Nem csak Gyurcsány öszödi beszéde óta tudjuk, hogy az állam hazudik. Ünnepek és történelmi tények tekintetében különösképpen nagyokat. Egy országot megvezetni, mindig is megérte.

Ismerős mondás, hogy egy ország megér egy misét. Vagy mesét? Vagy hazugságot?
Új kenyér, alkotmányunk, államalapítás, szent korona, I. Istán király, szent István király, fegyveres erőket viziparádéval és tiszavatással stb. Még jelenleg is formálódik és nem tudja a politikai elit eldönteni, hogy az államalapításra, vagy "szent" István királyra tegye a fő hangsúlyt. Ezért most csak ezt a két dolgot vizsgáljuk meg egy kicsit nyitottabban és elfelejtve az állami döpping tömeghipnózist és tudva, hogy az emberiség egy része nem hipnábilis.
Az állam egy adott földrajzi terület feletti
legfőbb hatalommal bíró politikai egyesülés.
Államalapítás;
Szerintem letagadhatatlan történelmi tény, hogy a vérszerződéssel és a honfoglalással a magyar állam, magyar vallással és magyar ősi szokásokkal való megalapítása korábban megtörtént. Megtörtént a fejedelemválasztás és innét már mint nagyon is ismert államforma, fejedelemségként államnak számítottunk. Ezen írás őseink vérrel pecsételt szerződését, az emberi művelődés egyik legősibb demokratikus alkotmányának tekinti. Álmos volt a nemzet első horkája, nemzetszövetség kendéje. Ezen internetes lexikon a Pallasz nagylexikonra utalva és hivatkozva "Magyarországnak legrégibb, de csak krónikákban fennmaradt alapszerződése." -ként említi a vérszerződést. A vérszerződés a honfoglalás után Ópusztaszeren még megerősítésre is került, így innét már történelmileg mindenképpen működő államnak, fejedelemségnek számítottunk. Álmos, Árpád és Géza fejedelemségének és országirányításának a korszakát nem lehetséges semmilyen történelemtorzítással és hamisítással annyira ledegradálni, hogy azok nem ütik meg az állami szintet.
- Mindketten, bármi áron való hatalomvágyóak voltak. Mindketten nagy kockázat vállalásával, a népük addigi erkölcsi szokásait felrúgva ragadták magukhoz a hatalmat. I. István a vérszerződés, az akkori törvények szerint, nem illette volna meg az ország vezetésének a joga. Kádár egy jelenktéktelen, akár bebörtönzött figura maradt volna, ha nem cselekszik az ország valós érdekeivel ellentétesen.
- Egyikőjük sem rendelkezett a hatalom megkaparíntásához elegendő belső ideológiai, pénzügyi és katonai támogatással. I. István ezt német páncélos lovagok és papság, Kádár János szovjet tankok és komisszárok segítségét vette igénybe. Ezzel mintegy külső hatalmak bábfigurájává is válltak.
- Mindkettőjük tábora tetteiket azzal védik, hogy különben hazánk elveszik, ha nem teszik meg amit tettek. Szükséges történelmi lépésnek értékelik azt, ami minden normál erkölcsi rendszerben hazaárulásnak és külső katonai erővel támogatott fegyveres puccsnak minősül.
- Mindkettőjük keményen és véresen leszámolt ellenfeleivel. A terrort használta megfélemlítésül a hatalom megszilárdításához. I. István nem csak az ország lakosságának nagy részét tizedeltette meg, hanem közeli rokonságát és annak családját is kiirtatta, akik a hatalomra várományosak lehettek volna. Kádár koncepciós perekben végeztette ki riválisait.
- Mindketten államosították a magánvagyonokat. Kádár már 1956 előtt belügyminiszterként is. I. István király, az akkori magántulajdont, a vérségi szerinti öröklést megszüntette és állami, azaz királyi tulajdonba vonta mások értékeit. Azaz államosított. Aztán Kádárhoz hasonlóan saját klientúrájának osztogatta mások házát, vagyonát. Akárcsak a komcsik, illetve Kádár tette.
- Mindketten egy idegen ideológia internacionalista érdekeit szolgálták és az ország addigi szokásait is annak rendelték alá, azzá alakították át.
- Mindketten a hatalmuk megszilárdítása után, igyekeztek békés és puritán "uralkodónak" mutatkozni.
Kérdésem csak ennyi: Meddig élhetünk még képmutató hazugságoknak?
Pedig egyre többen ki merik már mondani, le merik írni:
....javasolom, hogy vessünk egy pillantást 1005 év távlatából a Szent István-i ökörségre.Nagyjából ezer éve a magyar politikai elit egyik zavaros előéletű vezető személyisége, bizonyos Vajk, gyanús módon nevet változtatva úgy döntött, hogy gátlástalanul kiszolgálja az országot befolyásuk alá vonni kívánó idegen hatalmak érdekeit, és rárontott saját nemzetére. Ördögi tervét megvalósítandó nagy mennyiségű idegenszívűt vett állami alkalmazásba, és legott elkezdődött a szellemi kútmérgezés. Jól tudták, hogy először a nemzet gerincét kell megroppantani, tehát a magyarság évezredes kultúráját, hagyomány- és hitvilágát támadták, hogy a globális divathullám igájába hajthassák a kultúrájuktól fosztott, megroppant gerincű, lehajtott fejű, céljukat, identitásukat vesztett magyarokat. A multinacionális, idegennyelvű, a magyar lélektől oly' távol álló kereszténységet a legvéresebb terrorral terjesztették, hogy ostoba, önállótlan alattvalóvá züllesszék az egykor büszke, szabad népet. A terrort követő, évszázadokon át tartó agymosás írmagját is kiirtotta az autentikus nemzeti kultúrának: ezer év után is csak pinceüzletekben, kirakodóvásárokon és szélsőjobboldali rendezvényeken tűnik föl egy-egy griffes-indás tarsolylemez... forrás
"Szent István esetleg? Ő volt az a hazaáruló gyilkos, aki odadobta a Boldogasszonyt és a magyarok függetlenségét Rómának, a kor Moszkvájának. Igaz, megkapta a magáét érte: az ő felsőtestének egy darabját konkrétan körbehurcolják a városon évente. Az se mondható örök nyugalomnak." Tóta W.Árpád: Élt, él, élni fog
"LABORC:
Nem kell olyan isten, aki mindent megbocsát
Nem kell olyan isten, aki megöli egy fiát
Nem kell olyan isten, aki nem tud magyarul
Szabad magyaroknak nem kell ilyen úr
Nem kell olyan isten, kinek bűnös aki él
Nem kell olyan isten, ki csak szenvedést ígér
Nem kell olyan isten, aki nem tud magyarul
Szabad magyaroknak nem kell ilyen úr!
Nem kell, nem kell!
Nem kell, nem kell!
Nem kell, nem kell!
Nem kell, nem kell!
+TÖMEG:
Nem kell, nem kell!
Nem kell, nem kell!
Nem kell, nem kell!
Nem kell, nem kell! "
István a király, szövegíró : Bródy János


Utolsó kommentek