Valláskritika, Mítoszirtás és Hit-Eltérítés sok Humorral

Világnézet

Tetovált kéz. Nyilas-kereszt vallási jelleggel

2007. június 19. - IGe

A vallás és a politika mindig is melegágya volt a gyűlölködésnek, amely önigazolást adhat egyeseknek a jogosságra. Most a nyilaskereszt kap vallási felmentést? Nézd meg videón!

vallasi_nyilaskereszt.JPG

Sokan testükre, karjukra nem csak ilyen ábrákat, hanem nyilaskeresztet tetoválnak, mint vallásuk jelképét. Kérdés, hogy ki lehet-e ezt törvénnyel, erőszakkal vágni valaki bőréből? El lehet-e ezt tőle venni, ha azt vallása jelképének tekinti?

A politika sokszor a vallásokban keresi az eszköztárait, amit nagyon jól megfigyelhetünk a sztálinizmuson, hiszen Sztálin papnak tanult 21 éves koráig és a fasizmuson is, amelynek a jelképe egy kissé módosított szvasztika ősi vallási szimbólum.
 
Azután a politikai erők viaskodása álltal, ezek a szimbólukok, hogy egy államhatalom, államhatalmak fő jelképei, hol üldözött önkényuralmi jelképekké válnak. A vörös csillag nemrég még ott díszelgett a magyar címeren, most meg egy visszacserélték egy másik bukott ideológia a katolicizmus és a feudalizmus jelképére a koronás keresztre. Ezen ideológia a vallási hivatkozás miatt áthibernálta magát és feléledt.
Most ugyanígy járhatunk a fasizmussal és a nyilaskeresztes mozgalmakkal is, amelyek mint ebben a videóban láthatjuk vallási köntösbe kíván bújni. Kiváncsi leszek, hogy mikor cseréljük le a címerünkön a koronás keresztet, nyilaskeresztre mert ha a kereszt és a korona az 1848-as forradalom, Kossuthék legnagyobb igyekezete ellenére is visszakerülhetett, más csoda is érhet még bennünket.

A bejegyzés trackback címe:

https://vilagnezet.blog.hu/api/trackback/id/tr48101635

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Bummer 2007.06.19. 13:05:44

A Kossuth-címerben is van kereszt is és korona is, erre nem kéne hivatkozni. A keresztet és a koronát a kommunisták tüntették el.

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2007.06.19. 13:36:09

Kossuthék levették a koronát és a keresztet, mint feudális jelképet a címerről. Akkor szünt meg az addig létező papi 10-ed is. A kettős kereszt és az nem horog, nem nyilas és nem is katolikus kereszt. Korona aligha. Dombocskák.

Bummer 2007.06.19. 14:14:36

IGe, te elég mostohán bánsz a tényekkel :-) A kereszt és a dombocskák között mi van? hungaria.org/uploaded/images/2814011.jpg
Jé, korona.
A kettős kereszt tényleg nem katolikus, hiszen az egyetemes keresztény jelkép, továbbá utalás a püspökségre (a középkorban királynak lenni - erre utal az apostoli jelző - egyházi tisztség is volt) www.seiyaku.com/customs/crosses/patriarchal.html

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2007.06.19. 14:46:46

Mint a karácsonyfa, vagy a gyertya tartónál egy díszes tartószerkezet.

Rigor 2007.06.19. 19:01:11

Tudtommal szekuláris állam lennénk, és még csak nem is királyság.

Innentől fogva semmi keresnivalója sem keresztnek, sem koronának a címeren.
De most őszintén, egy külföldi ránéz a címerünkre és mit lát? - nahát magyarország még mindig királyság - és keresztény állam. Márpedig ebből semmi sem igaz.

Ilyen alapon egészen nyugodtan tehetnénk horogkeresztet meg dávidcsillagot is a címerünkre, minthogy se fasiszták nem vagyunk és nem is zsidó az államvallás (a kettő amúgy nem zárná ki egymást).

Tényleg, ki/kik döntötték el hogy ezentúl egy olyan címer lesz az államcímer ami két olyan önkényuralmi szervezettségi formát hordoz ami ellen évszázadokig küzdöttek a szabadságharcosok?

Olyan egyértelmű ábrák amelyek egy részről egy diktároti hatalmat, továbbá egy "gondolatrendőrséget" jelképeznek.

Bár az is igaz, hogy nálunk inkább csak rendszer változás történt nem rendszerváltás, és még mindig csak látszatdemokrácia vagyunk, vallásszabadság nincs, ellenben kuruzslók is gyógyíthatnak.

m. 2007.06.19. 22:18:14

Kossuthék a trónfosztás után vették le a Szent Koronát.

Rigor 2007.06.20. 00:01:36

m.: az oké, nem azt kérdeztem, hanem hogy kik pakolták vissza? Kik döntöttek a keresztes-koronás rettenetről?

Amúgy meg szvsz. ideje lenne új himnusznak is mert a mostani borzalmas.

Bummer 2007.06.20. 10:00:03

Rigor, gondolataidat már Rákosi Mátyás elvtárs is elmondta.

rakovszk 2007.06.20. 10:25:15

Javaslom új himnusznak a Nox együttes valamelyik számát!

Rigor 2007.06.20. 12:41:30

Bummer: no és? Attól még talán nem hülyeség.
ugye nem akarsz ideológiai párhuzamot vonni ezalapján?

Gondolom Rákosi mondott olyat is hogy a nácik gonoszak, meg ronda dolog a fajgyűlölet, sőt talán olyat is hogy a pörkölt nagyon finom, de attól ezek még igazak...

Rigor 2007.06.20. 12:43:15

rakovszk: valami jobbra gondoltam, nem ennél is rosszabbra:) De maradjunk inkább a klasszikusoknál, a Szózat sokkal de sokkal jobb.

m. 2007.06.21. 10:29:35

Nem tudom, miért van ott, hisz interregnum van most is. Talán valami jogfolytonosságot próbál sugallni, de azt mindenki tudja hogy 44-ben megszakadt. Attól még nem lesz legitim e rendszer, hogy koronát rak a címere fölé (bár a zászlójukra nem rakták rá)

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2007.06.21. 10:34:50

1848-ban szakadt meg, mert Kossuthék számolták fel a papi tizedet és sok más katolikus-feudális elnyomó intézkedést.

Rigor 2007.06.24. 22:11:47

Az is igaz, ha a jelenlegi politikai helyzetet óhajtanák jellemezni a címerrel akkor egy 18-as karika lenne középen, aztán mindenki képzeljen oda amit akar.

m. 2007.06.25. 12:30:10

Adóreformmal nem jelenti egy királyság megdöntését, és Kossuthék se váltottak államformát.

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2007.06.25. 14:49:46

Nem emlékszem pontosan, de nem volt ott valamiféle trónfosztás 1948 körnéykén? Mert ha igen, akkor még is csak volt államforma váltás.

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2007.06.25. 14:51:23

"1849. április 14-én mondta ki a magyar országgyűlés a Habsburg-Lotharingiai uralkodóház trónfosztását, és Magyarország és Erdély függetlenségét Ausztriától"

www.mult-kor.hu/cikk.php?article=923

Peter 2007.08.09. 11:08:58

Re: Bummer 2007.06.19. 14:14:36
A magyar címerben a "kettős kereszt" a "GY" hang rovásjele, ami a gyula tisztség rövidítése leginkább. A tövében levő nyitott korona a kende tisztségre utal, tehát a címerpajzsban semmi sem utal az ábrahámita kereszténységre és a sötét középkor feudalizmusára. A legkorrektebb megoldás lenne az ún. "Kossuth-címer".

Bummer 2007.08.10. 10:07:57

Re: Peter 2007.08.09. 11:08:58

Lehet, hogy benne van az is, amit mondasz, bár a rovásírásban vízszintes elemek nincsenek, tehát egyértelműen, ha a GY van a címeren, az a keresztény szimbólum irányába van stilizálva (ez illeszkedik is a szent istváni módszerbe).
A kendében is lehet igazad, ez esetben megint remekül kifejezi a címer Szent István felfogását: miközben ő gyula és kende, közben keresztény, apostoli király is.

Zseniális címer.

Bummer 2007.08.10. 15:21:29

Kicsit pontosítanom kell, mivel utánaolvastam. A címer jobb fele a 12. században jelenik meg, tehát nem istváni.

mimi 2008.03.05. 08:55:22

Szerintetek ki dönti el ? ha magyar zászlot lehet égetni, de Izraelit nem .Ezt az országot is a Dávidcsillag vezet mint az U.S.A-t .Szomoru de igy van
a zsidi vallás a legagreszivebb ( szemet szemért,fogat .... a motto)
Még 1-2 év és a magyarzászlón is egy hatágu csillag lesz : ) hisz már mindent eladtunk nekik.
A Parlament 80% ezekböl az emberekböl áll és
Diploma nélküliek ez nagyon gáz, nem ?.

SlabJoe 2008.08.19. 17:10:15

milyen idiota emberek vannak itt? egy cseppnyi tisztelet sincs bennetek, a multunk, az osi jelkepeink irant? hogy lehet olyat irni, hogy jo hogy kivettek, mert mar nem avgyunk kiralysag...???

asda daseda 2008.08.26. 21:18:54

Ha jóle emlékszek:
"apostoli kettős keresztet a pápa Szent István királyunknak küldte, amely kegynek a nagysága abban is megnyilvánult, hogy ezt a keresztet csak a magyarok használhatták, más népek nem".
Ha meg valaki nem érti mért van a címeünkön/ben "korona"* kéretik agyonlőni magunkat.

*Szent Korona