Logika, Helyes ÉrvelésTan, Mítoszirtás és Hit-Eltérítés sok Humorral

Világnézet

Világnézet

Az ateizmus megbukott tudományosan

2022. január 07. - IGe

ateizmus_nem2.jpg

 

A TUDOMÁNYOS MÓDSZERTAN, a HELYES ÉRVELÉSTAN és IGe feltárása szerint:  Isten = gyűjtőfogalom 1. emberek által teremtett fő mítoszlények 2. egy kényszerképzet 3. egy idegrendszeri /pszichológiai vírus/mém.

Tehát  Isten, amin a Tudományos Istent kell érteni elsődlegesen egy gyűjtőfogalom. Ami adatgyűjtéssel és szemantikai elemzéssel is bizonyítva lett. Aztán csak ezen belül van még három fő csoport.

A vallásokban eddig is teljesen természetes volt, hogy nagyon sokféle Isten van. Főként az ateizmus követelte a logikailag és érveléstanilag helyes Isten feltárását. Megtörtént és ezzel az ateizmus meg elbukott.

Továbbá az emberiségnek lett IstenTudása.

megjegyzés: Az általános ateizmus bukott meg természetesen és a tudományosság mércéje szerint. A vallásközi ateizmus továbbra is fennáll. Tehát a vallások jellemzően eddig is tagadták és a jövőben is tagadni fogják egymás Isteneit, de az csak dogmák kölcsönös tagadása - "Nem igazi skót" érvelési hiba - és semmi több.

Lényeges még: A mono- ateisták úgy állnak az "Isten" kérdéshez, mintha az egy főként ideológiai, politikai probléma lenne ... nos nem az ... vagy legalább is nem az a lényege  ...  és ezért sem sikerült még megoldaniuk eddig ... Az "Isten" kérdés pszichovirulógiai, tehát egészségügyi, mentális kérdés .... tehát nem legyőzni, hanem "gyógyítani" és egészen pontosan immunizálni kell

A bejegyzés trackback címe:

https://vilagnezet.blog.hu/api/trackback/id/tr1016806066

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

TanBá · http://istenteszt.blog.hu/ 2022.01.10. 10:17:06

@cesfa:

Isten vansága tudományosan bizonyítva van és TÉNY már.

Országos Széchényi Könyvtár kutatási céllal ingyen olvasható

nektar.oszk.hu/hu/manifestation/3829301
süti beállítások módosítása