Valláskritika, Mítoszirtás és Hit-Eltérítés sok Humorral

Világnézet

Apologetika végső bukása logikailag

2020. június 24. - IGe

Azaz az apologéták egyáltalán nem észszerűek, nem  is értelmesek, hanem pont az ellentettjei. Irracionálisak és illogikusak (esztelenek), továbbá nagyon erősen áltudományosak. Vagy ha árnyaltabban és ironikusan akarunk fogalmazni, akkor 'tudományosak a maguk módján'.

ÖrömHír a "gyógyulni" és okosodni vágyóknak: Ateizmus cenzúra nélkül privát fb csoportban, csak vendégként indítottam, egy bejegyzésem alatt,  az apologéták pölö; Hermiasz, Hieropoliszi Apollinariosz, Jusztin, Miltiadesz, Pellai Ariszton, Alexandriai Kelemen, Arnobius, Ireneus, Minucius Felix, Tertullianus Quadratus, Szárdeszi, Értelmes Hit, Kálvinista Apologetika ... stb parasztvakításait leleplező és ellenszerüket megtanító gyorstalpalót. Ide naplózom a lényeget, nagyon vázlatszerűen átmásolással. Továbbá, mivel ez egy általános emberi tudás, természetesen bárki szabadon felhasználhatja. Hivatkoznia sem fontos rám.

apologetika_vegso_bukasa_ko.JPG

-Elkezdem és tudományfilozófiai stílusban. A most megjelent Trükkös "Mém" című könyvem is abban íródott. Némi humorral azért persze, hogy unalmas ne legyen. Mert a téma önmagában az. Egyébként Suzan Blacmore-nak és Darrel Ray-nek is tetszett a könyvemből angolra lefordított első fejezet. Továbbá egy magyar pszichológiai szakkiadó is oda van érte, ők az egészért, csak éppen ugye még ha erősen érinti is, de ez alapjaiban nem pszichológia.  Jöhet az első kérdés, ha van, ha nincs akkor anélkül kezdem el némi várakozás után.

-Csapjunk bele és az oktatás kezdődjön egy majdnem Nobel-dijas tudóssal, aki Einsteint is korrepetálta matematikából Gödellel. Zárt és nem zárt, azaz nyitott logikai rendszerek. (???!!!) Kurt Gödel csak azért nem kapott matematika Nobel-dijat, mert Nobel a matematikát, nagyon helyesen nem tekintette tudománynak. Mert nem is az, csak segédtudomány. /// Tehát ez egy állítás: "Ha Gödel híres tétele igaz, akkor annak önmagára nézve is igaznak kell lennie, ami azt jelenti, hogy hibás és önellentmondásos, NEM TELJES!!!" - nos ez az állítás igaz, vagy sem?

- Nos az apologéták legnagyobb trükkje a definíciókkal/ meghatározásokkal való bűvészkedés, szemfényvesztés, az ateistáké meg az, hogy ezt nem veszik jellemzően észre. Az apologéták felvisznek Anzelmhez hasonlóan "Isten" meghatározásként egy ökörséget és azt mondják/ írják aztán, hogy ezt nem lehet vitatni és a további logikai lánc meg jó és helyes. Ezt még a logikához valójában nem értő filozófusok, bölcsészek némelyike is szamár módjára lebólogatja, hogy igaz. -pedig nem.

 - Bizonyára tudhatjátok, mert illene tudnotok, Orosz László volt egyetemi docensnek  és Boldogkői Zsolt akadémikusnak is, hogy a definícióknak több fajtájuk van. Formális és reális definíció. A formális definíciók, mint a matematikában is tanította a középiskolai tanárom, hogy miért éppen az, a helyes válasz annyi volt, hogy csak. Viszont a reális definíciók azok bizony állítások, amelyeket így vitatni is lehet és igaz, vagy hamis voltuk is eldönthető. A reális definíció szerkezete;
"Azt a szót, melynek a jelentését a definíció megadja, definiendumnak (meghatározandónak) nevezzük. A jelentést megadó (többnyire összetett) kifejezés pedig a definiens (meghatározó). A definíció nem más, mint jelentések azonosságáról szóló állítás, melynek általános sémája: definiendum = df definiens"

-A reális definíció az nem axióma. "Az axióma különféle okok miatt nem megkérdőjelezhető, megállapított alaptény, alapigazság"- azaz dogma.

- Összegzés: Tehát az apologéták/ hitkomisszárok (+ egyes butuska ateisták) parasztvakítása/ bűvésztrükkje abból áll jellemzően, hogy a formális és reális definíciók közt csiki-csukiznak. Arra építenek, hogy ezt sokan nem veszik észre. Vegyétek tehát észre és kiáltsátok és írjátok ilyenkor ; Ez elvcsúsztatás, körbezárt logika, körkörös logika, körbenforgás, petitio principii, alapkérdéshez folyamodás, circulus vitiosus, ördögi kör, idem per idem ...

  .......................................................

 VÉGE

K O

Ennyi tehát a tömör lényeg tudományos és logikus álláspont alapján és nincs értelme tovább boncolgatni, mert aki ebből nem érti, az többől sem fogja.  Magára erre a blogbejegyzésemre, tehát elektronikus napló, azaz gondolataim lejegyzésére így hívom fel és esetleg Ti is tudjátok felhívni a figyelmet (ami egy trükkös ellen-mémképpel kezdődik):

ragalmazas.jpg

A Kálvinista Apologetika hitbizonytalansági gittegylet a kiprovokált vitákat, álvitákat elvesztette "Isten", azaz náluk úgy kell érteni, hogy Jahve logikai bizonyíthatóságát, azaz valóságosságát illetően. Nem is kellett miatta órákat színpadon, vagy netkamerák előtt töltenem. Elég volt a számítógépem klaviatúráján a betűket a megfelelő sorrendben lenyomogatnom.

A bejegyzés trackback címe:

https://vilagnezet.blog.hu/api/trackback/id/tr8015912358

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

TanNé · http://erkolcstan.blog.hu/ 2020.06.24. 01:04:05

utóirat: Már meg is van a logikai fejtágításom egyik várt memetikai hatása. Mit nem lehet olvasni siránkozást az egyik ilyen parasztvakító fb oldalon? ; "... a ....nyek ostobák, logikátlanok, akik minden észérvet mellőznek és lehetetlen velük értelmes vitát folytatni?"

vilagnezet.blog.hu · http://vilagnezet.blog.hu 2020.06.26. 10:32:51

A matematika egy ZÁRT logikai, ergó dogmatikus rendszer. Ezért is nem számít tudománynak, csak segédtudománynak. Ott minden következtetés csak akkor igaz, ha az alap dogmák igazak. Ha azok nem igazak, akkor a következtetés sem az. NYILT logikai rendszerekben nincsenek alap dogmák.

TanNé · http://erkolcstan.blog.hu/ 2020.06.28. 09:25:24

Az idegrendszeri vírusok, azaz a mémek ellen is hasonló a működő védekezési módszer:
1. elkülönülés, távolságtartás, azaz a mémgazda nem puszipajtás (Kálvinista Apologetikával nem létesítünk intim kapcsolatot)
2. védőfelszerelések (nem szívni egy légtérben levegőt velük, vagy ha igen, akkor azt megszűrve, maszk)
3. vakcinák (legyengített kórokozóval a szervezet és az elme is megtanul és védekezni)
4. A mémterjesztőt karanténba kell helyezni. (Kálvinista Apologetika tiltás)