Logika, Helyes ÉrvelésTan, Mítoszirtás és Hit-Eltérítés sok Humorral

Világnézet

Világnézet

Kór- történet síró ember fenyegetőzéseiből

2010. augusztus 07. - IGe

"Történetsíró" felhasználó irodalmi ámokfutása. Mert a feljelentés ugyebár egyesek szerint csak egy sajátságos prózai műfaj. Destruktív emberünk, aki már többször bejelentette, hogy sokak mellett feljelentette a virtus.hu vezetőségét is, de ennek ellenére nyugodtan folytathatja  ott az ámokfutását, mert az ilyen ember igazából csak önmagára veszélyes. (up to date: Ezen írásom felrakása után 1 napon belül kitiltották a virtus.hu felületéről is.)

Ez egy kitalált, de tanulságos történet, amelyben ha valaki a valóságos elemekkel, például H.rt.lányi Gáborral és beteges írásaival való összefüggést vél felfedezni az csak a véletlen műve. Hiszen véletlenül éppen így akartam. (a virtus.hu 2012 áprilisban jogutód nélkül megszűnt)

  

                                      elmebeteg-ember-agresszív


Onnét kezdjük, hogy fenyegetőző emberünk 2010 nyarának kezdetén írt egy virtus.hu felhasználási feltételeibe ütköző felhívást, amely egyrészt reklám volt, másrészt a virtus.hu-ról kívánt írókat olvasókat átcsábítani egy saját érdekeltségű vállalkozásába. Az adott azóta az admin által már törölt cikket, IGe felhasználó és ősrégi virtus.hu felhasználó, 0%-al értékelte és le ír írta kommentben, hogy miért. Erre jön az első fenyegetés, majd a többi és a nagy számuk miatt kénytelen voltam némileg zanzásítani:


Ellehetetlenítelek a neten egyénileg:


"2010.06.03 11óra IGe te egy elmebeteg barom vagy! A nullázásodra meg sz@rok magasról, ahogy rád is! .... most megígérek neked két dolgot!

1. Bár nem értek egyet a Öszvéres Éva állítólagos módszereivel, ahogy azzal sem, hogy támadod őt, de ettől a pillanattól kezdve őt fogom segíteni, különböző olyan módszerekkel, amivel téged és a nevetséges kis csapatodat ellehetetlenítem! És nem csak a virtuson!

2. minden legális webes eszközzel akadályozni fogom, hogy megjelenéseid szélesebb körbe eljussanak! És erre is megvannak a lehetőségek hidd el!

És barátom, hogy még jobban megnyugodjál! Azonmód felajánlok a virtus vezetőségének egy együttműködést, ami a cikk cseréktől az egymás reklámozásán keresztül, az egymás kölcsönös segítségéig terjed... na erre varrjál gombot, féleszű!"

A kormány központi támadását elintézem ellened:

"2010.06.03 13 óra....az új kormány központi szinten is támadni fog! IGe! Kevés vagy! a Jelenlegi hatalom igenis küzdeni fog az ilyen emberek ellem, akik a netszemetet gyártják! egy beteg, beteges snki vagy aki a neten akar magának népszerűséget. De nem fogsz kapni. Kezeskedem róla ...jaj barátom te se siránkozz majd amikor a nem is általad üzemeltetett oldalt kitiltják, mint támadó weboldalt....Másodsorban a készülő új médiatörvény simán ki fog tiltani, téged és a hozzád hasonló elmebetegeket! Azaz törvény születik rá, hogy közösségi oldalakon ne jelenhess meg!"

Kezeskedem, hogy a Kurucinfó, Magyarerő kicsinál:

"2010.06.03 14óra ...azt hiszem, hogy elhondolkodom rajta, hogy felhívjam néhány legális portálon a személyedre a figyelmet. Pl. kurucinfó, Magyarerő. Aztán lehet, hogy ideje is lesz költözködnöd a holdra!"


Csapatmunkában, közösségként kicsinálunk:

"2010.06.03 19 óra...Cikkeit nullázzuk- így ellehetetlenül a főoldalon -, Őt magát letiltjuk - így nem látjuk, hogy mit ír de nem is szólhat hozzá közléseinkhez - valamint az általa "szerkesztett" kisvirtus minden szerzőjével így járunk el. Ez utóbbi azt eredményezi, hogy elfordulnak tőle az szerzi hiszen ők is el fognak lehetetlenülni. Így minden bizonnyal tömeges nyomás nehezedik majd a tulajdonosra, hogy az IGe nevű felhasználót tiltsa ki ..."

Ügyvédhez fordulok:

2010.06.04 13 óra IGe= te netszemét Ezzel is azt bizonyítod, hogy mennyire elmebeteg hülye vagy.Dehogy kérek elnézést, dehogy törlöm magam! Várom a cikkedet amit nagypofával megígértél! És várja az ügyvéd is, ahogy megígértem! Felhívom a figyelmedet, hogy minden állításodat igazolni tudd! ez nagyon fontos része lesz a dolognak, mert ugye Btk-s az ügy amennyiben rágalmazás, de Ptk-s is mert kárt okozol nekem..."

Megfigyellek:

2010.06.11 .....Féljen mindenki....ahogy ígértem szépen dolgozok ellened, és mindazok ellen, akik a netszemetet terjesztik.....És ahogy ígértem én mindig a nyomodban leszek. "

Összevernek:

2010.06.12 ....remélem, hogy téged ....valaki - vagy valakik - spontán összevernek."

Megfigyellek az IP címeket is gyüjtök és feldolgozom:

"2010.06.13 ... most már tökéletesen látni az IP címeket is. ....Minden netfelhasználó IP címe ugyanis nyilvános! te kis tudatlan!"

A rendőrség is kicsinál és webmesterek tanuskodnak ellened:

"2010.06.14 ... Nos egyáltalán nem tisztelt elmebeteg IGe! Nagyon remélem, hogy végre a rendőrségen is találkozhatunk!....A kis leveledet eljuttatom természetesen az ügyvédemnek és az által a rendőrségnek, mint fenyegetést, nagy nyilvánosság előtt!...Több webmester szívesen fog ellened tanúskodni. "

Kigúnyolom a 3 éves kislányodat:

"2010.06.22 ...majd készülök addig egy fotómontázzsal IGe .... Szofiról, ahogy azt anno te Kavarós Csobánkával tetted!....Már kész van! Akarod, hogy közzé tegyem valahol?"

Csapatmunkában, közösségként fordulunk ügyvédhez:

"2010.06.22 ...Írhatsz bármilyen cikket, csak jól kiröhögnek, rosszabb esetbe, ha az egyesületet vagy kiadványait belekevered beperelnek. Amit teszel az hablatyolás, vergődés. jelentéktelen vagy és az is maradsz. Én a magam részéről várom a cikket de nagyon. Azt megígérhetem, hogy fel fogjuk használni!"

Elintézem, hogy megtagadjon a primítív családod:

"2010.06.22 ...Fogadjunk szegény anyád neked azt tanította, hogy a hullámvasúton felfelé kell sikítani! miközben az apád még a konyhában sem vette le a permetezőt a hátáról...Téged pedig hamarosan a családod is meg fog tagadni...azt kívánom ..... a fattyadnak......Mert kisfiú gyenge vagy, és nagyon kevés. Egy apró kis porszem, amit bármikor elfújok ha akarok....Minden rosszindulatot, aljas szennyet, ami árad belőled visszahárítok rád! És mától a családodra is, mindaddig, amíg meg nem tagadnak és ki nem törölnek emlékezetükből!.. kisfiú én a végzeted vagyok, leszek. vésd a fejedbe tőlem nem szabadulsz."

Veled együtt a WirTus.hu üzeletetőjét is feljelent-em/jük:

"2010.06.23 .... több jogi személy és néhány magánszemély jogi lépéseket fontolgat irányában...mind a virtus.hu üzemeltetője, mind a szerzők ellen büntető és polgári feljelentés is megy!"

Meghalsz véged, már nem is írok neked többet semmit:

"2010.06.23 .... Sajnos IGe az IP címek nem hazudnak, még ha ezt nem is veszed komolyan. Megástad a saját sírgödrödet és elárulom, hogy nem én foglak beletaszítani. Innentől minden kommunikációt megszüntettem veled, ám azt ígérhetem, hogy amint a mondás mondja: Jön még kutyára úthenger!'

48 órán belül a WeerTus ellen eljárás indul:

"2010.06.23 .... a IGe.hu tulajdonosaival, közöltem és természetesen hivatalosan is közlik vele. Minden felhasználó ellen, aki ezen a felületen megsérti a hatályos törvényeket, valamint a médiafelület tulajdonosa ellen is törvényes eljárás fog indulni 48 órán belül. Az eljárás megindításával egy időben azonnal kérni fogjuk a személyes adatokat az internetszolgáltatóktól. Tehát minden érintet minimum meg lesz hallgatva..."

Többen is fel fogjuk jelenteni a WeerTust, több helyen is:

"2010.06.23 ....És valóban, nyilvánosságra hoztam, hogy jogászokkal egyetértve mind a virtus.hu tulajdonosait -erről ma elektronikus levelet kaptak, a közel jövőben nyilvánvalóan hivatalos értesítéseket is - mind pedig több olyan felhasználót, aki törvénybe ütközően megsértett embereket holtában vagy életében, és azokat akik, nyilvánosan jogi személyiségek által üzemeltetett médiafelületek lejáratását tették a virtus.hu felületein, több magánváddal és több jogi személyiség által kezdeményezett váddal be fogunk perelni!"

A feljelentések megtörténtek a WeerTus és FŐnév ellen:

"2010.06.26 06: .... Főnév és a virtus.hu tulajdonosai ellen a Btk-ba és a Ptk-ba ütköző cselekedetet miatt több magányszemély és jogi személy feljelentést tett!"


- Itt egy kis szünet a fenyegetőzésekben, mert az általa véglegesen megszüntetettnek vélt a 5homokbucka irodalmi netes lap lenyulásásán munkálkodott. Kénytelen volt arra koncentrálni és viselkedni. Miután nem jött össze neki újra beindult a fenyegetőzés áradat:


Találkozunk a rendőrségen bíróságon, meg leszel hurcolva:

"2010.07.21 .... IGe te szarpalánta. Itt nem vitatom ezeket meg veled. rövidesen találkozunk egyrészt a rendőrségen, másrészt a bíróságon. ne feledd!....Hát hogy mi is a netszemét arról beszélgethetnénk az általad írt és saját magaddal elbeszélgető blogokban. De már nem sokáig, hiszen az új médiatörvény segedelmével azt a szemetet egyértelműen törölni kell, majd a netről.Én csak reménykedem benne,, hogy a személyedet is... Arra azért ne vegyél mérget, hogy mint vallásalapító nem fognak meghurcolni...Az pedig, hogy a jövőben te milyen szabad leszel, egyenlőre a jövő titka. Én viszont most jósolok. nem leszel nagyon szabad.....


Nem tudsz elmebetegségeddel sem védekezned, fizetned kell nekem:

" 2010.07.25 Az édesanyád a vesztes szarkupac. Az pedig hogy mi számít hónapokon belül a saját károdon fogod majd érezni! Annál is inkább mert minden hazugságodért felelned kell. még akkor is, ha majd a védekezésedbe büszkén lobogtatsz egy elmeorvosi papírt, miszerint nem vagy teljesen beszámítható! hidd el a jövőben gondunk lesz rád! majd csak figyelj!....kettőnk közt ez a különbség. Ami óriási. te manipulálni szeretnél a beteges agyaddal, míg én tényekkel foglak sarokba szorítani, majd természetesen minden ocsmányságodért kárpótlást is fogok kérni!"

Feleséged és gyerekedet is megcincálom:

"2010.07.25...Sőt készülj fel, hogy ahogy már írtam fattyodról, szukádról, rólad már készül egy nagyon alapos bemutatás is.... És gondolom elmeorvos is van, hiszen Főnév és te is egy személy vagy. Aki pedig Önmagáról úgy beszél mintha egy másik személyiség lenne, az bizony bizonyítja a pszichés betegséget. nem mellesleg csak sajnálni tudom azt a minden bizonnyal agyi sötét lyukat aki feleségként lefekszik veletek. A gyermeket pedig mihamarabb adjátok olyan közegben ahol a társadalom hasznos tagjának nevelik. mert jelen állás szerint úgy tűnik, hogy egy feltételezhetően tiszta elmét kórosan befolyásolsz és ez kiskorú veszélyeztetése!"

Gyereked, feleséged és mindenkit eltaposok veled együtt:

"KJancsi = IGe gyere csak szargép fel vagyok rád készülve, de te nem biztos, hogy rám fel vagy. figyelmeztettek, Ha nem fejezed be, nem kímélem fattyad, szukád, senkit. El foglak taposni!..."

ja eltaposni:-) Gereblyével és macsétával, mint itt a videón: (itt volt régebben egy vicces videó, de törlődött közben a linkről)

A bejegyzés trackback címe:

https://vilagnezet.blog.hu/api/trackback/id/tr592204870

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2010.08.07. 08:16:17

Szerintem ha valaki meg akarja jobban ismerni történetsíró gyűlöletét, csak rá kell szánni némi időt és elolvasni az utóbbi 1-2 hónap hozzászólásait. Különösen érdekesek Ige családjának, feleségének és kislányának a fenyegetése és belevonása ebbe az aljasságba:

"#61 - történetsíró - 2010.07.25 - 09:26:21
DZoltán= Ige gyere csak szargép fel vagyok rád készülve, de te nem biztos, hogy rám fel vagy. figyelmeztettek, Ha nem fejezed be, nem kímélem fattyad, szukád, senkit. El foglak taposni!"

"#55 - történetsíró - 2010.07.25 - 04:51:35
Te torz majom! istennek hiszed magad4 miközben egy kicsi csótány vagy. nem is értem hogy lehetett nő aki gyereket vállat neked. Gondolom a szüleid, szégyellik magukat miattad rendesen, ahogy az e gyerek is. Nem is csodálom, hiszen már most egy torz agymosott világban él..."

#332 - történetsíró - 2010.07.25 - 11:46:13
Kis agymosott szarkupac. Amire törlik már rég mindenki olvassa akit érdekel. Meg aztán még jó sok helyen fog megjelenni. Sőt készülj fel, hogy ahogy már írtam fattyodról, szukádról, rólad már készül egy nagyon alapos bemutatás is. Felfeghatod reklámnak is, már csak úgy kényszerből, ha már jobb védekezést nem vagy képes kitalálni. Addigis itt van néhány vélemény az ocsmány lényedről:..."

forrás: történetsíró (Hortolányi Gábor( összes virtus.hu hozzászólása

www.virtus.hu/?id=user_comments&user_id=333

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2010.08.08. 12:27:09

"Történetsíró kitiltva

Már megérte!

A Virtus.hu adminja dolgozik. Információim szerint a történetsíró nevű nicknevet a Virtus.hu honlapról kitiltotta. …

Persze ezzel azt is bizonyította, hogy a Virtus.hu vezetősége továbbra is az anarchia, és egy rosszul értelmezett liberális-elvtelenség mellet tört lándzsát....

A blog levelezési címén várunk minden olyan felhasználónevet, akit eddig már bármilyen indikkal kitiltottak a Virtus.hu oldalról. Be szeretnénk mutatni, hogy milyen indok lehetségesek, hogy a Virtus.hu-n megszűnjön egy felhasználói név.

Ám a dolgot elemezve be kell látni, hogy az eljárás az admin szempontjából a felhasználóval szemben jogos volt.... "

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2010.08.14. 10:47:27

"Mindenmás
Ige hazugságai
TS - 2010.08.11 06:33

Ige hazugságai, azaz hogyan ferdíti a tényeket amikről vajnyi keveset tud.

Mindenek előtt szeretném leszögezni, hogy a történetsíró nick nevet az admin kitiltotta, a virtus.hu-ról. Ez tény. Azt mutatja, hogy mennyire "korrekt" itt az admin. Erről már mindenki meggyőződhetett, így nincs is miről beszélni tovább.
Ám ez nem azt jelenti, hogy történetsíró nincs jelen ha nem akar, hiszen a rendszer úgy rossz, ahogy van. Végtelenszámú más felhasználói névvel léphet be és mondhatja el véleményét. Ám ezt nem nagyon fogja tenni a jövőben, egyenlőre. Az okok egyszerűek. A bíróságok ítélkezési szünetei után, minden bizonnyal idézések kerülnek bizonyos emberek kezébe és nekik a bíróság előtt kell be-és elszámolniuk tetteikről...
Mindezeken felül egyáltalán nem igaz, hogy a blog.hu bármely történetsíró által nyitott blogot törölte volna. Annyi történt, hogy a blogokat a létrehozóik megszüntették, de nem véglegesen. Amint elérkezik az idő, a blogokban szereplő írások ismét napvilágot fognak látni, hogy állandó nyoma legyen, Iván Gábor elemér aljasságainak, a Virtus.hu inkorrektségeinek. Sőt, úgy tűnik, hogy be fogjuk tudni mutatni, hogy a Virtus hátterében ki,kik állnak, azaz az admin m ha nem is személyiséget ölt, de nem lesz többé a titokzatos bábjátékos! Természetesen a blog mással is fog foglalkozni. Szándékaink szerint több elhíresült virtusfelhasználót be fogunk mutatni, ellenőrzött tények alapján, ahogy több honlapot is be fogunk mutatni, amit ezek a felhasználók szétvertek vagy megpróbálták.
Azaz szó nincs semmilyen eltűnésről. annyi történt, hogy a napi nyílt csatározások helyett más megoldással próbáljuk meg és bemutatni, hogy kik azok, akik valójában a virtus.hu-t oly annyira ledegradálták, hogy az már csak egy párszázas felhasználói csoport, gyerekes, olykor beteges játszótere. Ami sajnos sok értékes szerzőt és írásaikat rettenti el a honlapról. Természetesen azt sem adtuk fel, hogy valódi konkurenciát teremtsünk, ahol a kor igényeinek megfelelően, szabadon publikálhat mindenki, kiszűrve a netférgeket, a „klónokat”, az olyan felhasználókat, akik szándékosan próbálják a honlapot uralmuk alá hajtani, azt a saját publikálási felületüknek tartják.

TS rovata (ts.virtus.hu)"

www.virtus.hu/index.php?id=detailed_article&aid=95521

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2010.08.15. 11:53:29

"Publicisztika
Mini vircsaft magyar virtus módra
történetsíró - 2010.08.05 08:34

Tekintve, hogy a virtus egyre élhetetlenebb, számos cikk törlésre került, a döntés megszületett: Októbertől elindul a Virtus konkurenciája!

Tekintve, hogy a legkártékonyabb Virtus.hu felhasználó Iván Gábor elemér, minden eszközt bevet arra, hogy az ő szerinte konkurens írókat ellehetlenítse, cikkeit töröltesse, őket aljas szándékból a hátuk mögött alázza és gyalázza. Megszületett egy ellenlépés és egy elhatározás.

Októbertől új „virtust” szeretnénk. A honlap már készül Feljegyzések címmel és megpróbálja a virtus jelenlegi hibát kiküszöbölni. Az első nagy újítás az lesz, hogy olyan közösségépítő motorral lesz elindítva, ami jelentősen le fogja csökkenteni a klónok beregisztrálását. Bár erre nem is lesz szükség, hiszen a szerzők, alkotók között semmilyen sorrendet nem fogunk felállítani. A másik változás a Virtushoz képest az lesz, hogy bár a felhasználók regisztrációjuk engedélyeztetése után – tehát a regisztráció sem lesz automatikus – szabadon publikálhatnak majd, az üzemeltetők a honlapot szerkeszteni fogják, annak közösségi felületeit pedig szigorúan moderálni. A cél az lesz, hogy valóban megszülessen egy olyan alkotói közösség – és ennek olvasótábora – ami nem attól híres és hírhedt, hogy egynéhány a net világában már jól ismert figura azt magáénak akarja kikiáltani és nemtelen eszközökkel azt befolyásolni.

A tulajdonosok és a működtetők szándéka az, hogy már a honlap-építésnél leendő szerzői szólhassanak bele ötleteikkel, javaslataikkal. Minden technikailag megvalósítható és a honlap értékét növelő ötletet meggondolunk és minden bizonnyal meg is valósítunk

A Feljegyzésekkel szorosan együtt fog működni a Hirdetéscentrum – amely béta verzióban már működő honlap – ahol bárki hirdetéseket adhat fel különböző témakörökben, valamint honlapját, honlapjait is bemutathatja, reklámozhatja úgy, hogy a Hirdetéscentrum szerkesztősége nem kér érte viszont-linket sem, így a honlapod PR értéke rohamosan javulhat, olvasottsága megnőhet.

Mindaddig, amíg a feljegyzések nem indul el a virtushu.blog.hu ad helyet a jövőben a virtusról törölt, töröltetett cikkeknek, valamint azon írásoknak is, amik a virtuson kiemelkedőek, értéket és mondanivalót hordoznak. Mindenkinek ajánlom a blogot és majdan az új honlapot, akinek elege volt a mára teljesen eltorzult virtusból, annak nevetséges, felesleges és ocsmány háborúiból.

A Feljegyzések tulajdonosai és üzemeltetői azok jelentkezését is várják, akik az új honlapon rovatvezetői, rovatszerkesztői pozíciót szeretnének kapni maguknak, ami nem lesz egyenértékű a virtuson most működő kisvirtusok „főszerkesztői” titulusával. A feljegyzésekben valódi munkát szeretnénk végezni, és valódi értékeket közvetíteni.

Szerzőként jelentkezni az alábbi e-mail címen lehet: feljegyzesek@indamail.hu

Természetesen a fenti e-mail címen kérdésekre is szívesen válasz adunk, amiket – a kérdéseket és a válaszokat – a virtushu.blog.hu oldalon közzé is tesszük

A Feljegyzések és a Hirdetéscentrum tulajdonosai és üzemeltetői

történetsíró rovata (tortenetsiro.virtus.hu)"

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2011.01.19. 11:18:14

Öröm nézni, ahogyan az Egymilliónyian a Magyar Sajtó Szabadság facebook oldalon lebukott a kettős életével és már fingatják történetsírót = Hortolányi Gábor = pöröly -t

Az adott kép alatt van a vita, amelyet az adott helyeken a bővebben gombban még ki is lehet nyitni.

www.facebook.com/photo.php?fbid=1670708218978&set=o.169854769717975

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2012.11.15. 09:27:33

Hortolányi Gábor 2012.november 1.
Hosszas gondolkodás után ma úgy döntöttem, hogy a jövőben mindenkit, aki faszisztának, nácinak, újnyilasnak esetleg cigánygyűlölőnek állít be bármely blogbejegyzésben vagy posztban, akár úgy is, hogy a nevet elferdíti, mert ahhoz is gyáva, hogy le merje írni, polgári peres eljárás alá vonatom és az életet is ki fogom belőle perelni!

Az első páciens balog Gábor Csataloo

Az összes sekélyes prolinak pedig ajánlom magamat. próbálkozni persze ér, ha gondoljátok és van felesleges pár százezer forintotok rá.

Egyben kérem mindazokat, akik fasisztának,újnyilasnak, vagy nácinak tartanak azonnal töröljenek az ismerőseik közül!!

www.facebook.com/hortolanyi/posts/555845097766223
süti beállítások módosítása