Logika, Helyes ÉrvelésTan, Mítoszirtás és Hit-Eltérítés sok Humorral

Világnézet

Világnézet

A bibliai Isten és Sátán egy és ugyanaz

2007. november 26. - IGe

Hiszen a Sátán Isten elméjének meghasadása. A lény ugyanaz, csak éppen egyszer ennek másszor meg másnak hiszi magát. Ez magyarázat a biblia önellentmondásaira és a bibliai Isten tömeggyilkosságaira, a nagy-nagy állítólagos szeretet mellett.

JézusSátán1.jpgA fenti érv levezetése röviden;

I. A biblia szerint Isten előtt nem volt Sátán

II. A Sátánt Isten teremtette a biblia szerint

III. A bibliai Isten akármilyen mindenható, állítólag a Sátánt nem tudja legyőzni. Ez csak akkor lehetséges logikailag ha a Sátán Önmagában rejlik, hiszen csak önmagát lehet képtelen legyőzni. Különben egy csettintéssel kinyírhatná a Sátánt

IV. Az elmélet magyarázatot ad a SátánIsten tömeggyilkosságaira és rémtetteire is.

ismeretlen szerzőtől: "Nem vagyok teista sem ateista. (sem magyar tanár:D) Egyszerűen csak van egy (nem biztos, hogy olyan egyszerű) kérdésem:


iSTe (=)   SáTáN

JézusSátán4.pngMiért ugyanazok a mássalhangzói e két szónak, ráadásul ugyanolyan sorrendben? Ha az Isten és a Sátán sok-sok egyház szerint ennyire egymás ellen vannak, akkor miért engedik meg ezt a hasonlóságot? Ha én valakivel ennyire nem jönnék ki, mint ezek ketten, akkor biztos nem így hívnának... Persze az "IstEn"-ben vannak a magas magánhangzók, és a "sÁtÁn"-ban a mély. Ez logikus, de attól még hasonlít egymásra a két szó. Kérdem én: miért adtak két ennyire hasonló nevet két ennyire különböző jellemnek? ...."

A jelenlegi SátánIsten hívők szerint a Sátánnak hatalma van, a  Sátán nem pusztult el, a Sátán létezik. Kik is a valódi sátánhívők, sátánisták?  Azok, akiknek a Sátán egy mese, vagy mítoszalak, vagy azok, akik éltetik a mítoszát, meséjét? Ugye milyen mulatságos, hogy tudományos szempontból a judeokeresztények tekinthetők sátánistáknak.

isten_es_satan.jpg

Ahhoz, hogy az ember rájöjjön, hogy a bibliában leírtak marhaságok, nem is kell túl nagy gógyi. Inkább érzelmileg kell stabilnak lenni. Aki ezt nem hiszi el nekem, mert nem is kell senkinek sem hinni, talán jobban elgondolkozik, ha ideidézem az én gondolataimhoz Einstein szavait is:
„Az a szó, hogy «isten», számomra semmi más, mint az emberi gyengeség kifejezése és terméke; a Biblia tiszteletreméltó, ám primitív és meglehetősen gyermeteg legendák gyűjteménye. Ezen számomra a legkifinomultabb értelmezés sem fog változtatni.” - saját, kézzel írt levele 1954-ben Erich Gutkind filozófusnak.

Vitafórumok a témában 

Katolikusok Sátántagadása?

A bibliai Isten és Sátán azonos

A judeokeresztények tehát mazsola ateisták, vagy alternatív ateisták. Mert igazából nem is Istenük van, hanem Sátánuk.

A bejegyzés trackback címe:

https://vilagnezet.blog.hu/api/trackback/id/tr24242021

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Teréz Anya, vagy Apa? 2014.08.01. 10:45:51

Teréz Nyanyus: Az emberek haláltusáját kéjes örömmel átélő szadista nőtől való idézést semmilyen közösségi oldalon ne lájkold és ne továbbítsd! Amit nagy valószínűséggel a propagandagépezete írt neki. Csak egy bűn ronda nő volt, akihez amúgy sem nyúl...

Trackback: Judeo-kereszténység erkölcsi elítélése. Zombi Jézus 2012.08.27. 11:19:14

  IGe harmadik prédikációja. A judeo-kereszténység erkölcsi elítélésének alapjai: 1. Amennyiben a bibliai judeo-keresztény Isten, azaz  JHVH - Jáhve (JHVH = Jáhve = Jehovah = Jehova = Adonáj = Elochim = Eloah = Elohim = Necach Izrael ... ) meghalt J...

Trackback: Kik is a valódi sátánhívők, sátánisták? 2011.01.10. 00:14:30

Azok, akiknek a Sátán egy mese, vagy mítosz alak, vagy azok, akik éltetik a mítoszát, meséjét? Ugye milyen mulatságos, hogy tudományos szempontból a keresztények tekinthetők sátánistáknak. Azt már régen tudjuk, hogy a keresztényeknek hinni kell a ...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ptsd 2008.05.13. 11:48:02

ha a hülyeségnek virtuális emlékoszlopot lehetne állítani, ez, itt, szerintem esélyesen pályázna az első helyre...

bántjátok az evolúcióelméletet és jöttök ilyen kreacionista maszlaggal. ehhez jó lenne ismerni az evo. aktuális verzióit; nem a szegény ősdarwini rendszert kell büszkén rúgdosni 150 év előnnyel.
segítség a keresgéléshez: molekuláris mechanizmusok, hsp (heat shock protein) / chaperon. egyetemi szint (tehát többségeteknek magas sajnos), de röhelyessé teszi a fáklyásmenetet a tudomány ellen.

más részről: anyázzátok itt a vallást, és büszkén tocsogtok ebben a mocsárban - kábé mint mikor a nagycsoportos ovisok megverik a kiscsoportosokat, és azt hiszik, hogy az övék a homokozó. a felnőttek meg legfeljebb jót röhögnek az egészen...

A. miért ne legyen keresztény, ha jót tesz neki? pszichológia, bazmeg! sokkal kevésbé lenézendő, mint hiszed - a te impotens melldöngetésed is csak a saját kis egód simogatásáról szól.

B. miért felsőbbrendű élből az, ha a természettudományos törvények forrását "axioma amin nem vitatkozunk" címkével jelöljük meg "a rend végső forrása Isten" címke helyett? mindkét oldalon felsorakoznak a természettudomány nagy alakjai. Einstein Istenről beszél; a Koppenhágaiak többsége ateista. modern felfogásban: magasan tökmindegy. ami természettudománnyal közvetlenül nem vizsgálható, az egyéni, szabadon választott filozófiai háttér.

IGe, javaslom menj vissza karakuttyhoz, és NE szennyezd az internetet tovább a baromságaiddal. az ilyenek, mint, te, hoznak szégyent a mértéktartóan szkeptikus gondolkodásra. ezek után nincs mit csodálkozni azon, hogy vallási kérdésekben a két tábor között in general nemhogy párbeszéd nincs, de még a kulturált szavak is ritkaságszámba mennek... köpködni könnyű; gondolkozni nehéz.
egy orbitális seggfej vagy barátom, teletűzdelve szánni való kisebbségi komplexusokkal. javaslom, pszichológusra költsd a pénzed net-előfizetés helyett.
válaszolni kommentemre fölösleges - nem hinném, hogy újra benézek ide :) a két kis csapat közül azt hiszem, inkább a vallásosakkal vagyok - ők legalább nem hiszik olyan ordenáré módon okosnak magukat.

csak egy gyermek 2008.06.05. 18:11:41

ige ezt megkaptad...XDDDDDDDDDDDD lollerkopter
igazat adok ptsd-nek..mi keresztények hiszünk mert minket megfogott valami(valaki) és erre nem is kell választ találni .. ha szerelmes az ember azt se firtatja agyhalálig..szerelmes és kész...mi így vagyunk az Istennel ,hiszünk és kész
..hogy miért mert valami olyan van a szívünkbe
ami elnyomja azt hogy eltitkoljuk...Ige amit csinálsz az lehet hogy jó unalom űzés de sajnos
iszonyú piti...én egy jo lekészt ajánlanék:D

mt 2008.06.14. 21:17:53

én hiszek istenben. és nem hiszek. a biblia televan ellentmondással és a tudományt nagyra értékelem, a lelkem méjén tudom h isten nem létezik, de mégis könnyebb úgy élnem ha hiszek benne és próbálok szeretetben és megbocsátásban élni. megszabadít a gondjaimtol. és jobb a céltudattal élni h nem mind1 hova jutok halál után. nem mondom senkinek h legyen ateista vagy hívő, csak próbáljatok megérteni. isten nem 1 tény, nem 1 filozófia, hanem 1 életérzés!

mt 2008.06.14. 21:24:15

1ébként elsőben a legelső hittanórán feláltam és megmondtam a tanárnak h nincs isten, az ember a majombol lett xD és kiröhögött az osztáj xD de időközben rájöttem hogyan találhatom meg a belső békét. vagyis nem jöttem rá de sztem pozitív irányba haladtam ezzel. szal ahogy ptsd irta pszichológia az egész. jézus akármien szélhámos is volt, jó útra terelte az embereket.

csak egy gyermek 2008.07.05. 14:20:31

mt ha kipróbálnád azt amiről ír a Biblia...hogy miylen az "Istennel járni" akkor megértenéd hogy nem életérzés hanem személy..a Bibliát olvastad már elétől a végéig? ha elolvasod fogod látni mekkora komplex az egész az eleéjében a vége a végében az eleje a tóra szerkezete (moz. első 5 könyve) a számisztikája a szimbolikája..az ember ha könyvet ír abbol max egy gyűrűk ura sikeredik(ami sztem tök jó :D) emberek a Biblia egy csoda
aki nem hiszi olvasgassa..rá fog jönni
Ige nagyon csendbe vagy...kezd laposodni a forum:D
huzzál bele:D

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2008.07.11. 09:42:25

csak egy gyermek

Ilye alapon bármely könyvben leírtakban hihetsz, hiszen a papír minden hazugságot kibír és elvisel magán:-)

Gábor 2008.07.14. 15:56:17

Tényleg, elgondolkodtatok már azon, hogy mindkét "tábor" leírt már itt ezer érvet és ellenérvet, és a
másik véleménye mégsem változott ettől fikarcnyit sem? Szóval tulajdonképpen mi értelme volt/van ennek, van-e egyáltalán? Valószínűleg mindkét fél jobban hisz a saját igazában annál, hogy meg lehetne győzni. De biztos hogy egy "igazság" van? És biztos hogy amit egyikőtök mond, az kizárja a másikat?
Hogy is mondta Pál apostol? "most tükör által, homályosan látunk" jó lenne ezen elgondolkozni :)
nehogy azt higgye bárki is, hogy ő birtokolja a tudást

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2008.07.16. 07:10:42

Gábor

Mi és én itt a harmadik oldal vagyunk. Azért azt biztosan lehet tudni, hogy te például mit nem tudsz.

Gábor 2008.07.17. 14:11:20

Mi és én? Ki az a "mi", akinek a nevében beszélsz?
Nos, mit nem tudok, ha már így ismeretlenül vetted magadnak a bátorságot, hogy ezt kijelentsd?
Ennél viszont kicsit fontosabb, hogy te mit tudsz, ugyanis te írod a blogot...

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2008.07.17. 19:59:42

Azok, akik mint az istenhiteket, mind az ateizmust emberi butaságnak tartjuk. Igen sokan vagyunk.

Magyar 2008.07.20. 09:18:43

Honnan van bátorságod ennyi szörnyűséget összeírni?
Amit te itt összehasonlítassz, hogy Isten és sátán, ezek magyar kifejezések. És miért is hívjuk istennek? Szerintem a Teremtő sokkal találóbb Rá. És akkor a sátán legyen romboló.

Teremtő - romboló

Semmi hasonlóságot nem látok. Két nevet sem lehet egymással összefüggésbe hozni csakazért, mert pár betű egyezik.

És eljutottam oda, hogy minket is a Teremtő teremtett. Mi vagyunk a teremtmények. Gondolod akkor, hogy valaki angyalnak és van aki ördögnek született?

Szerintem nem. Sokan a melegeket is bűnösnek tartják és ócsárolják őket. Mindenkinek legyen véleménye róluk, de senki se feledje, hogy kizárólag Jézus ítélkezhet az emberek fölött. Mi nem. Még saját magunk fölött sem!!!!

csernyanszki ferencne · http://anyuka 2008.07.22. 16:33:02

ISTEN A TE ATYÁD MINDENNÉL NAGYOBB PROBLÉMÁDNÁL IS.ŐTUDJA MEGOLDANI AZOKAT.BIZZÁL ŐBENNE,ÉS MEGTAPASZTALOD SEGITSÉGÉT.

Csomesz 2008.10.07. 07:54:56

Szánalmas ami itt zajlik ebben a bejegyzésben,már ne is haragudjatok.Totális teologiai analfabétizmusról sikerült tanubizonyságot tenni IGe-nek ér Trojannak is,bár utóbbinak legalább szerényebben.Pirulok helyettetek komolyan mondom.Jobban is kifejthetném,de valószínűleg felesleges lenne,nem akarom az időmet erre a nevetséges dologra pazarolni,csak még ptsd-nek szeretnék írni valamit.Szóval:
Ezzel a részelé tudok egyet érteni a kommented kapcsán,persze bele érve a mondani valód gerincét a bejegyzés milyenségét illetően,szóval:Einstein Istenről beszél; a Koppenhágaiak többsége ateista. modern felfogásban: magasan tökmindegy. ami természettudománnyal közvetlenül nem vizsgálható, az egyéni, szabadon választott filozófiai háttér.

Ami empírikusan nem megtapasztalható,arról a tudomány nyelvén nem lehet beszélni.Istent ha be lehetne a mi műszereinkkel bizonyítani ,egyenesen következne,hogy nem is Isten,vagy nem létezik,de mivel szerintem Isten igenis létezik ezért ajánlom neked az evolúció-kontra kreacionizmusról szóló tudományos értekezést,amit egy magyar profeszor írt,kb egész életének a persze folyamatos munkája,Déluztánra megkeresem és leírom a címét és a szerzőjét.Ha érdekel ez a téma,nagyon érdekes állítások vannak,benne.Üdv

Csomesz 2008.10.07. 08:04:48

Ja és még valami Magyar-nak:
VAlóban Jézus azt mondja,hogy aki mást megítél az maga is megítéltetik.Gondolom te erre gondoltál amikor ezt írtad:
Sokan a melegeket is bűnösnek tartják és ócsárolják őket. Mindenkinek legyen véleménye róluk, de senki se feledje, hogy kizárólag Jézus ítélkezhet az emberek fölött. Mi nem. Még saját magunk fölött sem!!!!

Két alapvető tévedés van a szavaidban
A biblia egyértelmű állásofoglalása a homosexualításról az,hogy "fertelmes" bűn és,hogy újszövetségi igéket mutassak neked,olvasd el a Pál Rómaiakhoz írt levelének az elejét és meglátod mi a vélemény erről a cselekedetről.A bibliában szerepél még az,hogy
"Átkozott az aki rosszat jónak mondja és a jót rossznak..."Szóval nem az embereket kell elítélni,de nem is szabad eggyet érteni magával a cselekedettel,mert azt eggyértelmű a biblia szerint,hogy a homosexualítás bűn,és aki azt cselekszi vagy azzal eggyet ért az bűnt követett el és a "bűn zsoldja a halál".
2.MAgát az ember igenis megítélheti sőt fontos folyamatosan önvizsgálatot tartani,mert "aki magát megalázza az felmagasztaltatik".
Úgyhogy szerintem inkább olvasgass elöbb több bibliát és utánna állj egyik vagy másik oldalra,döntsd el elöbb mit képviselsz,mert ezzel nem használsz semmit.(szerintem csak ártasz mert elmosod a határokat)Üdv

Gábor 2008.10.13. 16:34:42

Ige!

1. Te ugye azt mondod tudományos alapokon közelíted meg hogy isten nem létezik?
2. Vagy legalábbis logikusan, ugye?
---------------------------------------
Akkor figyelj:

"III. A bibliai Isten akármilyen mindenható, állitóllag a Sátánt nem tudja legyőzni. Ez csak akkor lehetséges logikailag ha a Sátán Önmagában rejlik, hiszen csak önmagát lehet képtelen legyőzni. Különben egy csettintéssel kinyirhatná a Sátánt"

1. "Állítólag", ez nem tudományos érv...(nézz utána légyszíves, vagy pontosíts, illetve idéz!)
2. És miért pont "nem tudja legyőzni"? Miért "nem akarja legyőzni"? stb...
3. A 2. pont bizonyítása az állítólag szó.
---------------
Az isten, sátán szó jelentését komolyan gondoltad?:) (nézz utána melyik szó melyik nyelvből lett adaptálva... meg ugye minden vallást vizsgálsz... és hát annyi szó. De már Ausztriában is másképp hívják a keresztények istent (Gott - hű itt mintha a betűk stimmelnének...)...:) jaj

Nem vagyok semmilyen vallás híve. Isten nem létezik, de nem azért amit itt (tudománytalanul) leírsz.

"Ugye milyen mulatságos, hogy tudományos szempontból a keresztények tekinthetők sátánistáknak."

Összekevered a hívést, az elfogadással. A sátánisták ugye nem csak hisznek benne, hanem el is fogadják a tanításait. (ezt hívják csúsztatásnak)

Gábor (másik) 2008.10.13. 18:13:08

Én egy másik Gábor vagyok... (aki az előző kommentet írta).

Skallagrímsson 2008.10.14. 21:42:38

Azt nem értem, ha semmiben sem hiszel, meg hülyeségnek gondolod az egészet, miért csak a kereszténységet szidod állandóan? Ezen kívül még nagyon sok vallás van, akkor azokról is írjál. Én pl. többistenhívő pogány vagyok. Az Asatru-ról tudsz egyáltalán valamit?

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2008.10.15. 12:54:01

Skallagrímsson

Nem olvasod és ismered a cikkeimet eléggé. Van egy rakás, ami az ateizmust, agnoszticizmust, szkepticizmust kritizálja. Ja és tettem már paródia tárgyává a szientológiát, a buddhizmust, a taoizmust és sok más egyéb vallást is.

Skallagrímsson 2008.10.15. 14:14:11

A szcientológiát én nem nevezném vallásnak. A taoizmusban és a buddhizmusban viszont sok igazság van. És a keleti vallások követői nem hisznek istenben/istenekben. Az agnoszticizmusnak szerintem sincs sok értelme. Ha nem ateista, akkor mi vagy?

Atisska 2008.11.01. 19:45:31

Sziasztok. Vallás vs tudomány csata. :)

Szeretnék segíteni nektek egy kicsit mert láttom nem nagyon láttok át néhány elég fontos dolgot.

Először is mind a két félnek igaza van valahol (elvekben).
De semmi értelme nincs hogy így vitáztok, hogy hogy az egyik fél sem hajlandó jobban elmélyedni a másik fél által képviselt se a maga által képviselt világnézetbe. Higyétek + van a közös nevező csak még nem látjátok.

Aki annyira hisz a tudományokban és nem fél tőle, hogy nem lesz igaza az mélyedjen el jobban a kvantumfizikában. Jelent + pár laikusoknak szánt könyv. És + fog döbbeni, hogy már a tudósik csa k oda lyukadnak ki, hogy muszály lenni felső inteligenciának.

A vallás emberkéknek pedig azt ajánlom, hogy ők és mélyedjenek el egy kicsit a tudományokban és főleg azt javaslom hogy annak higyenek amit megtapasztalnak. ("hit ragaszatok tudományt így mondja Jézus".)De először hit után tudomány fontos a sorrend. De ezalatt nem a vakhitet értem.

Ha valami nem világos kérdezettek az egész élettem az élet mivoltának kutatására tettem fell el vagyok ásva nagyon a témába mint vallás mint tudomány oldalról is.

Atisska 2008.11.01. 19:50:56

Meg az topic kédésre.

Csak egy Isten van. Isten minden amit láttál valaha vagy érezztél az benne történt ez az egész világ benne történik ő maga az Univerzum és még több. A Sátán csak egy illuzió amit mi tartunk életbe de addig míg ez van végülis létezik.

Atisska 2008.11.01. 19:58:30

A Bibliából való idézgetésekről pedig csak az véleményem, hogy ne ragadjatok a szavakba, ahogy Eckhart mester mondná ezek csak útjelző táblák és tti össe tévesztitek a szót azzal amit jelölö a szó.
Csak az érti a Bibliát aki tud a sorok között olvasni. Persze ezt csak aztudja megtenni akibe már érti a világot. És az tudja, hogy mindenyik történelmi vallás ugyanarról beszél csak más nyelven, más megközlítésben, kúlturától és társadalmirendsztől függően. Remélem értitek.

Atisska 2008.11.01. 21:35:06

"Végső soron mi az, amit bizonyítéknak nevezhetünk?
Egy mérési eredmény - ami bizonyos dolgok közötti
összefüggést mutat - lehet igaz, de az eredmény kiértékelése már
mindenkori világnézetünk függvénye. Ez a világnézet pedig
gondolatainkban rejlik, és időről időre - legalábbis erről
tanúskodik a történelem - gyökeresen megváltozik." Balogh Béla

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2009.04.16. 06:49:47

Ezen írásom többek közt már itt is olvasható, némileg más formában:


thesecret.hu/node/7196

Darthyoda 2009.05.23. 00:13:22

haller
vegigolvastam ezt az egesz vita dolgot szerintem,nekunk embereknek halvanylila fogalmunk se lehet arrol hogy letezik e valamifele mindenhato ,mindent megalkoto leny vagy a masik nagyhatalmu haverja az ordog
nem hiszem,hogy par ezer ev "fejlodes"alatt mi homo sapiensek elertuk azt az intelligencia szintet,hogy ertsuk valojaban mi van a hatterben
A bibliat 2 szer is elolvastam nagymamam utolso kivansagara aki tavaly halt meg es fanatikus biblia magyarazo volt es hitt is istenben.
velemenyem szerint az eredeti biblia valojaban egy osi tudomanyos jegyzetnek indult amit az evszazadok soran az eredeti nyelvbol tobbszaz vagy ezer ember a sajat szokincset nezetvilagat beleformalva lenyegeben eltorzitott.(Az eredetit szivesen elolvasnam megtanulok arami nyelven ha kell) :D

Sose halok meg! 2009.07.04. 10:42:26

Csomesszel teljesen egyetértek!!!
Ezek az eszmefuttatásai ennek az embernek(IGe)az ,hogy Isten és a sátán egy és ugyanaz, istenkáromlás. Te a bibliát (IGe), "betűszerint" olvasod azt is elég hiányosan. Ugye azt is tudod, hogy "a betű öl, a Lélek elevenít"
Már hogy lehetne Isten és a sátán egy???!!!
Az igaz,hogy Isten teremtette a sátánt, de nem gonosznak és Lucifernek hívták. Csak később vált gonosszá mert azt hitte, hogy Istennel egyenértékű lehet vagy hatalmasabb nála.Fellázadt több társával, pontosabban a mennyesi lények 1/3-ával. De lelettek verve, letaszítva a harmadi égből a Földre és többi egekbe. De gondolom ezt te tudod, mert hatalmas "biblia magyarázónak" tűnsz.Azt is bizonyára tudod, hogy Isten nem hasonlik meg önmagával, de a sátán se fog meghasonlani önmagával. Jézus is nyilvánvalóvá tette amikor azt mondták neki az írástudók, hogy a gonosz által űzi ki a démonokat.
Ezzel én nem támadni akarlak félre ne érts.
Én 4 éves korom óta keresztény vagyok.Én bennem is nagyon sok kérdés merült fel Istennel és a létezéssel kapcsolatban.Nagyon sok ember vak, Te is.A mi agyunk emberi agy meg se közelíti Isten gondolkodását és bölcsességét.Elég csak visszatérni a "Kezdethez", és világi eszme futtatások mind megdőlni látszanak amik amúgy is csak fikciók.A világ, a sátán és többek közt te is Isten tagadó vagy. Ez is egy HIT. Én hiszem azt, hogy Isten az Én mennyei Atyám kb.6000 évvel ezelőtt megteremtette a Földet és ami benne van.Te hiszed azt, hogy A Föld, a Nap, a Hold és az egész Univerzum egy gombostűnyi kis pontocskából kirobbant csak úgy, mindenféle Erő közlése nélkül és Te évmilliárdok kemény "munkája" során kifejlődtél.Hahahaha!!!
A SEMMI-ből hahahahah!!! Több bizonyíték van arra, hogy Isten teremtette a Földet és az egeket, mint arra, hogy evolúció által vagyunk.
Két alternatíva van:-a Föld teremtette önmagát
-Isten teremtette a mindenséget. Járj utána!! A magad értelmére meg ne támaszkodjál mert az örökkévaló iszonyat az nem fog megszűnni soha ha oda kerülsz. Isten nem gonosz csak a sátán annak akrja feltüntetni.Amit az ószövetségben olvasol harcokat öldökléseket azok igazak, joggal felmerül a kérdés, hogy Isten tömeggyilkos? Először is a zsidók Isten kiválasztoot népe, akiket megvéd. Azok a népek amelyeket leöltek, kiűztek rendszerint bálványimádó bűnös fajtalan népek voltak.Abban az időben nem halt meg a názáreti Jézus az emberiség bűneiért, nem volt engesztelő áldozat.Démonokat az emberekből csak vérontás által lehetett kiűzni.Még jó, hogy Jézus nevére meghajol minden térd mind a mennyben, mind a földön, mind a föld alatt.És használhatjuk mert felhatalmazott minket!!! Hallellujah! Van egy jó hírem IGe.
Közeledj Istenhez és Ő is közeledni fog hozzád!
" A keresztről való tudományt bolondságnak mondják,de az, Isten hatalma
Mert a keresztről való beszéd bolondság ugyan azoknak, a kik elvesznek; de nekünk, kik megtartatunk Istennek ereje." Pál I. Korr.1 17, 18

ÉjFájdalom 2009.07.06. 18:56:46

Üdv: Ezek szerint Isten beteg? Skizofrén? Ez nagyon durva... én pogány vagyok, de hiszem, hogy van Isten... bár én nem vagyok a szolgája!

És antiszemita vagyok mert "I HATE JEWS" szal :)

Rale'toz 2009.08.01. 15:00:50

kedves(?) IGe!
tudatlanságod lenyűgöz:)
a biblia nem állítja azt hogy Lucifer létezne (lelkészek a szüleim és a nagyszüleim), csak azt hogy a sátán, a kígyó vagy a gonosz az embert befolyásolja. istent nem. a biblia nem ír anygyal lázadásról
a sátán nem személy hanem maga bűn, aki eluralkodik az emberen így lesz sátán
azért volt a kígyó sátán, mert gonosz volt
UI:egyébként azért hiszik, hogy sátán létezett mert ezeket félreértelmezik és mert egy szerzetes csinált egy rajzot a "sátánról"
ez van
ezt tanítják a teologián
tehát bárki mond bármit, ez az alapelv
és éjfájdalom remélem van zsídó a felmenőid között-tuti van
ha valamit elgépeltem bocs

Rale'toz 2009.08.01. 15:49:56

egyébként meg ha azt nézzük kinek köszönhető minden ember halála isten-szóval ez az embergyilkos elmélet kamu
isten adta az élet végét
ha elüt 1 kocsi az nem Isten műve, hanem az embere, csk Isten adta a halandóságot
ha megöl valaki ugyanez
Isten nem ölt
csak az emberek
a bibliában szereplő isten áltaql kivégzettekből egy se igaz
és Jézus nem öngyilkos lett
emberek ölték meg
elhiszem hogy ez nem érdekel
de nem téged akarlak meggyőzni
hanem azokat akiket hibásan meggyőztél

Rale'toz 2009.08.01. 15:51:11

@Trajanus: nem a bibliában nem az ember az első, hanem ugyanúgy van a "sorrend" ahogy az ev. elméletben is

Rale'toz 2009.08.01. 16:02:49

egyébként ige ha értelmezve 2szer végigolvastad a bibliát az kb 200 óra (nem tipp tuti-egyszer megmértek gyors, abszolút nem értelmező olvasással 70 óra, kicsit lassabb 90 óra, de még ez sem értelmező) szóval valszeg kamuzol
akkor minek ez az egész?
egyébként nem isten teremtette a szegénységet hanem az emberek
kicse**tek egymással
ezt te is tudod
és mit mondott a 19 század legnagyobb ateistája a halálos ágyán: arra hagyom mindenem aki bebizonyítja, hogy isten nincs
ennyit az ateistákról
többet nem zavarom a blogodat, mert ez csak egy vita
és én hiszek istenben és ha ez zavar csak tessék
viszlát a temetéseden-jóval fiatalabb vagyok mint te:)

szarvasbogár 2009.08.24. 16:57:50

már az előző cikkedhez is írtam: teológia, ember!

tanulj, utána oktass. A zeitgeistben felvetett szellemi forradalom nem valósulhat meg, amíg ennyire szűklátókörű vagy, ráadásul másokat is erre sarkallsz. Buta vagy, és ami a legrosszabb, azt hiszed, hogy nem így van,
Nem tudom emlékszel-e a Goethe idézetre, ami a Zeitgeist filmben volt:

"Az rabszolga igazán, aki szabadnak hiszi magát, holott nem az."

Ez szellemi rabszolgaságként is felfogható.

Egyébként a mássalhangzós rész kifejezetten vicces volt...

Ez a baj az internettel. A te blogod, nálad vannak a moderátor jogok.

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2009.08.25. 21:59:52

@szarvasbogár: Ott is írtam. A teológia egy áltudományi ág és elég sokáig tanulmányoztam az áltudományokat. Okulni csak az fog, aki akar. Neked nem kötelező. Sőt senkinek sem kötelező. Joga van mindenkinek, hogy hülye maradjon. Éltél itt is ezen jogoddal.

szarvasbogár 2009.08.27. 13:30:24

Ott is válaszoltam. Egyébként mi ez a ködösítés? Sokáig tanulmányoztad az áltudmányokat? Pontosan mely áltudományokat, és milyen intézmények között?

Ne aggódj, folyamatosan okulok, épp ezért vettem észre az alapvető hibákat, amiket elkövetsz.

Mondhatod, hogy én vagyok a hülye, teljesen világos, hogy nem így van.
Ebben a cikkben sincs semmiféle hivatkozás, hogy mi alapján állítod, amit állítasz. Ez egyébként sem jellemző a cikkeidre.

Ráadásul az S-T-N-es résszel buktatod le magad véglegesen. Az eszedbe se jutott, hogy az Isten szó csak magyarul Isten, angolul pl. God, olaszul Dio, latinul Deus, stb. A Sátán szó a nyelvekben lényegében ugyanaz. Te három mássalhangzó egyezés miatt bizonyítottnak látod a teóriádat. Ez után pedig közlöd, hogy jogom van hülyének maradni. Ha szerinted ez a "tudás", akkor kössz, maradok inkább ilyen hülye:D

Legalább olyan "áltudományokat" tanulhatnál, mint például a nyelv.

Ja és még valami:

"III. A bibliai Isten akármilyen mindenható, állitóllag a Sátánt nem tudja legyőzni. Ez csak akkor lehetséges logikailag ha a sátán Önmagában rejlik, hiszen csak önmagát lehet képtelen legyőzni. Különben egy csettintéssel kinyirhatná a Sátánt"

Ajánlom figyelmedbe a Jelenések könyve 20,7-t, a címe: Végső győzelem a sátán felett.

Ami pedig Isten rémtetteit illeti, ezekről csak az Ószövetségben lehet olvasni, ami önmagában a zsidó vallás alapja. A Kereszténység az Újszövetséggel megreformált könyvre alapszik, az Újszövetségben pedig semmiféle vérengző Isten nincsen. Az ősi zsidó könyvek azért tartalmaznak ilyen részeket, mert az ókorban írták őket, amikor mindennaposak voltak az ilyen események. (A történetek nagy része egyébként is szimbolikus). A Kereszténység ezzel a hagyománnyal szakított. Az eszedbe se jutott, hogy ha nem lenne Kereszténység, az úgynevezett nyugati civilizáció, a maga jogrendszerével (amelyben alapjábavéve keresztény törvények vannak beépítve, pl: ne ölj, ne lopj, stb.)nem létezne?
Erre azt fogod válaszolni, hogy a Kereszténység nevében is rengeteg rémtettet követtek el az emberek. Erre én azt fogom válaszolni, hogy az emberek követték el ezeket a rémtetteket, a középkorban, amikor szintén mindennaposak voltak a vérengzések. Ez az emberi természet része, mint ahogy a fejlődés is, aminek köszönhetően ma már semmi ilyesmi nem történhet meg.

Várom válaszod, bízva benne hogy valami értékelhetőt is fog tartalmazni.

na szervusz.

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2009.08.27. 17:08:08

@szarvasbogár: Csak az első két mondatodat olvastam, a többit felesleges, mert több százszor mások által is elismételt zagyvaságok.

Nekem nem kell igazodnom a teológia, vagy keresztényi, vagy katekizmusi elvekhez. Nem kötnek. Ezek azokat kötik csak akik elfogadták. Én és sokan ezt nem fogadtuk el, mert zagyvaságok, butaságok.

Az adott írás a P-DOX Semmibe Sem Hívők vallás módszertanával és stílusában íródott. Ami hasonló talán a koanokhoz némileg, ha az mondd neked valamit.

Ha a pédox vallás/világnézet érdekel talán itt rövidke cikkekbe szedve megtudhatod róla a néhány legfontosabb alap dolgot. Ameddig te nem ismered ezt, addig amit rám írtál, az saját magadra igaz:

vallaskritika.virtus.hu/index.php?id=list&where=2777

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2009.08.27. 17:10:43

Itt némileg más felvezetéssel és lezárással így írok a témáról:

A bibliai Isten és Sátán egy és ugyanaz
Csü, 04/16/2009 - 04:51 - IGe

Miért is írok erről? Mert az egészséges és pozitív gondolkozáshoz hozzátartozik az emberi butaságainkkal való szembenézés és leszámolás képessége is. Hozzátartozik tehát, hogy a múltbeli tévedéseinket belássuk és változni akarjunk. Az ilyen-olyan hívő ember sajnos olyan mint a szerelmes ember, tudatszűkült állapotban van. Éppen ezért igaz a hívőre, hogy az nem más mint a kritikai érzékében szelektíven kihívásokkal küzdő egyén. Ami nem feltétlen rossz dolog, ha az illető tisztában van az állapota határaival. Aki viszont nem akar tudatszűkült állapotban lenni, azok számára nyújtok alternatívát írásaimmal. Meg ugyebár itt már engem, tévesen lesátánistáztak egyesek, amire megillet a viszontválasz lehetősége. Tehát a bibliai Isten és Sátán egy és ugyanaz. Miért is?:

Hiszen a Sátán Isten elméjének meghasadása. A személy ugyanaz, csak éppen egyszer ennek másszor meg másnak hiszi magát. Ez magyarázat a biblia önellentmondásaira és a bibliai Isten tömeggyilkosságaira.

A fenti érv levezetése röviden;

I. A biblia és a bibliafanok szerint Isten előtt nem volt Sátán

II. A Sátánt Isten teremtette a biblia és a bibliafanok szerint, mert szerintük mindent ez a mesemítoszlény teremtett.

III. A bibliai Isten akármilyen mindenható, állítólag a bibliai Sátánt nem tudja legyőzni. (Eddig egyértelműen nem történt meg.) Ez csak akkor lehetséges logikailag ha a bibliai Sátán Önmagában rejlik, hiszen csak önmagát lehet képtelen legyőzni. Különben egy csettintéssel kinyírhatná a Sátánt.

IV. Az elmélet magyarázatot ad a bibliai SátánIsten tömeggyilkosságaira és más rémtetteire is.

A jelenlegi SátánIsten hívők szerint a Sátánnak hatalma van, a Sátán nem pusztult el, a Sátán létezik. Kik is akkor a valódi sátánhívők, sátánisták?

Azok, akiknek a Sátán egy mese, vagy mítoszalak, mint nekem, vagy azok, akik éltetik a mítoszát, meséjét? Ugye milyen mulatságos, hogy tudományos szempontból a keresztények tekinthetők sátánistáknak. Ahhoz, hogy az ember rájöjjön, hogy a bibliában leírtak marhaságok, nem is kell túl nagy gógyi. Inkább érzelmileg kell stabilnak lenni.

Aki ezt nem hiszi el nekem, mert nem is kell senkinek sem hinni, talán jobban elgondolkozik, ha ideidézem az én gondolataimhoz Einstein szavait is:

„Az a szó, hogy «isten», számomra semmi más, mint az emberi gyengeség kifejezése és terméke; a Biblia tiszteletreméltó, ám primitív és meglehetősen gyermeteg legendák gyűjteménye. Ezen számomra a legkifinomultabb értelmezés sem fog változtatni.” - saját, kézzel írt levele 1954-ben Erich Gutkind filozófusnak

thesecret.hu/node/7196

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2009.08.27. 17:26:05

Itt meg megint kicsit más a levezetésem szövege:

A fenti érv levezetése röviden;

I. A biblia és a bibliafanok szerint Isten előtt nem volt Sátán

II. A Sátánt Isten teremtette a biblia és a bibliafanok szerint, mert szerintük mindent ez a mesemítoszlény teremtett.


III. A bibliai Isten akármilyen mindenható, állítólag a bibliai Sátánt nem tudja legyőzni. (Eddig egyértelműen nem történt meg.) Ez csak akkor lehetséges logikailag ha a bibliai Sátán Önmagában rejlik, hiszen csak önmagát lehet képtelen legyőzni. Különben egy csettintéssel kinyírhatná a Sátánt.

IV. Az elmélet magyarázatot ad a bibliai SátánIsten tömeggyilkosságaira és más rémtetteire is.

vallaskritika.virtus.hu/index.php?id=detailed_article&aid=32558

szarvasbogár 2009.08.28. 17:43:03

Az első két mondatban egy kérdést tettem fel, amire nem válaszoltál. Megtehetnéd.

Nézd, alapvetően elvárható szerintem egy kritika írójától, hogy tisztában legyen azzal, amit kritizál. Ez minden kritikára igaz, a valláskritikára is. Enélkül nincs értelme a kritikának.

A te írásaid nélkülöznek minden előzetes tudást az adott kérdésben, ezért valódi értékük nincsen. Azért hívtam fel erre a figyelmed, mert vannak nálad jóval tanultabb, és műveltebb emberek, akik hasonlóval foglalkoznak, mint te, ám veled ellentétben rendelkeznek érdemi tudással. Velük lehet vitatkozni, veled nem. Ez teljesen egyértelmű , ezzel a válaszoddal bizonyítottad:

"Nekem nem kell igazodnom a teológia, vagy keresztényi, vagy katekizmusi elvekhez. Nem kötnek. Ezek azokat kötik csak akik elfogadták. Én és sokan ezt nem fogadtuk el, mert zagyvaságok, butaságok."

Igazodnod nem kell hozzájuk, de ismerned legalább illene őket, ha már róluk írsz blogot. Ebben egyet érthetünk, ugye? Ez a legalapvetőbb feltétel. Az ember arról mond véleményt, amit ismer.

Ezzel a bloggal ha jól értem az a célod, hogy minél több ember meggyőzz arról, amit te igaznak gondolsz. Ezzel önmagában semmi gond nincsen, minden blog, illetve vita erről szól. Viszont ahhoz, hogy érdemben lehessen vitatkozni a dologról, szükséges az adott téma ismerete, és még egy fontos dolog: legalább annyira tisztelni a másikat, hogy meghallgatom annak az érveit.

A te blogodból mindkét feltétel hiányzik. Hiába írtam egy teljesen kulturáltan megfogalmazott, hivatkozásokkal ellátott választ, te arra hivatkozva, hogy úgyis zagyvaság, el sem olvastad. Gondolod, hogy a célod, amit ezzel a bloggal kitűztél, így sikerrel járhat?

Légy oly jó válaszolj a kérdéseimre, és én veled ellentétben el fogom olvasni a hivatkozást amit belinkeltél.

néhány kiegészítés:
A "mesemítoszlény" szó nem létezik. Utoljára általános iskolában hallottam hasonlót. Gyanakodni kezdek a korodra.

Az újabb levezetésedben ugyanannyira hibád a III., ha vennéd a fáradtságot és elolvasnád amit írtam az előző kommentben, magad is meggyőződhetnél.

A IV. már szóra sem érdemes.

Ha az Einstein idézetek végére tekertél volna, magad is olvashattad volna:

"Az én vallásom a korlátlan, magasabb rendű szellemiség alázatos csodálatából áll, amelyből gyarló és esendő értelmünk csak egy csekély részletet képes megismerni. A felfoghatatlan világegyetemből felénk táruló csodálatos értelmi erőnek a létébe vetett mély, ösztönös hit az, ami az én Isten-képemet megformázza. - A New York Times nekrológjából (1955. április 19.)"

Einstein tehát 1955. április 19-én már biztosan istenhívő ember volt.

Én nem sátánistáztalak le. Egyébként hinni a sátán létezésében, és imádni őt, nem ugyanaz. Tehát az az állítás, hogy a keresztények a valódi sátánisták, logikailag hibás.

"Mert az egészséges és pozitív gondolkozáshoz hozzátartozik az emberi butaságainkkal való szembenézés és leszámolás képessége is."
De jó hogy ezt írod, hát tegyél te is így. Ez rád is vonatkozik.

Tehát még egyszer: ott követsz el folyton hibákat, hogy ontod magadból a hülyeséget, pedig minimális utánanézéssel (akár interneten, ha nem szeretsz könyveket olvas) ez elkerülhető lenne.

Seurun 2009.08.29. 16:02:25

szeretnék egy dolgot kérdezni tőletek ateistáktól:
Hogy keletkezett a világ?
tudom a nagy bumm
a semmiből
de hogy lett a semmiből valami
higyétek el a semmiből sohasem lesz ilyen szabályos világ mint amit mi látunk
a semmi létr tudott volna hozni embereket és az életet?
azt se tudják a tudosok hogy jön létre az élet!
csak szerves anyagot tudnak lkétrehozni de az NEM= ÉLET.
nem értheted...
vagy igen?
NEM
ha szerinted a semmi létre tudta hozni az embert akkor mi mért nem tudunk még egy vírust se?
ha erre nem az lesz a válaszod nem tudom, nem én vagyok tudós, a tudomány még nem jár ott
akkor ez azt jelenti te vagy BUTA
hisz ezt mondtat az alapvető emberi butaságok
na ki a buta?
hát én nem
szóval hogy keletkzett a világ?
kellett lennie valaminek/valakinek
ha valaminek az hogy jött létre
a biblia azt mondja Isten mindig volt
mástrészt ne feledd az áruló angyalokról csak a jelenések könyve beszél és az valószínűleg hamis
habár nem tudom
na mindegy
isten nem gonosz
elmondom a világ történetét a Biblia szerint:
Isten van.
megteremti a világot valamilyen okból
szeretetből
sorrendet nem tudom csak annyit hogy az evolució elméletével 1 helyen se különbözik ember volt az utolsó
és még valami
a bibliai idő nem pontos
1év lehet 10 év
de akár 6hónap is
szóval létrehozza
próbára teszi
az ember megbukik
nem bünteti
a bűn büntette
olyan mint egy drog egy narkosnak
nem tud nélküle élni
az ember választotta ezt mint egy drogos
de meg kell halnia az embernek
hogy vége legyen a bűnőknek és meg lehessen ítélni őket
kiválaszt egy népet melybe fog születni a fia aki visszaállítja az örök életet
de a halál után

én ezt gondolom
de te nem így
meglátjuk ki viszi többre

Almon 2009.12.26. 23:05:05

Üdv mindnekinek!
Bocsi hogy csak így beleszólok, de gondoltam én is kifejtem a véleményem.

A Magyar ember hite ugye az Egy és mindenható Istenben való hit.
Ezzel nincs is gond.
Istenben hinni szép, jó, erőt ad az embereknek nehéz óráikban, támaszt az érzelmi válság idején.
Hívő ember vagyok én is. De itt-ott zért megcáfolnám a vallást övező tényezőket.
Isten van. Ha valaki azt mondaná, hogy bizonyítsam be, erre nekem is eszembe jutott egy történet.
Egy hallgatótól megkérdezte az egyetemen a tanár.
-Mondja csak, maga szerint van Isten?
- Természetesen van tanár úr.
- Akkor mért nem látom? Miért nem tudom megérinteni? Mért nem érzem a szagát, mért nem hallom a hangját? Mivel fizikailag egyiket sem tudom megtenni, így Isten nem létezik.
Erre a diák:
- Tanár úr, magának van agya?
- természetesen van! honnan veszi a bátorságot ezt megcáfolni?
- mivel nem tudom megfogni, nem látom, nem hallom, nem érzem a szagát. Így valószínűleg nem létezik. Nem abból áll valakinek vagy valaminek a létezése, hogy fizikailag teremthető-e vele kontaktus, hanem hogy hiszünk benne.
Ez a diák Albert Einstein volt.
Amúgy meg ha valaki elveszít egy számára közel álló hozzátartozót, akkor is él. Úgy mondják, megőrzik az emlékekben vagy a szívünk mélyén él tovább. Isten ugyan így tud létezni mindazoknak, akiknek szükségük van rá. Nem kell rá emlékezni. Elég hinni benne.
De viszont az egyház keze azért sáros.
Gondoljunk csak bele. Hány keresztes háború volt?
És kik robbantották ki? A pápák. Az adott kor pápái.
A kereszténység erőszakkal hódított teret magának Európában, hiszen rengeteg úgymond pogány népnek kellett választani a kereszténység és a halál között. Többek között a magyaroknak is.
A keresztény egyháznak a célja az volt, hogy minél több hívője legyen, minél nagyobb hatalmat kapjon. Ez miatt írták a bibliát is.
Nem szidom a Bibliát. Emberségre, becsületre és az Istenbe vetett hitre, tiszteletre és imádatra tanít.
De nézzük meg jobban a dolgokat.
Csak egy építő példa.
Ádám és Éva. Odáig oké. Nekik lett gyerekük.
Káin és Ábel. De ha jól emlékszem mindkettő fiú volt, ráadásul Káin meg is ölte Ábelt. Akkor hogyan szaporodtak tovább? Ezek szerint Káinnak nagyon jóban kellett legyen az anyjával, Évával.
Ez most egy durva módja volt a magyarázatnak, de másképp nem tudtam elmondnai.
Jézus.
Szíve joga eldönteni mndenkinek, hogy létezett-e, vagy ha igen szélhámos volt-e vagy messiás.
De mindenki rosszul áll eleve hozzá, aki úgy gondolja, hogy ez hülyeség.
Lehet, hogy nem igaz, lehet hogy igen(bár én hiszem, hogy igen), egy a lényege. Megmutatja és megpróbálja az embert arra tanítani, hogy a másik embernek való segítség sokszor többet ér, mint bármely hatalom, pénz vagy bármi.
AZ önzetlenségre próbál tanítani Jézus alakjába öntve.
Noé. Mekkora hajó kellet volna ahhoz hogy a világ minden fajából kettőt-kettőt feltegyen?
Él ember olyan sokáig, mint ameddig Noé?
Nem és soha nem is fog. Vagy ha igen, az nem most lesz.
A Biblia önmagában nem azért szent és sérthetetlen, mert az van benne ami, hanem azért, mert rengeteg embernek ad hitet, támaszt.
Halottam olyan eszmefuttatást is már, hogy nem Isten teremtette az embert, hanem fordítva, hogy legyen miben hinni. Ha esetleg mégis így lenne én akkor hiszem Istent, Hiszem Jézust és hiszem az ő csodáit.

Sátán és Isten. Az a bizonyos örökös harc.
Istennek sajnos nem sikerült legyőznie a Sátánt és ebben Igével kell egyetértsek.
Ha le tudta volna győzni, nem tartanánk itt ahol most. Isten nem tudta legyőzni a Sátánt és ez egy dolog miatt van.
Amint azt már mondták is, Sátán Isten egyik Angyala volt, méghozzá a legelső Michael és Gabriel mellett. De ahogy azt olvashattuk fentebb is, Lucifer valamiért elunta felhőről láblógatást meg a hárfázást és úgy dönött hogy rosszalkodik.
Isten letaszította őt az ő birodalmából, ám hatalmától nem fosztotta meg. mert nem állhatott nkei módjában.
Mit tudunk?
Az Angyalokat Isten magából teremti, ők is Isten teremtényei mint az ember, csak ők tisztábbak és tökéletesebbek. Mivel Sátán is valaha az ő angyala volt, így részben saját magával kell "harcolnia". Igének ebben igaza van. De nincs olyan, hogy Istensátán kegyetlensége. Itt arról van szó, hogy Isten figyelmét olykor leköti a Sátán figyelme és ilyenkor itt a földön kitör egy háború, elkezdik az emberek egymást irtani stb.
Ez csak egy vélemény egy olyan ember szájából, aki szintén mélyen vallásos ember, bár a biblia nem a kiolvasottak közé tartozik.
Nem kell bibliát olvasnod ahhoz, hogy hidd Istent, Jézust és az ő szeretetüket és hogy kövesd tanításaikat.
Nem attól leszel Jó keresztény vagy nem azért fogsz a Mennybe kerülni mert ötvenszer kiolvastad a bibliát. Hanem azért, ahogyan élsz. Amit teszel és amit gondolsz.

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2009.12.27. 11:14:51

@Almon:

Isten létezése ugyanolyan tudományos tény, mint a paranoia létezése.

Almon 2009.12.27. 16:25:06

Ne feledd Ige, hogy csak abban a pontban adtam neked igazat, hogy szerintem Isten nem győzte még le a Sátánt.
A többiben nem.
Nem Isten vérengzett, hanem az emberek.
AHogy azt fentebb is olvastam, azért tartalmaz az ószövetség erről feljegyzést, mert keresztényirtás volt a Római birodalomban, mivel ez akkor "eretnek" vallás volt. (nem tudom milyen szóval illetik ezt, ez jutott eszembe)
De azt nem Isten csinálta, hanem a teremtményei.
Isten mindnekiben ott lakozik. Isten mindenki része, de mi nem vagyunk Isten része. Mi a gyermekei vagyunk és csak rajtunk múlik, hogyan, s miképp "szolgáljuk", dicsőítjük és tiszteljük őt. AZ, hogy te a Magyar nép vallását kritizálod, arra enged következtetni, hogy nem vagy magyar, vagy nagyon nem vagy megkeresztelve. Ha pedig nem vagy, milyen jogon írsz le egy vallást anélkül, hogy azt valaha gyakoroltad volna bármilyen formában, ha csak egy kis ideig is.

Sose halok meg! 2009.12.27. 19:01:15

@Almon: Öhöm!
"Ez csak egy vélemény egy olyan ember szájából, aki szintén mélyen vallásos ember," Az lehet, hogy vallásos vagy, de csak ennyi. Amiket írsz, az bizonyítja, hogy nem ismered Istent személyesen.
Sajnos az ilyen ún. "keresztényekről" tudnak kritikákat írni, következtetéseket levonni és megbotránkozni.Ezért általánosítják minden igazi keresztényre kiterjedőleg is a véleményüket és világnézetüket.

"Mi a gyermekei vagyunk és csak rajtunk múlik, hogyan, s miképp "szolgáljuk", dicsőítjük és tiszteljük őt."
Tudod mit jelent Isten gyermekének lenni és, hogy válhatsz azzá!?

"Nem attól leszel Jó keresztény vagy nem azért fogsz a Mennybe kerülni mert ötvenszer kiolvastad a bibliát. Hanem azért, ahogyan élsz. Amit teszel és amit gondolsz."
Segítek; csak Jézus Krisztuson keresztül juthatsz örök életre, nem a jó és rossz cselekedetek a váltságdíj!!!

"szerintem Isten nem győzte még le a Sátánt."
De, legyőzte a kereszten és nemsokára jön az utolsó felvonás.

Amúgy meg szerintem IGet nem érdekli, hogy meg van-e keresztelve vagy nincs, nem feltétele vagy jogosítványa a kritizálásnak.Képzeld engem se érdekel, hogy megkeresztelt-e a pap vagy sem.
Bennem ott van a világosság, akiben meg nincs meg az nem tudja, hogy sötétben és mocsokban jár.

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2009.12.27. 23:09:43

@Almon:
Ki a fenét érdekel a te véleményed. A tudomány ne szavazás kérdése. vagy meg tudod cáfolni az Általános Isten létezést, vagy sem? Eddig nem tudtad.

Sose halok meg! 2010.01.02. 20:19:19

Charles Darwin mondta: " Őszintén megvallom:
A legnagyobb képtelenség azt feltételezni, hogy a szem természetes kiválasztódással alakulhatott ki."
Ha az ember nem ért az emberi szem elkészítéséhez, józan ésszel hogyan gondolhatja valaki, hogy a szemét a véletlen alakította ki? Az ember a semmiből nem tud semmit sem előállítani. Fogalmunk sincs hogyan lenne lehetséges. Újjáalkothatunk, javíthatunk, fejleszthetünk valamit... de a semmiből még egy homokszemet sem tudunk teremteni.
Pedig a szem a teremtett világ legnagyszerűbb részének - az emberi testnek - csak egyetlen kis része.

George Gallup, a híres statisztikus mondta: " Istent statisztikai alapon be tudnám bizonyítani, de vegyük csak az emberi testet; annak a lehetősége, hogy egy ember minden funkciója véletlenül jön létre, statisztikai képtelenség."

Seurun 2010.01.26. 19:34:44

A tudomány nem szól Isten ellen. Sőt!
Elmondom az én verziómat. Isten létrehozta a semmiből a világot. Ezt az ateisták Nagy Bummnak hívják, de ugyanaz a kettő, szerintem is egy ponton keletkezett a világ. Na mindegy. A biblia azt írja, hogy Isten 6 nap alatt teremtette a világot. Ez nincs így. De az evolució is igaz, a biblia is említi, ugyanis az ember hatodik napon lett megteremtve, az első élőlények pedig a tengeri élőlények voltak. Nem ezt mondja a tudomány. A tudomány csak akkor lesz tökéletes, ha elismerik Isten létezését. Ami, valljuk be, soha nem fog eljönni, mert (!) az ember fél attól, hogy meg kell változnia. Senki nem mondhat ennek ellen. IGe én téged nem értelek. Nem vagy valami jártas ezekben a dolgokban, mégis beszélsz mindenféle hülyeséget. És senki nem mentheti meg a lelked csak te magad. De ha nem érdekel a dolog, így jártál. Nem tudom van-e élet a halál után. Talán. De ha van is neked nem lesz, hacsak meg nem változol. Minden embernek van egy esélye az életben. Neked most van egy. De ha ezt nem használod ki nem lesz több. Én imádkozom érte. Mert Jézus mondza: "Szeressétek egymást!"
Erről szól az élet. Mindenkié.

Jézus életem, erőm békém 2010.02.05. 10:09:07

Borzasztóan sajnálom a hitetleneket, nem is tudom hogyan lehetne rajtuk segíteni, talán imával!
Mert ez egy olyan kérdés, amiről itt évek óta vitatkoztok, amire soha nem kaptok választ, csak ha a szíveteket kinyitjátok.
Nagy hiba a biblia, vagy csak inkább felesleges egyes szavain, mondatatin, vagy kiragadott részein vitatkozni.
Okos érveket is hozhattok fel Isten ellen.
ÉN viszont tudom, hogy van Isten, mert nekem kinyilatkopztatta magát. Te is megkaphatod ezt, hiszen téged is hív, csak bezárod a szíved a saját hülyeségedbe(bocs). Ezért nem hallod ezt a hívást!

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2010.02.05. 10:43:58

@Jézus életem, erőm békém: Jómagam meg a buta embereket sajnálom, akik a meséket, mítoszokat valóságnak vélik. Hiszen a hit nem más, mint biztosnak vélni a bizonytalant, vagy a biztosan nem létezőt. A biztosat azt tudni szokták. Így én Istentudó vagyok. Ami valóban nem hit, hiszen a hit és a tudás messze nem azonos. Az Általános Isten létezését tudományos ténynek tekintem. Te ezt gondolom tagadod, hogy tudományos tény lenne, így valójában te vagy tagadó és ateista.

Jézus életem, erőm békém 2010.02.05. 11:34:42

Nem figyeltél arra, amit mondtam!
Én személyesen találkoztam Istennel!

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2010.02.05. 11:53:20

@Jézus életem, erőm békém: Aztán melyikkel, mert az isten/isten ugyebár csak egy foglalkozási munkakör megnevezése, azaz gyűjtőfogalom.????

Thomas Szász magyar származású amerikai pszichiáter írta: Ha te szólsz Istenhez, imádkozol; ha Isten szól hozzád; skizofrén vagy. vilagnezet.blog.hu/2007/04/24/ha_isten_szol_hozzad_skizofren_vagy

Nem szégyen az, lehet vele együtt élni, még Nobel díjat is szeretni mellette logikából, mint Nas tette a játékelméletért, de ez a szomorú tény.

Jézus életem, erőm békém 2010.02.05. 16:39:52

Azzal az egy Istennel téged is összetudlak hozni.
Csak nem tudom, mit kezdesz majd az igazsággal?

Jézus életem, erőm békém 2010.02.06. 10:51:09

Aztán melyikkel, mert az isten/isten ugyebár csak egy foglalkozási munkakör megnevezése, azaz gyűjtőfogalom.????

Ez sajnos hatalmas tévedés, mert Ő egy személy!
Tudom, mert találkoztam vele.
Amúgy az ember életében szinte minden a hitre épül. pl.: arról sem győződtél meg ki az anyukád, csak mondták neked, Te meg elhitted! Folytathatnám, stb.

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2010.02.06. 19:17:31

@Jézus életem, erőm békém: Ezt beszéld meg a gyógyszerészeddel és a pszichiátereddel. Ez az oldal nem erről szól. Emlékeztetőül:Valláskritika, mítoszirtás és hiteltérítés sok humorral. Hitkomisszároknak itt nincs semmi keresnivalójuk.

Jézus életem, erőm békém 2010.02.08. 07:12:23

Lehet igazad van, de mert ez egy nyilvános oldal ezért a létrehozója vagy megszünteti, vagy neked is elkell engem viselni. Pl.: az írásokban én nem találtam semmi humort, viszont egy gyerek benéz ide és elolvassa évekre visszamenően az írásokat, az biztosan Isten ellen fordul, amúgy nem vagyok hitkomisszár csak ha te filozofálgatsz, akkor más is megteheti. Persze könnyebb az árral uszni. Igaz? Hiszen a döglött hal is ezt teszi!

Jézus életem, erőm békém 2010.02.08. 07:14:16

Látom te vagy az oldal tulaj, mert letiltottál!

Jézus életem, erőm békém 2010.02.08. 07:17:21

Vagy mégsem. Szóval nem viccesek az írások, vagyi humor nincs bennük. Amúgy a vitához tartozóan a sátán bennünk van, vagyis nélkülünk nem is létezik, csak ha te teret engedsz neki magadban.
Viszont jól bevált módszerekkel blokkolni lehet.
A lényeg, hogy a sátán mi magunk vagyunk.

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2010.02.08. 10:55:03

@Jézus életem, erőm békém: Nagyon gyenge a Te bibliai Sátánistened, mert ezek szerint ezt imádod a sok Isten közül és nem Zeuszt, mint én, ha egy kis humoöros kritika ki tudja csinálni.

Te valóban sátánszolga vagy, ha a bibliai tanok neked a példaképeid. Ki kellene gyógyulnod és kilépned a mátrixodból.

Jézus életem, erőm békém 2010.02.08. 11:30:17

Ez a mátrix jó duma, de sajnos a sátánt szerintem te imádod.
Engem nem tud legyőzni, mert én letudom győzni magamat. Amúgy a sátán tényleg gyenge, hiszen még én is bírok vele, mint ember.
Bibliai tanok, nem kell hogy pédaképeim legyenek, hiszen az első apostolok írni-olvasni sem tudtak, mégis........Tehát nem a tudás, hanem a HIT!

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2010.02.08. 12:02:50

@Jézus életem, erőm békém: Nekem a Sátán ugyanolyan mesealak, mint a Hupikép törpikékben Hókuszpók. Emberek fantáziájának a műve és semmi több. Neked kötelező benne hinni, mint reális létezőben. Tehát mivel te hiszel benn, sátánista vagy.

Jézus életem, erőm békém 2010.02.08. 13:02:51

Isten a sátán nem lehet, mert csak egy Isten van!
Nekem nem is kell benne hinnem, főleg nem mint az emberre veszélyes erőt, mert amúgy pedig ő is csak teremtmény és nem ellenfele Istennek. Ráadásul, ha nem tudnád az ördögöt, már 2000 éve legyőzték. Ha Isten lenne, nem tudták volna legyőzni. Ráadásul, ha mindenki kizárja a szívéből az nem csak a legyőzését jelenti, hanem a halálát is. Ezért azt gondolom, hogy csak te foglalkozól az ördöggel, mert te tulajdonítasz neki valamiféle erőt, bele látod azt amivel nem rendelkezik. Tehát neked ördögöd van.( elég jó humor?)

Jézus életem, erőm békém 2010.02.08. 13:06:03

"Tehát mivel te hiszel benn, sátánista vagy. "

Ez egy érdekes elmélet.
Lássunk a logikád szerinti példát.

pl.: megkérdezem-szereted az embereket?
válasz: igen.
következtetés: akkor a férfiakat is, tehát homokos vagy!
ugye milyen érdekes a logikád?

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2010.02.08. 13:16:27

@Jézus életem, erőm békém: Nos, ha felhoztad a homokosságot, akkor ezek szerint ott is hadilábon állsz:-)

Egyszerű a dolog. Nincs sem a reális valóságban, sem a szellemvilágban, a Sátán kitalált mesealak, buta emberek ijesztgetésére. Nos kb ilyesmi megtagadni ugyebár. Nekem könnyen megy.

Tedd meg te is ugyan ezt itt és akkor nem vagy sátánista.

Jézus életem, erőm békém 2010.02.08. 16:23:45

"Nincs sem a reális valóságban, sem a szellemvilágban, a Sátán kitalált mesealak, buta emberek ijesztgetésére."

Mint modtam a sátán benned (bennem)van, ha teret engedsz neki, nem mese alak. Veszélyes, de nem kell túlértékelni sem, ha nincs és tagadod a létezését, akkor mire véled az emberi bűn létezését?
Kíváncsi vagyok a véleményedre.( tényleg )
Sátánista, pedig az aki valamiféle legyőzhetetlen hatalmat tulajdonít neki! Nem is értem a témát, 2000 éve mindenki tudja erre a választ!
Ezért bátran kijelentem, hogy van de gyengébb mint én, tehát mert nem látok bele nagyobb dolgokat, ezért nem vagyok sátánista, az lennék ha őt imádnám, de imádni csak az egy Istent lehet, tehát csak Istent imádom! Nem is lehet vele egy lapon említeni. Ez olyan, mintha egy embert hasonlítanál egy ipari ternmékhez.

Jézus életem, erőm békém 2010.02.08. 16:41:47

@Jézus életem, erőm békém: ja és még feljebb taglalod, hogy "III. A bibliai Isten akármilyen mindenható, állítólag a bibliai Sátánt nem tudja legyőzni. (Eddig egyértelműen nem történt meg.) Ez csak akkor lehetséges logikailag ha a bibliai Sátán Önmagában rejlik, hiszen csak önmagát lehet képtelen legyőzni. Különben egy csettintéssel kinyírhatná a Sátánt.

Sajnálom, hogy levagy maradva, hiszen többször leírtam neked, hogy Jézus legyőzte az ördögöt, ezzel bizonyította, hogy lelehet győzni, vagy ez nem fér a te logikádba?

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2010.02.08. 18:21:34

@Jézus életem, erőm békém: Nem vagyok Vörös Kereszt, tehát nem hivatásom az ingyenes gyógyítás, a te gyógyításod sem.

Seurun 2010.02.16. 16:04:18

Ah ez értelmetlen.
Én nem vitázok többet.
Sajnálom, de azt te nem tudhatod, hogy a neved fel van írva a pokolban. De ez nem fenyegetés. Hisz ugyse hiszel nekünk. Vitázni pedig idő pazarlás.
És meggyőzni lehet se lehet senkit.Végülis mindegy. Isten már elküldte azt aki visszaállítja a rendet. És most nem Jézusra gondolok. Szerintem pár év múlva fogunk hallani róla.

Seurun 2010.02.16. 16:06:59

IGe azt hiszem veled nem lehet vitázni. Úgy viselkedsz mint egy gyerek. Nőjj fel. Ha valami nem tetszik, vagy nem figyelsz rá, vagy valami teljesen nem oda illőt válaszolsz.

APOSTOL - Szemben az árral. · http://1gondolat.blog.hu 2010.02.16. 16:54:57

"állitóllag a Sátánt nem tudja legyőzni."

Ez nem igaz.

Amit meg a címben állítasz az a Bibliában sokszorosan cáfolva van. (Azért releváns most a Biblia, mert nyilvánvalóan a zsidó-keresztény Istenről zagyválsz itt mindenfélét össze.)

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2010.02.16. 17:03:36

@Seurun: Kezeltesd magadat pszichiáterrel. Ja és olyanokat, akik nem hipnabilisek ne próbálj meg ilyen primitív trükkel manipulálni.

Seurun 2010.02.17. 18:52:38

@IGe: Már meg volt. Csak vicc. De elég gyenge. Egyébként neked miért érdeked ennyire a Bibliát és a kereszténységet cáfolnod és szidnod? Ha nem hiszel hát nem hiszel. De minket úgyse tudsz meggyőzni. Ez fordítva is így van.

orgána 2010.06.16. 09:11:45

Szegény emberek isten-sátán azt sem tudják miről beszélnek,elméjükben oly nagy a sötétség a homály. Megjelenik jézus-szűz Mária térdre borulnak. De azt nem tudják kinek a kisded játéka az egész? Semmi nem az aminek látszik. A hal mindig a fejétől bűzlik. Ehhez a játékhoz istennek meg sátánnak semmi köze! Ez a dolgok lényege. Itt van a kutya elásva. Több millió lény él a galaxisokban ilyen -olyan létformában. Ezek közül sokan itt vannak közöttünk.Céljuk van a vallás is tőlük ered. Hogy miért álitom ezt mert tudom!!! Tapasztaltam!!

Jiszajah 2010.11.04. 19:10:20

"Kérdem én: miért adtak két ennyire hasonló nevet két ennyire különböző jellemnek?"

Mondjuk azért, mert az egyik finn-ugor eredetű szó, a másik meg héber... :)

De ha a kérdést - amit a bibliai Jób feltett volt már egyszer - magad is fel akarod tenni, inkább arra kérdezz rá, hogy a héber 'SATANAEL' szó végén mit keres az '-EL' szócska, aminek a jelentése 'isten'?
Továbbá tedd mellé a görög 'HAGIOS' és a latin 'SACER' szavak eredeti jelentését, mely ma "csak" egyszerűen 'szent'-nek fordíttatik.

S ha végképp csomót akarsz valamire kötni, olvasd el ehhez C. G. Jung: Válasz Jób könyvére c. munkáját.

=))

Fira Heffner 2010.12.09. 01:02:34

@orgána: Vagy mert láttad a CsillagKapu c. sorozatot? ;)

Fira Heffner 2010.12.09. 01:06:24

Szerintem ha megjelenne a keresztények Istene, és ő maga mondaná nekik hogy dobjátok el a Bibliát, mert emberek által tákolt baromság, akkor se hinnének neki, csinálnák tovább a baromságaikat.

Ezzel egyébként nem is lenne probléma, mindenki hisz amiben hisz, de mikor politikai hatalmak döntenek keresztény elvek miatt, akkor ahhoz már nekünk is közünk van, nem hívőknek. És mivel tudjuk h a bibliába lévő dolgok baromságok, ezért joggal vagyunk felháborodva a kereszténység ellen.

krepler 2011.01.09. 20:55:34

kedves IGe!
a levezetésben annyi a hiba, mint rostán a lyuk...
sehol nincs a bibliában szó arról, hogy Isten ne tudná legyőzni a sátánt. vagy akár csak közel egy súlycsoportba lennének.
sőt! a sátán teremtéséről sincs semmi. a zsidó hagyomány - amit a kereszténység is átvett azt mondja -, hogy Isten angyalokat teremtett, akik közül néhányan fellázadtak Isten uralma ellen. de csúnya vereséget szenvedtek, és kiebrudalták őket az Istenhez hű angyalok, és azóta próbálkozik Istennek keresztbe tenni - összességében nem sok sikerrel.
egyébként a dolog ott is hibás, hogy valaki létrehozhat magánál erősebb entitást is (anélkül, hogy saját magával csatázna) - csak épp itt nem erről van szó.
a betűkkel való játék se túl meggyőző. az isten szó finnugor, a sátán (satanas) pedig héber - ezzel a logikával inkább a magyar isten áll közel a sátánhoz... (marhaság persze, de egyébként a honfoglaláskori térítők rokonszenveztek a gondolattal)
és hát persze ne feledjük, hogy a biblia - minden nagyszerűsége (hívők szerint sugalmazottsága) ellenére - korának terméke, sok természettudományos tévedéssel, és teológiai-filozófiai következetlenséggel. lehet ilyeneket (jobbakat, mint a posztban van) keresni, de a legtöbb hívő ember egy nagy rendszer fontos, de nem egyetlen elemeként kezeli.

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2011.01.10. 00:09:28

@krepler:

Nincs ebben a levezetésben semmi hiba. Azért mert ez nem egy teológiai és nem is egy filozófiai levezetés.

Ezek gondolatok. Gyógyító Vakcina Gondolatok.

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2011.04.23. 18:37:23

Isten megköszönte, hogy szerepelhet az Alaptörvényben

A Petőfi Csarnok melletti égő csipkebokor képében mondott köszönetet Isten azért, hogy szerepelhet hazánk Alaptörvényében.

hircsarda.blog.hu/2011/04/23/isten_megkoszonte_hogy_szerepelhet_az_alaptorvenyben

anonymus1 2011.07.11. 14:06:24

"Kérdem én: miért adtak két ennyire hasonló nevet két ennyire különböző jellemnek?"

Hülye kérdés. Nem kell nagyon műveltnek lenni ahhoz, hogy tudjuk, a sátán szó héber eredetű, isten pedig finn-ugor eredetű.
A mássalhangzók hasonlósága a a magyar nyelvben a puszta véletlenségnek köszönhető.
ha az illető tanult volna vmilyen idegen nyelven aki ezt kérdezte, rájött volna, hogy ennek a hasonlóságnak semmi köze egymáshoz. Pl.. angol: isten - god; sátán - satan; francia: isten - dieu; sátán - satan;
ennyit a kérdésről

anonymus1 2011.07.11. 14:21:59

@Trajanus: Trajanus, értelmi képességeidet tekintve inkább te vagy egysejtű. Ha olvastad volna a teremtés könyvét, akkor rájöhettél volna, hogy nem az ember volt az első élőlény akit Isten teremtett, hanem a növények. Azok is élőlények nem?
Isten valóban maga képére teremtette az embert, de ezt nem kell szószerint venni. A teremtés könyve tele van ilyen jelképekkel. Ez csak annyit jelent, hogy az embernek van szabad akarata, tehet csinálhat rosszat is és jót is. Ezt neki kell eldönteni.
A gonoszságra gyűlöletre és terrorizmusra meg az a válaszom, hogy, amint már mondtam az embernek szabad akarata van, te hát ha akar gyűlölhet, vagy szerethet, lehet terrorista vagy sem. Az ember gyárilag jónak lett beprogramozva. A teremtéstörténetbeli özönvizet is azért zúdította a világra, mert látta, hogy az emberek bűnt követnek el, ezért bánja már hogy embert teremtett a földre. De Noét és családját megmentett, mert ő jó volt. Ebből annyi a tanulság, hogy lehet akármilyen romlott is ez a világ, jók mindig vannak és Isten a jók egy csoportját mindig megmenti. Ez a baj, hogy sokan nem foglalkoznak a bibliával irodalmi szempontból, és képesek szó szerint értelmezni az egészet. ISTEN IGENIS VAN ÉS NEM GYŰLÖLI AZ EMBERISÉGET!!!!!

anonymus1 2011.07.11. 14:42:28

@Trajanus: Igazad van Trajanus, egy ilyen fanatikusan ateistát, mint Te vagy lehetetlen meggyőzni, szal fölösleges vitázni.
Mellesleg jó volna ha René Descartes-ot is olvasnál:
"…Isten lényegétől éppoly kevéssé választható el a létezés, mint amilyen kevéssé lehet a háromszög lényegétől elválasztani azt, hogy a háromszög szögeinek összege egyenlő két derékszögével, vagy amilyen kevéssé választható el egymástól a hegy és a völgy ideája. Sőt valójában éppen akkora ellentmondás elgondolni Istent, azaz a legtökéletesebb létezőt, hogy hiányzik belőle a létezés, úgy tehát, hogy létezik belőle valamilyen tökéletesség, mint úgy gondolni el egy hegyet, hogy hiányzik mellőle a völgy… Nem áll ugyanis szabadságomban Istent létezés nélkül elgondolni, mint ahogyan szabadságomban áll egy lovat szárnyakkal vagy szárnyak nélkül elképzelni." (Elmélkedések az első filozófiáról)

anonymus1 2011.07.11. 17:35:37

@IGe: "...Ami valóban nem hit, hiszen a hit és a tudás messze nem azonos..."
Ebben azért nincs teljesen igazad, IGe. A tudás a hiten alapul, mert amit te megtanulsz azt te "elhiszed". Ezért van az hogy sokan baromságról beszélnek, amit valami baromtól tanultak,mint pl te.

dzsonszmissz 2011.09.20. 16:53:36

@IGe: Hasonlóan vélekedem magam is ahogyan te, a vallásos áhitat édestestvére a szkeptikus zsigeri hárításnak.

Azt látom az írásaidra keletkezett kommentekből, hogy az így-úgy leárnyékolt tudat nem képes befogadni az önálló gondokodást.

Éveken át próbáltam szót érteni mindkét véglet értelmesnek látszó képviselőivel, de be kellett látnom, hogy aki hisz, az nem gondolkodik, azaz ami nem illik bele a hite kereteibe, azt reflexből utasítja el. A hívők a Bibliát tartják maguk előtt fétisként, ahogyan az ateisták a (tudomány mai állása szerint) bizonyított tényeket.
Egyik kutya, másik eb.

Azt tapasztalom, hogy a gondolkodás képessége nem adatik meg mindenkinek. Nevezhetném intelligenciának is, de gondolom ezt olvasván az idelátogatók zöme feni a kését - ezért inkább úgy fogalmazok, hogy nem mindenki képes a hit kényelmes, ölelő karjaiból kibontakozva önállóan gondolkodni.
E gondolkodáshoz még az sem kell, hogy az egyén köpésálló teológiai, fizikai, biológiai, geológiai stb. szakmaisággal legyen felvértezve, hiszen ilyen ember nincs. A gondolkodni tudás és akarás nem az említett ismeretekből fakad, hanem önmagában létező képesség.

De hogy ne csak madártávlatból tekintsek a konkrét témára, reagálok az Isten kontra Sátán felvetésedre.
Nem fér a fejembe, hogy ha Isten, aki önmagából teremtette Lucifert, Isten, aki mindent tud, ami megtörtént, ami most történik és azt is persze, ami történni fog, szóval ez a fickó büntiből kitaszítja az angyalok sorából a renitens angyalt, aki annak ellenére, hogy Istennek nem tetsző cselekedetek sorát követte el, a száműzetésével igen erőteljesen megtámogatja az Isteni bizniszt?

No, mert látnunk kell, hogy Isten akvizíciós eszköztárának leghatásosabb éve lett az, ha nem hiszek Istenben, Lucifer veszi a lelkemet kezelésbe. Magyarán az isteni büntetés valójában a keresztény hit érvanyagának erősítésévé vált, azaz a Sátán nem kitaszított, hanem a legfontosabb vazallusa a keresztényi marketing-kommunikációnak.

Nem fér a fejembe, hogy értelmes emberek miként nem látják ezt a virító megvezetést, vagy ha nem látják, tényleg sohasem tesznek fel magukban ilyen (vagy ehhez hasonló) kérdéseket?

A Sátán, aki a kitaszíttatás óta harcban áll Istennel, e harc helyett megfizethetetlen szolgálatokat tesz ellenfelének ellenszolgáltatás nélkül: Isten híveit megkíméli, az istentagadókat megbünteti.

Rendszeresen mesélek a legkisebbik fiamnak esténként, nemrégiben a Piroska és a farkas volt soron. A mese végeztével két kérdést tett fel a 6 éves eszével: (nem pont az alábbi szavakkal)

- hogy fért bele a dagadt nagymama az alig kutyányi méretű farkas gyomrába?
- miért nem ébredt fel a farkas, amikor a vadász a késével felvágta a hasát, hiszen az baromira fájhatott?

Válaszadáskor kerültem az igazságot, igyekeztem visszaélni azzal a ténnyel, hogy gyermekem feltétel nélkül elhiszi amit mondok neki. Megnyugtató érvanyagba csomagoltam a magyarázatomat, hiszen az volt a célom, hogy megnyugodjon és el tudjon aludni.

Ezek után - némi belső konfliktust követően - olyan keresztényinek éreztem magam... :-D

dzsonszmissz 2011.09.21. 00:16:51

Hja, valamit elfelejtettem.
Az iSTeN = SáTáN hasonlóságra egy vicc jutott az eszembe:

Egyszerűen nem lehet véletlen, hogy ha a SÖR szó három betűjét megváltoztatjuk és egyet még hozzáillesztünk, akkor a MAMA szót kapjuk eredményül!
:-)))

skyone 2011.09.27. 13:32:21

Csak erdekesegkeppen vagom be a kovetkezo bibliaverseket. Isten jol tudja, hogy a nem hivok bolondsagnak tartjak a Bibliaban leirtakat:

Testi ember azonban nem fogadja el az Isten szellemének dolgait, mert bolondságnak tekinti azokat, és nem tudja megismerni őket, mert szellemi módon történik a megvizsgálásuk.

Illetve egy kicsit ironizal is:

Mivel ugyanis — az Isten bölcsességének megfelelően — a világ a maga bölcsessége útján nem ismerte meg az Istent, az Isten jónak látta, hogy a prédikált dolgok bolondsága által mentse meg a hívőket.

Ezis 2012.05.18. 15:35:06

@IGe:
Kedves IGe. Mindig csak azt mondod: tudomány, tudoámy, tudomány. Kérlek, olvasd el (mivel a mai kor tudását veszi figyelembe. Matematikai, fizikai, kémiai és tudományos tényeket vesz alapul)
José Rodrigues dos Santos - Az isteni formula című művet. Tanulságos és mindenféle tudományos alapon nyugszik (kis szófordulat :))

Ezt állítja a mű írója:

"Amikor nekikezdtem a kutatásnak, agnosztikus állásponton voltam – nem tudtam, hogy Isten létezik-e. Miután elkészültem a könyvvel, arra a meggyőződésre jutottam, hogy Isten létezik."

Majd ha elolvastad tárgyalhatunk vallásról és tudományról.... Addig is, sajnos én már a tudás birtokában vagyok, míg te tudatlan vagy, amit szerinted orvosolni kell. Megadtam a receptet, már csak be kell váltanod a gyógyszertárban és használnod (vagyis menj egy könyvesboltba/könyvtárba, vedd meg/ki a könyvet és OLVASD EL!!! :D

Előre is szívesen

xenuka 2012.06.08. 09:07:50

Isten, isten. Ő a vagyok, aki vagyok.

A sátán csak egy angyal, aki egy Isten teremtményei közül.

Sátán és néhány követője - a bukott angyalok - fellázadtak Isten ellen, mert nem akarták elfogadni, hogy az ember Isten legtökéletesebb teremtménye.

Isten azért teremtett a saját képére minket embereket - az a fő célja velünk emberekkel -, hogy az Ő szeretetében együtt éljünk vele.

A Szentlelket káromolni pedig a legsúlyosabb bűn, ami soha nem nyer megbocsátást.

Isten szeretetében együtt élni vele annyi mint bízni benne, hinni benne és tudni, hogy mindig jelen van, mindig velünk van, mindig segít, támogat.
Isten nem haragszik, mert ő a végtelen szeretet.

drnb91 2012.06.08. 16:34:48

@xenuka: Így van! (bár a xenuka nickname-től kicsit mást vártam :D )

Egyébként sokan elfelejtik az egyik legfontosabb fogalmat: szabad akarat.
Minden teremtmény - legyen az szellemi, vagy fizikai- szabad akarattal rendelkezik. Lucifer, aki egyébként egy főangyal volt, fellázadt, azt mondta, hogy az Isten fölé helyezi a trónját. Ő és tsai csúnyán megszívták. Jogos a felvetés, hogy akkor ezek szerint csak Isten teremtette a rosszat. Isten, mivel semmi rossz, gonoszság nincs benne, nem teremtett rosszat, viszont szabad akaratot adott. A szabad akarat pedig egy borzasztóan értékes dolog, mert nem csak fellázadni lehet vele, de alázatot is lehet tanúsítani. Másik alapkérdés: miért bűnös az ember alapvetően? (már persze, annak aki ezt elfogadja): Az egész egy borzasztóan komplex folyamat és az isteni igazságon alapszik. Az ördög, aki ekkor már nem Lucifer volt, megkísértette az első emberpárt, mert tudta, hogy ha valamit az elején, az alapnál kezdve ront el, onnantól kezdve az egész felépítmény rossz lett. Ádám és Éva azonban nem haltak meg fizikailag, csupán szellemileg (ami az Istennel való közvetlen szellemi kapcsolat megszakadását, a bűn elkövetését jelenti). Istennek, mivel legértékesebb és legszeretettebb teremtménye az ember, továbbra is célja és terve volt velünk. Az ördög egészen addig hitte azt, hogy legyőzte az embert, sőt magát az istent is, amíg Krisztus fel nem támadt. Miért volt szükség az ő halálára? Mert az ördög az első emberpár megrontásával gyakorlatilag hatalmat kapott a földön. Ezt egyetlen, isten igazsága szerinti módon lehetett visszavenni tőle, mégpedig egy váltságdíjon keresztül. Mivel senki ember nem méltó arra, tisztátalanságától fogva, hogy az emberiség minden bűnét magára vegye, ezért Isten elküldte egyetlen fiát, aki méltó volt a feladatra. Nem azért halt meg, hogy valakik kétezer évvel később zombijézusként nevezzék el. És nem is a halála a lényeg, hanem a feltámadása. Miután meghalt, alászállt a poklokba, elvette annak kulcsait és az ördög fejére taposott, ezzel kinyilvánítva, hogy övé minden hatalom mennyen és földön és a föld alatt. A világtörténelem legnagyobb tette volt ez, mert ezzel megnyílt az út az Atyához. Nem kell az embernek többé áldozatokat bemutatni, elég ha Krisztushoz megy, elfogadja őt, mint megváltóját, és innentől kezdve örök élete van. Plain and simple. Ja, hogy miért van ennyi gonoszság a földön? Nem Isten miatt. újra leírom: szabad akarat!! Az ember maga dönt, ha rosszul dönt, annak issza a levét. Ki mint vet, úgy arat. Miért nem segít az Isten, mikor látja a pusztulást? Mivel igazságos, miért lépne közbe, mikor az emberek nem hívják, nem akarnak róla tudomást venni, viszont őt átkozzák mindenért. Itt ismét előjön a szabad akarat. A legértékesebb dolog az a hitben, (és szigorúan el kell választani a fogalmat a vallásosságtól), hogy az ember maga dönt. Hiszek, bár nem látok, mert tapasztaltam. Hit nélkül pedig lehetetlen Istennek tetszeni! A legnagyobb dolog ebben az, hogy nem kell az alapvető emberi természetemtől sújtva élnem, mert szabad lehetek tőle. Mindenféle ösztöntől, minden gonoszságtól, hazugságoktól. Szabad vagyok és ez nem azt jelenti, hogy azt teszek amit akarok, hanem azt, hogy nem teszem, amit nem akarok.
Egy kicsit hosszúra nyúlt, de talán egy kicsit világosabb képet ad arról, hogy mi ennek az egésznek a logikája. Aki nem akarja elfogadni, ne fogadja el. Szabad vagy rá, nem kötelez rá senki, az Atya pedig nem vádol érte, és senki más sem teheti. Titeket is áldjon meg az Isten!

Szakyster 2012.06.08. 16:38:24

@dnbn91: Tudtommal Isten nem adott szabad akaratot az angyaloknak, és így Licifecónak sem, de nyilván tévedhetek is.

drnb91 2012.06.08. 16:49:15

@Szakyster: Mivel az angyalok is teremtmények, ezért szabad akaratuk van. Gondolj a bukott angyalokra, akik Luciferrel együtt vettettek le. Köztük és köztünk azonban az alapvető különbség, hogy ők szellemi lények, míg mi fizikaik.

Szakyster 2012.06.08. 17:03:03

@dnbn91: Ellent akartam neked mondani, és forrást kerestem, de úgy látom, megoszlanak a vélemények ez ügyben. A Bibliára hivatkozva van ahol azt mondják, az angyaloknak nincs szabad akaratuk, van ahol azt, hogy van, van ahol azt, hogy csak Lucifernek volt szabad akarata (Jób könyve). Én meg nem vagyok sem vallásos, sem teológus, szóval nem foglalok állást az ügyben.

drnb91 2012.06.08. 17:17:21

@Szakyster: Nos, én a Bibliát veszem hivatkozási alapul :) Abban pedig feketén-fehéren le van írva, hogy Luciferrel együtt az égi seregek egyharmada kitaszíttatott éspedig a lázadásnak köszönhetően. Lázadás pedig csakis szabad akaratból következhet, másból nem.

don Fefinho · http://bunkonyilas.blog.hu/ 2012.06.08. 23:32:30

vagy: a régi magyarok Istene a Sátán volt?
(amolyan La'vey féle értelmezésben; vagy ha feltesszük, hogy a Sátán az összes régi pogány istenség keresztények általi egybegyúrása, ördögösített bűnbakképzés céljából; vagy esetleg a személyes meggyőződésként tekintve rá a buta hitegetéssel szemben)
stb.

obsolete 2014.01.11. 14:34:26

@drnb91: Gratulálok, drnb91, szép, szabatos fogalmazású és logikus teológiai magyarázat, sőt, okfejtés ez az írás, és különösen azért szeretem, mert egyetlen helyesírási hibát sem találtam benne, tehát tisztán képviseled a keresztény hit tanítását. Okfejtésed megerősít abban a meggyőződésemben, hogy az ember a logikájával kapcsolódik az anyaghoz, lelkével pedig kapcsolódik a transzcendenshez. Akik az anyaggal foglalkozó tudományokban szeretnének hinni, azok a fizika, kémia, biológia mindenkori hittételeire alapozzák hitrendszerüket, és annak határain (mert bizony minden korban lehatároltak azok az ismeretek) túl nem mernek semmiről sem gondolkodni. Akik érzékelik magukban a lelket és a szellemet, azok pedig vagy magukban, vagy mások megtapasztalásában keresik a lélek és a szellem mibenlétét és kapcsolatát az anyaggal és az anyagba ágyazott tudatunkkal. A keresés módszerei között mindkét esetben szerepel a logikai okfejtés, a fogalmakkal való műveletvégzés (fogalom-meghatározás, tézis-antitézis-szintézis, indukció, dedukció és szillogizmusok stb.). Ezek pozitív hozadéka a magyarázatokba, következtetésekbe való belenyugvás, a belenyugvás által kapott biztonság-érzet. Ezt a pszichológia lelki beállítódásnak nevezi, de nem tudok róla, hogy tisztázná a lélek kettős (esetleg hármas) természetét (psziché, anima, testi tudatosság spirituális tudatosság). Aki tagad mindent, ami transzcendesnek nevezhető, ugyanakkor vallásos hittel építi biztonságérzetét a fizikai tudományok mindenkori megállapításaira, a könnyebb utat járó hitet választja, mert tálcán és kivonatosan kap fogalmakat és megállapításokat, amelyeket nem kell értenie (úgyis csak a bennfentesek értik pontosan a fermionok és bozonok varázslatos világának ELKÉPZELT működését), elég, ha mindent elhisz és belenyugszik, hogy az a fizikai világmindenség és benne az ember létrejöttének és további létének végleges és tökéletes magyarázata. A műveltebbek ugyan tudják, hogy a tudomány eredményei korról-korra változtak és ez napjainkban sincs másként. Aki viszont szívesen foglalkozik a transzcendenssel, az egy örök, abszolút és soha nem változó, nagy kezdőbetűs Istenre koncentrál (fogalmilag miért is ne létezhetne egy ilyen Teremtő), és vagy teljesen önállóan maga építi fel saját isten-képét, vagy elfogad egy kidolgozott, "bejáratott" vallási eszményt, illetve gyakorolja öröklött vallását annak közösségi eseményeivel és konvencióival együtt, és elfogadja az adott közösség fogalmait, konvencióit, hittételeit és boldog belenyugvással éli az életét, viszi tovább családi, kisközösségi, nemzeti evolúciós vonalát.

Cpt Balu 2014.11.09. 14:44:21

No, beállok én is a sorba, bár lehet inkább az én szégyenem, az egész blog egy elmebeteget diagnosztizál, de itt sikerült alulmúlnod még magadat is. Lássuk csak:
"I. A biblia szerint Isten előtt nem volt Sátán"
A biblia sehol nem állít ilyent, már csak azért is, mert az "Isten előtt" nem értelmezhető kifejezés, Isten mindig létezett (ezt állítja), nincs se előtte, se utána. De ha lett volna, tényleg nem előtte, mivel ő teremtette meg (ld. II.)

"II. A Sátánt Isten teremtette a biblia szerint"
Igen, ahogy mindenki mást, de nem Sátánnak teremtette...

"III. A bibliai Isten akármilyen mindenható, állítólag a Sátánt nem tudja legyőzni. Ez csak akkor lehetséges logikailag ha a Sátán Önmagában rejlik, hiszen csak önmagát lehet képtelen legyőzni. Különben egy csettintéssel kinyírhatná a Sátánt"
Ha az életben csak egy percig normális közöd lett volna a valláshoz, tudhatnád, hogy nem ez a vallások lényege. Nem tudom, érdemes-e egy South Park Jézus-karikatúráján nevelkedett hülyegyereknek magyarázni, de azért megpróbálom: A vallás lényege a szabad akarat, az önátadás és az elfogadás. Így, dióhéjban, már ez is megfekszi a gyomrodat gondolom. De visszatérve, sehol nincs említve, hogy ne tudná legyőzni. Megint csak ha ismernéd kicsit a dolgokat, tudhatnád hogy igenis le tudja, és le is fogja győzni. Az hogy mikor, miért akkor, hogyan, és miért úgy, már haladóbb szint, lehet hinni és elfogadni vagy nem hinni, és... majd megtudod. De ez az arrogancia amivel okosabbnak hiszed magad, már tényleg brutális :-)

"IV. Az elmélet magyarázatot ad a SátánIsten tömeggyilkosságaira és rémtetteire is."
Azon felül, hogy cáfolva az elmélet, Istennek két tette volt az emberek ellen: a kiűzetés, és az özönvíz. Az elsőt megérdemeltük, és a második... nos a másodikat is. Az emberek elfordultak Istentől, miért lepődsz meg, ha Isten is elfordult tőlük? De erre ott van utána az első szövetség stb. csak ezeket mind ismerni kellene ahhoz, hogy a valósághoz kicsit közelebb járjon a feltűnési viszketegséged...

Jajj, a poént majdnem elfelejtettem: iSTeN = SáTáN
Tényleg ennyit akarsz felmutatni? Ennél szánalmasabb dolgot még ateistáktól se hallottam :-) Összehasonlításképp: zot-djalli, god-seytan, mungu-shetani, bog-hudič, atua-rewera ezeknek nem kellene stimmelnie? Még az angol God-Devil vagy német Gott-Teufel se akar összejönni, de a bibliai időkben még nem is létezett magyar nyelv a kulcsa mindennek, leleplezted a transzcendentális világot, gratulálok! :-)

naomi95 2015.04.07. 21:24:36

JÓ és a Gonosz örök harcot vív ha nem lenne rossz nem lenne észre venni a jót

Untermensch4 2015.04.13. 21:58:22

@Cpt Balu: Poén akkor lett volna ha a csattanója az arámi vagy még inkább a héber...

Chayenne 2016.12.31. 08:13:20

Egészen jól látod IgE!

A Sátán Istenben van.... mintegy tudathasadás.....

De ez megérne egy külön "misét" :-)

IGe. · http://istenteszt.blog.hu/ 2021.04.19. 09:09:33

Amint látod a judeokeresztények mazsola ateisták, vagy alternatív ateisták.

Mert igazából nem is Istenük van, hanem Sátánuk.
süti beállítások módosítása