Logika, Helyes ÉrvelésTan, Mítoszirtás és Hit-Eltérítés sok Humorral

Világnézet

Világnézet

Ateista Isteni Téveszme

2020. május 08. - IGe

ateizmus_nem_1.jpg

Azt már minden műveltebb ember tudja, hogy az ateizmusnak semmi köze sincs a tudományhoz, mert nem egy tudományos világnézet, de azt már kevesebben hogy az ateistáknak és az ateizmus kinyilatkoztatásainak ugyanolyan logikai bukfencei és dogmái vannak, mint a monoteista vallásoknak. Nézzünk egy ilyen fórumból vett példát, amelyből a hozzászóló nicknevét kivettem, akiben ráadásul erősen túlteng a felsőbbrendűség érzés.

ateista_dogma.JPG

Ez egy sima hamis dilemma érvelési és logikai hiba. Azon kívül, hogy fel sem tettük a kérdést, hogy melyik Isten is a több ezerből és számos más szemantikai értelmezésből? Ezért tehát teljesen egyértelmű tény, hogy inkább a hozzászállás írója a bolond és a megszállott, hiszen  kényszerképzetesen tagad egy rakás olyan eszmét, amelyek vannak és ha mazsolázgatunk köztük egyértelmű, hogy van nem csak harmadik, de negyedik, sőt ötödik és sokadik lehetőség is:

abolicionizmus, abszentizmus, abszolutizmus, aerotropizmus, agnoszticizmus, agrammatizmus, akadémizmus, akromatizmus, aktivizmus, aktualizmus, albinizmus, alkoholizmus, államkapitalizmus, alogizmus, alpinizmus, altruizmus, amatőrizmus, amerikanizmus, amoralizmus, anabaptizmus, anabolizmus, anakronizmus, analfabetizmus, anarchizmus, anarchoszindikalizmus, anatopizmus, anglicizmus, anglikanizmus, anilizmus, animizmus, annexionizmus, antagonizmus, antifasizmus, antiszemitizmus, antropocentrizmus, antropologizmus, antropomorfizmus, antropoteizmus, apriorizmus, arabizmus, archaizmus, arianizmus, arisztokratizmus, arisztotelianizmus, arrivizmus, árufetisizmus, aszketizmus, aszterizmus, asztigmatizmus, atavizmus, ateizmus, atlantizmus, atomizmus, attentizmus, atticizmus, autizmus, automatizmus, automobilizmus, avantgardizmus,  banditizmus, biologizmus, bizantinizmus, bolsevizmus, botulizmus, buddhizmus, bürokratizmus, cárizmus, centralizmus, cezaropapizmus, chiazmus, cionizmus, cinizmus, dadaizmus, darwinizmus, defetizmus, deizmus, demokratizmus, despotizmus, determinizmus, dezilluzionizmus, dilettantizmus, dimorfizmus, dinamizmus, dualizmus, dzsainizmus, egocentrizmus, egzisztencializmus, eklekticizmus, empirizmus, empíriokriticizmus, epikureizmus, eufemizmus, evolucionizmus,exhibicionizmus, expresszionizmus, extrémizmus, fanatizmus, fasizmus, fatalizmus, feminizmus, fetisizmus, feudalizmus, feudálkapitalizmus, formalizmus, freudizmus, frizsiderszocializmus, fundamentalizmus, funkcionalizmus, gallicizmus, gengszterizmus, germanizmus, gnoszticizmus, hadikommunizmus, hedonizmus, heliotropizmus, hellenizmus, hermafroditizmus, hinduizmus, hiperrealizmus, historizmus, hitlerizmus, huliganizmus, humanizmus, hungarizmus, hurráoptimizmus, idealizmus, imperializmus, impresszionizmus, indeterminizmus, individualizmus, internacionalizmus, izolacionizmus, jakobinizmus, judaizmus, kálvinizmus, kannibalizmus, kapitalizmus, karrierizmus, katasztrófaturizmus, katekizmus, katolicizmus, klasszicizmus, klerikalizmus, kokainizmus, kollektivizmus, kolonializmus, kommunizmus, konformizmus, konfucianizmus, konstruktivizmus, konzervativizmus, kozmopolitizmus, kubizmus, latinizmus, leninizmus, liberalizmus, machiavellizmus, manierizmus, marxizmus, marxizmus-leninizmus, materializmus, maximalizmus, mazochizmus, mechanizmus, militarizmus, minimalizmus, monizmus, monopolkapitalizmus, monoteizmus, morfinizmus, nacionalizmus, nácizmus, naturalizmus, naturizmus, nemzetiszocializmus, neoklasszicizmus, neokolonializmus, neoliberalizmus, neologizmus, neorealizmus, neotomizmus, nihilizmus, nominalizmus, nudizmus, objektivizmus, okkultizmus, opportunizmus, optimizmus, organizmus, pacifizmus, pandeizmus, panteizmus, parazitizmus, parlamentarizmus, paroxizmus, partikularizmus, patriotizmus, pesszimizmus, pietizmus, pluralizmus, politeizmus, pragmatizmus, priapizmus, protekcionizmus, puritanizmus, racionalizmus, radikalizmus, rasszizmus, realizmus, reformizmus, regionalizmus, relativizmus, revizionizmus, romanticizmus, sámánizmus, scientizmus, sovinizmus, spiritualizmus, strukturalizmus, szadizmus, szentimentalizmus, szeparatizmus, szikhizmus, szillogizmus, szimbolizmus, szindikalizmus, szinkretizmus, szkepticizmus, sznobizmus, szocializmus, szociálsovinizmus, szolipszizmus, sztálinizmus, szubjektivizmus, szufizmus, szürrealizmus, sátánizmus, taoizmus, teizmus, terrorizmus, totalitarizmus, totemizmus, transzrealizmus, trockizmus, tropizmus, turizmus, uniformizmus, urbanizmus, vandalizmus, vulkanizmus.

+ utólag néhány kevésbé ismert: sztoicizmus, eliminativizmus, permisszivizmus, multifunkcionalizmus, irracionalizmus, kognitivizmus ...

Már többször elkezdtem már azt is összeírni, hogy melyek azok a filozófiai, ideológiai eszmék, amellyel az ateizmus kiváltható és az így lényegében eldobható: Brights mozgalom, naturalizmus, racionalizmus, empirizmus, objektivizmus, scientizmus, szkepticizmus, materalizmus, anti-teizmus, poliateizmus, önálló gondolkozás ... stb ...

photo_765351573569879.jpg

Ajánlott vitafórum a témában: Létezés létezésének bizonyítékai?

A bejegyzés trackback címe:

https://vilagnezet.blog.hu/api/trackback/id/tr6015655054

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Világnézet Netes Napló · vilagnezet.blog.hu 2022.01.26. 20:19:52

Eliminativizmus

Az eliminatív nézetek azok, amelyek tagadják a hétköznapi tárgyak bizonyos széles körének létezését

Permisszivizmus (Engedékenység)

A megengedő (permisszivista) nézetek azok, amelyek szerint a szokatlan, rendkívüli tárgyak széles skálája létezik.
süti beállítások módosítása