A nevetés része az egyetemes szókincsnek, az emberi társadalom minden tagja megérti, anélkül hogy tanulta volna. A kisgyerek előbb nevet, mint beszél.
Aki többet is meg akar tudni a nevetés lélektanáról és működéséről, annak ajánlom ezen írás végén lévő cikk elolvasását. Abból megtudhatjuk, hogy mi emberek nem is a humoros dolgokon nevetünk elsősorban, hanem valamiféle összetartozást elősegítő szokásunk. Tehát elsősorban összetartozásunkat fejeznénk ki a nevetéssel? Akkor viszont mi van a kinevetéssel? Az ezen logika szerint meg valamiféle elkülönülés jele lenne? Szeretik-e az emberek, ha nevetnek rajtuk és szeretik-e, ha kinevetik őket? A magyar nyelvben jelentős a különbség a két fogalom között.
Szerintem érdemes lenne a kinevetés filozófiáját is körbe járnunk. Ki az aki el tudja tűrni, hogy magát, mások kinevessék, és ki az aki nem? Természetesen itt most hosszasan írhatnék a humoristákról, akiknek a nevetés, mind a kinevetés a siker jele, de inkább a szakterületemet érintem, mégpedig a világnézeti és valláskritikai kérdéskört. Ez már a legtöbb embernél nagyon kényes kérdés.
Ki az aki el tudja tűrni, hogy saját eszméjét, világnézetét, esetleg vallását mások kinevessék, és ki az aki nem? Saját álláspontom szerint a bölcs és a biztos eszmék/vallások eltűrik, hogy mások nevessenek rajtuk, hiszen tudja/tudják, hogy ettől semmi sem változik. A bizonytalan/ingatag eszmék/vallások és emberek nem tűrik, nem szeretik ha kinevetik Őket, mert ez árthat a sokszor mesterségesen, erőszakosan, vagy manipulatívan felépített nimbuszuknak. Tehát a kinevethetőség egyben egy próbakő is egy eszme, világnézet, vallás valódi, vagy ál értékére. Mindenki tegyen egy próbát!
