Valláskritika, Mítoszirtás és Hit-Eltérítés sok Humorral

Világnézet

Világnézet

Apologetika végső bukása logikailag

2020. június 24. - IGe

Azaz az apologéták egyáltalán nem észszerűek, nem  is értelmesek, hanem pont az ellentettjei. Irracionálisak és illogikusak (esztelenek), továbbá nagyon erősen áltudományosak. Vagy ha árnyaltabban és ironikusan akarunk fogalmazni, akkor 'tudományosak a maguk módján'.

ÖrömHír a "gyógyulni" és okosodni vágyóknak: Ateizmus cenzúra nélkül privát fb csoportban, csak vendégként indítottam, egy bejegyzésem alatt,  az apologéták pölö; Hermiasz, Hieropoliszi Apollinariosz, Jusztin, Miltiadesz, Pellai Ariszton, Alexandriai Kelemen, Arnobius, Ireneus, Minucius Felix, Tertullianus Quadratus, Szárdeszi, Értelmes Hit, Kálvinista Apologetika, Prédikátorok, PapiFrankó  ... stb parasztvakításait leleplező és ellenszerüket megtanító gyorstalpalót. Ide naplózom a lényeget, nagyon vázlatszerűen átmásolással. Továbbá, mivel ez egy általános emberi tudás, természetesen bárki szabadon felhasználhatja. Hivatkoznia sem fontos rám.

apologetika_vegso_bukasa_ko.JPG

- Elkezdem és tudományfilozófiai stílusban. A most megjelent Trükkös Mém című e-könyvem is abban íródott, ami felfedi Isten racionális, vagy tudományos meghatározását.  Némi humorral azért persze, hogy unalmas ne legyen. Mert a téma önmagában az. Egyébként Susan Blackmore-nak és Darrel Ray-nek is tetszett a könyvemből angolra lefordított első fejezet. Mára már körülbelül 10 magyar mellett, olasz, holland, amerikai, kanadai,  japán .... könyv értékesítő helyeken is beszerezhető. Továbbá egy magyar pszichológiai szakkiadó is oda van érte, ők az egészért, csak éppen ugye még ha erősen érinti is, de ez alapjaiban nem pszichológia. Bár már a közben megírt felvezetésem és két kiegészítő fejezetem miatt az.  Jöhet az első kérdés, ha van, ha nincs akkor anélkül kezdem el némi várakozás után.

- Csapjunk bele és az oktatás kezdődjön egy majdnem Nobel-díjas tudóssal, aki Einsteint is korrepetálta matematikából Gödellel. Zárt és nem zárt, azaz nyitott logikai rendszerek. (???!!!) Kurt Gödel csak azért nem kapott matematika Nobel-díjat, mert Nobel a matematikát, nagyon helyesen nem tekintette tudománynak. Mert nem is az, csak segédtudomány. /// Tehát ez egy állítás: "Ha Gödel híres tétele igaz, akkor annak önmagára nézve is igaznak kell lennie, ami azt jelenti, hogy hibás és önellentmondásos, NEM TELJES!!!" - nos ez az állítás igaz, vagy sem?

- Nos az apologéták legnagyobb trükkje a definíciókkal/ meghatározásokkal való bűvészkedés, szemfényvesztés, az ateistáké meg az, hogy ezt nem veszik jellemzően észre. Az apologéták felvisznek Anzelmhez hasonlóan "Isten" meghatározásként egy ökörséget és azt mondják/ írják aztán, hogy ezt nem lehet vitatni és a további logikai lánc meg jó és helyes. Ezt még a logikához valójában nem értő filozófusok, bölcsészek némelyike is szamár módjára lebólogatja, hogy igaz. -pedig nem.

 - Bizonyára tudhatjátok, mert illene tudnotok, Orosz László volt egyetemi docensnek  és Boldogkői Zsolt akadémikusnak is, hogy a definícióknak több fajtájuk van. Formális és reális definíció. A formális definíciók, mint a matematikában is tanította a középiskolai tanárom, hogy miért éppen az, a helyes válasz annyi volt, hogy csak. Viszont a reális definíciók azok bizony állítások, amelyeket így vitatni is lehet és igaz, vagy hamis voltuk is eldönthető. A reális definíció szerkezete;
"Azt a szót, melynek a jelentését a definíció megadja, definiendumnak (meghatározandónak) nevezzük. A jelentést megadó (többnyire összetett) kifejezés pedig a definiens (meghatározó). A definíció nem más, mint jelentések azonosságáról szóló állítás, melynek általános sémája: definiendum = df definiens"

- A reális definíció az nem axióma. "Az axióma különféle okok miatt nem megkérdőjelezhető, megállapított alaptény, alapigazság"- azaz dogma.

- A reális definiálás tehát egyben egy tudományos bizonyítási eljárás is.

- A reális definíciót tehát bizonyítani szükséges!!! Nem elégséges, hogy egyszer valaki, valakik úgy találták ki.

- Összegzés: Tehát az apologéták/ hitkomisszárok (+ egyes butuska ateisták) parasztvakítása/ bűvésztrükkje abból áll jellemzően, hogy a formális és reális definíciók közt csiki-csukiznak. Arra építenek, hogy ezt sokan nem veszik észre. Vegyétek tehát észre és kiáltsátok és írjátok ilyenkor ; Ez elvcsúsztatás, körbezárt logika, körkörös logika, körbenforgás, petitio principii, alapkérdéshez folyamodás, circulus vitiosus, ördögi kör, idem per idem ...

  .......................................................

 VÉGE

K O

Ennyi tehát a tömör lényeg tudományos és logikus álláspont alapján és nincs értelme tovább boncolgatni, mert aki ebből nem érti, az többől sem fogja.  Magára erre a blogbejegyzésemre, tehát elektronikus napló, azaz gondolataim lejegyzésére így hívom fel és esetleg Ti is tudjátok felhívni a figyelmet (ami egy trükkös ellen-mémképpel kezdődik és az idézet és a szerzője ez lenne helyesen: incognita / anonymus : "Ha a vitát elvesztette, akkor a rágalmazás válik a vesztes fegyverévé"):

ragalmazas.jpg

A Kálvinista Apologetika hitbizonytalansági gittegylet a kiprovokált vitákat, ál-vitákat elvesztette "Isten", azaz náluk úgy kell érteni, hogy JahveZsidóSátánIsten logikai bizonyíthatóságát, azaz valóságosságát illetően. Nem is kellett miatta órákat színpadon, vagy netkamerák előtt töltenem. Elég volt a számítógépem klaviatúráján a betűket a megfelelő sorrendben lenyomogatnom.

+ egy keményebb Kálvinista Apologetikával szembeni kritika egyik akadémikusunktól: .... " BullShit az egész " ... részletre ugrás az adott videóban.

+ "Isten" megoldása és Kálvinista Apologetika kihívása agytornára

1. Istennek szemantikailag sokfajta jelentése van. Tudományos is.

2. Istent meg lehet tudományosan határozni. Nem áll kívül a tudományon.

3. A tudományosan meghatározott Isten van. Bizonyítható és bizonyított is.

4. Ebből következik, hogy Isten vansága tudományos tény. Az ateizmus értelmetlen.

5. Az előzőekből következik, hogy a dogmatikus vallási és ateista Isten meghatározások nem tudományosak.

6. Ezekből következik, hogy aki a dogmatikus és nem a tudományos Istent tekinti Istennek, annak lényegében mémfertőzése van, vagy súlyosabb esetben lényeget tekintve elmebetegsége.

7. A mémfertőzések gyógyíthatóak. Hasonlóan mint a biológiai vírusfertőzések. Memetikai vakcinákkal.  Súlyosabb esetben pszichológiai, pszichiátriai módszerekkel. A racionális érvelés hatástalan még az ateistáknál is.

8. Az idegrendszeri vírus /mém fertőzések meg is előzhetőek. Szintén hasonlóan, mint a biológiai vírusfertőzések.

 

Kiegészítés P-DOX időszámítás szerinti 42.020 év november hó 15-én:

Kálvinista Apologetika 'csoport' lényegében elismerte az áltudományosságát ezzel:

kalvinista_apologetika_beismeres.JPG

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://vilagnezet.blog.hu/api/trackback/id/tr10015912358

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

TanNé · http://erkolcstan.blog.hu/ 2020.06.24. 01:04:05

utóirat: Már meg is van a logikai fejtágításom egyik várt memetikai hatása. Mit nem lehet olvasni siránkozást az egyik ilyen parasztvakító fb oldalon? ; "... a ....nyek ostobák, logikátlanok, akik minden észérvet mellőznek és lehetetlen velük értelmes vitát folytatni?"

vilagnezet.blog.hu · vilagnezet.blog.hu 2020.06.26. 10:32:51

A matematika egy ZÁRT logikai, ergó dogmatikus rendszer. Ezért is nem számít tudománynak, csak segédtudománynak. Ott minden következtetés csak akkor igaz, ha az alap dogmák igazak. Ha azok nem igazak, akkor a következtetés sem az. NYILT logikai rendszerekben nincsenek alap dogmák.

TanNé · http://erkolcstan.blog.hu/ 2020.06.28. 09:25:24

Az idegrendszeri vírusok, azaz a mémek ellen is hasonló a működő védekezési módszer:
1. elkülönülés, távolságtartás, azaz a mémgazda nem puszipajtás (Kálvinista Apologetikával nem létesítünk intim kapcsolatot)
2. védőfelszerelések (nem szívni egy légtérben levegőt velük, vagy ha igen, akkor azt megszűrve, maszk)
3. vakcinák (legyengített kórokozóval a szervezet és az elme is megtanul és védekezni)
4. A mémterjesztőt karanténba kell helyezni. (Kálvinista Apologetika tiltás)

badlucktotem 2020.08.29. 17:58:51

én, mondjuk rögtön észrevettem amiről írtál. be is kommenteltem az egyik első youtube videójuk alá, hogy ez csak szóbűvészkedés, meg, hogy néha az az érzésem, hogy alapvető szövegértési problémái vannak, úgyhogy a második kommentem után nagyvonalúan le is tiltott...

vilagnezet.blog.hu · vilagnezet.blog.hu 2020.11.23. 17:20:45

Egyébként a felhasznált egyik alap képről: Ez egy trükkös ellen-mémkép és az idézet és a szerzője, nem Szókratész, hanem ez lenne helyesen: incognita / anonymus : "Ha a vitát elvesztette, akkor a rágalmazás válik a vesztes fegyverévé" .Szókratész tehát akár mondhatott volna ilyesmit is, mert jellemző volt rá, de ilyesmi mondás nem maradt fenn róla. Tehát a valódi mai kori szerző meg nem tárta fel magát, aki ezt létrehozta. Nem titok ilyen és hasonló mémet magam is több százat készítettem. Ezek a mémek igazából semmit sem sértenek, csak egy rejtett inkognitót adnak a szerzőnek és gyorsabb terjedést egy memetikai tekintélyelv trükk által. Ezek a mémek az emberek butaságát kihasználva tanítanak erényre és jóra.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2021.02.13. 13:23:35

@badlucktotem: mindenkit letilt. aki tényeket ír azt is.
mi lenne ha IGE élőben vitáztn vele mert a dagályos szövegeit egyiknek se tudom olvasni

IGe. · http://istenteszt.blog.hu/ 2021.02.14. 10:12:44

@tesz-vesz:
Tudományos Isten meghatározása és bizonyítása folyamat tesztelése lezárult. Már neten sem folytatok vele kapcsolatosan vitákat, élőben meg pláne nem. Mindenkinek jogában áll butának lenni és meg nem érteni amit leírtam. Nekem is jogomban áll, nem magyarázgatni, annak aki nem tudja megérteni. Összegzése a Trükkös "Mém" című e-könyvben megtörtént. 9 helyen kapható, lásd itt a jobb felső oldalsó sávban a felsorolást. Aki az alapján nem érti, felesleges bármi vita.

Esetleges cáfolási kísérletre meg kiírtam és nagyon is világosan, hogyan fogadom és kezelem. Megjegyzem, a félreértések végett: A teológia áltudomány. Tehát teológusok kizárva még ebből a lehetőségből is.
vilagnezet.blog.hu/2020/09/16/trukkos_mem_publikacio_felvezetese_es_kritikai_probaja

IGe. · http://istenteszt.blog.hu/ 2021.02.16. 11:17:07

Az új apologetizmus -mint mozgalom- bár vonzó lehet laikusok körében, de a releváns szakterületek szakembereinek szemében mindössze a tudományosság látszatára tett gyenge kísérlet. Ennek az az oka, hogy ezek az ókori mesetanulmányozók maguk is laikusok a filozófia, valódi vallástudomány és a logika területein, és amikor megpróbálnak kilépni a szűk mese-szakterületükön kívülre és olyan témákról írnak, mint a logika és az észszerűség, az szinte minden esetben olyan publikációkat és cikkeket eredményez amelyet kínosnak tartanak azok a vallástudományi tudósok is, akik hivatásszerűen foglalkoznak ezzel és hivatásszerűen kutatják ezeket a kérdéseket.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2021.02.17. 20:53:29

@IGe.: na jó, de ha olyan nagy ateista vagy, akkor kihívod vitára a youtube-on, ahol reklámozhatod a könyvedet is. szívesen megnézném már ahogy valaki elveri intellektuálisan

vilagnezet.blog.hu · vilagnezet.blog.hu 2021.02.18. 06:46:42

@tesz-vesz:
A tudomány és a tudományos módszertan, az nem logikusan gondolkozni nem tudókkal (hülyékkel, butákkal, mémfertőzöttekkel) való vita, hanem szakértőkkel való egyeztetés. Amúgy meg látod azt sem tudod, hogy nyolc vallásom van és soha sem voltam és nem is lehetek ateista. Hiszen pont én buktattam meg az ateizmust. Több módon is. 1. Bebizonyítottam, hogy Istent lehet tudományosan definiálni és annak a vansága már így tudományos tény. 2. Kimutattam az ateisták dogmáit.

Miért nem lehetek ateista?
vilagnezet.blog.hu/2018/10/02/miert_nem_lehetek_ateista

Ateisták jellemző dogmái
vilagnezet.blog.hu/2012/11/20/ateistak_jellemzo_dogmai

A könyvem meg így is jól terjed. Felkerült a hazai legnagyobb moly.hu netes könyvolvasó klubba is. Továbbá a napokban kezdte el egy nagyobb olasz Milánói könyvkereskedő cég is értékesíteni. Ott persze nem forintért, hanem eurért.
www.lafeltrinelli.it/ebook/trukkos-mem/9786156191991

vilagnezet.blog.hu · vilagnezet.blog.hu 2021.02.18. 06:54:47

@tesz-vesz: Másrészt:

Mi fogja meghatározni, hogy a mémek elmélete elfogadható-e vagy sem? Noha a tudományfilozófia szakemberei még még mindig vitatkoznak arról, hogy egy tudományos elmélet mikor érvényes , legalább két, általánosan elfogadott feltétel létezik, és ezeket fogom használnia memetika megítélésében. Először egy elméletnek jobban kell magyaráznia a jelenségeket, mint a vele vetélkedő elméleteknek; s lehetőleg gazdaságosabban vagy átfogóbban is. Másodszor: olyan kipróbálható előrejelzéseket kell adnia, amelyek aztán helyesnek bizonyulnak. Eszményi esetben ezeknek a jóslatoknak olyan váratlan következményeket kell jelezniük, amelyeket nem lehet előre látni, ha nem a memetika elméletéből erednének.

35. oldal Susan Blackmore: A mémgépezet

Ennek tükrében, mint nem ateista, hanem IstenTudó és memetika kutató és szakértő világosan leírtam a Trükkös "Mém" - Túl Richard Dawkinson című e-könyvemben, hogy mi a helyes teendő. Már az első fejezetben. Azt kell tenni és működni fog. Ennyi.

vilagnezet.blog.hu · vilagnezet.blog.hu 2021.08.31. 11:18:10

BZs: Helytállók-e az ontológiai istenérvek, azaz lehet-e Isten létére következtetni pusztán deduktív módon?

SchD: Ez komoly filozófiai viták tárgya az érv felbukkanása, vagyis évszázadok óta. Sejtésem szerint az ontológiai érvek nem jók, nem lehet Isten létére következtetni pusztán deduktív módon. Ezzel a véleményemmel elég jó társaságban vagyok, hasonló módon látta a kérdést például Aquinói Szent Tamás vagy Kant is.

BZs: Ez egy határozott válasz, amellyel megkérdőjelezi a nemzetközi és a hazai apologeták tevékenységének értelmét.

Forrás: Virgilia újság.

A HÍVŐ ÉS A NEM HÍVŐ GONDOLKODÁS FESZÜLTSÉGE Schmal Dániel filozófus és Boldogkői Zsolt molekuláris biológus vitája Boldogkői Zsolt a Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Karának professzora, tudományos munkáin kívül főként az általa áltudományosnak ítélt orvosi módszerek és a vallást kritizáló megnyilvánulásairól ismert. Schmal Dániel a Pázmány Péter Katolikus Egyetem bölcsész karának oktatója, a középkori és a kora újkori filozófia szakértője.
süti beállítások módosítása