Logika, Helyes ÉrvelésTan, Mítoszirtás és Hit-Eltérítés sok Humorral

Világnézet

Világnézet

P-DOX vallás. Mi is az?

2007. május 20. - IGe

Egy teljesen magyar alapítású vallás, és ahogyan illik, Isten teremtőjének Karakuttynak mi magyarok vagyunk a kiválasztott népe.

P-DOX cikk.jpg
P-DOX vallás. Mi is az? IN ENGLIS

A 'P-DOX Semmiben Sem Hívők Vallás 2000. augusztus 10-én alakult Magyarországon, és kb. 2004 májusáig a tesztidőszakát élte, ami jellemzően különböző internetes vitafórumokon és társadalmi szervezetekben zajlott. Az Iván Gábor elemér (IGe) által alapított P-DOX vallás néhány legfontosabb ismérve:

  • A P-DOX követőinek értelmezése szerint egy emberközpontú tanokkal rendelkező, humoros, se nem istenhívő, se nem ateista vallás. Egy harmadik (vagy sokadik) fő világnézeti ágat hoztak létre.
  • Az általános Isten fogalmát egy speciális emberi érzelemként értelmezik és mint ilyen, létét tudományos ténynek tekintik. Nem hiszik és nem is tagadják Istent, hanem állításuk szerint tudják. "Istentudóak".
  • Az istenhit számos fajtáját gyógyítható „lelki betegség”-nek tekintik, és tanítómunkával, és – a vallásalapító Iván Gábor szavaival élve – „gyógyító vakcina gondolatvírusok előállításával és terjesztésével, segítik embertársainkat kigyógyulni ebből a betegségből”.
  • Mindenkinek önálló vallás létrehozását javasolják.
  • A vallások bírálatát, kritizálhatóságát, vagy a velük szembeni emberbarát szkepticizmust, ugyanolyan alapvető emberi jognak tekintik, mint a gyakorlásukat
  • A vallás tagjai a semmiben sem hívés előnyeit hirdetik, a bármiben hívéssel, vagy az ateizmussal szemben.
  • A humort, a tudást, az önálló emberi gondolkozást népszerűsítik. Az ember önmagával és a világgal való hazugság és önbecsapás nélküli harmóniáját építik.

Heves viták a p-dox elveiről
Sokan vitatják, hogy a P-DOX egyáltalán vallás-e, vagy csak egy mozgalom, annak ellenére, hogy rendelkezik a vallások minden olyan fő követelményrendszerével, amitől egy adott világnézetet vallásnak lehet tekinteni. Mindenesetre az tagadhatatlan, hogy nagyon sok helyen szerepel vallási besorolás alatt, de számos helyen lelhetünk rá a humor rovatokban is.

A vallás alapítója szerint a tesztidőszakban kb. 35-40 ezer hozzászólást írt különféle internetes fórumokba és szervezetekbe. Ezen időszakban nagyon sok sajátságos kísérletet végzett, és állítása szerint tudatosan vállalta az "izgága bohóc" szerepet is.

A további vitatott témák elemzése és az érhetőség miatt itt egy megengedett idézés a P-DOX vallás írásaiból:

"A legtöbb vallás gondolatvírusokkal, vagy más néven mémekkel terjed. Gyakorlatilag beidegződéssel. Különféle beszéd, érzelmi, viselkedési és gondolkozásbeli sokszor teljesen értelmetlen és logikátlan kötöttségeket épít az emberekbe. Továbbá az is tény, hogy az istenhit, legyen az bármelyik, egy illogikus dolog. Az egyén feladja logikus gondolkozását és kritika érzékét is, az istenhit gondolatvírussal megfertőzött területen. Kísérletekkel bizonyítva lett, hogy ez az elvesztett terület visszanyerhető. Tehát ebből az derült ki, hogy az istenhit csak egy gyógyítható lelki betegség. A gyógyítás módja sokféle lehet, de a legeredményesebb, az egyik bibliai szólást lemodellezve született. Aki kardot emel más ellen, az kard által vész el. Tehát aki "hülyeséget", gondolatvírusokat emel más ellen, az "hülyeségek" és gondolatvírusok által 'vész el'. Persze itt az elveszés nem jár sem az egyén, sem a társadalom számára semmilyen hátrányos, csak előnyös következményekkel."
A P-DOX vallás ezen, és más állításairól is, a különféle internetes fórumokon és az itteni vitalapján is heves viták folynak, mint ahogyan viták folynak más vallások, egyházak, ateisták, vagy a tudomány bizonyos állításairól is. Mindenesetre az alapítója szerint "mindenkinek van lehetősége olyan vallást választania, vagy alapítania magának, amely elveivel és állításaival egyetért".

A vallás szerint az ateizmus istentagadó része is egy tarthatatlan eszme, hiszen a logikus igényességgel definiált általános Isten létezése tény. Továbbá az ateisták jellemzően csak a bibliai speciális Istent tagadják, ami meg az ő gondolatvírusokkal való befolyásoltságukat is jelenti.

A P-DOX vallás leírásában szerepel, hogy nem tör kizárólagosságra és mindenkit saját vallás alapítására biztat, ösztönöz. Az is a leírásában szerepel, hogy saját magát sem tarja a legjobb vallásnak, mert vallási elvei szerint nincs legjobb vallás. Nem várja el kötelezően, hogy egyet értsenek elveivel, csak egyszerűen leírja és terjeszti elveit. Nyíltan leírják, hogy a világ első nyíltan önellentmondásos vallása, amely önellentmondó példák felmutatásával is végez tanításokat. Az abszurd szót is használják önjellemzésként. A tanításaikban az önellentmondó példák mellett, az irónia, a humor, a szarkazmus is igen erős elem. Ezért nagyon nehéz és szinte lehetetlen elkülöníteni, hogy az adott vallás, mit gondol komolyan és mit nem. A kinevetést nem tartják rossz, hanem inkább jó dolognak. Szerintük aki bölcs, és aki biztos, az nem fél a kinevetéstől. Saját bevallásuk szerint „polgár és elvtárspukkasztó” hatása is lehet tanaiknak. Vallási alakjaik:

  • a Mindenek Előtt Lévő Határtalan Karakutty, aki Istent teremtette
  • Karakutty teremtője, a Semmibe Vesző, Nem létező Zarahurmara
  • Micimackó, Hófehérke és Süsü a Sárkány, aki „Szeret téged”

Heves viták a P-DOX tagjainak a létezéséről


Az interenetes fórumokon, és számos weblapon – többek között a Wikipédia szerkesztői közül is – többen felvetették, hogy a P-DOX valójában egyetlen taggal rendelkezik, és ez megalkotója, aki számos fiktív alakot hoz létre az internet anonimitását kihasználva, akár abból a célból is, hogy önmagával a „vallásán” vitatkozzon, és ezzel hosszú, terméketlen vitákat indítson abból a célból, hogy alkotásáról szó essen. Ezen kritikusok véleménye szerint eddig semmiféle bizonyíték nem utal arra, hogy ennek a vallásnak alkotóján, és esetleg néhány közeli ismerősén kívül követője vagy híve lenne.

Az alapító az ilyen irányú kérdésekre adandó pontos választ azzal hárítja minden esetben el, hogy hogy tagjaik száma és adatai is titkosak és bizalmasak. Erről csak annyit szokott maximum elárulni, hogy a vallásalapítás kritikus tömegénél a 12+1 főnél, tehát a 13 főnél, már jóval többen vannak. Álláspontja szerint hazánkban egy vallás/egyház tagjainak a száma amúgy is megfoghatatlan dolog. Szerinte más európai egyházakban igen egyértelmű dolog a tagság. Ki és be lehet lépni és mindkettőnek látható következményi is vannak. Abban is többször nyilatkozott már, hogy a p-dox saját egyéni vallásaként keletkezett és a barátai beszélték rá, hogy tegye "közkincsé". Továbbá abban is nyilatkozott, hogy a vallás lényegét nem a tagok száma és sokasága, hanem maga a vallás módszertana és az elindított gondolatok precizitása adja.


Iván Gábor térítő, vagy hiteltérítő tevékenysége?

Egyesek úgy vélik, hogy ezen vallás alapítója (valamint vélhetően számos internetes fórumos nickje) igen aktív és makacsul kitartó térítő tevékenységet folytat az interneten. Ezen tevékenység lényege, hogy vallását minden lehetséges helyen (pl. vallásokkal, világnézettel vagy ateizmussal foglalkozó témákban) hirdeti, majd annak kritikusaival véget nem érő vitákba bocsátkozik. A vallását kritizáló (vagy annak vallás voltát kétségbe vonó) véleményekkel addig vitázik, míg azok képviselői el nem veszítik türelmüket, és ott nem hagyják az adott internetes fórumot vagy témát.

Iván Gábor, rövidített nevén IGe, ezen vélekedést azzal szokta elhárítani, hogy a p-dox tesztelése folytán nagyon sok trükköt és eszközt használt, amelyek célja álláspontja szerint felgyorsított és sajátságos társadalmi kísérletek voltak. Nem tagadja, hogy számtalan nicket használt, ahol saját magával is vitatkozott, sőt a vallása önüldözését is kipróbálta a mellet, hogy egyesek valóságban is igen keményen támadták, mind a valós személyét, mind az internetes lehetőségeit. A térítési tevékenységet emlegetőket viszont önellentmondásosnak nevezi, hiszen szerinte ez inkább max hiteltérítés lehetne. Szerinte nem lehet úgy téríteni, hogy valaki mindenkit nem hívésre és önálló vallás alapítására biztat. Nem lehet úgy téríteni, hogy valaki azt kéri, hogy legyen mindenki önálló egyéniség.

P-DOX szerinti "logikus istenkép"

Ezen -sokak által vitatott- felosztás szerint vannak speciális Istenek (Zeusz, a bibliai Isten, Allah, Ré, Nagy Manitu, Mitrász, Gaia stb), amelyek, a pédox tanai szerint, logikailag kioltják egymást, hogy bármelyik is általános érvényűen igaz lehessen. Tehát például egy világot nem teremthet egyedül több világteremtő Isten.

Ezen elmélet szerint az általánosan definiált Isten fogalom, tehát az általános Isten a következő:
"Isten egyes emberek és embercsoportok tudatában és tudattalanjában lévő speciális érzésforma, érzelemtípus, amivel a világ és az élet keletkezését, felépítését, működését próbálják meg elképzelten és logikátlanul magyarázni, illetve élethelyzeteikre keresnek megoldást általa."
Mindazonáltal a fent említett "definíció" egyes szűk vélemények szerint nem más, mint jungi kollektív tudattalan elméletének egyszerű koppintása. Ezt a Iván Gábor azzal szokta megcáfolni, hogy Jung alapvetően azért téved az Isten meghatározásában, hiszen azt általános emberi tapasztalatnak írja le, ami nem igaz. Nincs minden embernek Isten tapasztalata, főként nincs bibliai Isten érzés tapasztalata.


Hisznek-e, vagy sem?

A p-dox vallás hívéssel kapcsolatos állásfoglalása egy paradoxon. Lehetetlen eldönteni, hogy igen-e, vagy sem. Az alapító bevallása szerint hisznek. Abban hisznek, hogy semmiben sem hisznek. Tehát egyfajta vallásos hitetlenségük van.


"Antikarakuttyisták"

Don Cupitt cambridge-i filozófiaprofesszor és könyve a "Eltűnt Istenek nyomában - A vallásosság jövője" szerint, ha valaki nem alakit ki egy új nyelvezetet, hanem egy másik ideológia, vallás nyelvezeték használja, akkor nem is tud elkülönülni, tőle, hanem annak részévé válik. A p-dox vallás alapítója ezzel magyarázza, hogy új szavakat és kifejezéseket vezetett be, mint például a karakuttyizmust. Az alapító megfogalmazásában egy engedett idézés: "Aki istenhívő, azt teistának nevezik. Aki közömbös az istenek iránt, vagy tagadja létüket, azokat ateistáknak hívják. Akik tudják, hogy Istennek van teremtője azok a karakuttyisták, vagy pédoxosok. Akik tagadják Isten teremtőjének a létét és a pédox vallást is, azok az antikarakuttyisták. Az antikarakuttyisták létezése egy nagyon fontos momentum a p-dox vallás létezésében, hiszen minden vallásnak szüksége van a valóban naggyá valláshoz olyanokra akik ellenzéseikkel, a vallás iránti "féktele gyűlöletükkel" lényegében ingyen és nagyon hatásosan terjesztik az adott vallást, noha a szándékuk ezzel ellentétes igyekszik lenni"

A P-DOX vallás ugy lett felépítve, hogy az ellenzőit használják fel ingyenes reklámhordozónak. Mindig lelnek egy rakás balekot, akik a szidásukkal, vagy féktelen gyülöletükkel reklámozzák az adott vallást.

A bejegyzés trackback címe:

https://vilagnezet.blog.hu/api/trackback/id/tr9284037

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Our Web Page 2017.11.01. 17:54:16

Von Osten nach Westen - Nur ein alter Stern ist ein guter Stern

Trackback: resources 2017.09.09. 14:42:23

Társkereső - Hogyan kérd el a nők számát? - A társkereső titkai

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Blase 2007.06.01. 17:11:21

Szerintem te hülye vagy, már megbocsáss. Értelmes ember vagy hisz, vagy nem hisz valamilyen vallásban. Te nem hiszel egyikben sem, ezért létrehozol egy sajátot. Poénnak persze jó, de akkor ne ostorozd a wikipédiát, hogy a mocskok törölték.

Nem mintha a wikipédia oldalára állnák, mert az tény, hogy megbízhatatlan. 3-4 hónappal írtam egy köznapi témáról cikket, szándékosan egy hatalmas marhasággal, és azóta sem javították ki. Egy 10 éves gyereknek is feltűnne egyből, de ezekszerint senki nem olvassa át a cikkeket, nem ellenőriz semmit. Ugyanígy írhattom volna tudományos szócikket is, aki meg elsőnek ismerkedik a témával, azt jó nagy hülyeséggel megismertetni...És igazából amikor ott olvasok valamit, felmerül bennem, hogy ez most igaz-e vagy sem. Mert nem csak direkt írhat bele hülyeséget, sőt teszem soha nem lesz senki olyan aljas mint én -, hanem azért mert keveset tud a témáról.

Szegény Nobel meg hát forog a sírjában...

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2007.06.01. 17:26:16

Végül is eléggé nehezemre esett pont ugyanolyan hülyének lenni, mint bármely más vallásalapító, keményen küzdök érte, de ezek szerint sikerrel jártam.

Mi abban hiszünk, hogy semmiben sem hiszünk. Mi ezzel a gondod. Ez a világ legerősebb hite/hitetlensége.

A magyar wikivel más a gondom. A kettős mércék, klikkesedés, terror, hitkomisszárok. Ja és ezzel eléggé sokan vagyunk, akik pont ugyanígy látjuk.

Nobelhez neked annyi közöd van, mint ahogyan sokan Einsteint bibliai istenhívőnek tartják. Tehát tébképzeteid azok vannak rendesen.

Blase 2007.06.01. 18:36:28

Mielőtt azt gondolnád, hogy azért kelek a vallások védelmére, mert hívő lennék, leszögezem nem vagyok az.

Azt a kijelentést, hogy Buddha vagy más ismert és ismeretlen személyek hülyék lettek volna, én túlzott szűklátókörűségnek és tudatlanságnak tartom. Olyan erkölcsi rendszert fektettek le, ami megmutatja az emberek számára a helyes utat. Nem gondolkodási és tudományost értek ez alatt, hanem pl. ott van a tízparancsolat. Általános irányelvet ad az élethez, annak is aki nem keresztény.

Az ilyen példákat még lehetne sorolni, de én nem vagyok elmélyülve egyik vallásban sem. A kereszténységgel is csak környezetem miatt ismerkedtem meg. Nem is tervezek ilyen jellegű tanulmányokat, viszont befogadóképes vagyok, de nem "hiszékeny".

Azt nem értem, hogy mire írtad, hogy mennyi közöm van Nobelhez. Az nyilvánvaló tény, hogy semmi. Azt, hogy "forog a sírjában" én arra írtam, értettem, hogy a bejegyzés elején szerepel egy érem az arcképével...Nem is az, hogy kegyeletsértés, hanem szerintem nem egy lapon említendő-mutatandó Nobel és a P-DOX. Nem relaváns.

Arról, hogy Einsten bibliai istenhívő volt-e, nem tudok sokmindent. Egy híres mondását ismerem ezzel kapcsolatban, hogy "Isten nem kockázik", ezzel szerintem azt akarta kifejezni, hogy a természetben nincsenek véletlen események. De az is lehet, hogy más, általam nem ismert, teológiai gondolatot takar, de tekintve, hogy tudós-fizikus volt és nem lelkész/pápa/akármi, nehéz elképzelni számomra mást.

Arról sem igazán tudok, hogy ki vagy mi számít bibliai istenhívőnek. Talán az a választó-fal, hogy van aki szószerint értelmezi a bibliát és van aki modern, nyitott gondolkodással? Nagymamámnál egy 1910-es nyomtatású Bibliában magyarázószövegként meg van említve, hogy természetesen nem 6 nap alatt teremtett isten, hanem hosszú lefolyású természeti jelenségek, erők által.

Visszatérve a fő témához, a P-DOXot azért tartom hülyeségnek mert nincs célja, amit elérhetne, így értelme sincs létezésének. Ad-e valami újat, mint az eddigi irányzatok? Egyáltalán minek ahhoz bármiféle irányzatot, ideológiát csatolni hogy szerintem nincs isten? Miért nem elégszik meg minden ateista, azzal (az egyébként kedvenc mondásommal a témában) hogy; "...a gondolkodás az anyag legmagasabb szintű mozgása..."? Ez annyi mindent kifejez. Pl. kapásból azt, hogy nincs szellem, lélek, asztrálsík meg jóégtudja!, a tisztán materalista felfogást képviseli. De nekem valahogy mindig úgy tűnik, hogy ezek a vallás- és egyéb irányzat alakítók, mintha megváltani akarnák a világot. De a világot megváltani akarni nem lehet. Maximum valaki tesz valamit és azáltal megváltja a világot. Persze erre is lehetne példákat felhozni, de már meguntam tépni a szám, no meg kiváncsi vagyok az eddigiekre mit írsz! :)

Egyébként, ha ennek a végére értünk, várlak egy újabb vitára! (hogy mivel kapcsolatban azt később)

rakovszk 2007.06.01. 18:45:49

"A P-DOX követőinek értelmezése szerint egy emberközpontú tanokkal rendelkező, humoros, se nem istenhívő, se nem ateista vallás. Egy harmadik (vagy sokadik) fő világnézeti ágat hoztak létre."

Az a baj, hogy a teizmus-ateizmus határvonala egy igen/nem válasz alapján lett meghúzva (ez egy roppant csúf mondat, de talán érthető). Nevezetesen: Van Isten? Ha azt mondod, hogy van isten, akkor a szó szószerinti értelmében teista ("istenes") vagy. Csak az ehhez tartozó világkép inkább az ateizmushoz áll nagyon közel, mivel te Istent úgy definiálod, hogy annak semmi köze ahhoz, ami az Isten szó társadalmilag elfogadott használata. Mert annak ellenére, hogy sokmindent neveznek Istennek, az tény, hogy az emberek társalgásban mégiscsak használják ezt a kifejezést valahogy.

"Az általános Isten fogalmát egy speciális emberi érzelemként értelmezik és mint ilyen, létét tudományos ténynek tekintik. Nem hiszik és nem is tagadják Istent, hanem állításuk szerint tudják. "Istentudóak"."

A hagyományos vallások követői közt is vannak/voltak olyanok, akik sajt bevallásuk szerint nem csak hittek Istenben létezésében, hanem tudták, ez nem olyan nagy újdonság (maximum annyiban, hogy míg ez pl. a kereszténységben nem általános, itt minden tagra igaz, persze egészen más értelemben). Amúgy, ami a tudományos tényeket illeti, játszunk definiálósdit: Isten=egy olyan anyag, amelynek kémiai képlete H2O (a kettes persze alsó indexben). Tehát Isten léte tudományos tény. Lehet, hogy erre alapítok egy vallást előbb-utóbb.

"A vallások bírálatát, kritizálhatóságát, vagy a velük szembeni emberbarát szkepticizmust, ugyanolyan alapvető emberi jognak tekintik, mint a gyakorlásukat"
Látod, ezzel viszont tökéletesen egyetértek.

" Sokan vitatják, hogy a P-DOX egyáltalán vallás-e, vagy csak egy mozgalom, annak ellenére, hogy rendelkezik a vallások minden olyan fő követelményrendszerével, amitől egy adott világnézetet vallásnak lehet tekinteni."

Mik ezek a követelmények?

"...(a vallások) Különféle beszéd, érzelmi, viselkedési és gondolkozásbeli sokszor teljesen értelmetlen és logikátlan kötöttségeket épít az emberekbe."

Valóban. Pl. tiltják a gyilkosságot. Ez logikátlan, nincsen logikai alapja. Tény, hogy voltak olyanok, akik állítólag elfogadták ezeket a vallási kötöségeket, mégis megszegték őket, de ez csak annyit mutat, hogy igazából mégse fogadták el a vallást, nem változtat azon az alapvető erkölcsi tételeken.

"Továbbá az ateisták jellemzően csak a bibliai speciális Istent tagadják, ami meg az ő gondolatvírusokkal való befolyásoltságukat is jelenti."

Nem, ők a társadalmilag elfogadott Isten-t tagadják, ami persze főleg a bibliai istenképre épül. Ők azt tagadják, hogy bármiféle transzcendens lény létezne. Jelzem, ezt a pdox is tagadja.

" Ezen -sokak által vitatott- felosztás szerint vannak speciális Istenek (Zeusz, a bibliai Isten, Allah, Ré, Nagy Manitu, Mitrász, Gaia stb), amelyek, a pédox tanai szerint, logikailag kioltják egymást, hogy bármelyik is általános érvényűen igaz lehessen. Tehát például egy világot nem teremthet egyedül több világteremtő Isten."

Ühm. Nem, valóban nem. De, mint arra te magas is többször rávilágítottál, a vallások egymást is tagadják, tehát valaki ha kiválasztja az egyik vallást, akkor a többit elveti, tehát minden elképzelés sak egy világtemertő Istent fogad el. Logikai ellentmondás csak akkor lenne, ha azt akarnánk mondani, hogy minden vallásnak egyidejűleg igaza van, de ilyesmit senki sem állít. Vagy az egyiknek van igaza a sok közül, vagy egyiknek se.


Kicsit hosszúra sikeredett, de igyekeztem minden kérdéses pontot felsorolni, ahol vagy nem értek valamit, vagy következetlenséget látok.

Blase 2007.06.01. 19:06:20

Egyébként ha valamit tudományosan definiálsz, akkor azt tudományosan cáfolni is lehet. Így ugrana a vizes-vallásod! :)

A gyilkosság meg logikus. Az állatvilágban teljesen elfogadott. Egy oroszlánt sem csukunk börtönbe, ha megöl egy zebrát, vagy rátámad egy rivális falka tagjára. A létfenntartást miatt öl. Éhes, eszik. Az embernél persze megjelennek összetettebb okok, érzelmek is, de szerintem ebből nem következik az, hogy ne lenne logikus gyilkolni, ha objektíven vizsgáljuk a kérdést. (Irigy, elvesz.) De objektíven senki nem tudja, mert az ellenkezőjét nevelik belé - hála istennek! (?) - és ellenkezőjét látja többnyire. Nincs is ezzel semmi baj. Na meg ha már mi vagyunk a legokosabb állatok, akkor viselkedjünk is "okosan" és ne írtsuk egymást.

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2007.06.01. 19:16:48

Köszönöm a hozzászólásokat, de nagyon nem kívánok leállni a témában vitázni, több ok miatt sem.

- A pédox eleve kijelenti magáról, hogy a világ első nyiltan önellntmondásos vallása. Legalább akkora butatságok kitalálására törekszik, mint a többi vallás. Aki ezek után önnellentmondást vél felfedezni, hát...

- A pédox nem térítő, hanem hiteltérítő vallás, tehát senkit sem kívánunk meggyőzni, hogy legyen pédoxos. Mindenkit önálló vallás alapítására ösztönzünk.

-Az, hogy Isten létezése számunkra tudományos tény, aki ezt nem érti az annak a gondja és nem a miénk. Nem kell ezt feltétlenül mindenkinek értenie, hiszen az RKAT harmadolt istenét, aki apja meg fia is önmagának, meg szellent is közben, azt sem értik még a híveik sem.

- Meg különben is, akik nem hiszenek bennünk, azok már pont emiatt a tagunknak számít, hiszen pont ezt hirdetjük, mint amit tesznek.:-)



Blase 2007.06.01. 19:33:09

Arra persze ügyesen nem reagáltál, hogy mi ÉRTELME van az egésznek mégis...

Bár persze, mint írtad humor, még ha nekem nehezen is, sőt egyáltalán nem is érthető, de ha neked ez szórakozás, akkor tényleg nem kell, hogy legyen értelme.

Csak mint mondtam, akkor ne botránkozz meg, hogy a wikiről törölték.

rakovszk 2007.06.01. 19:34:31

"
- A pédox eleve kijelenti magáról, hogy a világ első nyiltan önellntmondásos vallása. Legalább akkora butatságok kitalálására törekszik, mint a többi vallás. Aki ezek után önnellentmondást vél felfedezni, hát..."

Bocs, ha elismered, hogy pl. az Általános Isten butaság, akkor elnézést, nem tudtam. :)

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2007.06.01. 19:44:51

Blase: Nem, csodálkoztam a wikiről való törlésről, hiszen magam kezdeményeztem. Az más kérdés, hogy azonos elbírálás alapján, akkor mást is törölni kellett volna, vagy ezt sem.

Sőt lehet, hogy hihetetlennek tartod, de nekem ez a wikiről IGe-t örökre kitiltjuk dolog nagyon hasznos. Amikor már láttam mi is folyik ott, akkor magam tereltem már afelé a dolgokat. Többször felajánlottam az RKAT-nak, hogy egy hasonló kiközösítésért még fizetnék is.

rakovszk: Csak egy rafinéria van a dologban. Nem mindig mondjuk meg, hogy mi marhaság, és mi nem. Sőt mi néha marhaságokba rejtünk okos dolgokat. Döntse el mindenki, hogy mit szűr le belőle. Isten léte ettől függetlenül is a legtermészetesebb, hogy tudományos tény.


Blase 2007.06.01. 19:48:49

Hát ez nem igaz! Annyira belejöttél a hülyéskedésbe, hogy egyszerűen nem bírsz arra reagálni amit írok. Talán most... :)

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2007.06.01. 20:06:54

Blase: Arra reagáltam, pedig nem is kellene reagánom. A pédox, pont annyira értelmes és pont annyira ostobaság, mint bármelyik jellemző, vagy jobban ismert vallás. Nem törekszünk sem jobbak, sem rosszabbak lenni, mint a többi.

Sőt mint tudod mi vagyunk az első vallásalapító vallás, aki mindenkit további egyházak, vallások alapítására biztat. Legyen a földön minél több vallás, akár egy embernek több is. Legyen akár egy embereknek vallási portfoliója, amely akár 5-10 vallásból is állhat. Legyen hazánk a 10 millió ember 60 millió vallás országa.



Blase 2007.06.01. 20:10:25

Asszem elérkeztünk ahhoz a ponthoz ahonnan minden további hozzászólásom hasztalan.

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2007.06.01. 20:38:13

Mit akartál elérni? Nem kiálltottam ki a Pédox vallást az egyedüli igazságnak, üdvözítőnek, stb-nek, sőőőt. Tehát nincs értelme mit cáfolnod és nincs értelme mivel egyetértened sem, mert nem vagyunk térítő vallás sem. Megismerni meg megtudod az itteni és a neten szerte fellelhető írásokból.

A többi meg már a magad útja, hogy fel tudsz-e, vagy sem fogni valamit abból amit tanítunk. Ebben segíteni nem tudunk és nem is akarunk.

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2007.06.09. 11:41:36

Nem olyan nehéz megérteni a pédox vallást. Sárkány ellen sárkányfű elv a lényege.

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2007.10.08. 10:32:49

Már egy másik topikban leírtam, hogy miért nem kell előadást tartanom:

Sokan nem értik a pédox módszerét. Önellentmondások felmutatásával végez tanításokat. Kicsit hasonló, mint a Koanok, de még is mások. Az egyén vagy megfejti és meggyógyul, vagy nem fejti meg. Saját dolga. Nem kell sem győzködni, sem érvelni neki.

Tehát az egyénnek kell vitatkoznia saját magával és nem velem.
Neki vannak belső vívódásai, nem nekem.

Bongóc 2008.05.05. 12:51:09

P-Dox tag szeretnék lenni:D:D:D:D
Hívő vagyok, de nem ok nélkül. Viszont, ha valaki meggyőz arról, hogy hülyeség, amit gondolok, akkor felülírom. Még eddig értelmes vitában nem sikerült eltéríteni. De nem is szeretnék eltunyulni, elhülyülni, úgyhogy állok elébe.

kitti23 2008.05.05. 18:18:31

Valaki az egyik oldalon lehülyézte a vallásalapítokat, mint pl. Jézus, Buddha, stb.

Hát akkor te? Az nem lehet értelmes ember, aki egy új vallást alapít egy olyan ember, aki ugyan ateista, na de hát azért mégis csak gondolkodik valamin, félremagyaráz dolgokat oszt jónapot.

A katolikus vallásnak legalább sok híve van és nemcsak az interneten hirdeti magát!
Gratulálok, egy internetes vallás!

Szerintem a billentyűzetem teremtette a világot! Jé! Na akkor gyertek és higgyetek ebben is!És még tapintható is! Húha!

Nevetséges, amit csinálsz és nem épelméjű emberre vall!

Tilikov (törölt) 2008.05.19. 14:11:01

Az fix, hogy a pédox semmivel sem mond többet mint a többi vallás, de abban is van valami, hogy a többi vallás sem mond többet mint a pédox; csak a többi vallást többen mondják, a pédox igéje meg IGén kívül nem valószínű hogy mást is meg fog igézni.

Nem mintha a hívők száma számítana, a magam részéről nekem is megvan a saját vallásom, ebben egyetértek IGével, hogy a magunknak talált hit is érhet annyit (ha nem többet) mint a belénk oltott. Akinek nincs elég fantáziája, hogy megalkosson magának egy istent, az persze beérheti egy tömeghasználatra szánt sablonnal is.

Az én vallásom abban különbözik a többitől, hogy egyáltalán nem célja a térítés (sem az eltérítés). Abból indul ki, hogy azt amit én hitnek tartok képtelenség a nyelv által félreérthetetlenül kifelyezni,mert úgysem pontosan azt értenék a magyarázatom alatt mint amit én gondoltam, ezért meg sem próbálom a vallásomat másnak elmagyarázni.

(hacsak most nem éppen ezt tettem, de úgy látszik, hogy ellentmondás nélkül nem is létezhet vallás)
süti beállítások módosítása