Logika, Helyes ÉrvelésTan, Mítoszirtás és Hit-Eltérítés sok Humorral

Világnézet

Világnézet

Bibliai SátánIsten büntettei - Nürnberg, Hága

2007. szeptember 11. - IGe

Tegyük fel, hogy egy képzelt bíróság, Nürnbergihez, vagy a Hágaihoz hasonlóan el kezdené tárgyalni a bibliai Isten emberiségellenes és népirtást elkövető, bibliában leírt tetteit.

nurberg2.jpg
Ez egy gondolatkísérlet: Tegyük fel, hogy egy bíróság, Nürnbergihez, vagy a Hágaihoz hasonlóan elkezdené tárgyalni a bibliai Isten, a bibliában leírt, emberiségellenes és népirtást elkövető tetteit. A bibliában leírt mészárlásokat bizonyítottnak találnák. Milyen büntetést kapna Isten? Nem nulla bűntettel gyanúsítható:

- Háborús uszítás.
- Népirtás (saját kezűleg)
- Háborús uszítás, felbujtás háborús bűnök elkövetésére.
- Felbujtás önbíráskodásra.
- Háborús uszítás, felbujtás háborús bűnök elkövetésére.
- Felbujtás gondozásra bízott kiskorú veszélyeztetésére.
- Állítólag a Gonoszt/Sátánt/ördögöt is a bibliai Isten teremtette, vagy egyben Ő maga. Tehát mai szóhasználattal vádolható a terrorizmus támogatásával is.

Itt van mondandóm alátámasztásához néhány a bíróság által megvizsgálandó, bűntettere utaló zsidókeresztény bibliai, és híres emberek által tett idézetet:

2 Móz. 32,27 "Ezt mondja az Úr, Izráel Istene: Kössön mindenitek kardot az oldalára, ... és kiki ölje meg az ô attyafiát, barátját és rokonságát."

1 Sám. 6,19 "... És a nép szomorkodott, hogy az Úr ily nagy csapással [az eredeti szöveg szerint: mészárlással] sújtotta vala a népet."

1 Sám. 15,2-3.7-8 "Így szól a Seregek Ura [az Úr]: ... Most azért menj el és verd meg Amáleket, és pusztítsátok el mindenét; és ne kedvezz néki, hanem öld meg mind a férfit, mind az asszonyt; mind a gyermeket, mind a csecsemôt; mind az ökröt, mind a juhot; mind a tevét, mind a szamarat. ... Saul pedig megveré Amáleket ... a népet pedig mind kardélre hányatá."

4 Móz. 15,36 "Kivivé azért őt az egész gyülekezet a táboron kívül, és agyon kövezék őt, és meghala, a miképen parancsolta vala az Úr Mózesnek."

Hós. 14,1 "Meglakol Samaria, mert daczolt az ő Istenével. Fegyver által hullanak el; csecsemőik földhöz veretnek, és terhes asszonyaik ketté vágatnak."

Zsolt. 137,9 "Áldott legyen, a ki megragadja és sziklához paskolja kisdedeidet!"

 


John Collier (1884-1968)
amerikai szociológus és közszemély, aki a bennszülött amerikai területek és kultúrák megóvásáért dolgozott.

"Szándékosan kerülöm Istent. Hihetetlen szadista volt. "

-- from Laurence J. Peter, Peter's Quotations: Ideas for Our Time, also James A. Haught, ed., 2000 Years of Disbelief


John Adams (1735-1826)
Az Amerikai Egyesült Államok másadik elnöke (1797-1801)

Ahogy én látom, a keresztény hit kinyilatkoztatás. De vajon hogy történhetett, hogy tanmesék, történetek, legendák milliói úgy keveredtek össze a keresztény és a zsidó kinyilatkoztatással, hogy az a legvéresebb vallássá tette, amely valaha is létezett?

-- levél F. A. Van der Kampnak

A bejegyzés trackback címe:

https://vilagnezet.blog.hu/api/trackback/id/tr100162395

Trackbackek, pingbackek:

Pingback: Blogocska » Beperelték istent 2007.09.21. 13:54:41

[...]ha megnyeri a pert. (hmm, most jut eszembe, mintha Ige javasolt volna már hasonlót a blogjában) Viszont a hetek.hu oldalon[...]

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2007.09.11. 09:43:40

1Krón 21.14

Az Úr tehát pestist küldött Izraelre, és hetvenezer ember halt meg Izraelből.

Tömeggyilkosság!!!

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2007.09.11. 10:05:20

Lk.14.25. Nagy sokaság ment vele, és ő feléjük fordulva így szólt: 26. ,,Ha valaki hozzám jön, de nem gyűlöli meg apját, anyját, feleségét, gyermekeit, testvéreit, sőt még a saját lelkét is, nem lehet az én tanítványom.

blö 2007.09.12. 07:09:09

a farkast is el kellene ítélni gyilkosságért. végül is megette a nagymamát.
nem hülyeség mesekönyvszereplőket bíróság elé állítani?

Diaby1 2007.09.13. 20:56:27

Ekkora ökörséget ritkán olvas az ember, ha megbocsátasz. Még a kisiskolás is tudja, hogy a Bibliát NEM SZÓ SZERINT KELL VENNI!!!!!!!! Legalábbis gyakran nem.

2007.09.16. 15:11:08

blö
blöt miniszterelnöknek
a bibliának vagy bármely istenhit vallási alapműveinek ilyetén megközelítése dogmatikus,bigott hülyeség.miért legyek én ugyan olyan mint ők?
arra jók a komenisták.

MVercetty 2007.09.18. 18:05:12

bár a Biblia hitelességében én sem hiszek azért érdekes, hogy a benne szereplő Isten elvárja, hogy hívei eleget tegyenek a 10 parancsolat elvárásainak, miközben ő maga sem tartja be azokat

Gábor 2007.09.18. 20:48:34

Csak egy kérdésem lenne. Hogyan találod meg Istent, hogy aztán bíróság elé állíthasd? és ezt félig komolyan kérdezem

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2007.09.18. 21:05:21

Gábor
1. Neki tudnia kellene hivatalból a dologból és úgy lenne illő, hogy megjelenik

2 Ha nem, akkor távollétében is el lehet ítélni.

3. Be lehet fogatni a szellemírtókkal valahogy így:

vilagnezet.blog.hu/2007/05/20/jesus_busters_1

Mono Balu 2007.09.19. 12:45:09

Barmok! Ennyi baromságot összehordani! Az Ószövetség olvasása az Újszövetség nélkül ostobaság. Az Ószövetség olvasása és szóról szórs való értemlezése, zsidó magatartás. Minden keresztény tudja, hogy a biblia (DE FŐLEG AZ ÓSZÖVETSÉG) nem vehető szó szerint.

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2007.09.19. 16:03:09

Mono Balu

A személyeskedésről javaslom szokj le itt, mert különben törölni fogom a hozzászólásaidat. Érvelj helyette.

Szerintem meg maga a biblia egy nagy baromság és még baromságnak is szánalmas. Minaza új, mind az ószövetségi része.

MVercetty 2007.09.19. 19:52:05

meséskötetnek azért nem olyan rossz :)

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2007.09.19. 21:47:00

A biblia egy tanmese és egy mítoszgyűjtemény. Ráadásul nem is túl eredeti, hiszen televan régebbi vallásokból származó koppintásokkal. Semmivel sem jobb mint bármelyik más irodalmi mű, ebben a műfajban. Horror, gyilkosságok, a bibliai Isten benne a legnagyobb egoista diktátor. Nem gyerekek kezébe való destruktív mű. Nem valódi, hanem álérték.

e-Vita · http://e-vita.blog.hu 2007.09.19. 22:00:22

"Szándékosan kerülöm Istent. Hihetetlen szadista volt." - Istent az ember saját képére és hasonlatosságára teremtette.
Hát akkor hogyan hogyan is lehetne kevésbé rosszabb, mint teremtője?

Monobalu 2007.09.21. 12:49:54

IGE
Számodra Isten létezik?

Min! 2007.10.12. 09:59:24

Belőled miniszterelnök lesz akkora barom vagy.

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2007.10.12. 10:05:22

Min!

Képzeld a felsőfoku tanulmányaimkor a KISZ -titkárságot sem vállaltam el. Egy korrupt országban miniszterElnök sem lennék.

akarki 2007.10.21. 15:49:11

Mennyire könnyű és felelősségmentes dolog olyan dolgokról véleményt alkotni, amit nem is biztos, hogy ismertek! Főleg, ha csak így kiragadunk részeket. Hát nem érdekes? Különben Istent a legegyszerűbb támadni, főleg ha meg sem akarod érteni, mi miért történt vagy történik ezen a világon. Azért szuper dolog, hogy van kire rafojuk a hibáinkat, nem gondoljátok? Főleg ha nem vagyunk hajlandóak elvinni a balhét a saját hülyeségeink miatt...

akarki 2007.10.21. 15:50:39

bocs, azt akartam írni, hogy: ráfogjuk...

Lajos 2007.12.06. 04:57:28

A hit az jelenti, hogy elhiszünk embereknek olyasmit amire nincs konkrét bizonyítékuk, hisz ha lenne akkor az már nem vallás hanem tudomány.
Isten bennünk él. Sajnálom,de elkezdhetitek magatokat felkötni.

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2007.12.06. 06:39:07

Lajos
Beteg vagy. Bennem és sokunkban semmiféle jöttment Isten nem él. Mi egészségesek vagyunk.

Lajos 2007.12.08. 08:03:50

Gyermekkorodban nem erőltették erőszakosan a vallást véletlenül szánmodra? Vagy nem volt véletlenül rossz gyerekkorod? Vagy esetleg mindkettő?
Ezek nagyon erős befolyásoló tényezők a vallás merev elutasítása esetén. Ha érdekel a dolog küldök róla egy tanulmányt.
Megkérdezhetném miben hiszel? Csak hogy tudjam a tuti tippet.

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2007.12.09. 17:31:16

Lajos
Vallásalapító vagyok. www.p-dox.hu/ Tehát megbuktál hitkomisszár dumákból:-)

Lajos 2007.12.09. 20:55:04

Nem válaszoltál a kérdésre!
A fenti megállapítás (a gyermekkorra vonatkozó) a keresztény vallást elutasítókra jellemző a keresztény gyökerekkel jellemző országokban.
De egyébként nagyon tetszik a dolog! Vallástagadó vallásalapító!
Egyébként rendes vagy, hogy mindig válaszolsz, komolyan mondom nagyon érdekes ilyen emberek véleményével is megismerkedni!
A „miben hiszekre” adott tipped tényleg nagyon tuti!
Még egy kérdés: csak a keresztény egyházakkal van gondotok, vagy az összes vallással?
Most „megyek” és megnézem, hogy a többi rovatba mit írtál!

zoli 2008.01.14. 12:39:58

Ha ilyen szemszögből nézed a dolgokat akkor minősítsd azt a cselekedetét ISTENNEK amikor érted adta az egyetlen fiát akit megfeszítettek a kerszten, hogy a hozzád /és hozzám/ hasonló emberek megmenekühessenek a haláltól. Minősitsd ezt a tettét is.Persze azért azt is érdemes számba venni, hogy a Világmindenség Teremtőjéről van szó aki egyedüli teljhatalommal rendelkezik és ŐT senki ember fia nem vonhatja felelősségre a tetteiért. Ellenben neked és nekem is meg kell állnom majd előtte,hogy megítéljen IGAZSÁGBAN!!!

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2008.01.14. 14:33:29

zoli Tévedsz, mert Zausznak számos gyereke volt és Jézus csak egy a sok közül.

Zoli 2008.01.16. 11:14:31

Sziasztok!
Az gondolom, hogy Sátán,aki valóság, a legkönnybben azokat az emebereket vezeti meg,akik Jézust elvetik
Kegyelem nekik, az ítélet napján!
Üdv,
Zoli.

Zoli 2008.01.16. 11:23:22

Fontos!
Tapasztaltból tudom, hogy Sátán létezik, nem megyek bele a részletekbe,mert nagyon sok lenne.
A lényeg, hogy a biblia és legfőképpen Jézus Krisztus nem hazúdik!!!!
amennyeben ezt kétségbe vonod, a másik oldal máris elnyelt téged!!!!
Legyetek okosak, mint a kígyó!!!!
Üdv,
Zoli.

Zoli 2008.01.16. 11:31:35

Fontos!
aki felmagasztalja magát megaláztatik!!!
Én mindig csodálkoztam az öntörvényű, már-már fogyatékos embereken, akik azt hiszik mindenre tudják a választ.
Mindig csodálkoztam azokon,akik Istent bizonyítani karják, vagy megmagyarázni, ezek szánalmas és ostoba emberek,mert az igazságtól nagyon messze állnak
Sátán létezik, és mindenki krisztust szídja, ez a legnagyobb butaság vagy ostobaság, azt hinni, hogy Isten minden elrontója, a halál anygyala
Ébredjetek emberek!
Tanuljatok,mert tudatlaniok vagytok, nagyon ostobák, ha tagadjátok Krisztust.
Szánalmas, gyáva söpredék!
Ezért él Sátámn,mert hülyék vagytok, jmint a sötét éjszaka
Üdv,
Zoli.

Zoli 2008.01.16. 11:41:38

Testvéreim!
Igaz Keresztények!
Ne szórjátok a kincset a disznók elé,mert eltapossák!
Háború van, harcolnunk kell!
mentsétek a lelkeket és álljatok ellen a Gonosznak!
Győztünk!
Krisztus él!
A Gonosz és mindn talpnyalója pusztulni fog az ítélet napján,mely elközelgett
Meneküljetek az antikrisztusoktól, innne is!
Harcoljatok!

Rigor 2008.01.16. 23:54:26

Zoli: orvos látott már?

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2008.01.17. 08:39:59

Zoli 2008.01.16. 11:41:38

Ja szólisd fel a Hitelvtársaidat a harcra a szeretetért és öljetek is az életért:-) AZ utolsó ítéletet gondold át, mert kb. Hitler végső megoldásával egyenlő a zsidók, cigányok ... stb ellen.

Eljön Jézuska és megöl mindenkit (leatombombáz), aki nem nyalt neki csontig az életében???? Aki meg csontig nyalt, az nyalhat tovább:-) Ne ne röhögtess. Ez egy szlonképtelen mese.

Tehéntőgy 2008.01.17. 08:57:42

Ige: nevetséges dolog emberi szempontokat számonkérni egy istenségen. Bármely hit bármely istenségén nevetséges. Épp azért, mert természetfeletti,és megismerhetetlen.
Heller írja erről helyesen az Isten tudja c. regényében (Dávid király épp Istennel beszélget):
"-Hát nem Te vagy a Jó Isten?
-Miért lennék az? Hol vagyon az megírva, hogy jó vagyok?
-Akkor hát gonosz vagy?
-Miért lennék az? Hol vagyon az megírva, hogy gonosz vagyok?"
Ezek emberi kategóriák. Egy istenség (ha létezik) megítélhet ezek alapján engem vagy téged. Mi nem ítelhetjük meg őt. Nem vagyunk vele egy kategória.

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2008.01.17. 22:39:34

Ardarich A bibliai SátánIstent saját szempontjaival szembesítve is nagy a gubanc.

Gábor 2008.01.18. 14:50:16

Szerintem meg minden emberben megvan az állat(i),
az ember(i) és az Isten(i) "rész" és rajta múlik, hogy mihez kezd vele.

Bandi 2008.04.04. 11:13:30

Ki tudja pontosan (!) megmondani, hogy a Biblia melyik részét kell szó szerint érteni, s melyiket nem?

Ha a Biblia bármelyik részét nem lehet komolyan venni, s ez szubjektíven történik, akkor a Bibliát, úgy ahogy van el lehet felejteni. Megsemmisíti saját magát.

BI BLA, vagy BLiA, azaz BLA-BLA.

blicc 2008.04.18. 22:33:54

Vita helyett olvassatok el: BIBLIA ES REGESZET - AZ OKORI IZRAEL TORTENELMENEK KET ARCA. Irta: Israel Finkelstein es Neil Asher Silberman. Zsido torteneszek es regeszek a legujabb tudomanyos regeszeti kutatasok alapjan megsemmisito bizonyitetkokkal szolgalnak a bibliai zsido mitoszokkal szemben. Erdemes elolvasni, mert ez nem a hiten, hanem konkret tenyeken alapul. Csak azoknak ajanlom, akikben van annyi szellemi kepesseg, hogy valtoztassanak a vilagnezetukon, es frissen tartsak a tudatukat. A valosag megismerese nem bun, hanem a tudatlansag az.

DBL 2008.05.30. 05:32:41

Tisztelt cikkiró!

Azt nem nézte meg, hogy minek mi az oka?
Miért írtott/írtatott ki az Isten hét népet Izrael elött?
Kicsi ember!
Számonkérnéd az Istent?Nem gondolod te kis pont, hogy ő fog számonkérni téged?
Nem gondolod...majd mikor eléállsz reszketve a félelemtől, akkor jut csak eszedbe mit írtam.
Megjegyzés: a saját érdeketekben nem adok valós nevet és e-mailt, ti.: az esetleges fenyegetést oltári rosszul viselem.Értsd: számon kérem.

White Falcon 2008.10.19. 01:09:18

Haat, szamomra is sanszos, hogy az Oszovetseget a Teremto negativ polaritasaval, azaz Satanaval kotottek, talan Jezus lejovetelenek is (reszben) az volt a celja, hogy ezt a szovetseget felbontsa - es egy Uj szovetseget kosson?
Csak nezzetek meg, mennyire eg es fold a kulombseg az Oszovetseg verengzo, gonosz Istene, es a Jezus altal elenktart Istenkep kozott....
persze, csak elmelkedem......

White Falcon 2008.10.19. 01:24:04

"Zoli 2008.01.16. 11:14:31
Sziasztok!
Az gondolom, hogy Sátán,aki valóság, a legkönnybben azokat az emebereket vezeti meg,akik Jézust elvetik
Kegyelem nekik, az ítélet napján!
Üdv,
Zoli."

Te Zoli, Neked elgurult a gyogyszered?
Eloszor is:
Satana nem azokat a lelkeket szereti, akik elvetik Jezust, vagy a hitet (ateistak) Mert ok mindig konnyu predak ugyan - de energiaszegenyek.
Sokkal inkabb szereti a Jezusi uton haladokat - mert azok mar jobban energiaval telitettek - igy nagyobb ertek szamara.

Masodszor: Mi a francnak hirdetsz keresztes haborut? Nem folyt meg eleg ver a katolikus egyhaz kezetol?
Arrol nem is beszelve, hogy a gyuloletre uszitassal (meg ha a negativ energiak atyja, a Satana ellen iranyul is ) a legnagyobb negativ energiaforras - ergo - azzal hogy uszitasz ellene - Ot taplalod -)
Fura, mi?

kaffogó hebrencs 2010.01.08. 07:06:03

Előljáróban, nem vagyok keresztény, és egy mindent teremtő szuprém isten létezésében sem hiszek. Ugyanakkor vállalom, hogy aki a keresztet köpködi, a Bibliát köpködi, nem kultúrember, és rettenetesen torz a világnézete. Először is azért, mer más emberek számára szent dolgokat gyaláz, mindezt az élvezet kedvéért. Másrészt azért, mert az európai művészet, filozófia és tudomány a kereszténység tisztelete nélkül értelmezhetetlen. A mennyi háború volt a kereszténység miatt duma meg a legmocskosabb elferdítése a történelemnek. A háborúkat erőforrásokért indítják, amihez ideológiát keresnek. Ez régen a kereszténység volt, ma éppen a liberális értékek és a demokrácia nevében. De hát, nem olyan régen volt nekünk Munkásőrségünk a szocialista vívmányok megvédése okán.
Keresztes háborúk: az első keresztes háború egy védekező csapás volt az egyre hódító iszlám ellen. Igen nagy bajban lett volna Európa, ha a keresztény lovagok nem vívják meg ezt a háborút. Az más kérdés, hogy ez mondjuk a hitükkel hogyan egyeztethető össze, de egy civilizációnak meg kell tudnia védenie magát. A "keresztény" hadsereg, szovjet "felszabadító" hadsereg, vagy az amerikai "demokratikus" sereg mind-mind címke.
A nürnbergi pernél undorítóbb per talán a világon nem volt, hamisított bizonyítokok, kikényszerített vallomások alapján a győztesek vérbosszúja volt, a tisztessgéhez még hírből sem votl köze.

Első mohikán 2010.01.16. 06:52:23

@kaffogó hebrencs: "A nürnbergi pernél undorítóbb per talán a világon nem volt, hamisított bizonyítokok, kikényszerített vallomások alapján a győztesek vérbosszúja volt, a tisztessgéhez még hírből sem votl köze."
Ezt ugye nem gondolod komolyan? Mik voltak a hamisított bizonyítékok? A 25 millió halott? A 6 millió elgázosított zsidó?
Kikényszerített vallomások mi? Ha a győztesek vérbosszúja lett volna a per és nem lett volna tisztességes a lefolytatása, akkor nem lettek volna a vádlottaknak védőik, nem lett volna per sem.Nem is érdemelték meg egyébként.(Mármint a peres eljárást, magát)
Te beteg vagy, vagy egyszerűen agymosott.Vagy mindkettő.

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2010.04.24. 15:28:09

@Diaby1: Melyik részét nem kell szó szerint venni?

A nem ölj, vagy a ne lopj, vagy a ne tégy hamis tanúbizonyságot-os részt?

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2010.04.24. 15:31:50

@Zoli: Győztetek, vagy menekülni kell?
Vagy ez valami keresztény trükk?

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2010.04.24. 15:35:06

@kaffogó hebrencs: "Másrészt azért, mert az európai művészet, filozófia és tudomány a kereszténység tisztelete nélkül értelmezhetetlen. "

Nem tisztelem a görög isteneket sem, mégis élvezni tudom az Iliászt, Horatius műveit, Platónt.

Jakováli Hasszán 2011.05.20. 15:30:09

Azért komoly bűntettek vannak Ezdrás könyvében is, a babiloni fogságból való visszatérés után, amikor a Júdeában maradt babiloniakat és gyermekeiket gyilkolásszák. Nekem viszont Ezékiel könyvében a Harag napja rész az etalon, ott borzadtam el nagyon.

Kantarella 2011.07.18. 22:52:00

Zoli:
1,
- Ha Isten ennyire meg akart menteni minket a haláltól azt miért ilyen nyakatekert módon tette?
Ádámot és Évát azonnal el tudta átkozni, az özönvizet azonnal ránk tudta zúdítani? Miért kellett „saját fiát” feláldozni, azért, hogy minket megmentsen, amikor egy csapásra fel tudott volna minket oldozni minden bűnünktől, hiszen állítólag mindenható.
- Ha Jézus egy az Istennel akkor, miért kiáltott fel a kereszten „Atyám, Atyám miért hagytál el engem? Ha egy az Istennel akkor tudnia kellett volna mi fog vele történni.
2, Ezt ki mondta, hogy nem vonhatjuk felelősségre? A parázna pápák, bíborosok és papok, esetleg? Ha én morálisan kifogásolhatónak találom pl. a csecsemők kínzását, megölését, akkor megkérdőjelezhetem annak az erkölcsösségét is aki ezt „parancsba adta”.
3, Ha esetleg tényleg elé kell állni és tényleg olyan, mint ahogy a Biblia írja (bár szerintem nem, ha létezik is akkor sem!) akkor én nem bánom, küldjön a pokolba. Ha választanom kell,, hogy egy szadista istent imádjak, akkor inkább az örök szenvedés.
4, Nem is biztos, hogy Jézus létezett. Lehet, hogy több próféta tanaiból lett összegyúrva az egész mítosz. Ráadásul a Biblia szerint ő sem volt fedhetetlen. Egyszer békét hirdet, másszor háborúra buzdít, elég indulatos is, pl. elátkozott egy fügefát azért mert nem hozott termést, pedig nem is volt szezonja akkor a fügének ergo nem a fa volt a hibás.
5, Legyünk „okosak mint a kígyó”? Nem azért űztek ki minket az Édenkertből mert ettünk a tudás fájáról, a kígyó csábítása miatt? Most te melyik oldalon állsz akkor?
6, „Fogyatékos, szánalmas, gyáva söpredék?” Szóval egy hívő katolikus így nyilvánul meg? Nem szép dolog másokat ilyesmivel illetni. Egyébként meg te szenvedsz a Stockholm- szindróma elfajult változatóban. (Ha érdekel miért, kérdezz.)
7, Én, és szerintem a legtöbben itt, az igazságosságot és a békességet keresem, nem pedig veled „harcolni”.

Kantarella 2011.07.18. 22:52:27

Tehéntőgy:
Miért lenne nevetséges?
Csak nézőpont kérdése. Engem például érdekel, milyen hatalom ítélkezik az én erkölcsi szilárdságomon (Ha egyáltalán ítélkezik valaki). Csak az, hogy „természetfeletti” meg „megismerhetetlen” az nem érv arra, miért ne lehetne megkérdőjelezni a helyességét tetteinek.
És ezeket a (pszeudó)érveket ki adta a szádba, a parázna pápák, bíborosok, és papok? Csak azért kérdezem, mert ők is ugyanolyan emberek, ugyanolyan hibákkal, tévedésekkel.

Kantarella 2011.07.18. 22:58:09

DBL:
Félsz Istentől, mi? Én nem, már az előbb leírtam. Ítélhet nyugodtan.
Ja, tudom miért. Azért mert „ Izrael népe a kiválasztott nép”, tehát a zsidók, nem a görögök, nem a római, nem a mongolok, sorolhatnám. Ez is azt bizonyítja, hogy a Biblia egy ellentmondásos történet- gyüjtemény. Hiszen azt írja, hogy Isten szemében minden ember egyenlő, de ezek szerint mégsem, ha csak Izrael népét segíti.

Kantarella 2011.07.18. 22:59:06

Kaffogó hebrencs:
Én nem köpködök senkire és semmire, csak a véleményemet osztom meg. És nem élvezem.
Viszont Zoli nevű kommentelőnk már egyáltalán nem tiszteli a mi nézetünket. Az, hogy valami nagy múltú és sokan gyakorolják, én még hangot adhatok kételyeimnek.
Lenne pár kérdésem:
Miért lenne értelmezhetetlen a tudomány a kereszténység tisztelete nélkül?
Ez szerintem már csak azért sem állja meg a helyét, mert szöges ellentétei egymásnak.
Szerinted tehát a cél szentesíti az eszközt? Az elsőt, azt részben tényleg védekezésként indították, de azért is hogy megszerezzék a szentföldet és annak javait. Ráadásul azután még
Volt vagy 7, ráadásul ártatlan gyerekek is részt vettek benne.

labrabbit 2012.05.17. 09:00:45

@Zoli: Te valós személy vagy? Alig hiszem.

labrabbit 2012.05.17. 09:11:18

Sose értettem a vallási fanatikusok miért jönnek ide. A pokollal fenyegetés itt nem válik be.

Az univerzum elég nagy, nem tudjuk mennyire. Elég régi is. Hogy hihet valaki abban, hogy ezt egy istenség speciálisan az ember számára, azon belül is a kiválasztottaknak teremtette?

A bibliát meg bizonyos szempontból lehet szó szerint venni, a társadalmi-technikai-környezeti változások jól lekövethetők benne.
Szerintem kultúrantropológusoknak, pszihomókusoknak aranybánya.

labrabbit 2012.05.17. 09:22:22

@kaffogó hebrencs:
A kereszténység ismerete, nem a tisztelete kell a múlt megértéséhez.

Abban egyetértek, én sem szoktam megbántani a vallásos ismerőseimet.

A keresztes háborúk szerinted az iszlám ellen indultak. Szerintem meg a korabeli, viszonylagos túlnépesedés és az a körülmény, hogy a házasságokat szabályozta a társadalom. Sok volt a tesztoszterontól fűtött férfi, akiknek nem jutott erőforrás. Ez is egy megközelítés.

Amúgy nem érdekelne mások vallási tevékenysége, ha 1. nem én finanszíroznám, 2. nem férkőznének be mindenhova, ítélkezni és befolyásolni és rátenni a kezüket a gyerekeim lelkére és szellemi fejlődésére.

kolléga úr 2012.05.28. 21:09:28

Kedves IGE!

Sajnos úgy néz ki, hogy pár kiragadott idézeten rágódsz...
Ha ismernéd az ókori történelmet, akkor tudnád, hogy akkoriban elég kemény világ volt. A Biblia szerzője is ennek megfelelő stílusban ír. Ha az akkor viszonyokat nézzük (ld. egyiptomi rabszolgák helyzete) a zsidók kifejezetten "modernnek" számítottak.
Továbbra is arra kérlek, hogy kiragadott idézetek helyett színvonalas kritikákat írj.

Max val Birca · http://hurramilliomosleszek.co.nr 2012.05.29. 08:08:37

@kolléga úr:

Egyiptomban gyakorlatilag nem létezett a rabszolgaság intézménye.

dr. KING SCHULTZ (törölt) 2013.02.24. 19:01:57

@Diaby1: Mi az hogy gyakran nem ?

Azt veszel szó szerint ami a pici agyadban megfelelő dolognak számít? nevetséges vagy.

Zontal 2014.10.02. 21:04:47

És Isten mondá, hogy bolond vagy hogy hallgatsz azokra a hülyeségre a fejedben. Isten megadott mindent, hogy boldogok legyünk, nem baszogat minket. Isten senkihez nem beszél, az valaki más. A vallás Istentelen dolog, semmi köze hozzá.
süti beállítások módosítása