Logika, Helyes ÉrvelésTan, Mítoszirtás és Hit-Eltérítés sok Humorral

Világnézet

Világnézet

A "Virus" ellenség vagy tanító?

2021. augusztus 20. - IGe

Valaki egy vitafórumon felvetette, hogy a "Vírus" szerinte mesterségesen lett előállítva. Ezt válaszoltam neki:

Azt kell írnom neked, hogy a feltételezés, hogy a Sars-2 / covid-19 vírus egy összerakott, vagy saját evolúciós úton ilyenné fejlődő és az állatok és emberek által tovább mutálódó vírus, tök mindegy. Azon nehéz vitázni, hogy VAN. Hiszen speciális mikroszkóp alatt kimutatható, látható. Detektálható.

Azon lehet már vitázni, hogy valójában mennyire is veszélyes és milyen körülmények közt. Meg hogy a GAZDASZEMÉLYEK halálát a vírus okozza-e egyáltalán, vagy a saját egészségügyi állapotuk és kezelésüknek még nem kiforrott módszertana.

Az sem kérdés, hogy a gazdaszervezetek terjesztik és megfertőzik egymást vele.

Ha a lényegre koncentrálunk és mások is, ez sem bonyolultabb dolog, mint amelyeket az emberiség gondolkozó része eddig már megoldott. Ez is meg lesz oldva. 

c19_virus.jpg

A biológiai vírusok főbb jellemzői:

1. Az élő és élettelen határán helyezkednek el.

2. Nem esznek, isznak, nem kakilnak, nem szaporodnak a hagyományos módokon.

3. Nagyon picik, sokáig nem is voltak kimutathatóak.

4. A biológiai "vírus" is egy speciális információs csomag, biológiai kód.

5. Szaporodásuk nem is szaporodás, hanem lényegében klónozás.

6. Gazdatestre van szükségük a klónozáshoz.

7. A gazdatestet befolyásolják, de nem lehet "céljuk " a gazdatest elpusztítása, hiszen azzal ők is elpusztulnak.

8. Egy "tervrajzot" adnak csak át a gazdatestnek, amely az alapján elkezdi legyártani, saját erőforrásaiból a vírust.

9. A gazdatest becsapására trükköket használnak.

10. Bizonyos szerencsétlen együtt-hatások esetén a "Vírus" a gazdatest halálának a közvetett okozója is lehet.

 

Továbbá annak a megértésével kellene kezdeni szerintem: A "Vírus" nem ellenség !!!! Hiszen embertömegeket, a fertőzöttek 80-90%-át még sem betegíti meg valamiért, sőt nekik már eleve védelmet, természetes immunizációt ad önmaga ellen is. A vírus TANÍTÓ inkább.

Persze amit írtam ezen gondolatom hosszútávra ható tudományfilozófia és helyes gondolkozás, mint gyors megoldást adó intézkedési terv. Ezt tömegekkel megértetni nem könnyű, mert a tömegember "zombi" , tehát érthető a politikai hatalom nyelvezete. Másrészt a víz is az élet alapegysége. A vízbe is bele lehet fúlni, meg meg is lehet tanulni úszni. .... A mesterséges immunizáció, az oltások például mentőöv. Kell és szükséges, de nem kell feltétlenül mindenkinek.

" A vírus a megfertőzendő sejtek, elsősorban a tüdő léghólyagocskáit borító, II. típusú hámsejteken kifejeződő angiotenzin-konvertáz enzim 2 (ACE2) receptorhoz kötődve jut a sejtbe. Az ACE2 nemcsak e sejteken, hanem a szívizom, vese, nyelőcső, gyomor, bél hámsejtjei, az ereket bélelő sejtsor, valamint bizonyos fehérvérsejtek felszínén is megjelenik. A fertőzést követően a legtöbb beteg tünetmentes marad, vagy enyhe tünetek lépnek fel nála. A fertőzöttek 10-20%-ánál azonban, döntően időseknél és társbetegségekben is szenvedőknél súlyos állapot, gyorsan kifejlődő légzési elégtelenség vagy bakteriális felülfertőződés következtében szeptikus sokk alakul ki, amely magas halálozással jár. Mindez általános gyulladással jár együtt, amit a gyulladásos fehérjék fokozott termelése, az ún. citokinvihar kísér..."

forrás:  Citokinvihar Covid-19-fertőzésben. 2020. április 23. Magyar Tudományos Akadémia közlemény részlete

immunitas_tankonyv.jpg

Kiegészítés: A "Vírus" az élet létrejöttének és számtalan variációjának olyan fontos egysége, ami az élő és élettelen határán helyezkedik el és még ma sem értjük igazán. Itt voltak a földön akkor is, amikor mi emberek még nem. Tehát több százmillió, de lehet milliárd éve. Nekünk embereknek meg jó ha van néhány százezer éves múltunk.

dns_virus_osszetevo.JPG

Az emberek és az óriás testű majmok és a makik is egy közös ősből egy mókus nagyságú emlősből fejlődtek ki. A tudomány jelenlegi állása szerint az, hogy mi nem nagytestű majmok lettünk, hanem leválasztottunk magunknak egy külön ágat az evolúció fáján, az nagyon is lehet a különféle vírusmutációk oka, amelyek megbirizgálták a DNS-ünket. Tehát nagyon valószínű a "Vírus" igen sok, hozzájárult a "Teremtésünk"-höz. Nos jó volt ez most nekünk, vagy sem???

evolucio_early_prosimians.jpg

evolucio_majom_ember2.jpg

 foldi_evolucio_csaladfaja.jpgevolucio_majmok_ember_1.JPG

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://vilagnezet.blog.hu/api/trackback/id/tr5116665516

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

IGe. · http://istenteszt.blog.hu/ 2021.08.20. 08:48:09

Korona vírus terjedése ezen topik címe és a politika rovatban.

Bevallom a mikor elindult az "első hullám" akkor a hazai kormány szóvívők oldalain érvelgetem egy darabig, hogy a vírusok nem olyan valamik, amelyek ellen "harcolni" lehet, hanem megismerni kell a működésüket és másként hozzájuk állni. Falra hányt borsó volt ... így fogtam és szisztematikusan több hónapra visszamenőleg törölten onnét minden hozzászólásomat és leléptem. Aztán vezető biológusokkal is érvelgetem, de azokat is meguntam ... Tehát inkább csak a mémekkel foglalkoztam és komoly előrelépéseket is értem el ott.

Korona vírus terjedése ---- hogyan is történik??? Replikátorok ... klónok ...gazdatest a három fő fogalom itt.

A vírusoknak a növényi, állati és emberállati világ a gazdatest.

Fontos kérdés: Gazdatesttel élősködő, vagy szimbiózis viszony .... ennek lehetséges-e az átváltozása és hogyan?

A vírus csak egy tervrajzot ad át a gazdatestnek és némi trükkel ha sikerül ráveszi azt annak legyártására a saját erőforrásaiból. Klónoztatja magát. Ha ez sikerül az sem jelenti a gazdatest elpusztulását, hiszen ha elpusztul oda a klónozottaknak. ...

.... tehát teljesen másként, más gondolkozásmóddal kell ennek az egésznek nekiállni.

... jómagam kipróbáltam számtalan módszertant a mémek ellen és itt is a immunizáció vált be, de annak egy másik módosult változata .... nem kell egyenként oltani, hanem a "vakcina is gazdatestekkel terjed" átadva egymásnak.

Az a módszer nem lehetetlen, hogy biológiai vírusoknál is működhet, nem csak idegrendszeri, pszichológiai mémeknél.

vilagnezet.blog.hu · vilagnezet.blog.hu 2021.08.20. 09:27:57

A természetes immunizáció is "oltás" és arra is jár védelmi igazolás is és sok szakember szerint rengeteg az előnye. Tehát nem csak szúrással, szúrásokkal lehet.

Iván Gábor IGe · vilagnezet.blog.hu 2021.08.20. 22:26:29

Van itt egy másik fő kérdés. Meddig van értelme a teszteknek a vérből, nyálból kimutatni a védettség meglétét, vagy hiányát? Mit tudsz erről? Mert ahogyan én olvasgatom a mélyebb szakirodalmakat a vérből egy idő után visszahúzódnak a kimutatható ellenanyag akármik. ... és a csontvelőbe zárt akármilyen emlékező sejtek veszik át a szerepet. Ott őrködnek és csak akkor adják ki a vérképző szerveknek az ellenanyag gyártást a vírusok ellen, ha szükséges.

Iván Gábor IGe · vilagnezet.blog.hu 2021.08.21. 08:07:44

Van itt egy másik fő kérdés.Meddig van értelme a teszteknek a vérből, nyálból kimutatni a védettség meglétét, vagy hiányát?

Mit tudunk erről? Mindig? Vagy csak a fertőzés, vagy a mesterséges oltás után X hétig, hónapig?

Mert ahogyan én olvasgatom a mélyebb szakirodalmakat a vérből egy idő után visszahúzódnak a kimutatható ellenanyag akármik. ... és a csontvelőbe zárt akármilyen emlékező sejtek veszik át a szerepet. Ott őrködnek és csak akkor adják ki a vérképző szerveknek az ellenanyag gyártást a vírusok ellen, ha szükséges.

Amennyiben ez a csontvelőbe lévő emlékező ellenanyag beindítását elmélet igaz és a mostani helyzetre is, akkor:

1. A mesterséges immunizációt okozó oltások hatásossága nem is biztos, hogy elévül, vagy lejár, vagy nem az alapján???

2. A természetes immunizáción átesettek "oltása" és annak hatásossága sem biztos, hogy elévül, vagy lejár, vagy nem az alapján.

3. Felveti a vérből, nyálból végzett mintavételezés korlátait és azokkal illene amennyire lehet tisztában is lenni és figyelembe is venni.

vilagnezet.blog.hu · vilagnezet.blog.hu 2021.08.21. 14:36:19

"...Nem fogja kérni a koronavírus elleni harmadik oltást Rusvai Mikós virológus, szerinte ugyanis akik megkapták az oltás első két adagját, és megfelelő védettség alakult ki náluk, azoknak nincs szükségük újabb dózisra.

A szakember az ATV Start című műsorában elmondta azt is, reménykedik abban, hogy elkapja a delta variánst, és az eddigi oltásoknak köszönhetően enyhe lefolyással átesik rajta, mivel hosszú távon a legjobb védettséget a fertőzés átvészelése eredményezi..."

..és ezt nevezhetjük nyugodtan :
természetes immunizációnak
természetes vakcinációnak
természetes "oltás"-nak

Tehát jelen esetben és magyarországi mesterséges oltottsági helyzetben felesleges rendeletekkel és nyomásgyakorlással is erőltetni a további oltásokat. Önkéntes alapon szerintem jobban is fog menni és lehet fel is gyorsul ...

vilagnezet.blog.hu · vilagnezet.blog.hu 2021.08.21. 15:18:38

245128-as hozzá-írásod is botrányos.
Olyan tanulatlanságot mutat be, mint aki nincs tisztában az evolúció alapvető tanaival sem.
Az ember és a óriás testű majmok és a makik is egy közös ősből egy mókus nagyságú emlősből fejlődtek ki.

A tudomány jelenlegi állása szerint az, hogy mi nem nagytestű majmok lettünk, hanem leválasztottunk magunknak egy külön ágat, az nagyon is lehet a különféle vírusmutációk oka, amelyek birizgálták a DNS-ünket. Tehát nagyon valószínű a "Vírus" igen sok, hozzájárult a "Teremtésünk"-höz. Nos jó volt ez most nekünk, vagy sem???

Evolúciós tanábra kicsi képben. Rákattintva nagy lészen.
forum.index.hu/Article/viewArticle?a=159143626&t=9243202

vilagnezet.blog.hu · vilagnezet.blog.hu 2021.08.22. 08:06:15

Pacemaker 245206
Igazából ez még nem dőlt meg, mert a B és a T memória sejtek aktivitása arra utal hogy hosszú ideig marad adaptív immunvedelem.

A vérben lévő antitestszint továbbra se egyenlő az immunvedelemmel.

Előzmény: intimszfera07 (245204)
forum.index.hu/Article/viewArticle?a=159147363&t=9243202

vilagnezet.blog.hu · vilagnezet.blog.hu 2021.08.22. 21:38:56

Megírom ma este a holnap reggelre szánt tudományfilozófiai felvetéseimet:

A koronavírus "terjedését" nem lehet megérteni a ma uralkodó sem politikai, sem mikrobiológiai szemlélettel, mert alapjaiban hibás.
A "Vírus" az élet egyik legfontosabb és legjelentősebb "építőköve, összetevője és nem ellensége.
Kicsit szemléletesen úgy is fogalmazhatok, hogy a "Vírus" sok minden mellett az "Ember" "Teremtője".
Nem lehet így sem megölni, sem elpusztítani. Mivel nem is élő valójában. Az élő és élettelen határvonalán van.
Mi emberek max néhány százezer évesek vagyunk, a "Vírus" több százmillió, de lehet több milliárd éves.
Nem célja , mivel nincs és nem is lehet célja a "Vírusnak" sem az emberiség egy részének, sem egy embernek sem az elpusztítása.
A pusztulást más okozza, bizonyos harmóniák felbomlásai.
Ha megértjük a "Vírust" és megfelelően járunk el, harmóniába kerülhetünk az "Élet"-tel és nem fog ez ekkora probléma lenni.

vilagnezet.blog.hu · vilagnezet.blog.hu 2021.08.25. 10:00:48

Úgy is fel lehet fogni, hogy az élet létrejöttének és változatos voltának egyik alapeleme a "Vírus" és a "Víz" is veszélyes. Meg úgy is, hogy az össz emberiséget tekintve a "Teremtőnk". Víz nélkül nem lennénk, ahogyan vírusok nélkül sem. Tudom fura ez .... meg az evolúcit sem tudják sokan elfogadni, pedig érdemes elgondolkozni rajta.

vilagnezet.blog.hu · vilagnezet.blog.hu 2021.08.25. 10:08:48

A mutálódást nem lehet elkerülni, ahogyan azt sem, hogy a védelmi igazolványokon van egy lejárati idő is. Ezek a vírusok már több százmillió éve ezt teszik és ezt fogják tenni még legalább ennyi ideig. Az hogy egy vírus visszahúzódik, akár több száz évre is, semmit sem jelent, jön majd egy másik amit újnak nevezünk, pedig lehet csak egy mutáns. Mi emberek egy mókus nagyságú emlős mutációi vagyunk. Új faj??? -nak valljuk magunkat, pedig csak igazi majmok vagyunk.

vilagnezet.blog.hu · vilagnezet.blog.hu 2021.08.25. 10:14:14

Ha eleve hibásan állunk valamihez, hogy "ELLENSÉG" nagyobb baj lesz csak belőle. Ha meg tudományosan, hogy a "Virus" közönbös és nem tud ölni, sem enni, sem kakilni, sem szaporodni, mi csak gazdatest vagyunk neki, akkor megoldás is sokkal könnyebb.

vilagnezet.blog.hu · vilagnezet.blog.hu 2021.08.25. 10:18:26

Fertőzésről szól, pedig azt úgy is le lehetne írni, hogy a fertőzések 80-90%-a természetes immunitást ad. Tehát természetes VÉDŐ-"oltás".

vilagnezet.blog.hu · vilagnezet.blog.hu 2021.08.25. 11:34:36

Ahogyan a "Vírus" épen úgy a víz is az élet alapegysége. A vízbe is bele lehet fúlni, meg meg is lehet tanulni úszni. .... A mesterséges immunizáció, az oltások például mentőöv. Kell és szükséges, de nem kell feltétlenül mindenkinek.

vilagnezet.blog.hu · vilagnezet.blog.hu 2021.08.25. 14:58:09

"A vérben lévő antitestszint továbbra se egyenlő az immun-védelemmel."

A védelem egy idő után a természetes immunításnál, azaz a természetes védő-oltásnál is áttevődik a csontvelőben lévő memória sejtekbe.

Logikusan gondolni lehet, hogy ez mesterséges oltásnál sincs, vagy lehet másként.

vilagnezet.blog.hu · vilagnezet.blog.hu 2021.08.26. 09:58:21

Pedig van erre egy találó hasonlatom.

A "Vírus" akár a "Víz" az élet alapvető eleme. Nos a vízben való úszáshoz sem kell mindenkinek mentőöv azaz "Oltás" , de azért ha messze van a part és esetleg nagyok a hullámok, nem árt az a jól úszóknak sem.

vilagnezet.blog.hu · vilagnezet.blog.hu 2021.08.27. 13:05:20

Az MTA elnökének állásfoglalása a COVID-19-járvány negyedik hullámával és a harmadik oltás szükségességével kapcsolatban

mta.hu/mta_hirei/az-mta-elnokenek-allasfoglalasa-a-covid-19-jarvany-negyedik-hullamaval-es-a-harmadik-oltas-szuksegessegevel-kapcsolatban-111557

Kimaradt azért ebből a közleményből azért néhány nagyon fontos dolog, amit illett volna leírni; 1. "A vérben lévő antitestszint továbbra se egyenlő az immun-védelemmel." Az később is fennállhat, csak már a csontvelőben lévő emlékező sejtek által kimutathatóan inkább. 2. A természetes immunizáción átesettek is fontosak és a védelmük nekik is hatásos. 3. Az úgynevezett nyáj-immunitást át kell gondolni jelenleg, hiszen az oltásoknak, védelmi igazolványoknak is van lejárati ideje, továbbá a mutációk miatt sem értelmezhető már igazán úgy, ahogyan régebben.

vilagnezet.blog.hu · vilagnezet.blog.hu 2021.08.27. 15:38:58

Természetes "oltás"-nál, immunizációnál a teljes vírus sokkal több antigént tartalmaz, így komplexebb lesz az immunválasz is..

vilagnezet.blog.hu · vilagnezet.blog.hu 2021.08.30. 20:07:24

Az némileg rendben van, hogy a további önkéntes mesterséges oltásra buzdít.

Az viszont nem, hogy a Kormány által kiadott védelmi rendelkezéseknek megfelelően ellátottak közt 400-800 ezer fő is lehet aki kapott Védettségi Igazolványt, oltást viszont nem. Nos akkor ők most hivatalosan és orvosilag is védettek, vagy sem???

Hiába nyilatkozza ezt, hogy ez a szám még több is lehet: "A rektor szerint az átfertőzöttek száma az igazolt betegek három-hat, sőt akár hétszerese is lehet." Mert azzal csak növelné azt a matematikai és logikai hézagot, ami ellentmondáshoz vezet.

- Elismeri vagy sem a természetes védettséget védettségnek, vagy szembemegy a vonatkozó kormányrendeletekkel?

- Vagy azt kel elismernie, hogy a Védettségi Igazolvány nem jelent nagyon sok ember esetében még sem védettséget?

háromféle módon lehet igazolni a koronavírus elleni védettséget:

ha valaki megkapta a védőoltást,
vagy igazoltan átesett a koronavírus-fertőzésen,
illetve ha valaki vélhetően átesett a fertőzésen, de nem tudott róla vagy nem készült róla teszt és utólag elvégzett ellenanyag-vizsgálat igazolja a fertőzésen való átesését is.

Forrás: Magyarország Kormánya Koronavírus tájékoztató oldal

vilagnezet.blog.hu · vilagnezet.blog.hu 2021.08.31. 07:18:56

Vagy másként kellene. Nem mesterséges oltással, hanem szintén szabadon terjedő vakcina felhővel kellene kezelni.

Mivel az is egy ártalmatlan legyengített valami lenne, nem árthatna és az is szabadon mutálódhatna ahogyan éppen kell.

Csak hát akkor ... tudjuk ... nem lehetne hasznot kaszálni rajta, nem kellene és lehetne regisztrálni ... nem kellene győzködni sem ...nem lehetne hozzá korlátlan hatalmat és írányítást rendelni ...

vilagnezet.blog.hu · vilagnezet.blog.hu 2021.08.31. 10:02:32

Végül is a "Vírus" inkább az emberiség "Teremtője" mint egy kitalált akármi ...

Ugyan is a DNS-t megbirizgálta valami, valamik és lettünk mi kis fán ugrabugráló mókus-szerű és nagyságú emlősből emberek.

Nagyon sok biológus szerint ebben a birizgálásban a vírusoknak is nagy szerepe volt.

TanNé · http://erkolcstan.blog.hu/ 2021.09.02. 10:54:30

Talán mert így ís felvethető:

"Ha ötvözzük a természetes immunizásciót a ráoltással"

Különösebben nem akarlak logikával zaklatni, de nem jut neked eszedbe erről esetleg a magyar népmese a Kőlevesről?

- ha egy kis zsírt, hagymát, krumplit, kolbászt ötvözzük egy -két -három kővel.

vilagnezet.blog.hu · vilagnezet.blog.hu 2021.09.06. 14:05:12

A "Vírus" ellen küzdeni kb egyenlő logikailag mint a "Víz " ellen küzdeni.

Egyik sem legyőzhető, se nem eltüntethető dolog.

Legfeljebb átnevezik egyesek a "Vízet" pölö " Özönvíznek" ami sokakat legyilkolt bizonyos benne hívők szerint.

vilagnezet.blog.hu · vilagnezet.blog.hu 2021.09.07. 09:20:41

"Hát nagyon úgy néz ki, hogy most a kínai a nyerő."

Ennek is van, vagy lehet logikus magyarázata. Az elölt vakcinával való immunizáció hasonlít a legjobban a természetes immunizációra.
A természetes immunizációnál is juthatnak ilyen mikroegységek a szervezetbe, meg olyan vírusok is, amelyek már legyengültek.
Szerény (memetikai) kísérleteim szerint a legyengített és nem is az elölt "vírusok" / (mémek) a leghatékonyabb védekezés is és megbetegedést elkerülő forma.

vilagnezet.blog.hu · vilagnezet.blog.hu 2021.09.07. 10:47:04

Elvileg a legyengített variációt, megfelelő tesztelések után szabadon is lehetne engedni és akkor nem kellene egyenként oltogatni.

vilagnezet.blog.hu · vilagnezet.blog.hu 2021.09.08. 11:47:20

Ja és hibás halmazokat képzel és hamis dilemmának nevezik azt a trükköt amit teszel és tesztek.
A hamis dilemma egy olyan érvelési hiba, amely úgy állítja be a vitát, mintha csak két alternatíva létezne, mikor valójában több, nem mérlegelt választási lehetőség is van.
Ugyan is nem két féle dologból lehet csak választani, hogy oltott és oltotlan, hanem ennél sokkal szélesebb a választási és hivatkozás kör is.
1. Mesterségesen és csak úgy immunizált:
1.1. egy oltással
1.2 két oltással
1.3 három oltássa
1.4 egy oltással, de már lejárt hatással
... stb

2. Természetesen immunizált + mesterségesen is immunizált
....
.....
3. Csak természetesen immunizált
3.1 egyszeresen
3.2 többszörösen
4. Sehogyan sem immunizált
....
....

vilagnezet.blog.hu · vilagnezet.blog.hu 2021.09.14. 09:16:56

- Tehát oltással elég lenne azt a kieső 10-20%-oltani, amit a a vírus 'önmagaga ellen is cselekedve' nem immunizál. Mivel jelenleg erre nincs szándék, pedig ki lehetne rá fejleszteni vizsgálati módszereket és mondjuk 2 szeres biztonsági rátartással csak a társadalom kb 30% át kenne igazán beoltani.... Ja most már ugye visszacsinálni nem lehet ..... de hát mint kiderült ma már sem az egy, sem a kettő és nemsokára a három oltás sem lesz oltás .... a továbbiakat már lehetne ilyen alapon. Értelmesebb országokban már ezt készítik elő amúgy.

vilagnezet.blog.hu · vilagnezet.blog.hu 2021.09.14. 11:24:19

Gondolat kísérlet!!!

100%-osan beoltják most és azonnal az összes Eu embert. 2 szeres mesterséges vakcinációval.

Előnye megszűnne ez jelenlegi 60-70% átoltottságoknál már értelmetlen oltatlan ellenségkép mizéria.

- Megszűnne miatta a "Vírus" fertőzési hullámai, vagy jönnének a következők???

- A kétszeres oltás kapottak valóban védettek lennének??? Nem betegednének meg, nem fertőznének, nem mutálnák tovább a vírust, nem járna le a védettségük?

- Más történne vajon, mint ami most Izraelben, Egyesült Királyságban, Szingapúrban, Giblaltárban történik csak kicsit kevesebb oltott-oltatlan aránnyal?

vilagnezet.blog.hu · vilagnezet.blog.hu 2021.09.14. 11:53:42

Eleve az egész eredményességi mutató minőségbiztosítási elvek alapján egy kamu...
Eleve az emberek 80-90 %-t felesleges beletenni. Ha meg csak azok kerülnének bele, akik ugyebár betegek, vagy betegek lehetnek .... tehát kizárjuk a placebó és kamu hatás ... még ennyi sem lenne.

vilagnezet.blog.hu · vilagnezet.blog.hu 2021.09.14. 13:05:44

Nem élőlény, inkább csak fontos élet összetevő, mint például a víz, de nem része az emberi sejtnek sem.
A "Vírus" viszont szinte biztosan fontos eleme az evolúciós folyamatoknak.
Annak is, hogy mi emberré válhattunk.

vilagnezet.blog.hu · vilagnezet.blog.hu 2021.09.14. 13:43:24

Igen jól agyalsz ... jó a kinai technika ilyen téren... de persze a "Vírust" evő barátságos házi-bacilusok ... kifejlesztése még jobb lenne ... egy kis sűltkumpli nassolása kefirbe, vagy aludt-tejbe ágyazott vakcinával ... még is csak jobb dolog.

vilagnezet.blog.hu · vilagnezet.blog.hu 2021.09.16. 09:54:27

"Egy elemzésben több mint 32 000 embert hasonlítottak össze az egészségügyi rendszerben a tüneti COVID-19 kialakulásának kockázata 27-szer magasabb volt az oltottak körében, a kórházi kezelés kockázata pedig nyolcszoros. "
Igen azt már érintették korában egy CBN News tévé adásban elhangzottak kapcsán is és nekem továbbra sem tűnik hihetőnek és azt se feledjük, hogy Merkely el nem árult kísérleti adatokra hivatkozva, ennek pont az ellenkezőjét állította. www.science.org/content/article/having-sars-cov-2-once-confers-much-greater-immunity-vaccine-vaccination-remains-vital

vilagnezet.blog.hu · vilagnezet.blog.hu 2021.09.16. 11:03:35

Ameddig a Magyar Tudományos Akadémia szakmai tájékoztatása szerint a "Vírus" fertőzést elkapottak 80-90% -a tünetmentesen vészeli át .... ez azt is jelenti, hogy a vakcinák hatékonysága komoly mértékben torzítva van. Hiszen ezen embereket bele sem kellene venni, számítani a hatékonysági vizsgálatokba.

vilagnezet.blog.hu · vilagnezet.blog.hu 2021.09.16. 11:12:07

Magyarán ha szülőcukrot kapnak akkor is tünetmentesen gyógyult lesz a fertőzöttek 80-90% ???

- ja erre találták ki a szövődményeket, de az a vakcináknál is hasonlóan fennállanak.

vilagnezet.blog.hu · vilagnezet.blog.hu 2021.09.16. 13:52:09

Te terjesztetted valótlanul ennek az ellenkezőjét.

Csak általad leírva. Általam meg nem.

Jómagam azt írtam és megfelelő adatokkal ás logikai és tudományos levezetésekkel alá is támasztottam, hogy:

1. A természetes immunizáció sokkal fontosabb, mint ahogyan egyes helyeken ez feltüntetve van.

2. A mesterséges immunizáció kapcsán a természetes immunizációval keverve van a hatás.

3. A kevert hatás miatt a mesterséges immunizációk hatásosságának megállapításánál ezért tudományos módszertani hiba van.

4. A mesterséges immunizáció hatásfoka ezért eltúlzott.

vilagnezet.blog.hu · vilagnezet.blog.hu 2021.09.17. 12:54:48

Ha a Védettségi Igazolásokat átvizsgálná bármelyik nagy minőségbiztosítási cég... Azonnal be kellene vonni és megszüntetni ...
Tele van anomáliákkal és ellentmondásokkal és valójában semmit sem garantál a szükséges és elvárható szinten.
Tudtommal nincs is nagyon hozzá ilyen leírás, hogy mit is garantál.... ez meg a másik fő ok ... lennie kellene.

vilagnezet.blog.hu · vilagnezet.blog.hu 2021.09.17. 12:56:18

Qurcsány Ferenc nem lehet két oltással, oltásellenes.
Sőt igazából betegnek sem illene lennie.
Sőt igazából a Védettségi Igazolványával mehetne és terjeszthetné szabadon a kórságát.
Nehéz ám megmagyarázni a paradoxonokat, önellentmondásokat, oximoronokat stb... nem is sikerült neked.

vilagnezet.blog.hu · vilagnezet.blog.hu 2021.09.17. 14:40:21

A tanulmány szerint a harmadik oltás helyreállította az elmúlt hónapokban "megkopott" védelmet, s az ismét a második oltás után mintegy két héttel tapasztalt 95 százalékos maximális szintre ugrott a sokkal fertőzőbb delta vírusváltozattal szemben is. ""
Az intenzíveken haldokkló betegek számát tekintve nem tűnik annyira fényesnek a helyzet.
Izraelben a worldometers szerint jelenleg 654 intenzív osztályra utalt beteg van. ezzel szemben magyarországon 41.Ennyit az orrba szájba oltásról.

A logikája megvan ennek, hiszen akik "A vitaminokat és táplálékkiegészítőket fogyasztó emberek nagyobb valószínűséggel halnak meg egy adott időn belül, mint azok, akik nem élnek ezekkel a készítményekkel. ..." Itt persze nem az esetlegesen szükséges mennyiségen van a lényeg, hanem a túlzott fogyasztáson, mert az már leszoktatja a szervezetet, hogy normál tápanyagból vonja ki ezeket.... Nos a túltott oltás meg valószínűleg a szervezet immunrendszerét renyhiti, lustítja el...

vilagnezet.blog.hu · vilagnezet.blog.hu 2021.09.18. 17:51:04

Ameddig a Magyar Tudományos Akadémia szakmai tájékoztatása szerint a "Vírus" fertőzést elkapottak 80-90% -a tünetmentesen vészeli át .... ez azt is jelenti, hogy a vakcinák hatékonysága komoly mértékben torzítva van. Hiszen ezen embereket bele sem kellene venni, számítani a hatékonysági vizsgálatokba.

Magyarán ha szülőcukrot kapnak akkor is tünetmentesen gyógyult lesz a fertőzöttek 80-90% ???

Tehát a Sars-2 ellen a szőlőcukorka 80-90% hatásfokú???

vilagnezet.blog.hu · vilagnezet.blog.hu 2021.09.19. 14:37:50

„Nem lesz negyedik hullám!” – Merkely Béla, 2021 május

„Hosszú lesz a negyedik hullám!” – Merkely Béla, 2021 szeptember

reaktor.hu/2021/09/16/nem_valt_be_amit_mondtal_jojjon_a_kovetkezo

vilagnezet.blog.hu · vilagnezet.blog.hu 2021.09.21. 09:21:41

Boldogkői Zsolt mikrobiológus és akadémikus nem buta ember, sőt írt egy könyvet a "Szabad elme illúziója" címmel is ... amely a vírusainkról, baktériumainkról szó, hogy mennyire is irányítanak bennünket, ... de egy biológiai "Vírust" bárki "bekaphat", akármilyen okos, vagy buta is.... mert nem ezen múlik.

Off
Nos Zsolt a személyes és nagyon is közeli ismerősöm volt jó ideig tudományos kutatás és egyeztetés témákban. Tudomány / áltudomány kérdéskörökben. Sajnos nagyon sok dogmát és pszichológiai vírust ( IstenMém, Sz.ptikus Társaság mém, ateizmus mém, nárcizmus mém) detektáltam nála ... amit mint a biológiaikat ... azt is bárki elkaphatja. Így a további egyeztetésünknek megszűnt az értelme. Saját szavaival számomra "zombi" lett és nem egy önállóan gondolkozni tudó egyéniség és tudós. Igen magát is ide sorolta, tehát nem én állítom elsődlegesen annak, hanem ő saját magát.
on

A helyes gondolkozásmódot ezen a területen inkább a zárt és nyitott logikai rendszerek különbözőségei adják meg. Azaz a zárt, dogmatikus rendszereket nem szabad tudománynak tekinteni, a nyitott logikai rendszert használóakat meg, néhány további feltétel ( a tudományos módszertan maradéktalan használata és az érvelési hibák maradéktalan elkerülése ) mellett meg igen. Ilyen tekintetben nem tudomány a jog, a teológia, politika és a matematika sem. Ez utóbbi csak egy modellezésre alkalmas segédtudomány. Az ateizmus meg pláne és egyértelműen áltudomány.

vilagnezet.blog.hu · vilagnezet.blog.hu 2021.09.21. 09:38:03

Nem kellene itt kelteni a pánikolást!!!

A "Vírust" elkapók nagy része észre sem veszi, hogy elkapta tünetmentesen megy át rajta. Itt annyi csak az orosz rulett a dologban, hogy az orvostudomány egyelőre bénaság helyzetében van.

Nem tudja előre megmondani, vizsgálatokkal, hogy kinek lesz tünetmentes és kinek nem a "Vírus"-al való találkozás.

Jobb lenne ezen dolgozni a pánikkeltés helyett.

Csak hát hogy nézne ki az, hogy kijelentenék a valóságot, ami valami ilyesmi lenne: "Sz@rt sem értünk valójában hozzá"
Igy helyette megy a hülyébbnél hülyébb próbálkozások és beégések.

vilagnezet.blog.hu · vilagnezet.blog.hu 2021.09.22. 10:33:27

Ja és most már ideje lenne abbahagyni a titkolózást, mert többet árt, mint segít és hazánkban is közé tenni a regisztráltan megbetegedett Sars-2 esetek oltott és oltatlan legalább négy-5 verzióját.

Mivel az angol, szingapúri, amerikai, giblaltári stb adatokból úgy is sejteni lehet, hogy a megbetegedett esetek, attól függ melyik korosztály stb... de kb az 50%-a +/- 10-15% már azok, akiknek több oltásuk és Védettségi Igazolványuk is van.

vilagnezet.blog.hu · vilagnezet.blog.hu 2021.09.24. 00:02:00

Hogy jobban megértsd ... a "vírusnak" nem az a lényege, amit teljesen félreértenek egyesek...

A "vírus" csak egy speciális információs csomag .... INFORMÁCIÓ biológiai kód, ha így jobban érted ...

és az információ nagyon sokfajta módon tárolható és utaztatható és másolható is.

vilagnezet.blog.hu · vilagnezet.blog.hu 2021.09.24. 08:58:03

"Over the last 28 days, the percentage of local cases who were asymptomatic or had mild symptoms is 97.9%. 289 cases required oxygen supplementation and 29 had been in the ICU. Of these, 53.8% were fully vaccinated and 46.2% were unvaccinated/ partially vaccinated. 13 have died, of whom 23.1% were fully vaccinated and 76.9% were unvaccinated/ partially vaccinated."

"Az elmúlt 28 napban a tünetmentes vagy enyhe tünetekkel járó helyi esetek aránya 97,9%. 289 esetben volt szükség oxigénpótlásra, és 29 volt az intenzív osztályon. Ebből 53,8% -uk teljesen oltott, 46,2% -a pedig nem oltott/ részlegesen oltott. 13 -an haltak meg, akik közül 23,1% -uk teljesen oltott, 76,9% -a pedig nem oltott/ részben oltott."

Szingapúri hivatalos egészségügyi és kormányzati közlés.
www.moh.gov.sg/

Néztem ... és messze nem ugyan az így ... nem rontani kellene a szemléltetést és a megértést, hanem jobbá tenni. Nem ez történt.

Meg itt is summákolnak a "részleges oltás" fogalommal. Mert aki már elkezdte az oltakozást, az folytatni is szokta, tehát nem nagyon fer dolog átsorolni máshova. Ja mert úgy lehet az jönne ki, hogy oxigénpótlásos esetek 75-80%-a oltott??? --- és az hogy nézne már az ki a vakcinák hatékonyságára gondolva???

vilagnezet.blog.hu · vilagnezet.blog.hu 2021.09.24. 09:20:15

Csak más ám a pszichovirulóga és a biovirológia.

vilagnezet.blog.hu · vilagnezet.blog.hu 2021.09.24. 10:11:57

Pedig itt nem tesztek mást, mint pszichovirulógiai vírusok /mémek ellen küzdötök a saját mémjeitekkel, hogy az kerüljön fölénybe.

Azért van összeköttetés a két dolog közt. Mégpedig a tudományos módszertan és az érvelési hibák.

A mémfertőzött ember képtelen felismerni és elismerni ezen a téren jelentkező ellentmondásait.

Mint ahogyan ti is képtelenek vagytok elismerni, hogy a "negyedik hullám az oltatlanok hulláma lesz" mém /mémetek már megbukott.

Pedig az eddigi tudományos adatok, az empíria, a racionalitás, a logika alapján ez már megtörtént.

vilagnezet.blog.hu · vilagnezet.blog.hu 2021.09.24. 12:21:10

"negyedik hullám az oltatlanok hulláma lesz" jóslás és jövendölés gyanús, hogy már megbukott.

Az eddigi tudományos adatok, az empíria, a racionalitás, a logika alapján más a helyzet és az arány.

vilagnezet.blog.hu · vilagnezet.blog.hu 2021.09.25. 08:39:45

"Fábrynak tökéletesen igaza van, KÖTELEZŐVÉ KELL TENNI AZ OLTÁST!!!!! Csak ésszerűbb és főleg humánusabb, mint hagyni meghalni a megátalkodott oltáselleneseket:))))"

Ja és "agyba" kell adni a hozzád hasonlóaknak. :-)
Vicceltem. Nem oda kell szúrni ...
... de az ilyen kényszer és tévképzetek ellen is van "oltás" amiben te szenvedsz...
... mert lásd a szinte teljes átoltottságú országokat!!!
... az oltottaknál sincs az elvárt eredmény.
Messze nincs olyan hatékonysága az oltásoknak, ami egy ilyen lépést indokolhatna.
Megbetegednek, fertőznek, intenzíven haldokolnak és meg is hallnak. Igen az oltottak.

vilagnezet.blog.hu · vilagnezet.blog.hu 2021.09.25. 11:52:34

Egy sikeres memetikai tesztsorozatot folytattam le az elmúlt kb 30-35 napban a aktuálpolitikai rovat két biológiai vírussal és a járvánnyal foglalkozó topikjában. Az ottani olvtársak mémjet birizgáltam és szórtam szét néhány gyógyító mémet is közben....
Most az a szakmai teendő, hogy most legalább fél évet várnom kell és csak aztán nézem meg a hatást.
Ami már persze most is látszik ... vannak előjelei, csak sokkal szembetűnőbb lesz fél év múlva.

IGe. · http://istenteszt.blog.hu/ 2021.10.04. 09:01:40

A "tűzoltásba" a tömeges megelőzést is beleértem részben ... de azt sokkal célzottabban kellene végezni ...

A mindenkit beoltunk és azt is aki felesleges .... nem tudom biztosan ... de az is lehet, hogy nem túl okos ötlet hosszútávon ...

Abban a szervezetben, ahol a természetes immunizáció jól működik és erős ... talán nem kellene az oltás ....

Tehát lehet a jobb és pontosabb diagnosztizálást is fejleszteni kellene...

vilagnezet.blog.hu · vilagnezet.blog.hu 2021.12.01. 12:10:55

A "Vírus" megszemélyesítése nagyon súlyos logikai és elmezavarra utaló dolog. A Sars-2 nem cselekvőképes, nem tud enni, nem tud kakilni, nem tud szaporodni, nem tud gondolkozni, így megfogni / elkapni sem valakit ...

vilagnezet.blog.hu · vilagnezet.blog.hu 2021.12.03. 15:00:37

Különösebben nem szoktam belefolyni az ilyen adatközlések helyességébe / helytelenségébe és logikus / logikátlanságába és itt sem elemezném a hazaikat. Nem is lehet. ... de a külföldi országokét volt egy idő, amikor csak logika kutatás miatt tanulmányozgattam. Meglátásaim a külföldi helyzetekről: Számos külföldi országban van részletesebb és bővebb statisztikai adatközlés, mint nálunk, de még a UK(angol) amely a legjobbnak mondható, az is tele van módszertani hibával. Most nem azt, hanem csak a többi országot is belevéve a legáltalánosabb hibákról írok: 1. Nem megfelelő oltással, vagy csak egy oltással, vagy csak két oltással, vagy lejárt oltással számos helyen simán berakják az "oltatlan" helyre. 2. Számos országban vannak szállodai elkülönített gyógyszeres és felügyelt kezelések, de ezt nem számítják be a kórházi kezelésekbe. 3. Manipulálnak tehát az ilyen olyan kezelés halmazokkal is. /// Ergo itt is akkor érne valamit egy ilyen stat, ha sima kórházi kezelések és a háziorvosi gyógyszeres kezelések is benne lennének elkülönítve és minden oltás és még természetes immunizációs variációban is.

vilagnezet.blog.hu · vilagnezet.blog.hu 2021.12.03. 15:08:37

Nem csak az a gond ... tudományos módszertani biba lehet miatta a mesterséges vakcinák, akármilyen, szúrós, anális, orális, tetkós változatának hatékonysági kimutatásánál is.

TanNé · http://erkolcstan.blog.hu/ 2021.12.05. 13:04:28

Hülyeséget írsz!!!! A "Vírus" nem képes önállóan semmire sem. Csak egy információs biológiai csomag. ADAT lényegében. A GAZDASZERVEZET ami lehet növény, állat, ember ami a mutációt okozza a HIBÁS KLÓNOZÁSSAL.

TanNé · http://erkolcstan.blog.hu/ 2021.12.05. 13:30:04

"mutálódásra kényszeríti a vírust."

Nem lehet kényszeríteni sem. :-)

Beteges dolog, amikor valaki egy biológia informácis adathalmazt, ami nem is élő dolog, képtelen enni, inni, kakilni, szaporodni, gondolkodni, beszélni, támadni , ölni, szeretni, tájákozódni..... MEGSZEMÉLYESÍT !!!!!

TanNé · http://erkolcstan.blog.hu/ 2021.12.05. 13:42:12

Tévedsz, pont ez a lényeg és ameddig ezt nem fogják fel, addig megoldás sem lesz. Csak végtelen és véget nem érő szurkálások.
A "vírus" biológia adathordozó és adat.... ami megpiszkált közvetve a gazdatest biológia rendszerén keresztül, mint a számítógépes vírusok, több mindent pölö hosszútávon és evolúciós úton az emberi DNS-t is.
(((csak a kedvedért én is megszemélyesítem: A "Vírus" így teremőnk lényegében ... és hát a teremtőnk szeretnek áldozatot hozni és gyilkolgatni is. Valamilyen magasztosabb cél érdekében.)))

TanNé · http://erkolcstan.blog.hu/ 2021.12.06. 13:24:36

Teljesen felesleges dolgot teszel és még agytornának sem jó. Egy rakás el nem hanyagolható összefüggést kihagysz. Eleve nem kétféle, hanem sokkal többféle variáns van. Másrészt immunizálni már ma sem csak oltással lehet. A jövőben meg pláne:
Immunizációk fajtái:
- tűbeszúrásos oltás
- nagy nyomású tű nélküli injektálás
- mikrotűs tapasz
- orrspray
- orrcsepp
- matricás felszívódás
- tablettás
- anális beöntéses
- természetes úton belégzés
- természetes úton tápláléklánccal
-természetes úton szemcsatornába jutva
- stb

TanNé · http://erkolcstan.blog.hu/ 2021.12.07. 10:33:35

Mivel a jelenlegi oltások, de pontosabban mesterséges immunizációk "hatékonysága" nagyon relatív és minden jel szerint el lett túlozva .... jobb és biztosabb a karantén, szájmaszk és távolságtartás és megfelelő táplálkozás és tisztálkodás. A mesterséges immunizáció inkább csak ezek kiegészítője, mint legfontosabb eleme .... sajnos. Remélem a tudósok dolgoznak, hogy legyen megoldás és a nem a buta és áltudós politikusokra hallgatnak.

TanNé · http://erkolcstan.blog.hu/ 2021.12.07. 10:34:48

Nem teszem meg, mert az sem lenne kellően pontos, de már nagyon megközelítené a valóságot. Persze a legegyszerűbb lenne egy valós és nem manipulált hazai valódi adatközlést kikérni és megkapni.

1 .Venni kell azokat az országokat, ahol a hivatalos közlésben vannak ilyen adatok és legalább 4-5 halmazt kell felállítani és nem csak "oltott" és "oltatlant". A legtöbb helyen ez a statisztikából ki is vehető.

2. Ezeket kell súlyozottan feldolgozni és arányítani. szintén legalább 4-5 halmazba, csoportba. a/ kórházon kívüli orvosi kezeltek, b/ kórházban közepes tünetekkel kezeltek c/ kórházban intenzív osztályon súlyosabb kezeltek d/ kórházban lélegeztető gépen a legsúlyosabb kezeltek e/ meghaltak

3. Ezen aránypárok aztán rá lehet vetíteni a hazai állapotokra, ha szükséges akkor csak minimális korrigálásokkal, de a szükséges mértékben pontosak lesznek.

vilagnezet.blog.hu · vilagnezet.blog.hu 2021.12.08. 08:03:19

Vagy "nyírjunk" ki minden ellenzőt???
Vagy "nyírjunk" ki minden gondozót???
Tüntessük el a minden más lehetőség nyomait is???
Tüntessük el a minden más lehetőség kikutatásának a lehetőségeit is ???
Tüntessük el a kontroll csoportot, halmazt???

vilagnezet.blog.hu · vilagnezet.blog.hu 2021.12.08. 08:12:28

"Buta vagy mint a hatökör" ahogy a népi mondóka mantrázza .... Ha lenne "BÖLCSEK KÖVE" vakcina oltás , akkor nem kellene azt minden egyes alkalommal ellenőrizni és kifejleszteni újra .... de kell. ... és itt nem lehet hiba, hogy mielőtt megfelelősen leellenőriztük volna, vakon HISZNEK benne. A kontroll csoport eltüntetése mielőtt a vakcina hatásossága TELJES MÉRTÉKBEN meggyőző lehetne, óriási tudományos baki!!!! A vakcinák hatásossága meg jelenleg enyhén szólva is relatív .... Idővel elmúló a politikusok szerint már ... meg egyre több kell belőle .... ???? Ami egy teljesen másra is jellemző dolog.

TanBá · http://istenteszt.blog.hu/ 2021.12.08. 11:49:31

IGe: Nos legyen itt kezdő ráébresztő példának egy álhír: Gödel nemteljességi tételei érvényesek, validak. /// feladat: Igaz, vagy hamis az állításom?

Jó az írás, de hát semmi új dolog nincs bene, amit eddig ne tudtunk volna. Azt azért mint érdekességet nem ártott volna megemlíteni, hogy azért vannak olyan dolgok is, amelyek összeesküvés-elméletnek lettek kikiáltva és később kiderült, hogy valósak.

Nos itt kicsi rá az esély, mert a vírusok eleve több százmillió évesek. Voltak, vannak és lesznek . Akkor is, ha esetleg mi emberek már nem. Többnyire békességben 'eléldegélünk' a legtöbbel, de néha meg nem. Most éppen a nem állapot van.

A vírus ne feledjük el, nem élő dolog. Nem más csak mint egy biológia szerű anyagba ágyazott ADAT. Az eleve és valódi konteó, akik megszemélyesítik!!!

periodistas.blog.hu/2021/12/07/a_hazai_oltasellenesek_5_hittetele#comment-form

TanBá · http://istenteszt.blog.hu/ 2021.12.08. 19:54:27

Van azért itt egy igen erős TERMÉKFELELŐSSÉGI kérdéskör is. Eddig azt szokták meg az emberek, hogy minden termék, ami forgalomba kerül azért a gyártó termékfelelősséggel tartozik és ezt a törvény garantálja. A gyógyszereknél és egyes termékeknél ez a törvény még szigorúbb is alap helyzetben. Most meg mi van??? Ennek a törvénynek a kikerülése, lerázása.

TanBá · http://istenteszt.blog.hu/ 2021.12.09. 10:55:18

Végül is az egy eléggé reális dolog, hogy a természetes immunizáció fontossága el van nyomva a mesterséges mellett. Tehát egy sajnos nem annyira konteó, hanem a jelen valósága.

Ilyen tekintetben meg az "OLTÁSOK MINDENHATÓSÁGA" mindenkit beoltani bármi áron a valós konteó és az a gyanúm, hogy áltudományos dolog is.

A két dolognak megfelelő arányban kiegészítenie kell egymást.

Persze itt lehet jönni az ellenérvekkel, hogy de hát a régebbi oltásokat mindenkinek beszúrták.... igen ... de az nagyon más...

vilagnezet.blog.hu · vilagnezet.blog.hu 2021.12.10. 10:35:19

Pacemaker 9660
Nincs elnyomva természetes immunizacio, most is több ezren immunizalodnak naponta, csak sajnos naponta kb 200 embernek nem sikerül a természetes immunizacio.

Szóval a természetes immunizacioval ez a probléma, hogy sokan belehalnak.

IGe 9672 :

A hozzászólásod tele van érvelési hibákkal:

(Hamis kompozíció / felosztás, Hamis okozat, Csúszós lejtő, Hamis dilemma ...)

1. Mesterségesen immunizáltak is belehalnak, megbetegednek. Nem kivételek, csak még a pontos arányt nem tudjuk.

2. Nem lehet tudni, nincs rá felmérés, hogy a mesterséges immunizáltak jelentős része már az oltás előtt nem esett át természetes immunizáción.

3. Minden bizonnyal van köztük olyan is, akik semmilyen módon nem lettek immunizálva.

4. Tehát semmilyen módon nem tudod jelenleg bizonyítani, hogy csak a természetesen immunizáltak azok a halottak.

forum.index.hu/Article/showArticle?t=9243273

TanNé · http://erkolcstan.blog.hu/ 2021.12.11. 10:24:04

Ilyesmiért nincs még meg a megoldás, amit Te is írsz. A "Vírus" hibás megszemélyesítése miatt:
"Addig, amíg nem válik dominánssá egy olyan mutáns, ami nagyon gyorsan terjed, de nem olyan súlyosan betegít meg."

- A "Vírus" nem akar dominánsá válni.
- A "Vírus" nem mutálja magát, a gazdaszervezetek teszik ezt.
- A "Vírus" nem is terjed, a gazdaszervezetek terjesztik.
- A "Vírus" nem betegít meg, szintén a gazdaszervezet teszi valamiért, helytelen reakcióként.
- A "Vírus" nem élőlény!!!! Adat csak.
- A "Vírus" -sal kapcsolatban tehát az emberekben kell keresni a hibát!!! ... ott a megoldás is.

TanBá · http://istenteszt.blog.hu/ 2021.12.11. 20:57:15

Csak egy érdekesség az Fórum » FILOSZ » Tudomány » Koronavírus járvány topikjából:

Boldogkői Zsolt: A szabad elme illúziója könyv / videó változat

Prof. Dr. Boldogkői Zsolt:
A Szegedi Tudományegyetem Orvosi Biológiai Intézetének professzora és igazgatója. Molekuláris genetikát és sejtbiológiát oktat, elsősorban orvostanhallgatóknak.

" ... az emberi DNS ... több mint 50%-a idegen paraziták ...főleg vírusok ... kódolásai" ~ 25 percnél
" A vírusnak nem kell megtámadni az embert .... itt vannak bennünk"

Mémképpel is illusztrálva:
forum.index.hu/Article/viewArticle?a=160110021&t=9243273

A dologból kérem senki se vonjon le semmiféle eltorzított következtetést, mert ez kb 8-10 évvel ezelőtt írta és mondta. A jelenlegi helyzetben ez csak max a tudományos kutatás és megoldás helyes irányát mutathatja meg, de a járványkezelésre semmiféle hatása nem lehet.

TanNé · http://erkolcstan.blog.hu/ 2021.12.20. 12:41:23

Az emberi tévedések kizárására, tehát az Ön és Mások becsapására azért már nagyon régóta vannak biztos tudományos módszerek. .... Csak az a gond, hogy ezeket a módszereket ahogy látom fontos részleteiben megszegik és ezért vannak ilyen jelenségek. A mindenki beoltása és ezzel a semleges kontrollcsoport kiiktatása meg egyenesen tudományos ostobaság és áltudományosság számba megy ---- sajnos.

....

Mivel nincs "bölcsek köve" vakcina, azt mindig külön alá kell vetni a különféle kontroll vizsgálatoknak.

A jelenség a kötelező és általános oltások elrendelésével állami szinten jelen van.

.... de ezen nincs mit csodálkozni a politika áltudomány....

... de a valódi tudósok kiállhatnának az ostobaság ezen része ellen, hogy ez még korai ....
.... még a vizsgálatok nem záródtak le ....
süti beállítások módosítása