Világnézet

Világnézet egy szabadgondolkodó vallás alapítója szemszögéből. Aki Isten teremtőjének a Mindenek Előtt Lévő Határtalan Karakuttynak a prófétája. Itt a nevetés a legfőbb szentség mert a Bölcs és a Biztos eltűri. Aki meg nem elég bölcs hozzá, azt remélem bosszantom. Elsődlegesen egyes vallásokban és ideológiákban lévő gyűlöletek, gyűlölet keltések, önellentmondások és butaságok ellen emelem fel a szavamat. Ismeretterjesztéssel és sok humorral iróniával.

Hirdetés

Utolsó kommentek

Naptár

november 2009
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  <
1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30

Blogajánló

Van egy álmom...

2009.10.24. 10:26 IGe

 

- a kép csak illusztráció -

Mint talán sokan és egyre többen tudjátok, nekem több mint tíz éve az a fő szabadidős tevékenységem, hogy hiánypótló egyházakat és vallásokat alapítok. Ezt többnyire eddig amolyan félig komoly, félig tréfa nekiállással tettem. Nemrég gondoltam arra, hogy akkor kapcsoljunk magasabb fokozatba legalább az egyik ilyen "teremtésemet". Mégpedig az egyik kijózanítóan természetközpontú egyháznál, amely szerint Árpád fejedelem volt az államalapítónk és őseink vallásának védelmezője. A sikerek nem maradtak el és már két-három hét alatt megmutatkoztak. Mert noha az alapítását már kb 2 éve elkezdtük, 2008 őszén be is jegyeztettük hivatalosan is, a kislányom nevelése és a családi házunk építése miatt teljesen távol tartottam magam ezen egyház éltétől és működésétől. Bevallom tartottam attól is, mint már számos esetben megtörtént, hogy az alakuláskor kitűzött tiszta elveket mások, vak vágányra, tévútra viszik majd. Itt is történt ugyan ilyesmi apróságokban, de a fő dolgokban nem. Tehát csak messziről figyeltem az eseményeket, illetve inkább a nagyon kevés eseményt, amíg néhány hete meg nem kerestek az akkori alapító társaim, hogy nagy szükség lenne rám, a tapasztalataimra és az aktivitásomra. Egyház vezetőnek kértek fel, mint alapításunkkor is, de csak egy hármas együttes vezetői pozíciót és a szóvivőséget vállaltam el.

Tehát elkezdtem a munkát. Találkoztam a vezető aktivistáinkkal, igyekeztem megismerkedni mindennel, ami a távollétem alatt történt. Sok tehetséges és magasan képzett aktivistánk van, de sajnos az egyházunk jövőbeli működését és céljait nem látják még most egységesen. Nekem a feladatom a világos, közérthető és tömegek számára felvállalható célok megfogalmazása. Továbbá a működési szerkezetünk részletekbe menő kiépítése.

Néhány hét alatt számos újságcikket és blog bejegyzést írtak az Árpád Egyházról. Ezek egy hiperóriás vonzás folyamatának első sikerei voltak, amelynek célja, hogy az Árpád Egyház tanításai és erkölcsi elvei legyenek nemsokára hazánkban az elsődleges egyházi, vallási elvek. Nőjük ki és dobjuk el a ránk erőltetett internacionalista katolicizmust, mint ahogyan a kommunizmust is el tudtuk vetni. Magyar embernek ne Moszkva és Vatikán diktálja sem a politikai, sem a vallási ideológiát. Hiszen van és volt nekünk mindig is saját utunk és vallásunk is.

A következő célnak a tévé szerepléseket tűztem ki, akkor is ha alapból nincs szinte semmi rutinom és tapasztalatom sem benne. Amit el is értem és meg is valósult. Egy órás élőben közvetített vitaműsorban vettem részt. A rutinom az majd megjön a gyakorlástól. Aki kíváncsi ránk, rám és a vonzásom eme sikerére itt két részletben megtekintheti:

Civil a pályán: Kereszténység, vagy ősmagyar vallás? - tévévita első rész

http://atv.hu/videotar/091014_keresztenyseg_vagy_osmagyar_vallas_____i__...

Civil a pályán: Kereszténység, vagy ősmagyar vallás? - tévévita második rész

http://atv.hu/videotar/091014_keresztenyseg_vagy_osmagyar_vallas_____ii_...

A videók úgy indulnak, hogy a műsor előképénél az első ember alak lába alatt van egy háromszög jel és arra kell klikelni.

Egyébként ezt még csak gyakorlásnak szántam és arra kiváló volt. A vitapartnereim nagyon tartottak tőlem. Féltek, hogy nehogy el tudjam a kamerákba is mondani azt, amit a válaszlevelünkben leírtunk. Ezért fojtották belém a szót számtalanszor. Legközelebb már sokkal jobb leszek, aztán meg mégjobb, aztán meg a végén profi módon szereplek majd.

 

2 komment

Címkék: közélet egyház gondolatébresztő jézus vallás világnézet

Árpád Egyház hivatalos álláspontja a katolikusok körlevelére

2009.10.12. 20:32 IGe

Az Árpád Rendjének Jogalapja Tradicionális Egyház hivatalos álláspontja a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia „Az Egyház élő hitével összhangban” című körlevelére


A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia körlevélben hívta fel hívei figyelmét a katolikus hit megőrzésének fontosságára az újpogányság egyre terjedő szellemével szemben. További veszélyekként megemlítik még az elvilágiasodást, a szabad eszméket, a globalizációt, és más keresztény egyházakra is célzást tesznek, amelyekkel szemben szerintük egyedül ők képviselik az „igazságot”. A testület levelét szeptember 20-án közzétették, és minden katolikus templomban felolvasták.

Legfőbb mondanivalójával - első hallásra talán meglepő módon - mi is tökéletesen egyetértünk, noha az iromány tartalma eléggé önellentmondásos és általánosságban kritizálható is. Egyetértünk azzal, hogy a magyarság ősi tradicionális vallását és a tőle teljesen idegen katolicizmust nem lehet összevegyíteni, ahogyan a katolicizmusnak sem lett volna szabad átvennie és átértelmezve magába olvasztania más, nála sokkal ősibb vallások szokásrendszerét, rituáléját és ünnepeit. A katolikus egyház jelenleg sokkal „pogányabb” és „barbárabb” szokásokat vall magáénak, mint azok a vallási közösségek, amelyeket ezzel az általa pejoratíve használt jelzővel illet és támad. Elég csak fő mítoszalakjuk, Jézus vérének jelképes megívására és testének megevésére utalnunk, amit szertartásaikon űznek. Ami pedig egyik fő jelképüket, a feszület illeti, ez számunkra csak egy ókori kivégzőeszközön szenvedő, haldokló ember mementója, amely inkább félelmet és riadalmat kelt, semmint megnyugvást és kiengesztelődést sugároz. A valódi emberszeretet és az egészséges életszemlélet nevében mi elzárkózunk e barbár szokásoktól.

Az Árpád Rendjének Jogalapja Tradicionális Egyház nem tartja magát pogánynak vagy újpogánynak, hiszen a „pogány” egy, a keresztények által eredendően a tradicionális európai vallásokra kreált szitokszó. Természetesen pogányok vagyunk, ha pogány mindenki, aki a kinyilatkoztatásos-látomásos, misztikus messiásvallásokkal szemben a kozmikus és természet közeli hagyományok örök vallásához tér vissza. Őseink azonban saját azonosításukra sohasem használták ezt a szót, nem nevezték magukat pogányoknak.

Miközben a katolicizmus elveti a fejlődést és jellemző módon még ma is ókori prófétáik látomásaira és hallucinációira építi a hitét, addig mi igyekszünk az ősi magyar vallási tradíciót olyan formában visszaadni a ma emberének, ahogyan az természetes módon fejlődött volna, ha a kereszténység hagyta volna.

Felemeljük szavunkat a katolicizmus történelemhamisítási törekvéseivel szemben is. A katolicizmus ugyanis egyértelműen a judaizmushoz köthető, egy abból kiváló és bizonyos tekintetben azzal szembeszegülő, internacionalista jellegű óriásszekta. Sohasem voltak magyar gyökerei, így a magyarsággal való azonosítása pusztán önfelértékelő demagógia és nyilvánvaló agitprop eszköz. A katolicizmus tehát nem magyar, ahogyan az ideiglenesen hazánkban állomásozó kommunista eszmék és szervezetek sem voltak eredendően magyarok. Óriási hazugsága a katolikus propagandának, hogy a katolicizmus érdekében tevékenykedő I. István király államalapítónk lenne, és ekként kellene őt tisztelnünk. 1896-ban ezeréves államiságunkat ünnepeltük ( millennium), és ezt komoly tudományos kutatások előzték meg. Az 1896. évi VII. tv. és a Magyar Tudományos Akadémia vizsgálatai által is elismert államalapítónk és számunkra egyben őseink vallásának védelmezője Árpád fejedelem. Azért Árpádhoz nyúlunk vissza, mert ő volt az utolsó boldog, organikus, életigenlő korszak letéteményese; egy korszak autentikus szimbóluma. Mások legfeljebb csak az első keresztény állam (I. István király), az első kommunista állam (Kun Béla), az első fasiszta állam (Szálasi Ferenc) vagy az első szocialista állam (Kádár János) alapítói lehetnek.

A mi vallásunk egykori intézményrendszerét lerombolták, vagyonát elrabolták, vallásos rituáléit betiltották, papjait legyilkolták, híveit üldözték, ráadásul még a történelmi szerepét és az emlékét is meghamisították. Mindezt egy akkor alig ezeréves múltra visszatekintő, türelmetlen és látomásos vallás nevében követték el a történelemelőtti időkből származó, sok ezer éven átívelő, organikusan felépülő tudásanyag megsemmisítése végett. E rombolás ideológiai alapjait a Római Katolikus Egyház teremtette meg, és maga a gyászos tett is jórészt az ő lelkén szárad.

Vatikán Állam helytartójaként a római katolikus egyház magyarországi vezetőségének inkább önmérsékletet és megbánást kellene tanúsítania a szabadgondolkodók, más hazai egyházak és vallási közösségek ellen elkövetett régi, de el nem évült bűnei miatt. Példát vehetnének II. János Pálról, aki pápasága alatt elismerte a katolicizmus múltbeli bűneit és bocsánatot kért miattuk. Egy ilyen meakulpát a Magyar Katolikus Püspöki Konferenciától is joggal elvárhatunk. A „pogányság” elmarasztalása helyett sokkal inkább ennek lenne itt az időszerűsége, mert egy régóta – és a jelek szerint folyamatosan – halmozódó történelmi adósságot törlesztene.

Az Árpád Rendjének Jogalapja Tradicionális Egyház vezetősége
 
 
 
Körlevéllel foglalkozó blogok, írások:
Blogmatikai fejtegetések:Kereszténység vagy ősmagyar vallás?
Magyar Nemzet:Sámánvilág
 
 

7 komment

Címkék: egyház biblia gondolatébresztő isten jézus közélet kritika mítoszírtás politika vallás világnézet

Hülyének lenni én is szeretek és jó is

2009.09.12. 22:03 IGe

Hiszen a hülye szó nem jelent mást mint következetlennek lenni. Tudjuk, hogy butaság, amit teszünk, de még is tesszük. Persze ha ezt észre sem vesszük, hogy butaság, csak mások, akkor vagyunk igazán hülyék.

Ezzel azt akarom kifejezni, hogy jó dolog játszani, átélni a meséket, a kitalált történeteket, hallgatni egy kemény heavy metal , vagy éppen ellenkezőjét klasszikus zenét. Átadni magunkat a képzelet, a mítoszok és érzelmek világának. Tehát azt sem vitatom, hogy nem jó érzés hívőnek és vallásosnak lenni. (sőt sokkal könnyebb annak lenni, mint tudni) Csak az embernek ezt el kell tudni különíteni a valós életbeli történésektől és a valós érzelmi világától. Tanulság lehet benne persze, de nem jó ha a meséket valóságnak hisszük.

Tehát, ha valaki a vallását, hitét egészséges mértékben és helyén kezelve éli át, ott nincs is gond. Erről van is egy írásom, ami itt olvasható: Az istenhit gyógyítható lelki betegség  amiben ezt írom:"A szerelem és a vallásos hit is olyan, mint a Selye János által leírt stressz és anti stressz hatásmechanizmusa. Van egy mérték, ameddig építő hatású az egyénre, de túlzott mérték esetén leépítő."

Lélek? Hümmm. Régebben talán hittem benne és úgy vizsgáltam, hogy kerestem a létezésének a bizonyítékait. Magam is átéltem eléggé sok parapszichológia jelenséget. Ezért fogékony is voltam rá. Most a mai tapasztalatommal és tudásommal úgy gondolom, hogy az amit annak neveznek általánosságban nem létezik. Viszont létezik valami hasonló, ami még is annyira más, hogy mégsem az.

Minden jel szerint léteznie szükséges a jelenleg ismert fénysebességnél gyorsabban terjedő információs útnak, közegnek. Erről írtam gyerek koromban fantasztikus film alapötleteket. Egyes emberek agya ezt úgy néz ki bizonyos helyzetekben használni, érzékelni tudja. Ezen állapotban történhetnek olyan ma még fura dolgok, mint a telepátia, jövőérzékelés, tisztán látás és egy sor hasonló dolog.

Egyébként én egy nagyon érzékeny és érzelmi ember vagyok. Azért is foglalkozom többek közt vallásalapításokkal is. Tisztában vagyok vele, hogy többek vagyunk, mint amit most még tudunk magunkról, de azzal is hogy rengeteg a megtévesztés. Ha a megtévesztéseket le tudjuk rázni, akkor lelhetjük meg azt, ami ma még csoda, holnapra meg már használt tudás. Az emberi tudás igen is elérhet egy olyan szintre, ahol például ugyebár már Zeuszt tudunk alakítani, mert ember is képes villámokat dobálni. Gyógyítani is tudunk, vakot, bénát. Eszköz nélkül is, mert a mániákus vakság és a bénaság pszichésen egy kizökkentéssel gyógyítható. Világot, világokat, éjt, nappalt, embert és állatokat, vizet és eget is tudunk lassan teremteni. Teljesen természetes dolog, hogy az emberi tudás "Istenné - Istenekké" teszi az emberiséget. Nem a dogmák követése, nem a hit, hanem a tudás.

4 komment

Címkék: gondolatébresztő isten vallás világnézet parakutatás

Fókuszban a nagy író - költő - újság író nők

2009.08.02. 19:55 IGe

A következő ironikus karikatúrát Tükröm Tükröm követte el a virtus.hu lapon, az ott lévő bizonyos negatív folyamatokat pellengérre téve, amit már korábban magam is  megtettem. Az Admin törölte, hiába volt nagy sikere és visszhangja. Az adott írást főként az ottani szerzők találták nagyon jónak, hiszen humorosan találó megközelítések vannak benne, de kívülállóknak is van mondanivalója. Úgy gondolom, hogy a civil újságírás virtus.hu helyen lévő betegségeinek olyan tükörképe, diagnózisa ez, amelyből mások is tanulhatnak.

Makrancos Mimóza: Szeretettel ajánlom figyelmetekbe az új cikkemet, amely valódi gasztronómiai bravúrral ismerteti meg a kezdő háziasszonyokat. A címe: Az eredeti vajaskenyér recept – lépésről lépésre.

Szenyó-ra Éva:   Hmmmm….Nyam….Nyammm….Hú! Nyami-nyami! Fú még miylen lennme, ha tennél rá 3 kanál nutellát, tíz deka mákos metéltet, 5 kanál túrót, no és itt szórnám meg kis kókusszal, persze ehhez jön a libatepertő… a porcukrot viszont kihagyom, hogy lájtos legyen…Nyammm!

6 komment

Címkék: virtus karikatúra humor

Hitetlenség ereje -a titok

2009.04.20. 13:05 IGe

 

"Tanítottak valamit, éltünk egy kultúrában, mely szabályokat állított fel és idővel gondolkodásunk irányát befolyásolta. Nehéz ettől szabadulni. " A társadalmunk és a társadalmi szokásain belénk sulykolták, hogy a hitnek ereje van és a hitetlenség és a kritika is rossz dolog. Pedig ez egy téves dogma, legenda, mítosz vagy akár babonának is nevezhetném.

Hiszen a mai világunk vívmányait éppen a hitetlen embereknek köszönhetjük, akik nem hitték el, hogy valamit ne lehetne megvalósítani. Nem hittek az addig beléjük nevelt dogmákban, hanem túlléptek rajta. Vagy egyszerűen, ahogyan Albert Einstein írja:" Mindenki tudja,hogy bizonyos dolgokat nem lehet megvalósítani, mígnem jön valaki, aki erről nem tud, és megvalósítja."

Miért is erősebb a hitetlenség a hitnél, vezessük le matematikával:

1 x 1 = 1
(-1) x (-1) = 1

Tehát a semmiben sem hívés logikailag és érzelmileg ugyan azt adja ki, mintha valaki nagyon erősen hisz valamiben. Sőt az által még erősebb a hatása, hogy valamit alapból nem elhinni sokkal könnyebb, mint elhinni. Szöveggel:

Edison elhiszi, hogy ő tudni fog villanykörtét gyártani.
Edison nem hiszi el, hogy képtelenség lenne villanykörtét gyártani.

Nos szerintem ez utóbbi felfogás és életszemlélet erősebb, mint a hit. Ez az igazi titok,  a the secret, amit tényleg kevesen tudnak, mert az ilyen című könyv csak egy réges régi agyonfeldolgozott módszertan újabb feldolgozása csak.

 

7 komment

Címkék: gondolatébresztő p dox mítoszírtás vitacikk

Kiszínezett Jézus - Ünnepeljük?

2009.04.09. 13:20 IGe

 Mohamed, Buddha, Konfuce léteztek, Jézus kitalált. Amíg számos más vallás, alapítója egyértelműen létezett, személyük történelmi tényszerűség, Jézus élettörténetét úgy lopkodták és ollózták össze korábbi korok vallásaiból és mítoszaiból. Mint történelmi személy, létezése nem bizonyítható, az viszont igen, hogy nagyon sok történelem hamisítás történt e miatt, mert próbálták utólag történelmi személlyé tenni. Gondolj csak bele: Az adott kor előtt 400-500 évvel élt élt görög filozófusok és tudósokról mennyi és milyen hiteles adatok vannak. Ezért Jézus születését, feltámadását, körülmetélését ünnepelni eléggé morbid és vicces dolog. Semmivel sem különb, mintha ezt Micimackóval tennénk. Mert mi tesszük is:-) Sőt ugyebár Hófehérke, vagy Csipkerózsika tényleg fel is támadt:-)

Elnézést kérek, de le kell írnom, mert tényleg így gondolom. Az igazán nagy egyéniségek nem nagyon hagyták magukat ünnepeltetni. Einstein például azt is megtiltotta, hogy a princentoni házából múzeumot, vagy emlékházat csináljanak. Így a mai napig tudósok laknak benne. Érdekes módon viszont a diktatórikus hajlamú rendszerek és emberek meg elvárták, hogy megünnepeljék őket. Így ugyebár ünnepeltük mi is a NAGY SZTÁLIN születését és halálát is.:-)

 

Egyébként ez a jézusi öngyilkosság, majd majd cirkuszi mutatványként való feltámadása (mindenhatóként logikailag nem egy nagy kunszt) . A mennyekbe (égbe) való menetele is egy érdekes momentum. Persze a papír minden kibír:-) Más hasonló történetre, például a szientológia Xenujára, vagy a Kisfaludi Károly féle Univerzum egyház tanaira simán rámondják egyesek, hogy ökörség, baromság, mert az is. Nos ez a sztori mivel különb??? Szerintem semmivel sem. Érdekes ez a kettős erkölcs, kettős mérce, kettős ítélet:-) A kereszténység végső célja, az utolsó ítélet, meg egyenesen tömeggyilkossá teszi Jézust, akit ezért ünnepelni???? Hát szerintem ízésficam. A saját hátsó fertáj ápolóit megmenti, a többi embert meg aki nem ápolta a hátsó fertáját leatombombázza, vagy le vegyigázozza. GÁZ ez az egész úgy szeretlek, hogy megöllek sztori.

Ezt most leltem és az egyik ismerősöm írta: " Nekem nem jut eszembe megmondani Neked, hogy Te, vagy más mit csináljon húsvétkor, olyat pedig pláne nem teszek hozzá, hogy mindezt a megbékélést kedvéért. (Burkolt kényszer.) Nem is értem, hogy eltérő szokásainkon, miért kellene változtatni, és miért függne ettől a béke. Ha ettől függ, akkor valaki, valakit változtatni akar, és nincs tolerancia jelen."

Húsvét??!! A pogány istennőt, Ostara-t jelképező húsvéti tojást tojó nyúl is szépen plagizálva lett. Wicca: "Ostara (Easter) a termékenység és az újjászületés szárnyakkal ábrázolt istennője volt. Sok változat közül az a legerősebb, hogy télen egy nyúl adott prémet a didergő és szárnyaszegett Ostarának, aki tavasszal nyúl formában, de mégis madárként tojta meg a tojását. Hm. : ) Semmivel sem ostobább történet, mint a Biblia egészében. "

Azért viszont vizsgáljuk csak meg egy képpel szemléltetve alaposabban, hogy miként is keletkezhet napjainkban a húsvéti tojás:

 

6 komment · 1 trackback

Lovas Éva a virtus.hu nagy nullája

2009.03.30. 13:23 IGe

Az Állati Zöld Nő

A virtus.hu egy internetes cikkíró hely, amely mint ilyen, nem mentes az internetes csalási lehetőségektől. Ennek jelenleg a legnagyobb ottani művelője Lovas Éva felhasználó, aki ezen kívül legalább 100 további felhasználói nevet is használ, illetve használt az elmúlt  kb. másfél-két év viszonylatában. Nem is véletlen céllal, hanem saját cikkei felértékelésére és a konkurens szerzők cikkeinek leértékelésére. Ezzel gyakorlatilag egy olyan látszatot tudott csalással és szélhámossággal teremteni, mintha Őt egy közösség, és nem saját maga emelte volna fel bizonyos előnyös helyzetekbe, olvasottsági és népszerűségi listák élére, elejére. Ezen kívül a három lapja , az Állati, Zöld és Női Virtusok is különféle manipulációk tárháza, amelyről ezen cikk végén lévő további írásokban lehet részletesen olvasni. Egy személyben, egy egész ménesnyi klónsereget müködtetett megtévesztésül. Sőt működtett a mai napig is, csak kissé visszafogottabban és óvatosabban.

 Ennek az eltűrése és megtűrése azért veszélyes, mert például az ilyen és hasonló " a valódi érték fölé kerekedik az értéktelen " folyamatok  miatt van most a pénzügyi világválság is.  Ott is sokan eltűrtek bizonyos csalásokat. Aztán már a csalások lettek a példakép és trendi. Tehát részemről az az álláspontom, hogy ezt és minden hasonló helyzet meg kell szüntetni, az elkövető kedvét elvenni, hogy mégegyszer ilyesmivel próbálkozzon.

A virtus.hu Adminja igéretei ellenére nem tett hathatós intézkedéseket, a jogatlanul szerzett előnyt meghagyta, és Lovas Éva a mai napig egy olyan tisztességes szerzők és szerkesztők főlé emelt dicsfényben tündököl, ami nem valóságos. Ami még szomorúbb, hogy a tisztességes szerzők általa lehúzott cikkei is úgy maradtak és azok sem lettek rehabilitálva. Pedig az Admin ismeri a klónhadseregét, a ménesét. Intézkedni tudna, de nem intézkedik. Így pedig egy ilyen tanuljunk közösen újságírást játékban, ahol egyesek csalnak, csalhatnak én nem játszom tovább és másoknak is ezt javaslom. 2009 februárjától nem iram egy új cikket sem és nem is fogok, ameddig az Admin nem korrigálja az adott csalássorozatot. Ameddig nem intézkedik a jelenlegei felhasználási feltételek szerint, amely alapján Lovas Éva viselkedését üldöznie kellene:

Ugyancsak fenntartjuk a jogot, hogy a Virtus pontozási rendszerét tisztességtelen praktikákkal befolyásolni próbáló (pl. több nicken pontozó), vagy más módon destruktív felhasználókat bármilyen módon üldözzük. Forrás

Kapcsolódó cikkek:

Virtus.hu - ahol te manipulálhatod a lapot

Virtus.hu az esélyegyenlőtlenségi lap

Goggle magyar keresés "Lovas Éva" névre. Első tízben ezen cikk

11 komment

Címkék: leleplezzük internet kritika virtus

Szereted a hazát? - na akkor igyál még belőle

2009.03.15. 17:18 IGe

Kannibál apuka a kannibál kisfiától:

- Kisfiam, szereted a mamát?
- Persze papa
- Na akkor vegyél még belőle

Ezt a kannibál viccet ültette át egy pihentagyú marketinges a következőképpen asszociálva

- Kisfiam, szereted a hazát?
- Persze papa
- Na akkor igyál még belőle

Nos Magyarországot, a haza szeretetet érzelem kapoccsal összekötni a piálással? Kb. ilyesmi giccs és vicc szerintem. Még akkor is, ha külön véve az utolsó néhány képkockát, külön külön lehet jó a a termék. Egyébként tanultam reklám etikát és sajnos ezt a filmet jó okkal tilthatnák be és le a képernyőről. Vannak olyan dolgok, amit nem illik összekötni egy termékkel, egy alkohol márkával és az alkohol fogyasztással.

Ez a reklám nagyon művészi és nagyon jó lenne egyébként, ha a sör előtti résznél véget érne. De nem ér véget és ez a gond. Na akkor cserélgessük ki a sört a végén játékból más termékekre, hátha az segít a megértésben. Legyen mondjuk jóféle magyar;
- Szophiane cigaretta
- vadkender
- törköly pálinka
- a fegyver és lőszer gyár termékei
- vágóhidi sokkoló

Tehát a termék társítás, a termék kötés a gond. Nem csak gond a legtöbb esetben tilos is. BUDAPEST például már le van védetve, tehát a reklám nem mehetne ebben a SZERETED BUDAPESTET, szeresd a SÖRT formában, csak külön jogdíjjal és engedéllyel. Hát a hazaszeretet még nincs levédetve és talán ezért tudott átcsúszni ez a reklám, de mint jeleztem egy reklámetikai vizsgálaton elbukhat. Kevesebb kifogás merülhetne fel, de akkor is lenne, ha mondjuk magyar tejtermékeket, magyar gyűmölcsöt hirdetne.

A legfőbb gond a HAZA és a HAZASZERETET kisajátítási törekvése, amit ugyebár már a politikai pártok is elbaltáztak. Nem kellene hagyni ezt odadobni marketingfogásnak sem, mert egyik után jön a másik és .... a vége nem biztos, hogy happy end lészen. Már csak ezért sem:

5 komment

Virtus.hu az esélyegyenlőtlenségi lap

2009.02.24. 18:50 IGe

 FLÚGOS FUTAM  - azaz aki nem csal az lemarad, mert mások csalnak

 Tippek  és trükkök a   Virtus.hu lap főszerkesztőinek hogy első lehessen a lapod

 

I. A FŐOLDALON EGYSZERRE CSAK EGY CIKKEL? Ugyan már.

Van egy olyan szabály, hogy egy Főszerkesztőnek, illetve felhasználónak egyszerre csak egy cikke lehet kint a főoldalon, ami az adott egyedi olvasottságot jelentősen növelheti. Tehát ha csak magad írsz a lapodba, akkor csak egy olyan cikked lehet kint egyszerre, amelyre valaki rákattintva új olvasóként a lapod számlálója eggyel feljebb ugrik. Tehát ahol a cikked címe fölött kint van a lapod neve is, ami lehet például Zenebarátok Virtus. Ha valaki többel van kint egyszerre, az jelentős előny más lapokkal szemben. Előnyt szeretnél.

Hogyan lehet ezt a problémát megoldani????

4 komment

Címkék: virtus gondolatébresztő kettős mérce kritika vitacikk internet

Virtus.hu - ahol te manipulálhatod a lapot

2009.02.17. 19:32 IGe

A lap 2005 októberében alakult akkor még magyarvirtus.hu néven, és a legszabadabb sajtó szlogennel egy olyan szabad cikk és irodalmi mű megjelentetési portál, ami  ha netes megszokott dolgokhoz hasonlítani szeretnénk, akkor a blog, a fórum és netes újságírás keveréke. Szabadon, főnöki és sok más kötöttségek nélkül írhat ott valaki újságcikket, és kedve szerinti időpontban teheti közzé. Mára a körülbelüli havi 50-80 ezres egyedi olvasószámával közepes internetes lappá tudott fejlődni.

16 komment

Címkék: virtus internet fogyasztóvédelem kritika vitacikk

P-DOX Semmiben Sem Hívők alapítója válaszol

2009.02.04. 10:12 IGe



Miért nem gond a pédox vallásnak az önellentmondás?


-Biztosan sokan emlékeznek Rodolfóra a bűvészre. Tehát Rodolfó kijelentette a bűvész trükkjei előtt, hogy figyeljék a kezét, mert csal, akkor lényegében Ő már nem csalt, hiszen megmondta előre. Tehát végül is Rodolfó és a pédox is tanít. Mindegyik arra, hogy milyenek is az illúziók természetei. -Másrészt az önellentmondó példák felmutatásával való tanítás már egy több ezer éves és jól bevált módszer.

Miért is nem ateista a pédox?

-Abban biztosan különbözik a pédox az ateizmustól, hogy a pédox Isten létét tudományos ténynek tekinti és nem tagadja, vagy nem közömbös számára. A pédox logikus és tudományos igényességgel definiálta Istent és ezen Isten létét tartja tudományos ténynek. Egyébként ha belegondoltok, még az Istenhívők sem ismerik el egymás Isteneit, tehát miért várnám el, hogy az ateisták elismerjék a pédox logikus és tudományos igénnyel definiált Istenét. - Másrészt a pédox az istenhívő embert lelkileg betegnek tartja, akinek ha kéri és nem zavaró számára, segítséget ad, hogy az istenhívő kigyógyuljon ebből a betegségéből és újra, vagy először szabad, független életet tudjon élni. Ja; bigott ateisták gyógyítását is vállaljuk. - Harmadrészt a pédox nyíltan vállalja, hogy vallásos és egyházszerű szervezeti, jogi formát kíván felvenni. Lelki és erkölcsi közösséget is kíván teremteni és nem csak egy intellektuálisat. - Negyedszer az ateizmusnak a köztudat szerint jellemzően a vallások/egyházak felszámolása, megszüntetése a célja, amíg a pédox elfogadja a vallások/egyházak létét, sőt azért küzd, hogy minél több vallás legyen a világunkban. A pédox azt viszont nem tudja elfogadni, hogy vannak államilag favorizált egyházak, egyenlőbbek az egyenlők kötött, ezért ezek túlzott befolyását csökkenteni igyekszik. -Ötödrészt az ateizmus nem tudott elszakadni a zsidó-keresztény bibliai Isten fogalomtól, sőt magától az Isten fogalomtól sem. Magát a nevüket is onnét származtatják egy fosztóképzővel ellátva. A legtöbb ateista a bibliai Istent tagadja és az az Isten van a tudatában, tudattalanjában. A p-dox vallás ezen jóval túllépett és nem hagyta, hogy csak a zsidó-keresztény bibliai gondolatvilág részese legyen. Nem vette át annak nyelvezetét, saját nyelvezetet alakított ki. -Sok más különbözőség is van az ateizmus és a pédox között, de ezek a legfontosabbak.

Szólj hozzá!

Címkék: p dox gondolatébresztő szabadgondolkodó vallás világnézet

Nevedben a sorsod - Kutyusnevek

2009.01.26. 12:40 IGe

A tacsi-te ősi tanításai szerint ebeknek nevükben a sorsuk. A szánhuztika és a tarcsont kártyáinak segítségével megláthatjuk milyen kamrát rejt a nevük. Sőt az IQ-jukat is kiszámíthatjuk.

 
A  tacsi-te ősi tanításai szerint az ebeink a nevünkben hordozzák a sorsukat. Így már születésükkor tudható mi várhat rájuk és ránk gazdáikra. A kártyavetés kiadja a majdani IQ számukat is, amelyből  már egyszerű 0,42-es szorzással, a wakk-a babhonet kvadtát citizumának a  fuduentuma felhasználásával, kiderül a mi IQ-nk is,  akik ezt elhisszük. Kiderül még a kártyavetés asztallapra való beesési szögéből a szopornyica védőoltást beadó majdani álltorvos házszáma is. Küzdhetnek, nyűszíthetnek ellene, mégis jobb, ha elfogadják, és megtanulnak nevünknek megfelelően csaholni és farkat csóválni. Így sokkal több csontot kapnak majd.

3 komment

Címkék: humor hülyemagyar mítoszírtás parasztvakítás

A Magyar Ateista Egyház tagtoborzásba kezdett

2009.01.18. 16:11 IGe

Egyházi formában a törvényeink szerint már akár két ember is jogosult a tanokat hirdetni, de az állami előnyök kihasználásához, a hivatalos bejegyzés is szükségeltetik, minimum 100 fővel. (ezen cikk a valláskritika.virtus.hu oldalán is olvasható)

 

Richard Dawkins az egyik leghíresebb békés és humánus ateista

Ezen hír, egy erre a cikkre utaló hivatkozással bármilyen szabad formában átvehető


Több eddigi sikertelen próbálkozás után, ismét egy ateista egyház alapításába kezdtek hazánkban. A régebbi kezdeményezésekről én magam is írtam cikkeket, de Czakó Gábor is jelentetett meg publikációkat a Népszabadságban. A régebbi ilyen jellegü kezdeményezések, a kezdeti nagy lelkesedés után átváltott egyesületi formába. Így hazánkban mára már több, legalább három ateista egyesület is működik, de a hivatalosan bejegyzett egyházi formát eddig még nem sikerült végigvinni egyik ilyen csoportnak sem.

1 komment

Címkék: ateizmus egyház gondolatébresztő közélet politika vallás világnézet vallásszabadság

Ateista egyházak Magyarországon is?

2009.01.07. 12:23 IGe

A világban már számos ateista egyház működik és már több hazai szervezkedés is elindult. Az ideológiai egyensúlynak mindenképpen jót tenne, ha minél előbb lennének. "Az angol és amerikai hirdetések, illetve a svájcban visszautasított plakátok után most Barcelonában is ateista feliratok jelentek meg a buszokon, mint arról a Népszabadság Online és a Világi Figyelő beszámol."

 

Magam nem vagyok és nem is lehetedek ateista, de ennek ellenére kb. 5-8 éve igyekszem előmozdítani, hogy az ideológiai egyensúly miatt szerencsés lenne, ha hazánkban több nyiltan ateista egyház is müködne. Hiszen már eddig is számos egyház van bejegyezve, amelyet ateistának tekinthetünk, de azok nevükben ezt nem hordozzák. Össze is írtunk régebben néhányan néhány alap dolgot az alapításhoz:

9 komment

Címkék: ateizmus egyház közélet politika vallás

Intelligencia a túlélésre 4: , Brendesztina egy öngyilkos krapek

2009.01.02. 19:31 IGe

Szánalmas, hogy a Brendesztina krapek semmit nem tanult, és önmaga sírját ássa. Egy agyhalott esetében szentségtörésnek tűnik a kritika, de szerintem ez álszentség.

Brendesztina krapek kapcsán egy elhangzott jelző, hogy okos volt. Ha ez igaz, akkor nyugtalanító paradoxonnak tűnik, hogy miként lehet az, hogy egy okos ember ennyire tragikusan elrontja életét?

Szólj hozzá!

Címkék: hitkomisszárok gondolatébresztő karikatúra vitacikk paródia

Boldog Kerecsen-t !

2008.12.30. 10:47 IGe

Boldog Kerecsen-t, felszabadult Sólyom illetve papírsárkány reptetést és Micimackó békéjét.

Kerecsen, vagy a mesék Főnix madara sokakat, így a testvéremet is megihlette, amikor évekkel ezelőtt írtam és beszéltem neki róla. Olyannyira, hogy a következő levelet írta Karakutty 152 002 évében, amely olyannyira mese, hogy már-már igaz is:

 

Szólj hozzá!

Címkék: hellókarácsony fura ünnep vallás világnézet

Lopott vallási ünnepek

2008.12.04. 14:40 IGe

Tehát lopott ünnepek ténye, ami felteszi a kérdést; a kereszténységben van egyáltalán valami, ami eredeti, nem lopott, plagizált, vagy átértelmezett?

Kezdjük a sort karácsonnyal: 

 

"Miért éppen december 24-én? Minden nép nagy ünnepségekkel búcsúztatja az óesztendőt és köszönti az új évet. Ezek az év végi ünnepek hosszú időn keresztül egybeestek a téli napforduló idejével. A régi időkben a naptári új év kezdete nem a mostani időpontra esett. Sokáig a természet megfigyelése alapján számították az időt. Ezért eleinte a téli napforduló ideje, december 25. környéke volt az új év kezdete. A régi rómaiak a hosszabbodó nappalokat, a fény újjászületését a Legyőzhetetlen Nap istenének, Mithrásznak a születésével azonosították. December 25. a Legyőzhetetlen Nap születésnapja lett.  A kereszténység a rómaiaktól és más vallások szokásaiból is sokat átvett, hogy népszerűbbé váljon. Így a sok ezer éves, a téli napfordulóra eső ünnepet is belevonta a keresztény vallás ünnepkörébe. A legnagyobb ünnepet tette erre a napra: a Megváltónak, a kereszténység legjelentősebb alakjának, Jézusnak a születésnapját. I. (Szent) Gyula pápa 350-ben nyilvánította december 25-ét a Megváltó születésnapjává. A születés lehetséges időpontja a mai napig nem tisztázott, de az örmény egyház kivételével - ezen egyház hívei január 6-án ünneplik Jézus születését - a többi egyház elfogadta Gyula pápa döntését."

176 komment

Címkék: hellókarácsony gondolatébresztő fura ünnep parasztvakítás vallás

Brendel Mátyás látens istenhívő

2008.11.27. 08:13 IGe

Az Általános Isten elméletemet egyre több helyen igazolja vissza az élet és a kiséleteim. Amiben azt állítom, hogy az általános isten egy speciális emberi érzelem, ami az adott egyén logikai rendszerét torzítja bizonyos területeken. Ami nem csak bizonyos istenekben hívőket, hanem ateistákat is érint. Jelen esetben Brendel Mátyás, az Egy ateista életszemlélet blog írója, az Ateista és Agnosztikus Klub vezetője, a magyar wikipédia ateista jellegű szócikkeinek közreműködője,  a Világi Figyelő egyik szerkesztője segített igazolni igazamat. Őszinteségérért, aminek az elérése bizony felért egy kiadós pszichoanalizis kezeléssel, külön köszönet és tisztelet jár neki.

Az egyik cikkemben fejtegettem, hogy szerintem az agnosztikus és az ateista világszemlélet nem összeegyeztethető egymással.

2 komment

Címkék: ateizmus gondolatébresztő isten p dox vallás világnézet vitacikk

P-DOX szólásmondás és bölcsesség gyűjtemény

2008.11.23. 10:03 IGe

 

0. P-DOX;
Tudvalevőleg a világot i.e. 4004. október 11-16. között teremtették, éppen olyanra, hogy tizenöt milliárd évesnek nézzen ki. Bár ezzel szemben áll a múltcsütörtökisták felfogása, akik szerint a világot Isten múlt csütörtökön teremtette ebéd után, és velünk együtt megteremtette a korábbi időkre vonatkozó emlékeinket is. 

 

1. P-DOX;
A római keresztény papok azok, akiket mindenki "atyának" szólít, kivéve a gyerekeiket,

akiknek azt kell mondaniuk, hogy: "bácsikám".

 

2.  P-DOX; 

Bertrand Russel angol filozófus írta; (és sok mindenre magyarázatot ad) 

Ha az emlékezetem nem csal, az Evangéliumban egyetlen dicsérő szó sem esik az értelemről.

 

3. P-DOX;
A pesszimista nem más, mint egy tapasztalt optimista ember.

 

5. P-DOX;
Ha megdobnak kővel, akkor dobd vissza kenyérrel.
A kenyér legalább két hetet száradjon, és három kilós legyen.

 

6. P-DOX;
Krisztusi tanítások védelmében hívőkből álló csőcselék lincselt meg egy jézustagadót.

 

7. P-DOX;
Én csakis akkor tartom tiszteletben hitedet, ha te is tiszteletben tartod a hitetlenségemet.

Szólj hozzá!

Címkék: világnézet humor gondolatébresztő

Kik is a valódi sátánhívők, sátánisták?

2008.10.28. 18:07 IGe

Azok, akiknek a Sátán egy mese, vagy mítosz alak, vagy azok, akik éltetik a mítoszát, meséjét? Ugye milyen mulatságos, hogy tudományos szempontból a keresztények tekinthetők sátánistáknak.

 

Azt már régen tudjuk, hogy a keresztényeknek hinni kell a Sátánban/Ördögben, hogy Jézusban és Istenükben is hihessenek. Ez előírás náluk. Többek közt II. János Pál pápa is azt mondta: "aki nem hisz a Sátánban, nem hisz a létezésében, az nem hisz az Evangéliumban."

 

  • Tehát a keresztények, katolikusok a valódi sátánhívők, hiszen el kell fogadniuk a sátán létét.
  • Nekem például a sátán, kb annyi, mint a hupikék törpikékben Hókuszpók. Másként fogalmazva, nekem a Sátán meselak, olyan buta felnőttek ijesztgetésére, akik annyira ostobák, hogy hisznek benne.
  • Tehát nekem semmi gondot nem okoz megtagadni a Sátánt, hogy nincs és mese az egész.
  • No de meg tudja-e tenni ezt egy keresztény???!!!!
  • Kísérleteimből az derült ki, hogy nem. Egy keresztény nem tudja megtagadni a Sátánt és nem tudja azt mondani, hogy Sátán nincs és mese az egész. Azért nem mert ezzel a bibliai Istene meghasadt másik személyiségét tagadná meg. A helyes írásmód ezért a keresztényeknél és a bibliai Istenben hívőknél a SátánIsten írásmód.

Mutassunk mi nem legalább jó példát nekik.

Tagadd meg a Sátánt!

Jelentsd ki, hogy nincs Sátán és mese az egész!!!

Meglátod könnyebb lesz utána az életed.

Keresztények nem merik megtagadni a Sátánt!!!

 

10 komment

Címkék: isten sátán mítoszirtás vallás világnézet gondolatébresztő sátánisten

Nyilt levél Kassai Csillának

2008.10.26. 09:35 IGe

"Kedves" Csilla, Csillair!  Mivel eléggé paranoid módon megvádoltál, hogy nem merek a saját fórumodba IGe-ként írni, most megtettem, tehát  ezen írásom az örtől a hatra fórumában is megjelent. Másrészt utólag a FIGYELJ ÉS HALLGASS MEG cikkedben azt írtad kommunikálni kívánsz velem. Nos itt az alkalom, akkor tegyük teljesen nyiltan. Először is azt javaslom, hogy kár mások írásaiban is engem látni, nem egészséges. Ha már engem agykontrollal, vagy három új technikával bevonzottál magadnak és nem érted, hogy miért, felvilágosítalak;

Először is megfeledkezel róla, hogy kellőképpen figyelemfelkeltő módon Te támadtál rám a virtuson elégé agresszívan és nem én terád. Megfenyegettél, hogy a te Istened nemsokára megbűntet engem, mert te jóba vagy vele és úgy akarod. Ugy viselkedtél mint valami elfuserált, ártást szóró vodu hívő. Lehordtál mindenféle gyűlöletkeltő , ártást szóró szavakkal, lesátánoztál engem és az írásaimat és a kislányomat sem kímélted őt is belevitted a mocskolódásaidba. Nos nálam ez tette fel az i-re a pontot amiért megfogadtam, hogy MEGPRÓBÁLLAK KIGYÓGYÍTANI EZEN BETEGSÉGEDBŐL. Tehát gyógyítót kerestél és megleltél.*

11 komment

Címkék: karikatúra kritika humor hitkomisszárok paródia p dox

Agnosztikusok buta emberek

2008.10.10. 12:12 IGe

Az agnoszticizmus tehát buta embereknek való világnézet, akik gyávák is hozzá, hogy nyíltan vállalják valódi nézeteiket. Inkább elmossák egy szinte semmi értelmeset sem jelentő, vicces eredetű szóba.

A fogalmat 1876-ban a Metafizikai Társaság ülésén Thomas Henry Huxley, (1825 – 1895) angol biológus, alkotta meg aki támogatta Darwin evolúciós elméletét, ennek köszönhetően ragadt rá a Darwin buldogja gúnynév.

Az agnosztikus szó eredetéről Huxley ekképpen írt :

Így hát gondoltam egyet, és feltaláltam a megfelelőnek kinéző megnevezést: »agnosztikus«. Az egyháztörténet »gnósztikus« fogalmának megfelelő ellentéteként jutott eszembe, azon gnósztikusoknak, akik azt állították, hogy oly sokat tudnak azon dolgokról, amelyekkel kapcsolatban én »tudatlan« voltam. Megelégedettségemre, a kifejezés jól hangzott.

 

1 komment

Címkék: ateizmus gondolatébresztő kritika világnézet

Gyurcsány Ferenc és az SZDSZ megegyezett

2008.09.13. 15:35 IGe

Vallásreform és vallási liberalizmus volt az erényöv kulcsának nyitja a zárhoz, ami ismét egy ágyba tereli az SZDSZ és az MSZP-t. Sokak szerint egy annyira nyilvánvaló trükk bevetésével, amit már azért nem láttak az MSZP-ek, mert annyira a szeműk előtt volt, sikerült az SZDSZ-t kétválra fektetve rávennei arra, hogy kinyögje, MEGEGYEZÜNK. (Valódi Árhir)

 

Hetek, illetve már lassan hónapok óta kérdés a a hazai politikában, hogy az SZDSZ kormányból való kilépésének milyen következményei lesznek, lehetnek. Előre hozott választás, szakértői kormány, további kisebbségi kormányzás, új koalíció új miniszterelnökkel, vagy új koalíció a régi miniszterelnökkel és adócsökkentéssel? A politikai elemzők szerint az SZDSZ-nek nem lehet valódi érdeke egy előrehozott választás, mert az egyértelműen a párt kiesését eredményezhetné a parlamentből és vele együtt a magyar politikai életből is. Továbbá a hazai liberális értékeket valló szavazók, akik száma legalább 15-20%, de ezek SZDSZ szimpátiája elenyésző, azt sem bocsátanák meg, ha esetleg az SZDSZ az FMPSZ-el (Fidesz Magyar Polgári Szövetség) próbálna új szövetséget kötni és úgy nekivágni egy új parlamenti választásnak. A liberális szavazók ugyan is nem akarnak egy az egyházakkal kokkettáló kormányt, amelyet Orbán Viktor biztosítana jelenleg. Az elemzők szerint az SZDSZ-nek csak egy túlélési útja maradt, a nagy melodrámák után, még is elfogadni az MSZP programját, akár tetszik, akár nem, támogatniuk szükséges.

1 komment

Hraskó Gábor egy dogmatikus szkeptikus?

2008.09.07. 09:50 IGe

Hraskó Gábor írta; az " én mindenkivel szemben kritikus vagyok, attitűd teljesen terméketlen, és persze romboló is."  -Azaz másnak ne higgy, nekünk higgy!

 

Hraskó Gábor a Szkeptikusok Társaságának ügyvezető elnöke sok mindent nem ért, ami nem gond, mert a polihisztorok kora lejárt és képtelenség is már korunkban mindenhez érteni. Viszont egy dologra azért illene fokozottan figyelnie, a pozíciójánál fogva is , hogy a tudományos módszertan és a kritikus gondolkozás legalapvetőbb szabályait ismerje. Ja és ne csak ismerje, hanem mondjuk használni is tudja. Ne csak bizonyos esetekben, hanem általánosan és kettős mércék és klikkérdekek nélkül. Régebben (van már úgy 1-1,5 éve) személyes beszélgetésünkkor és levelezésünkben is megígértem neki, hogy írok egy feltáró cikket a gondolkozási és erkölcsi hibáiról, amit én látok, mások is látnak, de ő saját magán képtelen észrevenni. Képtelen észrevenni azt is, hogy létezhetnek olyan emberek, mint amilyennek saját magamat is vallom, akik mára már nem hajlandóak egyetlenegy érdekcsoportosulásba sem belépni, azt szolgálni, hogy aztán a közös vélt érdekek mentén az alapelveiket is gyakran feláldozzák. Mert a hazai Szkeptikusok, az érdemeik mellett ,igen gyakran éppen saját maguk sem tartják be a szkeptikus és a kritikus gondolkozás szabályait, és gyakorlatilag azt várják el, amiért másokat kritizálnak, hogy

másnak ne higgy, nekünk higgy!

6 komment

Címkék: tudomány ateizmus szkeptikusok

Augusztus 20 csak egy agitációs propaganda ünnep?

2008.08.20. 10:08 IGe

Új kenyér, alkotmányunk, államalapítás, szent korona, I. István király, szent István király, fegyveres erők ünnepe vizi parádéval és tisztavatással stb. Melyik az igaz???



Augusztus 20-i ünnepekkel kapcsolatos fenti történelmi plakátunkkal kapcsolatosan láthatjuk, hogy ezt az időpontot minden totális hatalomra törő ideológia igyekezett kisajátítani, átértelmezni és saját jelképrendszerével és agitációs propagandájával átitatni. A totális hatalomért és befolyásért egymás ellen is küzdő ideológiák kiszolgálói persze azt állítják egymásról, hogy a másik ideológia és a másik ünnep a hamis és az övék az igazi. Gyerekként én nem tudtam mérlegelni az akkori ünnep szerepét, de most már felnőttként tudom. Nem csak azt tudom, hogy az akkori ünnep volt állami szintű hazugság és propaganda, hanem azt is, hogy a napjaink ünnepe is ugyan az. Erről írtam már régebben egy eléggé alapos és komoly forrásokkal alátámasztott cikket;

4 komment

Címkék: fura ünnep közélet politika vitacikk