:21

@Kalmár: "Biztos vagyok benne, hogy a rendszerváltáskor szépen átfésülték a listákat és megsemmisítettek rengeteget. " - De a szalagok megvannak.

nu pagagyí 2012.03.21. 07:14:07

@Kalmár: Nem olyan bonyolult ez, majd szépen elmagyarázod, hogy hazafias alapon voltál besúgó, az aktuális bábkormány hazájának fia.

Arbet 2012.03.21. 07:26:10

@nu pagagyí: Na mivan te komcsi nyugger.. nem bírsz aludni? Te melyik listán voltál rajta? Kihúzták már a neved, vagy még kell pelenkázni?

A lista arra lenne jó, hogy habár a nevek többségét biztos kihúzták róla és a listát már ezerszer átszerkesztették 23 év alatt, de azt a pár senkiházi nyugdíjas besúgót jól agyon lehetne verni egy baseball ütővel.

Ha a nagy pártok és milliárdos politikusok nem is buknának bele, de legalább látnák az emberek miképp áldozzák be a kisállatokat. Ilyen ez a rencer.

nu pagagyí 2012.03.21. 07:54:14

@Arbet: Te most Kalmár vagy, esetleg Kara kán?
Nem kell fosni, elég ha megjelenik egy kis tendenciózus részlet, akkor majd előkerülnek az igaziak is. A listák demokratikusan szét vannak terítve, mint zsarolási aranytartalék. Csak el kell kezdeni a nyilvánosságra hozást.

tomwar 2012.03.21. 07:54:15

@Kalmár:
Ugy gondolom, ha valaki megzsaroltak, es ez ki is derul (mert ez azert jo fedosztori...) az nyugodtan vallalhatja. Barkirol derulne ki a kornyezetembol, hogy zsarolassal, fenyegetessel ravettek alantas dolgokra, nem bantanam. Max. megkerdeznem, hogy ezt miert nem mondta el, amikor mar megtehette...
Mert ez itt a kerdes.

Arbet 2012.03.21. 08:12:46

@nu pagagyí:

Szerintem meg semmit nem ér az a lista. Amilyen hévvel ment az iratmegsemmisítés a rencerváltakoztatás vagy mifüttynek hazudott időszakban, nem hinnék én annak.

Új listát kell készíteni. Mostani politikusok és kiszolgálóik nevével. Rajta legyenek azok is akik akár csak kommunikációs csatornákon keresztül támogatták ezt a mutyit. Tudod.. olyanok neve is kell akik akár blogokon segítették ezt a szar rencert.

Amatőr 2012.03.21. 08:14:47

@márta)): """Már csak azért sem, mert a nagybetűs nép egy hatalmas csoportját, a szegényeket, s kik most lassan, de biztosan haladnak az elszegényedés felé- nem gondolom, hogy túlzottan érdekelné, ki volt ügynök, avagy nem volt?"""

Erre azért ne vegyél mérget!

Amatőr 2012.03.21. 08:31:09

@Kalmár: """Kissé bonyolultabb ez a kérdés attól, hogy csak szimplán bedobják a meglévő aktákat az emberek közé, hogy itt van, ők a komcsik..."""

Úgy tudom, hogy máshol megtették és mégsem dőlt össze a világ. Sőt, ma már nem is téma.

Ami nálunk zajlik, azt csak egy birka társadalommal lehet megtenni.

BDBY 2012.03.21. 08:31:45

@Friss A.: egy picit gondold végig,valamikor ki kell derülnie annak, amit 23 éve a hatalmon lévők illetve környezetük nagyon nem akar, hogy kiderüljön. Mert azt a vak is látja, hogy nem akarják. Aztán, ha kiderült, amit nem akar szinte senki, akkor van alapja egy számonkérésnek, még akkor is ha éppen hatalmon lévőnek kell elszámolnia. Persze nem lesz ettől kisebb az államadósság, de az esélye meglenne, hogy tisztul egy csöppet a közélet. Nem biztos, mert láttunk már ellenkezőjét, hogy egy pufajkás verőlegénynek volt annyi bőr a képén, hogy lazán pofájába röhögött mindenkinek, de ez meg a mi bárgyúságunk volt, azonban azt is tudom, hogy talán felnőttünk azóta.

márta)) 2012.03.21. 08:33:53

@Amatőr:

Erre azért ne vegyél mérget! "

Nem, nem! Azért "ott" még nem tartok. Sőt a közelében sem.
Egyébként teljesen mindegy, ez csak egy vélemény volt.
Persze, lehet másként is.

Állítsuk meg a ......... 2012.03.21. 08:34:25

Ha orbánt kérdezik az ügynöklistáról, akkor mindig jön ugyanazzal a fals dumával, hogy őt már megpróbálták katonaként beszervezni.(Pont ezt adta elő a régi főnököm is, amikor poloskát találtunk az irodánkban.)
Azután jön a bepoloskázós mese, amikor a tüdőszűrőn a felesége táskájából kilopták a kulcsot és lenyomatot készítettek róla.(Érdekes módon a kiképző filmeken pont ilyen jelent szerepel.)

márta)) 2012.03.21. 08:40:05

Egyébként, tetszik, nem tetszik, megismétlem újra. Nem gondolom, hogy ezzel az üggyel" nagy szavazótábort lehet megnyerni.
Akik mindennapos megélhetési gondokkal küzdenek,lakhatási- egyéb problémáik vannak..... nem "ezzel" foglalkoznak.

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2012.03.21. 08:40:57

@A rézfaszú manó:
A saját kezűleg egy lapra felírt Orbán besúgó szervezeti vonalát azért nehéz lesz cáfolni:

c/1., 1988-ban Orbán Viktor maga elé tesz egy fehér papírt, és saját kezű írásával felvázolja hálózati jellegű állambiztonsági kapcsolatrendszerét. (Aki kételkedik abban, hogy saját kezűleg írt eredeti dokumentumról van szó, kérje ki szakértő véleményét. Mi megtettük. A dokumentum hiteles.) Ezt írja Viktor:
„Csáki István
Temesvári fn. tmb. - Fidesz belső tag
Győri Gábor fn. hálózati személy
Kövér”

További részletek: kuruc.info/r/9/93098/#ixzz1pjd14brT

kuruc.info/galeriaN/egyeb/ovtanulm123615.jpg

vladimir964 2012.03.21. 08:42:17

Lehet, hogy népszerűséget lehet szerezni ezáltal, de ezzel megint a lehető legprimitívebb módon intéznénk el az ügyet, és bebizonyítjuk, hogy ez az ország képtelen átlépni saját árnyékán, és képtelen megfelelő módon lezárni egy letűnt korszakot.
Ez az egész ügynökösdi 70-80 éves emberek magánügye, illetve történészek szakmai ügye immár, amiből politikai tőkét kovácsolni 22 évvel a gengszterváltás után meglehetősen nevetséges és undorító.
Igen, meg kell ismerni a múltunkat, de ennek nem az a módja, hogy a történtek után 25-50 évvel pellengérre állítjuk emberek nevét, szabadon marcangolható koncot odavetve a csőcseléknek.
A németeknek ezt sokkal okosabban - és legfőképpen idejében - sikerült megoldaniuk. Róluk mintát véve kell alapítani egy intézetet, ahol valamennyi ügynök (és parancsadóik, feletteseik) adatai és a megfigyeltekről szóló akták elhelyezést nyernek, de amelybe kizárólag az érintettek - vagyis a megfigyeltek - továbbá a történészek kaphatnak betekintést. Aztán, ha a megfigyeltnek úgy tetszik, hát játssza le a meccset a megfigyelőjével, amire igen kevés az esély, tekintve, hogy kisebb gondjuk is nagyobb ennél a napi megélhetési gondok miatt.
Bele kell ám gondolni abba is, hogy a nyilvánosságra hozatal nem pusztán az illetőt érinti, hanem ezáltal meghurcolja a komplett családját, baráti körét is - akik az esetek döntő többségében ártatlanok.

Kutchek (törölt) 2012.03.21. 08:44:53

@nu pagagyí: "Azért egy valami érdekelne: a Kövér, Stumpf, Orbán trióból melyik volt a besúgó?"

Melyik nem?
Miért hagyta a rendszer, hogy akkor ilyen tejfles szájúak ugráljanak, szervezkedjenek? Hát, mert meg volt a paktum, hogy ha nem lesz elszámoltatás, akkor minden eszközt megkapnak, hogy szétrabolják ezt az országot.
Elvileg a rendszerváltás az emberek javát szolgálta volna.
Kik jártak jól? A komcsik meg a velük összekacsintó "rendszerváltók".

tükörfúró 2012.03.21. 08:48:01

@vladimir964: te teljesen elk vagy tévedve tesó :)
itt nem 70-80 éves emberek az érintettek, nem 45ben meg 65ben voltak a beszervezések, hanem pl a 80as évek végéig, amikoris a mostani garnitúra nagyrészét ugyanugy beütötték, máshogy nem is lehet

csak megbizható, már félig "belsős", átvilágitott embereknek adták át a hatalmat 90ben, mint tudjuk rendzserváltás mint olyan nem történt, maximum módszerváltás, mind megegyezett és egy adott forgatókönyv szerint "beavatott" emberek voltak, akik odaültek a kerekasztalhoz végül, ugymond közvetitők a nyugati megerősödő és a gyengülő kivonuló keleti hatalom kévsielői tárgyaltak egy örök gyarmat sorsárol

egy nyilvános eredményes szavazás erről kizárt, kb olyan, mintha a nyilvános lefejezés bevezetéséről akarna valaki szavaztatni, abszurd

tükörfúró 2012.03.21. 08:52:43

@Kutchek: jaja, ilyesmi

valojában az usa nem akarta a térséget teljesen tönkretenni, csak éppen onnan sokmidnen nagyon máshogy néz ki, teljesen máshogy élnek és gondolkodnak, igy már az itteni dolgokat is félreértik (nemhogy ázsiát vagy a közelkeletet)

nem csoda, hogy a cia, mint a világon évtizedek óta történelmi távlatokban mindent, ezt is tökéletesen elb@szta, ahogy az iraki ügyet, az izraeli történetet, meg lehetne hosszasan sorolni

Amatőr 2012.03.21. 08:57:08

@márta)): """Egyébként teljesen mindegy, ez csak egy vélemény volt.""

Kérlek, ne vedd "számonkérésnek", de szoktál beszélgetni az alsó hárommillióhoz tartozóval?
( az nem számít beszélgetésnek, amikor a kocsi ablakán kiadod a százast a kéregetőnek és megköszönöd a "jó utat".)

nu pagagyí 2012.03.21. 09:03:06

@Arbet: Azért már megértük, amikor Kondor Katica és Csurkapista izzadt a magyarázkodással. Megjelent a komplett SZT tiszti lista is. Vannak listák, csak ki kell mondani, hogy aki 5-ös, 6-os, vagy mit tudom én milyen kartonon szerepelt, az be volt szervezve, bárhogy is sikerült azóta ezt-azt eltüntetni. Aztán hallgassuk meg mit mond.

Mert ugye az úgy lehetett, hogy miközben az egyszerű emberek hedonizáltak a Kádár-rendszerben, várták a lakáskiutalást, a vikkend telket és azon filóztak, hogy kicsi, vagy kocsi, addig a III/III-as ügynökök szenvedtek. Mély lelkiismereti válságok közepette szolgálták a HAZÁ-t. Azt a hazát, amelyet egy megszálló által kinevezett bábkormány irányított és amelynek legfőbb ellensége Kovács János sötétben bújkáló segédmunkás volt, akiről feltétlenül jelenteni kellett, nehogy megdöntese drága hazánk törvényes rendjét.

márta)) 2012.03.21. 09:03:33

@Amatőr:

Igen! És általában nem az a legnagyobb gondjuk, hogy ki volt ügynök, avagy nem volt.

nincs1itt 2012.03.21. 09:04:17

Az látszik, hogy ezt az egész nagy xart, amit a zelmúlt 20 év "parlamenti elitje" alkotott el kell fedni valami zaftos, színes, szagos ál-vitával... Lesznek érvek mellette és ellene. Összekeverik Dzsémszbondot(pardon rázzák, vagy fordítva??) a most és akkoriban a "jelentgetésből" előnyt kovácsoló szarháziakkal. A takarítás, rendrakás nem azzal szokott kezdődni, hogy ezt a sarkot, meg azt a polcot NEM, a többit csili-virire... Borítsák ki az éjjeliedényt, majd alaposan mossák ki, fertőtlenítsék... Kiderülne, hogy a politikia és/vagy gazdasági "elit" sáros?? A sok szavazgató(mert választása az nincs) meg csodálkozna, mint Rozália a filmszínházban hogy: No de ijjet!! Jééé???!!! Ki hitte volna!! Ez mind utolsó gané?? Az!!!

Amatőr 2012.03.21. 09:04:55

@márta)): """Akik mindennapos megélhetési gondokkal küzdenek,lakhatási- egyéb problémáik vannak..... nem "ezzel" foglalkoznak. """

Akik mindennapos megélhetési gondokkal küzdenek....azoknak az említett gondok mindennaposak, tehát engedd meg nekik, hogy nagy néha más iránt is érdeklődjenek. Az ok-okozat összefüggése érdeklődésre tarthat számot köreikben is. néha más iránt is érdeklődhessenek.

nevetőharmadik 2012.03.21. 09:07:54

@Kalmár meg a többi balfasz:

"Ha csak kinyitják mérlegelés nélkül az összes aktát, azzal szerintem sok rendes embert egymásnak ugrasztanának."

Késő. Tízmillió embert ugrasztottak egymásnak, egy évtizede már. Amúgy meg: ha csak bevezetik mérlegelés nélkül az egykulcsos adót, azzal szerintem sok rendes embert hoznának nehéz anyagi helyzetbe. Szóval amikor konkrétan emberek tömegeit döntik nyomorba (magukat meg pont nem), akkor nem hezitálnak, mi? Amikor meg csupán pár tízezer embernek nem köszönne többé a szomszéd (mert ennyiről lenne szó), akkor meg "jajj-gondoljuk-csak-át" van? Na persze, egyesek számára ez azt is jelentené, hogy akkor többé nem szavaznák meg őket... lehet, hogy ez a gond.

Okádékok vagytok. Tudom, hogy ti nem érzitek ezt magatokról, de fölfordul a gyomrom, hogy ilyen sunyi szájhős szabadságharcosok hiszik magukat magyarabbnak és hazafibbnak mindenki másnál.

@azok, akik szerint ez nem fontos a többi gondunkhoz képest:

Az ügynökkérdés valóban nem olyan égető dolog, mint a gazdasági problémák, ahogy ezt fentebb is írtam. Csakhogy ez a mismásolás-titkolózás gyökere annak a gondolkodásmódnak, amitől egy szar politikai elit ül a nyakunkon, kontraszelektált, sunyi, mutyizós szarháziakkal az élen, akik értelemszerűen nem tudnak és nem is tudhatnak mást, mint elbaszni az országot és kialakítani azt a gazdasági helyzetet, ami most van. Nem a világválságra gondolok, hanem azokra a kis (de húsba vágó) dolgokra, amiktől rosszabb, mint amennyire rossznak feltétlenül lennie kéne.

Az ügynökakták nyilvánosságra hozatalától nem feltétlen oldódnak meg a gazdasági problémák. De ha nem kerülnek végre nyilvánosságra, akkor egészen biztosak lehetünk benne, hogy nem is fognak. Az országot meg kell tisztítani, és hiába nem ettől lesz teljesen tiszta, első lépés nélkül nincs második sem. De anélkül Magyarországról politikai, társadalmi és gazdasági értelemben is lemondhatunk. A nemzetünkről dettó, mert sajnos rohadunk.

Amatőr 2012.03.21. 09:11:17

@vladimir964:""" Ez az egész ügynökösdi 70-80 éves emberek magánügye,"""

Úgy tudom, hogy a nácivadászok ma is aktívan működnek. A százéves bűnöst is felkutatják és nem kegyelmeznek. Akiknek az életét tönkretették, azok nem tekintik csak magánügynek.

márta)) 2012.03.21. 09:13:19

@Amatőr:
Egyszerűen nem értelek. Komolyan.
Nincs korlátozva! Mindenki az iránt érdeklődhet, ami iránt éppen akar.

Az ok-okozat összefüggése érdeklődésre tarthat számot köreikben is. néha más iránt is érdeklődhessenek. "

Ez több mint jó. Csak az a hatalmas probléma, hogy a társadalom egy csoportja még a napi politikai események értelmezéséhez sem nőtt fel.
Mert talán nincs elég idejük, nincs hozzáférésük" (internet) vagy egyszerűen csak nem úgy értelmeznek dolgokat, ahogyan kellene.
Úgy hogy, előbb talán illene megmagyarázni dolgokat, mi- miért van? Kummunikáció, megértés!!!
S csak azután kellene a népszavazósdiban gondolkodni. S most itt nem, csak a jelen ügyre gondolok.

nincs1itt 2012.03.21. 09:15:08

Az ügynöklista, hm, bizony az CSAK A JÉGHEGY CSÚCSA... Mennyi döntésüket, hibájukat "titkosították" az ügynöklistákhoz hasonlóan?? Ki tudja? Szóval, ha az a "demokrácia", hogy jogom van tudni MINDENT, még akkor is ha az nem a legkellemesebb számomra, mert a parlamenti képviselőkre bíztam(!) az ország irányítását, akkor ELVÁROM, hogy SEMMIT ne titkosíthassanak!! Ne akarjanak "megvédeni" a kellemetlenségektől! Okoztak elég kárt, hogy végre azt mondják: Na, Hölgyeim, Uraim! Tessék parancsolni, ezt csináltuk, ezek vagyunk. MOST lehet dönteni, hogy mi legyen velünk, a "politikai elittel"!
Nem fogom pofán vágni a volt kollégáimat, mert esetleg jelentettek rólam, de tudni fogom, hogy milyen "ember". Ez itt a baja politikusoknak, mert sokakról ( ha nem mindről ) kiderülne, hogy bizony nem hangyák hordták össze a vagyonkát, hatalmat, befolyást, pozíciót... Na ez az igazi TÉT!!

nincs1itt 2012.03.21. 09:18:22

@márta)): Te komolyan debilnek tekinted az embereket?? Van valami kiválasztottsági tévképzeted?? Beszélgess egyszer egy igazi emberrel(nem romkocsmákban "cóccializálódott" yuppieval) Mit kell azon magyarázni, hogy voltak olyan gerinctelen ganék, akik bárkiről, bármit leírtak, a szexuális szokásaiktól a vasárnapi menüig??

Amatőr 2012.03.21. 09:22:51

@nevetőharmadik: """Az országot meg kell tisztítani, és hiába nem ettől lesz teljesen tiszta, első lépés nélkül nincs második sem. De anélkül Magyarországról politikai, társadalmi és gazdasági értelemben is lemondhatunk. A nemzetünkről dettó, mert sajnos rohadunk. """

Vigyázz az ilyen gondolatokkal, mert gyorsan Rád ragad, hogy fasiszta! Tisztogatás, rendcsinálás manapság nem comme il faut.

vladimir964 2012.03.21. 09:28:25

@Amatőr: Azt ugyanolyan üldözési mánia által előidézett önigazolás keresésnek tartom. amiből ráadásul többszörösen lehet profitálni: egyrészt a szervezet működéséhez jó sok pénzt lehet lefejni sokmindenhonnan, másrészt pedig az állandó ellenségképp fenntartásával igazolni lehet minden törvénytelen cselekedetet, kezdve az emberrablástól a más országokban való engedély nélküli kommandóakciókig...

Állítsuk meg a ......... 2012.03.21. 09:32:55

@IGe:
Két utat kínálnék az efféle mocskos besúgóknak:
1. Lemond minden állami megbízatásáról és évekig jogfosztott lesz+kártérítést fizet a besúgottaknak.
2. Irány a börtön.

Amatőr 2012.03.21. 09:32:57

@márta)): Távol áléljon tőlem, hogy provokáljalak!

"""Ez több mint jó. Csak az a hatalmas probléma, hogy a társadalom egy csoportja még a napi politikai események értelmezéséhez sem nőtt fel."""

Amikor a létfenntartás mindennapi gondjaival küszködőkről beszélek, akkor nem csak a perifériára szorult lumpenekre, leszakadt kisebbségre, stb. gondolok, hanem a magyar lakosság kb egyharmadára. Akik sajnos, vagy szerencsére - nézőpont kérdése - a többség és a fentebb említettek a kisebbség.

vladimir964 2012.03.21. 09:33:46

@tükörfúró: Valószínűleg igazad van, ami a hatalom átengedését illeti (nézd csak végig az összes párt, így a jelenleg kormányon lévők vezetőinek életrajzát - a csúcs számomra az, hogy Kövér László és Gyurcsány ferenc az MSZMP Központi Bizottsága ugyanazon testületében egyidejűleg voltak alelnökök...).
Ez azonban nem ad felhatalmazást senkinek, hogy a hajdani ügynökök családját is meghurcolják, ahogy az régi jó magyar szokás szerint illik. Ezért is írtam azt, hogy az egyik normális megoldás az általam leírt intézet lenne.
És tényleg egyszer végre már előrefelé kéne néznünk.

Kutchek (törölt) 2012.03.21. 09:35:30

@márta)): "Csak az a hatalmas probléma, hogy a társadalom egy csoportja még a napi politikai események értelmezéséhez sem nőtt fel."

Éppen erre hivatkozva nem akart a fidesz népszavazást az alaptörvényről.
Éppen ezért kellene kipucolna a közéletből, a gazdaságból azokat, akik titkosszolgálati kapcsolataikat felhasználva raboltak, zsaroltak, csaltak, loptak az elmúlt 22 évben.
Ez lenne az ország érdeke; ne tisztességtelen, becstelen emberek szövögessék továbbra is a hálójukat.
A szégyen az, hogy erről népszavazást kellene tartani, hogy megtegyék, ami a dolguk lenne.

nevetőharmadik 2012.03.21. 09:35:34

@Amatőr: Igazad van, erősen fogalmaztam, de nem falhoz állításos, meg akasztásos tisztogatásról beszélek, hanem csak a tisztánlátásról: hogy mindenki tudja, ki kicsoda és mik a viselt dolgaik. Ennyi elegendő. Bántani nem kell senkit, csak szarházinak nevezni a szarházit - de csak azt. A szarházi meg ne szarházizzon.

Amatőr 2012.03.21. 09:39:58

@vladimir964: """ugyanolyan üldözési mánia által előidézett önigazolás keresésnek tartom."""

Egyetértek! De az is biztos, hogy akik ismerik a történetet, azok "helyzetbe kerülve" százszor is meggondolják (ha nem borult el az elméjük), hogy mit tesznek. Mert az ábra szerint lehet tartani a következményektől. Az idők végezetéig. És ez fontosabb, mint a jó ízlés, vagy a politikai haszonszerzéstől való félelem.

Amatőr 2012.03.21. 09:42:34

@vladimir964: """a csúcs számomra az, hogy Kövér László és Gyurcsány ferenc az MSZMP Központi Bizottsága ugyanazon testületében egyidejűleg voltak alelnökök...)."""

Örök igazság: a sz@r mindig a víz tetején úszik.

Amatőr 2012.03.21. 09:46:02

@vladimir964: """És tényleg egyszer végre már előrefelé kéne néznünk."""

Mint a sikeredző aki a szokásos "ruhát" követő faggatódzáson azt mondja: helytelen visszafelé tekingetni, én mindig az előttem levő feladattal foglalkozom. Na, itt tart a magyar foci is.

antisystem 2012.03.21. 09:58:33

@Amatőr: "...nem gondolom, hogy túlzottan érdekelné, ki volt ügynök, avagy nem volt?"-
Erre azért ne vegyél mérget!" - kedves Amatőr, látatlanban igazad van... ugye többezer éves közhely, hogy "panem et circenses" a népnek kenyér és cirkusz kell... és ha ez a rohadt rendszer (igen, a jelenlegi VELEJÉIG ROHADT rendszer) a kenyeret egyre kevésbé tudja biztosítani, biztos, hogy örömet okoz, ha legalább a cirkuszt szállítja...

márta)) 2012.03.21. 10:10:48

@nincs_itt:

Ezt hol írtam??? Ha nem tévedek sehol. Ez az ügy egyáltalán nem olyan, ügy, hogy népszavazni kellene róla. Hol írtam, hogy nem kell nyilvánosságra hozni??? Csak ennek a "nyilvánosságra hozatali ügynek" van más útja, nem a népszavazás.
Szerintem.

TrueY · http://qltura.blog.hu 2012.03.21. 10:11:28

@Húsleves: "Tudod mi tetszett a legjobban? Hogy néhányan a FIDESZ-ben is a nyilvánosságra hozatalra szavaztak!"
Hát persze! Vérciki, hogy a Naaagy Reccerváltó Párt leszavazza az ügynöklisták nyilvánosságra hozatalát! Majd elkezdik Schiffert komenistázni. Hihihi.

"erre persze már a szocik sem szívesen emlékeznek, hogy megtért báránykájuk így lett köztársasági elnök,"
Ezt nem értem. Szili volt az ő jelöltjük. Ki a megtért bárányka jelen esetben?

márta)) 2012.03.21. 10:12:59

@Kutchek:

Loptak, zsaroltak...."??
Hm. Nahát! Hogy mik vannak??? Hát ÉN ezt nem is hiszem el???!!!
:)))

márta)) 2012.03.21. 10:16:52

@Amatőr:
Hol Írtam??? Azt írtam, a társadalom egy csoportja!!! Mert van ilyen. Azt sem tudja, hogy a napi politikai folyamatokat, történéseket, eszik e vagy isszák.

nincs1itt 2012.03.21. 10:21:51

@márta)): ott írtad, ahol így fogalmazol:
"...hogy a társadalom egy csoportja még a napi politikai események értelmezéséhez sem nőtt fel." Bizony nem kellene népszavazni, hanem a "T"(szabadon értelmezhető) "politikusoknak, gazdasági és közéleti szereplőknek kellene végre felnőnie a FELELŐSSÉGHEZ, amivel tartoznak a társadalommal szemben. Értem ez alatt, hogy MINDEN disznóságukat(ha van) fel kellene vállalniuk, mert a zátlag pógár csak akkor tud felelősen dönteni, hogy ki is vezesse, ha ISMERI az aspiránsokat... Szemmel láthatóan valamiért nem akaródzik(22 év alatt sem) megmutatni, hogy "ki kicsoda" a magyar "elitben". Ha nem megy maguktól, akkor a nép, a zIsten adta, kérje meg szépen, hogy szíveskedjen mindenki kitenni az asztalra a pedigrét, előéletet stb. Vagy Te, úgy gondolod, hogy ez az "elit" majd magától szépen, sorban kiáll a népek elé és elmondja, hogy ilyen-olyan beszervezett voltam, ezt meg ezt adtam a pártállami rendszerben, ezért ezt és ezt kaptam?? Maradjunk annyiban, hogy a parlament és a gazdasági elit jelentős része, komoly gondban lenne, ha létezne olyan lusztrációs törvény, mint pl. a cseheknél VAN! Pedig az "csak" az "állampárti" funkciót "honorálta", közélettől való évtizedes eltiltással...

nincs1itt 2012.03.21. 10:24:09

@márta)): Szerencsére itt vagy Te...Aki eszi is, sőt, issza is!! Elárulod végre a megoldást, vagy még csigázol egy cseppet??

nincs1itt 2012.03.21. 10:27:54

Ja jut eszembe!! Stasi irattár, kinyit... német bürger beballag, olvasgat, megismer, ráismer, megdöbben, hazamegy... nem olvastam, hallottam olyat, hogy agyonvertek volna bárkit is... Hova valós a kancellár-asszony?? Igen az ex-NDK-ba... van még kérdés? Pedig, ott is cóccializmus vót vadul, Honecker efti alatt...

Amatőr 2012.03.21. 11:10:33

@antisystem:""" a kenyeret egyre kevésbé tudja biztosítani, biztos, hogy örömet okoz, ha legalább a cirkuszt szállítja... """

A ma "szállítója" holnap a cirkusz "szereplője". Ez azért reménykeltő.

Amatőr 2012.03.21. 11:18:45

@márta)): "Azt írtam, a társadalom egy csoportja!!! Mert van ilyen. Azt sem tudja, hogy a napi politikai folyamatokat, történéseket, eszik e vagy isszák."

Én meg azt, hogy a társadalom egyharmada ugyan mindennapi megélhetési gondokkal küzd - napjainkra 5 millió szegény ember országa lettünk - de jó részük nem agyilag, csak anyagilag lepusztult!
(Bár most , hogy mondod, kétségeim vannak a mocsárt illetően)

Amatőr 2012.03.21. 11:22:07

@nincs_itt:""" Szemmel láthatóan valamiért nem akaródzik(22 év alatt sem) megmutatni, hogy "ki kicsoda" a magyar "elitben""""

Persze, hogy nem! Mi kis ország vagyunk, csak egy csőcselékre tellik!

márta)) 2012.03.21. 11:41:48

@nincs_itt:

Hm. Te most nem érted, vagy nem akarod érteni, hogy én mit írta, mit akartam mondani???
Sok-sok mindent el kellene magyarázni a népnek, mi, miért is van. Csak ez látványosan nem nagyon megy. Soha nem is ment.
Hol írtam, hogy esze- és iszom is. Csak megpróbálom értelmezni.
Egyébként hatalmas tévedés hinni bármit is! Én egyáltalán nem vagyok elfogult egyik irányban sem. Megpróbálom látni, értelmezni a jót- és a rosszat is.
Most akkor mi a probléma???
:)

márta)) 2012.03.21. 11:46:40

@Amatőr:
Hol írtam, hogy agyilag lepusztult??? Az, hogy valaki nem foglalkozik, a politikai eseményekkel, még nem jelenti azt, hogy lepusztult.
S nem azért nem foglalkozik, mert lepusztult, hanem azért, amit már írtam.
Megismétlem) Mert talán nincs internet hozzáférése, nem úgy értelmezi ahogyan kellene, esetleg nincs kedve (már,) ideje.
Ezért lenne szükséges a felvilágosítás. A valóság megismertetése, elmagyarázása.
Mit nem lehet ezen megérteni?????

márta)) 2012.03.21. 11:51:03

@nincs_itt:

Még annyit!! El kell keserítselek. A megoldás kulcsa, - mármint az "ügynökösdi ügy" - nem nálam van.
hm? :)

Állítsuk meg a ......... 2012.03.21. 12:01:41

Aki kikéri az adatait az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárából, az tudhatja, hogy illetéktelen személy tudomására nem hozhatja annak a besúgónak a nevét, aki róla köpött.
Namost azt ne várja el már tőlem senki sem, hogy az, aki engem , vagy családtagjaimat kellemetlen heylezetbe hozza, megakadályozza a ranglétrán való előrejutásban, megpróbál teljesen tönkretenni, szóval azt a mocskos -disznó -tetűt minimum ne töröljem képen, és ne szankcionálhassam.
(ha már sajnos az állam is őt védi velem szemben)

tükörfúró 2012.03.21. 12:26:12

@vladimir964: Szvsz egy egyszeri ember, aki valami 3/3 volt a régi világban, semmiféle hátrányt nem szenved, mára nyugdijas stb, a gyerekei meg egyszeri jómunkásemberek, meg sem tudja, nem is érdekel senkit, kis dezső manageraszisztens faterja kinek jelentett és mit.

Jahogy az illető mára dusgazdag cégbirodalom tulajdonosA lett "valahogy"? Jahogy van félnivalója, ha kiderül milyen kapcsolatrendszer vett át a fatertól?

Na, na ezért nem lesz az egészből soha semmi, nem a politika, hanem a teljes elit, mondhatni irányító értelmiség nem akarja.

Ezért értelmiségi ügyözik kövér is, hisz máig azok a jó elvtársak vannak előretolva és lettek mostanra nagytekintélyű egyetemi tanárok, közhivatali vezetők, főhivatalnokok, akik akkor is jó talpnyalóhoz illően áskálódtak, besugtak, jelentgettek, stb.

Húsleves 2012.03.21. 19:15:29

@TrueY:
Igazad van, rossz megfogalmazás volt. Úgy értettem, hogy amikor Sólymot kirugták akkor nagy Fideszesből hirtelen nagy Fideszellenes lett, és ezután a szocik hamar elfelejtették, hogy nemrég még kezet se fogott velük.

TrueY · http://qltura.blog.hu 2012.03.21. 20:53:30

@Húsleves: Ja, így már ok! ;)

Nekem az tetszett Sólyomban, hogy nem látta, hogyan masírozik a gárda az ablaka előtt a Várban. Gratulálok! Dávid Ibolyai magasságokba emelkedett. Ő a focihoz nem értett...

nincs1itt 2012.03.22. 07:02:55

@márta)): A "népnek" el kell magyarázni... na ez az a hozzáállás, ami a beltenyésztett cocciólógikus szertár-ruhatár szakon végzettek sajátja. Mit kell azon elmagyarázni, hogy voltak xar emberek, akik munka, teljesítmény nélkül(!) jutottak előre, pl. azzal, hogy "jelentettek" az "állambiztonságnak" a kollégákról, szomszédokról, barátokról(!) bármit?? Írtál 3 választ nekem, ezek egyikéből sem az derült ki, hogy van saját, átgondolt álláspontod - az sem baj, ha indulatvezérelt!! - csak annyi, hogy majd valakik elmagyarázzák miként is értelmezheti az egységsugarú választópógár, hogy... Köszönöm szépen, de ez már a múlté... Van véleménye sokaknak, sokféle, kifejtik. A hozzászólások zöme azt szorgalmazza, hogy tessék végre tiszta vizet önteni a pohárba, azaz TELJES nyilvánosságot az ügynöklistának.
A vakbél-gyulladást sem szokás, langyos, ecetes borogatással gyógyítani...

márta)) 2012.03.22. 09:55:23

@nincs_itt:

Pontosan így van. A nagybetűs nép, egy hatalmas csoportjának, el kellene magyarázni mi,- miért is van. Hányszor írjam még le????
Persze, persze, csak tessék öntögetni, azt a bizonyos vizet.
Ennyi
:)

nincs1itt 2012.03.22. 09:57:02

@márta)): Te olvastad is amit válaszoltam, vagy csak szaporítod a karaktereket??

márta)) 2012.03.22. 11:17:57

@nincs_itt:
Hát! Persze, hogy olvasom. Egyébként nem értem, mi a probléma???
:)

nincs1itt 2012.03.22. 11:39:53

@márta)): azt látom, hogy nem érted... akkor másként:
MIÉRT KELLENE A "NÉPNEK" ELMAGYARÁZNI??? NEM hülye a nép, csak eléje kéne tárni az IGAZSÁGOT. Semmi magyarázat, CSAK AZ IGAZSÁG. Pl.: XY parlamenti képviselő Z párt tagja, ekkor meg ekkor jelentett.
Ennyi, semmi több, aki érti, érti, aki meg nem annak meg tök mindegy!!

márta)) 2012.03.22. 12:31:29

@nincs_itt:
Hmm. Hol írtam, hogy a nép, vagy akárki hülye???
Egyébként legyen Neked igazad. Tök mindegy. Így van. Ha Te írod, akkor meg főleg!!!

lokkoL 2012.03.23. 15:02:30

ügynöktörvény nélkül nem tud helyre állni a társadalmi bizalom ...
az életből is ismert dolog, hogy kevés dolog ássa jobban alá a bizalmat annál, hogy valakiről tudod hogy titkol előled valamit, de nem tudod pontosan mit ...
ez az állapot bármilyen bizalmi viszonyt megmérgez, a társadalom nem más mint bizalmi kapcsolatok extra nagy halmaza ...
egy társadalom leginkább meghatározó minőség jelzője, az hogy tagjai mennyire bíznak egymásban ...
nem hiszed? gondolj utána. ebben a világban minden bizalomból áll ... még a pénz is, amiből a kenyeret veszed.

márta)) 2012.03.23. 20:52:37

nem hiszed? gondolj utána."

Na. Ja! A társadalom egy hatalmas csoportja, utána gondol! Annak (is), hogy lassan, de biztosan halad az elszegényedés felé.
Sokkal nagyobb problémának látják némelyek, az érintettek, hogy életminőségükben csak vegetálnak. Esetleg halmozódnak a kifizetetlen számlák. Életek dőlnek romba.
Nem gondolom, hogy ilyen "helyzetekben" az ügynöklista nyilvánosságra hozása, lenne említetteknek a legfontosabb problémája.
Na . Ja! bizalom!! Bizalmasan" éhen is lehet halni, esetleg. No és persze rövid idő alatt elvesziteni mindent.
hm????

márta)) 2012.03.23. 20:58:29

Népszavazzunk?!!! Ja. Közben meg elveszitik esetleg, némelyek, munkahelyüket, otthonukat......

Arra kellene javaslatot tenni, hogyan létesüljenek új munkahelyek, hogyan lehetne "feléleszteni" a halott vidéket??!!!
Szerintem.

oppá") Az ügynöklistát, népszavazósdi nélkül is nyilvánosságra lehet hozni. Gondolom.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2012.03.28. 22:21:23

Én már annak is örülnék, ha a zemberekben tudatosulna, hogy a III/2 nem ugyanaz, mint a III/3.

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2012.04.17. 12:32:50

A Fideszbe kellett volna beépülnöm

Szily László

2012. április 17., kedd 11:35

|

1989 tavaszán, amikor innen, 2012-ből nézve már minden eldőlt, és szinte befejeződött a rendszerváltás (már kábé egyéves volt a Fidesz, az ős-SZDSZ és a világútlevél, éppen megalakult az ellenzéki kerekasztal, Kádár Jánosnak meg negyed éve volt hátra az életből) engem még megpróbált beszervezni a kommunista titkosszolgálat. A feladatom a Fideszbe való beépülés lett volna. A sztori nagyszerűen rávilágít arra, hogy miért nincs azóta sem becsületes ügynöktörvény, és miért nem lesz most sem, hiába van végre őszintén antikommunista miniszterelnökünk és kétharmados kormánypártunk.

...

A személyes tapasztalataim alapján egyrészt biztos vagyok benne, hogy még 1988-89-ben is rengeteg, többé-kevésbé önkéntes besúgó akadt, friss pártokba való beépülés céljára is. Másrészt tuti, hogy ilyen emberek tucatjait építették be a komcsik az összes pártba, a legutolsó pillanatig és talán még utána is. Mivel a feladat nem a csöndes meghúzódás, hanem a kifejezett aktivizálódás volt, látatlanban is biztos vagyok abban, hogy az összes rendszerváltó párt szűkebb és tágabb vezetése tele volt ügynökökkel, akikből nyilván jutott az első húsz év közjogi méltóságai közül is. Pont a saját történetem alapján is garantálni tudom, hogy függetlenül attól, magánemberként mit gondol az ügyről az átlagos Fidesz-képviselő, Lázár János vagy akár maga Orbán Viktor, itt soha az életben, így most sem lesz semmiféle becsületes ügynöktörvény.

index.hu/belfold/2012/04/17/a_titkoszolgalat_megprobalta_beszervezni_az_index_munkatarsat/

Szabó Zoltán fél évet kapott · http://index.hu/belfold/2012/02/24/iteletet_hirdetnek_a_hunvald-perben/ 2012.04.17. 12:49:34

Csak az állati szoci demagógiáról szoknátok le végre...
Erkölcsileg kizárólag így fogadható el a kezdeményezés:

NYILVÁNOSSÁGRA AZ ÜGYNÖK- ÉS A TARTÓTISZTLISTÁKKAL!

simple observer 1.0 2012.09.30. 20:12:08

Kitalaltam! Michael Knight a kakukktojas!

Mit nyertem?