Logika, Helyes ÉrvelésTan, Mítoszirtás és Hit-Eltérítés sok Humorral

Világnézet

Világnézet

Freund Tamásnak ebben igaza van

2020. július 08. - IGe

ateistak_hite_1.JPG

Freund Tamás: „Az ateisták hite még nagyobb, mint az enyém. ... ősrobbanás ... teremtés ... tudományos bizonyítékot egyik hiedelemre sem lehet adni. "”.  - Bizonyíték az igazára: Ateisták jellemző dogmái.  Továbbá egyértelmű tény, hogy a teológia és az ateizmus is a filozófia áltudományos része alá tartozik, tudományfilozófiailag a metafizika alá. Azaz halandzsázás csak.

Számomra bizonyította már csak ezzel az egy mondatával is, hogy jobban ért a pszichológiához és a logikához is, mint az elnökségért vele indult másik jelölt (Pléh), akinek elvileg nála jobban kellene értenie a kognitív tudományokhoz, mert állítólag az az egyik szakterülete.

+

"Bólyai- és Széchenyi-díjas világhírű agykutató, alighanem jelenleg a legismertebb és legelismertebb magyar tudós. Kiváló tudományszervező, sokoldalú ember, többek között az Ars Nova Sacra kórus basszistája. Freund Tamással, az MTA frissen megválasztott elnökével beszélgettünk.

....Nem tudok ellenállni a kísértésnek, most, hogy egy hiteles tudóst is megkérdezhetek a hit és tudomány viszonyáról. Szemben áll egymással ez a két világ?

Rólam mindenki tudja, hogy Istenfélő ember vagyok. Ennek ellenére mindig elmondom, hogy nincs vita a hívő és a nem hívő tudósok között, mert ha valódi tudósok, akkor azt is tudják, hogy egyik álláspont sem bizonyítható tudományosan. Innentől kezdve hit kérdése, hogy valaki elfogadja azt, hogy a ma ismert anyagi világ a maga tér-idő dimenzióival, az ősrobbanással teljesen cél nélkül keletkezett a semmiből, míg a hívő azt mondja, hogy az ősrobbanást megelőzte egy teremtő szándék, ami egy tér-idő dimenziókon kívüli, anyagra jellemző tulajdonságokkal nem rendelkező létezőt tételez fel. Egyiket sem lehet természettudományos módszerekkel bizonyítani, de a természettudomány fel sem tehet magának olyan kérdéseket, hogy mi az élet értelme, mi a küldetése, sorsa a nem anyagi jellegű elménknek, éntudatunknak, lelkünknek. "

Szívesen segítek majd neki.

hozzaszolas_freund2.JPG

A bejegyzés trackback címe:

https://vilagnezet.blog.hu/api/trackback/id/tr5415988662

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

IGe. · http://istenteszt.blog.hu/ 2020.09.26. 13:24:44

dr. prof. Freund Tamás akadémikus, az MTA elnöke:

"A legközelebbi barátaim között is vannak ateisták, például Buzsáki György, akivel együtt kaptuk az Agy-díjat. Mindkét fél hisz valamiben, az ateisták abban, hogy az ősrobbanással a fizikai valóság a maga tér-idő dimenzióival, fizikai állandóival a semmiből, a ­semmiért, céltalanul jött létre, míg a másik tábor szerint egy tér-idő dimenziókon kívül létező Teremtő akaratából, meghatározott céllal. Amíg mindenki elfogadja, hogy tudományos bizonyítékot egyik hiedelemre sem lehet adni, addig nincs konfliktus a kutatótársak között. A természettudományok csak az anyagi világ vizsgálatára képesek. Hogy azon túl létezik-e valami, azt a kérdést fel sem teheti magának."

Tehát Freund valójában kételkedő és divat, vagy mémfertőzött hívő:

Amíg mindenki elfogadja, hogy tudományos bizonyítékot egyik HIEDELEMRE sem lehet adni, addig nincs konfliktus a kutatótársak között.

ygan72 2020.10.16. 20:05:58

A hit az nem tudomány, azért nevezzük hitnek, vagyis nem bizonyítható, nem az objektív valóság része. De a hittörténet az már tudomány, mert a hitvilág történelmi változásait. tartalmát elemi.
Az akadémiai elnök úr téved, amikor hitvilágot és az ateizmus hasonló ideológiának minősíti. Ugyanis az ateizmus a világegyetemet, mint objektív valóságot elemzi, mig a hitvilág egy meghatározó része feltételezés és gondolati kavalkád, feltételezés, szellemi konstrukció., a

Világnézet Netes Napló · vilagnezet.blog.hu 2020.10.16. 20:50:12

@ygan72: Nem téved, hanem nagyon is világosan lát, sőt hiedelemnek minősíti nem csak saját vallását, hanem az ősrobbanás mítoszt is. - Az ateizmus meg köztudomásu, hogy nem egy tudományos világnézet, mint mondjuk az empiricizmus. Az ateizmus a filozófia metafizika része alá tartozik, tehát lényegében áltudomány.
süti beállítások módosítása