Valláskritika, Mítoszirtás és Hit-Eltérítés sok Humorral

Világnézet

Síkhülye ateisták

2014. augusztus 05. - IGe

ateizmus stop.jpg

Az egyik legnagyobb gond az ateistáknál, hogy megragadtak a létezik-e a létezés szó "magvas" fejtörőnél. Az a másik legfőbb gond, hogy nem fogják fel, hogy Isten nem más, mint egy gyűjtőszó. Tehát az Isten gyűjtőszó létezik. Punktum. Hülyeségek tehát az "Isten nem létezik" és ehhez hasonló formátumú kijelentéseik.  Ha egy ateista valami konkrét Isten létezését szeretné cáfolni, kétségbe vonni, vagy esetleg nem elfogadni a tényt, hogy létezik, mert az emberiség eddigi történelme során több mint tízezer különféle Istent teremtett, akkor mit is kell tennie? :

1. Megadni konkrétan az adott Isten paramétereit, mondjuk a nevét.

2. Megadni, hogy milyen időintervallumban kétkedik a létezésében.

3. Megadni, hogy a létezés milyen típusában kétkedik.

4. Talán nem árt megadni a helyet is

Mert ezek hiányában nem csak az Isten gyűjtőszóval kapcsolatos állítások, de a hasonlóan létrejött tagadások csak ostoba zagyvaságok, amire figyelni sem érdemes.

Isten kutyus.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://vilagnezet.blog.hu/api/trackback/id/tr926575237

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: 1 millió forintos kihívás ateistáknak 2014.08.05. 13:35:19

  1 millió forintot fizetek annak, aki a tudományos módszertannal létrehozott, Általános Isten meghatározása istenérvemet cáfolni tudja. Következetes érvekkel írásban,  vagy akár bemutatással, demonstrációval hogy az alapjaiban hibás. Mert a hibás ist...

Trackback: Létezés. - Mi is az? 2014.08.05. 13:33:28

Nagyon sokan használják ezt a szót értelmetlenül és helytelenül. Filozófusok, bölcsészek és természettudósok is. Szerintem itt az ideje rendbe rakni. A létezés elsősorban filozófiai fogalom. Több álláspont szerint minden létezik, amiről tudomásun...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Bobby Newmark 2015.04.12. 18:22:32

Nem léteznek ilyen kijelentések. Olyanok vannak, hogy ha állítasz valamit, akkor bizonyítsd be, vagy különben teljesen jogosan hülyének nevezlek.

NÁLAD a bizonyítási kényszer, nem nekem kell megmutatnom miben nem hiszek, hanem neked, hogy amiben hiszel, az valós.

Majd ha ezt felfogtad, lesz miről beszélgetni, addig ez csak hiszti amire figyelni sem érdemes.

(Gondolom mivel egy hozzászólás sincs, kemény a cenzúra, nem számítok rá hogy a kommentem megjelenik majd...)

Bobby Newmark 2015.04.12. 18:26:27

@Bobby Newmark: Jé, megjelent egyből. Zárójeles megjegyzésem visszavonom, elnézést.

Untermensch4 2015.04.13. 21:52:15

@Bobby Newmark: "(Gondolom mivel egy hozzászólás sincs, kemény a cenzúra, nem számítok rá hogy a kommentem megjelenik majd...)"
Ha a fentebb leírt érzést keresed, a Vigyázó! blogot tudom ajánlani. Ott olyan kemény a cenzúra hogy egy kérdéssel sikerült kihúznom a gyufát, pedig a kérdés fele a mottójukból lett idézve... :)

Bobby Newmark 2015.04.15. 10:02:19

@Untermensch4: Asszem onnan találtam ide valami trackback linken, azért sikerült majd' egy éves poszthoz hozzászólnom...

Bobby Newmark 2015.04.15. 10:03:15

Azért abban van valami bájos, hogy úgy síkhülyéz le valakit a posztoló, hogy Ő AZ, aki nem érti, hogyan kéne működni a bizonyításnak, meg a józan paraszti észnek.

F.M.J. · http://magan-galaxis.blog.hu/ 2015.04.19. 17:35:29

@Bobby Newmark: Vita a vitáért. A posztolónál valami kiverte a biztosítékot valószínűleg, és itt fakadt ki. Én megértem, velem is előfordul, hogy posztban öntöm ki a hócipőmet.
Az Isten léte/nemléte vitában senkinek sincs esélye, mert igazolni mint helyesen rámutattál állítást kell, és hát ha a bizonyításra bármelyik oldalról is lenne esély, már bizonyára régen megtörtént volna. Én megpróbálkoztam a téma taglalásával már elég régen, amit terjedelme okán nem akarok idemásolni, de úgy látom hasonlóképp látjuk a dolgokat, talán érdekelhet: magan-galaxis.blog.hu/2014/05/17/te-mi-so_2014_maj