Logika, Helyes ÉrvelésTan, Mítoszirtás és Hit-Eltérítés sok Humorral

Világnézet

Világnézet

Teozófia. Mi is az?

2007. június 10. - IGe

Nincs magasztosabb vallás az igazságnál. A Társulat két alapítója, Helena Petrovna Blavatsky és Henry Steel Olcott, akiket közös érdeklődésük, a spirituális jelenségek kutatása hozott össze.

Magam olyan jó 15-16 éve ismerem a Magyar Teozófiai Társulatot az akkori elnöke Reicher László által. Ő tartott nekünk több előadást is még a Magyar Para-Kutatási Tudományos Társaság tagjai számára. Bemutatta nekünk Indiában, Madraszban tett útját, ahol a vallás központja található. Továbbá bemutatta nekünk a vallás alapjait, amely szerint nekem, amolyan egyesítő vallásnak tűnik.

A Teozófiai Társulat hármas célja;

- Megalkotni az emberiség egyetemes testvériségének egyik magvát nemzetiségi, vallási, társadalmi osztálybeli, nemi és faji megkülönböztetés nélkül.

- Támogatni a vallások, bölcseletek és tudományok összehasonlító tanulmányozását.

- Kutatni a természet még fel nem ismert törvényeit és az emberben rejlő erőket.

Egyetlen egy, az első célkitűzés – az egyetemes testvériség elvének – elfogadása csupán a társulati tagság feltétele. A Társulat a gondolatszabadság elvét vallja.



************************************* *********************

- Mi is az? sorozatban megjelent eddigi cikkeim:

Létezés. Mi is az?
P-DOX vallás. Mi is az?
Szabadgondolkodás? Mi is az?
Vallásszabadság -Mi is az?
Anarchizmus. Mi is az?
Szincerus ateizmus. - Mi is az?
Tolerancia. Mi is az?
Szekuláris humanizmus. Mi is az?
Szekularizáció -Mi is az?
Szekularizáció -Mi is az?
Önálló egyéniség -Mi is az?


Teozófiai tartalmu linkek gyüjteménye

A bejegyzés trackback címe:

https://vilagnezet.blog.hu/api/trackback/id/tr6796312

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása