Valláskritika, Mítoszirtás és Hit-Eltérítés sok Humorral

Világnézet

Világnézet

Ateista Isteni Téveszme

2020. május 08. - IGe

ateizmus_nem_1.jpg

Azt már minden műveltebb ember tudja, hogy az ateizmusnak semmi köze sincs a tudományhoz, mert nem egy tudományos világnézet, de azt már kevesebben hogy az ateistáknak és az ateizmus kinyilatkoztatásainak ugyanolyan logikai bukfencei és dogmái vannak, mint a monoteista vallásoknak. Nézzünk egy ilyen fórumból vett példát, amelyből a hozzászóló nicknevét kivettem, akiben ráadásul erősen túlteng a felsőbbrendűség érzés.

ateista_dogma.JPG

Ez egy sima hamis dilemma érvelési és logikai hiba. Azon kívül, hogy fel sem tettük a kérdést, hogy melyik Isten is a több ezerből és számos más szemantikai értelmezésből? Ezért tehát teljesen egyértelmű tény, hogy inkább a hozzászállás írója a bolond és a megszállott, hiszen  kényszerképzetesen tagad egy rakás olyan eszmét, amelyek léteznek és ha mazsolázgatunk köztük egyértelmű, hogy van nem csak harmadik, de negyedik, sőt ötödik és sokadik lehetőség is:

abolicionizmus, abszentizmus, abszolutizmus, aerotropizmus, agnoszticizmus, agrammatizmus, akadémizmus, akromatizmus, aktivizmus, aktualizmus, albinizmus, alkoholizmus, államkapitalizmus, alogizmus, alpinizmus, altruizmus, amatőrizmus, amerikanizmus, amoralizmus, anabaptizmus, anabolizmus, anakronizmus, analfabetizmus, anarchizmus, anarchoszindikalizmus, anatopizmus, anglicizmus, anglikanizmus, anilizmus, animizmus, annexionizmus, antagonizmus, antifasizmus, antiszemitizmus, antropocentrizmus, antropologizmus, antropomorfizmus, antropoteizmus, apriorizmus, arabizmus, archaizmus, arianizmus, arisztokratizmus, arisztotelianizmus, arrivizmus, árufetisizmus, aszketizmus, aszterizmus, asztigmatizmus, atavizmus, ateizmus, atlantizmus, atomizmus, attentizmus, atticizmus, autizmus, automatizmus, automobilizmus, avantgardizmus,  banditizmus, biologizmus, bizantinizmus, bolsevizmus, botulizmus, buddhizmus, bürokratizmus, cárizmus, centralizmus, cezaropapizmus, chiazmus, cionizmus, cinizmus, dadaizmus, darwinizmus, defetizmus, deizmus, demokratizmus, despotizmus, determinizmus, dezilluzionizmus, dilettantizmus, dimorfizmus, dinamizmus, dualizmus, dzsainizmus, egocentrizmus, egzisztencializmus, eklekticizmus, empirizmus, empíriokriticizmus, epikureizmus, eufemizmus, evolucionizmus,exhibicionizmus, expresszionizmus, extrémizmus, fanatizmus, fasizmus, fatalizmus, feminizmus, fetisizmus, feudalizmus, feudálkapitalizmus, formalizmus, freudizmus, frizsiderszocializmus, fundamentalizmus, funkcionalizmus, gallicizmus, gengszterizmus, germanizmus, gnoszticizmus, hadikommunizmus, hedonizmus, heliotropizmus, hellenizmus, hermafroditizmus, hinduizmus, hiperrealizmus, historizmus, hitlerizmus, huliganizmus, humanizmus, hungarizmus, hurráoptimizmus, idealizmus, imperializmus, impresszionizmus, indeterminizmus, individualizmus, internacionalizmus, izolacionizmus, jakobinizmus, judaizmus, kálvinizmus, kannibalizmus, kapitalizmus, karrierizmus, katasztrófaturizmus, katekizmus, katolicizmus, klasszicizmus, klerikalizmus, kokainizmus, kollektivizmus, kolonializmus, kommunizmus, konformizmus, konfucianizmus, konstruktivizmus, konzervativizmus, kozmopolitizmus, kubizmus, latinizmus, leninizmus, liberalizmus, machiavellizmus, manierizmus, marxizmus, marxizmus-leninizmus, materializmus, maximalizmus, mazochizmus, mechanizmus, militarizmus, minimalizmus, monizmus, monopolkapitalizmus, monoteizmus, morfinizmus, nacionalizmus, nácizmus, naturalizmus, naturizmus, nemzetiszocializmus, neoklasszicizmus, neokolonializmus, neoliberalizmus, neologizmus, neorealizmus, neotomizmus, nihilizmus, nominalizmus, nudizmus, objektivizmus, okkultizmus, opportunizmus, optimizmus, organizmus, pacifizmus, pandeizmus, panteizmus, parazitizmus, parlamentarizmus, paroxizmus, partikularizmus, patriotizmus, pesszimizmus, pietizmus, pluralizmus, politeizmus, pragmatizmus, priapizmus, protekcionizmus, puritanizmus, racionalizmus, radikalizmus, rasszizmus, realizmus, reformizmus, regionalizmus, relativizmus, revizionizmus, romanticizmus, sámánizmus, scientizmus, sovinizmus, spiritualizmus, strukturalizmus, szadizmus, szentimentalizmus, szeparatizmus, szikhizmus, szillogizmus, szimbolizmus, szindikalizmus, szinkretizmus, szkepticizmus, sznobizmus, szocializmus, szociálsovinizmus, szolipszizmus, sztálinizmus, szubjektivizmus, szufizmus, szürrealizmus, sátánizmus, taoizmus, teizmus, terrorizmus, totalitarizmus, totemizmus, transzrealizmus, trockizmus, tropizmus, turizmus, uniformizmus, urbanizmus, vandalizmus, vulkanizmus.

Már többször elkezdtem már azt is összeírni, hogy melyek azok a filozófiai, ideológiai eszmék, amellyel az ateizmus kiváltható és az így lényegében eldobható: Brights mozgalom, naturalizmus, racionalizmus, empirizmus, objektivizmus, scientizmus, szkepticiumus, materalizmus, anti-teizmus, poliateizmus, stb ...

photo_765351573569879.jpg

Ajánlott vitafórum a témában: Létezés létezésének bizonyítékai?

A bejegyzés trackback címe:

https://vilagnezet.blog.hu/api/trackback/id/tr5415655054

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

mentalhigieniatist 2020.05.13. 02:32:49

Lég szíves feltenni egy számodra fontos kérdést, hátha meg tudom válaszolni. Rendben?
Ha felteszed és válaszolok már nekem segítség lenne, hogy értsem, hogy mi is történik itt.
Légy szíves, tedd meg! Úgy örülnék neki, hogy ha egy jó kérdést tennél fel.

Olvasom, és olyan mintha csiklandoznád a nem tudom mimet. Nevetésbe török ki. De tényleg csak ennyi a blogod, ahogy amint a leírásban is szerepel? Komolytalanságot ömlesztesz komoly hangnemben?
süti beállítások módosítása