Logika, Helyes ÉrvelésTan, Mítoszirtás és Hit-Eltérítés sok Humorral

Világnézet

Világnézet

Trükkös Mém publikáció felvezetése és kritikai próbája

2020. szeptember 16. - IGe

A Trükkös "Mém" fő, és Túl Richard Dawkinson alcímű írást egy tudományos felismerés és bizonyítás publikációjának tekintem, ami a tudományos módszertan egyik fontos eleme, tehát nem irodalmi és ideológiai mű és nem is kereskedelmi termék. Mivel ez eléggé élenjáró felismerés, nem lett volna értelme sem szakmai lektornak sem stilisztikai szerkesztőnek. Mivel először meg kellene érteniük az adott dolgot és csak aztán tudnának benne érdemi javításokat felvetni. Például azt, hogy miért is egyik mellékterméke a Tudományos Isten feltárásomnak és bizonyításomnak az ateizmus logikai megbukása.

fejlodes_es_ateistak22.jpg

Így hát saját magam javítgatom, pontosítgatom. Tehát természetesen nem tekintem tökéletesnek és hibátlannak, de alapjában véve jó és egyeseknek csak a megértési folyamaton kell átesniük és már világosabb lesz benne az is, amit esetleg előtte hibának véltek. Maga a publikáció nem tartalmazza a felvezetőjét sem, hiszen azt 2019 nyarán a pdf e-könyv formátum megjelenése előtt, néhány perc alatt írtam meg. Mert kérte a forgalmazó, ami egy picike cég. Így azt most itt a blogomban is külön megadom. 2020. december közepén bővített tartalommal egy új és nagyobb könyvterjesztőhöz került át a Trükkös Mém című e-könyvem, amit először a magyar, majd a legnagyobb külföldi könyvterjesztők is átvettek. Már pdf helyett epub és mobi formátumban. Ez már a felvezetést és a végén két rövid kiegészítő fejezetet is tartalmaz. Ez a verzió mára már körülbelül 10 magyar mellett, olasz, holland, kanadai, amerikai és japán könyvértékesítő helyeken is beszerezhető. (Régebben csak 14 országban árulták országos terjesztésben és ezek összlakosságszáma körülbelül 750 millió fő. Mára már az Apple Books és a Google Play books store is felvette értékesítésre, sőt a Scibrid - USA / előfizetéses streaming is és ezzel gyakorlatilag az egész Földön el lehet érni. Automatikusan fordító programokkal  70-120 nyelven.)

borito_netes2.jpg

 

Trükkös Mém - Szórakoztató tudományfilozófia esszé felvezetője:

A memetika az eszmék darwinizmusa. Ez az írás viszont ideológiailag független, gondolkozni tudó embereknek szól. Aki nem esik ebbe a csoportba, annak nem is javallott olvasni, mert mentális problémákat okozhat.

Richard Dawkins evolúciós biológus Istent egy veszélyes elme vírusként, mémként határozta meg. A meghatározása részben helyes és bizonyított, olyannyira, hogy mára már a gyógymód is megvan rá. 

Tovább

Freund Tamásnak ebben igaza van

2020. július 08. - IGe

ateistak_hite_1.JPG

Freund Tamás: „Az ateisták hite még nagyobb, mint az enyém. ... ősrobbanás ... teremtés ... tudományos bizonyítékot egyik hiedelemre sem lehet adni. "”.  - Bizonyíték az igazára: Ateisták jellemző dogmái.  Továbbá egyértelmű tény, hogy a teológia és az ateizmus is a filozófia áltudományos része alá tartozik, tudományfilozófiailag a metafizika alá. Azaz halandzsázás csak.

Számomra bizonyította már csak ezzel az egy mondatával is, hogy jobban ért a pszichológiához és a logikához is, mint az elnökségért vele indult másik jelölt (Pléh), akinek elvileg nála jobban kellene értenie a kognitív tudományokhoz, mert állítólag az az egyik szakterülete.

Tovább

Apologetika végső bukása logikailag

2020. június 24. - IGe

Azaz az apologéták egyáltalán nem észszerűek, nem  is értelmesek, hanem pont az ellentetjei. Irracionálisak és illogikusak (esztelenek), továbbá nagyon erősen áltudományosak. Vagy ha árnyaltabban és ironikusan akarunk fogalmazni, akkor 'tudományosak a maguk módján'.

Ezt a néhány kérdést kellett volna csak feltenni JarJarnak (KA-s NG beceneve) a vele logikusan vitatkozni tudóaknak: 1.Mi is "Isten"? 2.Miért is az "Isten"? 3.Tehát azért az "Isten" mert úgy lett kitalálva? --- Ez körkörös érvelési hiba ... Tudományban és logikába elvetendő. Érvénytelen érvelés.

ÖrömHír a "gyógyulni" és okosodni vágyóknak: Ateizmus cenzúra nélkül privát fb csoportban, csak vendégként indítottam, egy bejegyzésem alatt,  az apologéták pölö; Hermiasz, Hieropoliszi Apollinariosz, Jusztin, Miltiadesz, Pellai Ariszton, Alexandriai Kelemen, Arnobius, Ireneus, Minucius Felix, Tertullianus Quadratus, Szárdeszi, Értelmes Hit, Kálvinista Apologetika, Prédikátorok, PapiFrankó  ... stb parasztvakításait leleplező és ellenszerüket megtanító gyorstalpalót. Ide naplózom a lényeget, nagyon vázlatszerűen átmásolással. Továbbá, mivel ez egy általános emberi tudás, természetesen bárki szabadon felhasználhatja. Hivatkoznia sem fontos rám.

apologetika_vegso_bukasa_ko.JPG

- Elkezdem és tudományfilozófiai stílusban. A most megjelent Trükkös Mém című e-könyvem is abban íródott, ami felfedi Isten racionális, vagy tudományos meghatározását.  Némi humorral azért persze, hogy unalmas ne legyen. Mert a téma önmagában az. Egyébként Susan Blackmore-nak és Darrel Ray-nek is tetszett a könyvemből angolra lefordított első fejezet. Mára már körülbelül 10 magyar mellett, olasz, holland, amerikai, kanadai,  japán .... könyv értékesítő helyeken is beszerezhető. Továbbá egy magyar pszichológiai szakkiadó is oda van érte, ők az egészért, csak éppen ugye még ha erősen érinti is, de ez alapjaiban nem pszichológia. Bár már a közben megírt felvezetésem és két kiegészítő fejezetem miatt az.  Jöhet az első kérdés, ha van, ha nincs akkor anélkül kezdem el némi várakozás után.

- Csapjunk bele és az oktatás kezdődjön egy majdnem Nobel-díjas tudóssal, aki Einsteint is korrepetálta matematikából Gödellel. Zárt és nem zárt, azaz nyitott logikai rendszerek. (???!!!) Kurt Gödel csak azért nem kapott matematika Nobel-díjat, mert Nobel a matematikát, nagyon helyesen nem tekintette tudománynak. Mert nem is az, csak segédtudomány. /// Tehát ez egy állítás: "Ha Gödel híres tétele igaz, akkor annak önmagára nézve is igaznak kell lennie, ami azt jelenti, hogy hibás és önellentmondásos, NEM TELJES!!!" - nos ez az állítás igaz, vagy sem?

Tovább

Ateista Isteni Téveszme

2020. május 08. - IGe

ateizmus_nem_1.jpg

Azt már minden műveltebb ember tudja, hogy az ateizmusnak semmi köze sincs a tudományhoz, mert nem egy tudományos világnézet, de azt már kevesebben hogy az ateistáknak és az ateizmus kinyilatkoztatásainak ugyanolyan logikai bukfencei és dogmái vannak, mint a monoteista vallásoknak. Nézzünk egy ilyen fórumból vett példát, amelyből a hozzászóló nicknevét kivettem, akiben ráadásul erősen túlteng a felsőbbrendűség érzés.

ateista_dogma.JPG

Ez egy sima hamis dilemma érvelési és logikai hiba. Azon kívül, hogy fel sem tettük a kérdést, hogy melyik Isten is a több ezerből és számos más szemantikai értelmezésből? Ezért tehát teljesen egyértelmű tény, hogy inkább a hozzászállás írója a bolond és a megszállott, hiszen  kényszerképzetesen tagad egy rakás olyan eszmét, amelyek vannak és ha mazsolázgatunk köztük egyértelmű, hogy van nem csak harmadik, de negyedik, sőt ötödik és sokadik lehetőség is:

Tovább

Tudományon átszűrt "Isten" ... próbanyomtatás kiegészítései

2020. március 09. - IGe

ige_konyve.jpg

Készül egy új és más borító is. Vidámabb színekkel és egy logóval.

Ebből csak egy 30 darabos próbanyomtatás készült, amit végleges leellenőrzésre és véleményezésre szétosztottam különféle tudományos helyekre, ismerőseimnek és esetleges szponzoroknak és magam is teszteltem még a netes vitafórumokon keresztül is. Még most is voltak további jelentős felismeréseim, ez főként a szemantika tudományának az áttanulmányozása területén, amelyeket a legtöbb esetben csak nagyon tömören néhány mondatban szúrtam már be, de ennél sokkal hosszabban is ki lehetne persze fejteni, de minek. Azért a tömör változat két helyre is bele került, mert azért jelentős és hadd rögzüljön ismétlés által is.  Ez a blogbejegyzés végül is azoknak szól, akik rendelkeznek ezen próba nyomtatás könyvecskével, vagy esetleg a pdf e-könyv verziójával. Ők láthatják, hogy ahhoz képest mi változott még.

A javítások a könyv szerkesztését végző cégnek elküldött verzióban:

Tovább

Ajándék e-könyv

2020. február 20. - IGe

szorakoztato_vallaskritika_index_forum.jpg-  Szórakoztató Valláskritika MémKéptár   -

Ajándék e-könyv a az index fórum törzsírói/olvasói részére.

- kb az első száz jelentkezőnek (Lejárt. már nincs több ajándék e-könyv. Viszont közben megjelent/ki lett adva és egy közepes hamburger menű áráért megvehető)

Írtam egy olyan nem szokványos szórakoztatva ismeretterjesztő tudományos esszét, amely sokat tehet az emberiség jövőbeli békéjének a megteremtéséért. Tapasztalataim és eddigi teszteléseim szerint meg fogja oldani az ateista-monoteista eszmék felesleges küzdelmét és szembenállását.  Azaz hozzájárul az emberiség jövőbeli békéjéhez.

Tovább

Isten jelentéstani felosztásai

2020. február 06. - IGe

jelent-stan-szemantika-n.jpg

 

Az alap kérdés unalmasnak és lerágott csontnak tűnik. Viszont az már nem az, hogy ténylegesen a sok vitában megoldódott-e? Nos eddig nem oldódott meg. A tudományos módszertan, ha lehetőség van rá, akkor az adatgyűjtésből indul ki. Írjuk csak össze "Isten" jelentéseit.  A szemantika a referencia, a jelentés vagy az igazság tanulmányozása. A kifejezés több különböző tudományág alterületeire utalhat, beleértve a filozófiát, a nyelvészetet és a számítástechnikát. "Isten"-nek különféle értelmezési és jelentéstani, azaz szemantikai felosztásai vannak. Talán nagyjából ezek:

1. köznyelvi

2. művészeti

3. átvitt értelmű

4. paradox elvű

5. különféle dogmatikus vallási

6. különféle filozófiai

7. pszichológiai

8. tudományos

 

Tovább

A mémek az anyagi világ részei

2020. január 30. - IGe

Felvetődött egy írásos vitafórumon, hogy az információ az milyen jellegű? Végül nagy és teljes és egyértelmű egyetértés volt benne, hogy az információ az anyaghoz kötődik. ... Nos akkor menjünk már egy kicsit tovább a gondolkozásban és a logikában:

memgepezet_konyv.JPG

IGe: A gondolat / mém / tudatalatti gondolat / telepátia akkor mivel agyi tevékenység, az anyag, vagy nem anyag? Nem olyan egyértelmű dolog. A wifi a bluetooth anyagi tevékenység-e, vagy sem?

Thooght: 'A wifi a bluetooth anyagi tevékenység-e, vagy sem?' ezt most tőlem kérded? természetesen igen. de nem értem mire akarsz kilukadni... /:

IGe: Ha az igen, akkor a gondolat is az és a mém is anyagi tevékenység, ergó a tudományosan meghatározott Isten az anyagi világban van. Ott létező dolog.

Advokatusdiaboli: Átbeszéltük már. Az információ legelemibb formájában magának az anyagnak az állapota. Hogy ez úgymond "hasznosul-e" valaha (tehát adattá válik-e valami/valaki számára), vagy sem, ez érdektelen, hogy szokás szerint egy földhözragadt példával éljek: egy elásott kőtábla feliratai akkor is értelemszerűen információk (míg az erózió el nem tünteti róla), ha azt soha senki nem találja és fejti meg. Az információ tehát nem azonos magával az anyaggal - viszont tőle elválaszthatatlan, NÉLKÜLE NEM LÉTEZHET. Az általad emlegetett gondolatok, mémek, a tudatalatti mind információk, viszont csak egy létező neurális rendszerben, az agyunkban alakulhatnak ki és létezhetnek, NÉLKÜLÜK NINCSENEK...

IGe: Azt írtad tehát, hogy anyagi természetű, tehát az anyagi világ része, mert attól el nem választható szerinted. Köszönöm a megerősítést. Ebből következik: Tehát a tudományosan definiált Isten mindhárom eleme az anyagi valós világ része. Bingó!!!

Isten = gyűjtőfogalom

1. emberek által teremtett fő mítoszlények

2. egy kényszerképzet

3. egy idegrendszeri /pszichológiai vírus/mém.

Létezés vagy vanság szkeptikusan?

2020. január 20. - IGe

van.png

Istent nem csak dogmatikusan, de tudományosan is meg lehet határozni. Tudományos meghatározás szerint egyértelműen VAN! Ez nem csak logikai tényszerűség, hanem bizonyított is. A bizonyítási eljárásnak és főként a megértésnek, emberi pszichológiai gátak miatt viszont mind az ateista, mind a monoteista személet akadálya. A tudományos szkepticizmus, vagy a racionalista, de akár empirikus gondolkozásmód viszont használható. A szkepticizmus a görög  "szkepteszthai" szóból ered, melynek jelentése körbenézni, megfontolni. A szkepticizmusnak többfajta jelentése van;

1. A köznyelvi használat szerint a hitetlenkedés, kételkedés szinonimája.
2. A filozófiai szkepticizmus – filozófiai irányzat, amely kritikusan vizsgálja, hogy az érzékek által közvetített valóság és a szerzett tudás mennyiben feleltethető meg a valóságnak, illetve ismerheti-e bárki a tökéletes igazságot
3. A tudományos szkepticizmus – olyan állásfoglalás, amelyben valaki azon állítások valóságosságát kérdőjelezi meg, amelyeket nem igazol a tudományos módszer.

Az a lényeg, hogy a racionalizmus, vagy a tudományos szkepticizmus mellett teljesen felesleges az ateizmus. Az ateizmus, csak kő a kőlevesben. Nincs rá szükség, ha már ott van akár a racionalizmus, vagy a szkepticizmus vagy más hasonló. Tehát ha esetleg valakinek nem esett le a tantusz, vagy az egyértelmű tény: A szkepticizmusnak is van legalább három féle definíciója/meghatározása, de I/i-stennek, I/i-sten szónak ennél sokkal több fajta fő meghatározása van. Más fogalmazásmóddal "Isten"-nek külön értelmezési és jelentéstani felosztásai vannak: Talán nagyjából ezek:

Tovább

Isten létezésének bizonyítékai?

2020. január 19. - IGe

isten_forum_index.JPG

Ez egy elképzelt és jellemző, de értelmesebb fajta írásbeli vita az internet valamelyik bugyrából. Vannak valóságból átemelt részletei, de nem érdemes keresni és összehasonlítani, mert általam szerkesztésre kerültek. Sőt még ha úgy adódik, tovább is fogom szerkeszteni, pontosítani. Ez amolyan Platón-dialógusok vagy Galileo Galilei: Párbeszédek stílusú rávezető - agytorna - irodalmi jelleggel keletkezett.

Dialógus:

IGe: 'Isten létezésének bizonyítékai?' az index fórum topik címe, amelyben mára több mint 130 ezer hozzászólás van. Milyen meghatározás szerinti "Isten"? Dogmatikus Isten definíciók szerinti? Vagy tudományos Isten definíció szerinti? A kettőt nagyon nem jó kutyulni. 

Sipheersh:  Vallási Isten-definíciók szerinti. Szerintem a topiknyitó hozzászólásból, sőt, megfelelő szövegértéssel a topik címéből is egyértelmű, hogy nem a tudományos értelemben vett Isten létezéséről van szó. Nem azt vitatja a topiknyitó, hogy antropológiai értelemben véve igazolt az Isten, mint kulturális koncepció létezése, vagy hogy valláslélektani értelemben létezik Isten, mint pszichológiai képzet. Szerintem ennek nyilvánvalónak kéne lennie.

IGe: ..,. de hát ha azt kérdezi, akkor az egy értelmetlen kérdés  ... nem csak értelmetlen kérdés, hanem egy provokatív kérdés is ...

Sipheersh: Persze, hogy provokatív kérdés, nyíltan provokatív, ezt senki nem tagadja. Abban, hogy értelmetlen, sok hívő egyetértene veled, hiszen empirikus szempontokat vonatkoztat egy hitbéli vagy teológiai állításra, vagyis megérthető, ha valaki kategóriatévesztésnek tekinti. De pont ez a disszonancia vagy antagonizmus ad értelmet a kérdésnek. Hogy a racionális nézőpont szembeállítása a hittel.

IGe: Érthetőbb legyek. Ha a kérdés feltevője tisztában van vele, hogy például Hófehérke csak egy mesehős, egy kitalált karakter, akkor van-e értelme a; Hófehérke létezésének bizonyítékai kérdésnek?

Sipheersh: Szerintem jogos az intuíciód, ami szerint van valami naiv dolog ebben a kérdésben. Nem az a kérdés, hogy létezik-e Hófehérke, hanem hogy micsoda. Egy mesehős. Hasonlóan, sokkal értelmesebb azt mondani, hogy Isten egy kitaláció, vagy egy mitológiai szereplő, mint azt mondani, hogy nem létezik. ...

Tovább

Tudományon átszűrt “Isten"

2019. december 24. - IGe

three-memeteers2-768x576.jpg

Susan Blackmore, Daniel Danett és Richard Dawkins memetikusoknak ajánlva, kép forrása S.B fb oldala

 

Szórakoztató tudományfilozófiai esszémet,  amely irodalmi stílus  besorolását Kepes Andrással egyeztettem,  taktikai okokból és óvatosságból előzetesen 2019-ben felajánlottam a Magyar Kormánynak, hogy nem akarok ellenzék és mártír lenni. Ez csupán egy tudományos mű és az ateista-monoteista szembenállás feloldása a lényege. Vegyék meg, ha esetleg zavarja őket. Zöld lámpát kaptam. Nem zavarja őket, megjelenhet. Mehet a könyvesboltokba. Nem fognak ellene tenni.

 

Trükkös "Mém" - Szórakoztató tudományfilozófia esszé

Felvezető:

A memetika az eszmék darwinizmusa. Ez az írás viszont ideológiailag független, gondolkozni tudó embereknek szól. Aki nem esik ebbe a csoportba, annak nem is javallott olvasni, mert mentális problémákat okozhat.

Richard Dawkins evolúciós biológus Istent egy veszélyes elme vírusként, mémként határozta meg. A meghatározása részben helyes és bizonyított, olyannyira, hogy mára már a gyógymód is megvan rá. 

A biológia és a genetika hajnalán a gének sokáig nem voltak bizonyíthatóak, csak logikai következtetésként léteztek, csak a megfigyelések alapján jutottak arra a tudósok, hogy lenniük kell. Aztán persze jóval később meg is lettek. Hasonlóan a mémekre, tehát az idegrendszeri vírusokra jelenleg csak közvetett módon van bizonyíték. Közvetlen nincs és lehet nem is lesz, hiszen az idegrendszerben információ áramlik és itt ugyebár az emberi agyban kellene kimutatni egy "vírust", ami eleve lehet, hogy csak pszichológiai folyamat. A memetika tehát nagyon leegyszerűsítve a biológiai vírusaink másolástani működésének az áthelyezése biológiai síkról pszichológiaira. Egy magyarázó példával:

A világjárványt okozó biológiai korona vírusnak teljesen mindegy, hogy milyen vallású, vagy ateista, vagy nihilista személyt fertőz meg. A lényeg az, hogy rávegye egy információs csomag újbóli legyártására és fertőzésre. Ez egy RNS genetikai száldarabka.

Az elme járványt okozó memetikai Isten vírusnak teljesen mindegy, hogy milyen vallású, vagy ateista, vagy nihilista személyt fertőz meg. A lényeg az, hogy rávegye egy információs csomag újbóli legyártására és fertőzésre. Ez főként az Isten szó. ... de mi is "Isten" tudományosan?

borito_netes2.jpg

Első bővített fejezet: Tudományos módszertanon átfuttatott “Isten”

A tudományos módszertan egy szűrő, ami elválasztja a hülyeségeket a racionális és logikus dolgoktól. Ezt a szűrőt a világon mindenre rá lehet engedni, amiről már tudomásunk van akármilyen formában. Ha ráengedjük ezt a szűrőt "Isten"re, akkor abban a legtöbb vallási leírásból bizony csak a valós rész marad fenn. Például az, hogy a vallásteremtő emberek bizony „Isten”-eket is teremtettek, ráadásul jó sokat. Ez tény. A sok kamu, meg mellette nem. Persze a teremtés csak egy vallási zsargon és helyette a "hoztak létre" szóhasználat lenne a helyes. Továbbá nem szabad elfeledkeznünk, hogy magukat racionális elméknek beállító tudósok is sokat töprengtek a témán és sokuk csak sületlenségeket termelt, de voltak azért olyanok is, akiknek munkássága megerősíti és alapja is a tudományosan meghatározott „Isten”-nek

Hű-ha, de mi történik itt? Mi is ez a laza szövegvezetés? Egy paródia, karikatúra, vicc, ugratás? Vetődhet fel a jogos kérdés. Nem az, még ha a látszat az is elsőre. Már korábban írtam egy ennél sokkal rövidebb felvezetőt, de beláttam az nagyon kevés, még akkor is, ha az emberek nem nagyon olvasnak ma már el hosszabb szövegeket. Minél hosszabb egy szöveg, annál kevesebb az olvasója, ez egy elég egyértelmű tény és összefüggés. Itt viszont most jobban belemerülök a részletekbe és levezetem, hogy néha a valóság tud a legmeglepőbb lenni, amit magam sem gondoltam volna, amikor belekezdtem a huszadig század végén a huszonegyedik század kezdetén a kutatásaimba. Ezen bevezető röviden leírja a lényeget és van itt néhány válogatott írás, ami ízelítőt ad a teljesebb képhez.

Mielőtt belekezdenék a lényegbe írok néhány sort, hogy miért is lett ilyen személyes jellegű ez az egész. Jómagam egy nagyon biztos támpont - "érzékelő" - ebben a kísérletben, levezetésben, bizonyításban. Egyetlenegy olyan tulajdonságomról tudok, ami jelentősen eltér a jelenleg ~7,5 milliárd körüli föld átlag lakójától, de az nem kiemelkedő okosság és nem is kiemelkedő tudás, hanem az eltérő hipnábilitás. Azaz nem vagyok befolyásolható és hipnotizálható sem. Ergó nem hatnak rám mások mémjei sem. Mém immunitásom van. - Hümm ez van. ... Na akkor vágjunk bele:

Tovább

„God” being filtered by scientific methodology

2019. november 20. - IGe

borito_tricky_meme.jpg

IGe: Tricky "Meme" , Too Richard Dawkinson

complete e-book:   Barnes & Noble Booksellers , Apple books

 

Scientific methodology is a filter, which can separate stupidity from rational and logical things. This filter can be used in many kinds of things we know in any form. When we try this filter on „God” only real facts will remain from most religious documents and descriptions. For example, founders of religions created „gods”, and they did create a lot. This is a fact. And the other many many scams are not. Certainly, „god’s creation” is only a religious jargon and „creating god” would be a better and right term. Moreover we must not forget that scientists believing they are rational minds have thought a lot about the topic and most of them only said silly things, but there were some of them whose efforts can make a strong base for a „God” that is founded by science.

 

Well, what the hell is going on here? What is this casual drafting? Is it a parody, a caricature, a joke or a teasing?” The legitimate question might arise. No, it is not, even it looks like that for the first time. I wrote a much shorter introduction earlier, but I realized that it would not be enough, not even in the case that people nowadays do not read longer texts. The longer text it is, the less readers there are, and it is a very unambiguous fact and connection. Now I will submerge into details and will reason that sometimes reality can be the most surprising, and even I myself did not think about it when I started my research at the end of the twentieth century and at the beginning of the twenty-first century. This introduction will describe the main point in short and there are some selected writings which will give you a sample for a more complete picture.

 

Before starting the essence, I will write some lines why this thing became so personal. I myself am a very sure strong point – a „sensor” – in this experiment, deduction or argumentation. I know only one feature of mine that is significantly different from the Earth’s about 7.5 billion present-day average inhabitants, but it is not the outstanding cleverness or the outstanding knowledge either, but the different hipnability. I mean, I am not suggestible or hipnable, either. Ergo others’ memes can not affect me, either. I have meme immunity. – Hmm, that’s the case. Well, let’s start! …

 

Tovább

Gyógyító Vakcina Gondolat-Vírusok működési elvére egy példa

2019. október 26. - IGe

Milyen trükkök is vannak a Gyógyító Vakcina Gondolat-Vírus mémképekben? Például a következőben; ?

sok_isten_pelda.jpg

Ez a kép itt pont egy jó példa rá, mert ez is egy legyengített hülyeség több dolog miatt is.

- Még ennél is sokkal több Isten van, a szám egy csali, hogy lehessen rajta vitázni, meg agyalni

- Sokan visszakérdeznek, hogy miért ne lennének igazak. Mi nem állítunk, kérdezünk.

- Buddha ha megfigyelitek direkt van kiemelve némileg nagyobbra és élénk színekkel. Csali bekapásra.

- Buddha nem "Isten" egyeseknek, de hát ZombiJézuska sem az több judeokeresztény egyházban

- A judeokeresztény Isten az nagyon helyesen nevén van nevezve; Jahve, meg nem véletlenül nem színes. Átlátszó vonalrajz.

- Isten szó idézőjelbe van téve, mert önmagában gondok vannak vele értelmezésileg.

Nos csak a Buddha dolgot elemezzük egy kicsit részletesebben is, mert a csalit szinte mindenhol bekapják. Jön a szöveg, hogy Buddha nem Isten. Lehet ezen vitázgatni, de az tény, hogy a buddhizmusnak rengeteg ága van és sokkban nem Isten, de nem is olyan kevésben bizony Buddha Isten. Van olyan buddhista ág is, ahol mindenki Buddhává válhat, mindenki Istenné válhat a tanítás. Sőt egyes lámaista buddhista variánsokban világteremtő, buddhának ábrázolt Istenek is vannak.

kuntu_szangpo_buddhizmus.JPG

... a lényeg tehát az, hogy elinduljon egy gondolkodási folyamat és az adott illető kizökkenjen a kényszerképzeteiből.

 

Utóírat: Berakok még ide egy sokkal egyszerűbb és átláthatóbb példát is. Nincs értelme sem teistákkal, sem ateistákkal vitatkozni. 

"Isten" persze, hogy létezik, hiszen a Mindenek Előtt Lévő Határtalan Karakutty teremtette.

" Istent" Karakutty teremtette. Így Karakutty az Univerzum első, és elsődleges oka.

Iván Gábor IGe könyve; Túl Richard Dawkinson

2019. október 10. - IGe

Tudományon átszűrt "Isten, avagy van egy kis bibi az ateizmussal című esszém, minimalista, próba nyomtatott fedőlapja látható itt a képen. Ez még kereskedelmi forgalomba nem fog kerülni. Sőt elképzelhető, hogy angol, német vagy más nyelvű verziók fognak először és csak külföldön megjelenni. Belső címlapján szerepel; Túl Richard Dawkinson.

ige_konyve.jpg

 A direkt nagyon rövidre írt könyvecskében három lényegesebb gondolati elem van, amit ide is tudok belőle idézni:

Tovább

Szkeptikus Társaság és Hraskó Gábor saját kérésre való hanyagolása a jövőben

2019. szeptember 09. - IGe

A Szkeptikus Társaság és elnöke Hraskó Gábor több mint egy évtizednyi elhallgatási próbálkozás után, még is megtette a dolgát. Kritikát írt a tudományon átszűrt "Isten", vagy régebbi nevén Isten tudományos definiálása bizonyításról, (külön blogban összefoglalva a lényege) amely nemsokára könyv formátumban is megjelenik - meg is jelent - és ez már úgy látszik még is eldöntötte a dilemmáját, hogy mi a rosszabb, nem írni, vagy még is írni. - Írt. Szerintem helyesen döntött és meg is köszöntem neki nyilvánosan is. Azért is éreztem ennek a szükségét, mert ez egy régi vitatémánk és mivel szó is esik róluk a könyvemben, a jedi lovagiasság is úgy diktálja, hogy jobb ha erről még a megjelenés előtt értesülnek az érintettek, mert még van lehetőség az esetleges változtatásra. Ide most felrakok egy képet és egy idézetet Carl Sagantól a tudományos tévedésről. Az itteni írásom végén be fogok vallani valamit, hogy miben tévedtem.

sagan_tevedes.jpg

A hazai szkeptikus mozgalmakat már az 1992-es még a Szentágothai János féle megalakulásától kezdve figyelemmel kísértem. Tehát nagyon is sokat tudok a belső dolgokról, azokról is amelyek nem  kerültek a nyilvánosság elé, mert számos ismerősöm volt és most is van a tagok közt, akiktől megbízható információkat kapok.  Hraskó Gáborral körülbelül két évtizeddel ezelőtti egy székesfehérvári szkeptikus találkozón ismerkedtem meg, Bencze Gyula fizikus ajánlása miatt. Akkor jómagam a Para-Kutatási Tudományos Társaságnak és mellette sok más tudományos társaságnak is a tagja voltam. Találkozásunk a tudományos és a para-tudományos vizsgálati módszerek összehasonlítása és összevetése miatt volt érdekes. Mint kiderült egy sima tudományos kutató és egy para-tudományos kutató közt igazából csak a kíváncsiságuk eltérő mértéke a különbség. A para-kutató azt is megvizsgálja, amit egy hagyományos kutató már nem akar, tud, vagy mer, vagy eleve lehetetlennek, értelmetlennek tartja a vizsgálatot.

Tovább
süti beállítások módosítása