Logika, Helyes ÉrvelésTan, Mítoszirtás és Hit-Eltérítés sok Humorral

Világnézet

Világnézet

A napsütés energiája

2010. március 06. - IGe

Itt a tavasz, süt a nap. A napsütés energiáját szemléltetem a következő videóval, amiből a hároméves kislányom sem akart kimaradni. Ti se maradjatok ki. Töltődjetek fel!

egelyradiometer.JPG

Amit persze láthattatok az nem más mint egy radiométer. Mi is az kérdezhetitek? Nos az nem más mint amit a videón is láttok, egy tökéletesen lezárt, tehát légmozgásmentes burokba elhelyezett NAPMOTOR. Itt a burkot a villanyégő gyártás ihlette, tehát egy villanykörte üveg a burkolata, hasonló gyártástechnológiával, mint az készül, csak az izzószál helyett csak egy hegyes tű került bele és arra a könnyen elforgó tengelyen az egyik oldalán fehér, a másikon fekete lapocskák. A készülék a rá eső napfénytől forgásba jön és minél erősebben süt a nap, annál gyorsabban forog.

Nekünk a napsütés mellett, a családi élet örömei, és az emberi kíváncsiság, és tudásszerzés továbbadása gyerekeinknek, ami szintén erősen megnövelte az energiaszintünket. Többet ér ez bármi hókuszpókusznál.

Tehát többet ér és kevesebbe kerül például egy egely keréknél, vagy egely wheelnél. Körülbelül harmada-negyede csak az ára. Egyébként az egykori Magyar Para-Kutatási Tudományos Társaság 13-as tagszámú tagja, vagyok aki szerint az egely kerékben semmi több nincs, mint amit az általános iskolában már tanulhatott bármelyikünk fizikából. Alap helyzetben sima hőáramlásos hőjelenség mozgatja, burával letakart állapotban meg a fény. Tehát bura nélkül szélerősség és irány mérő, burával letakartan meg egy radiométer, azaz egy kezdetleges fényerősségmérő. Amelyekből azért a legtöbb digitális fényképező gépekben is sokkal komolyabb van és manapság - egyes régi tükörreflexes gépek kézi beállításával ellentétben -  már észre sem vesszük a működésüket.  

A nap fényéhez hasonló örömöt a tanulás és a világ összefüggéseinek a felismerése okozhat. Ja és nem utolsó sorban ezen tudásunk hiteles és szórakoztató átadása, tehát gyerekeink nevelése.

Itt néhány különálló kézi fénymérőt mutatok be:

A bejegyzés trackback címe:

https://vilagnezet.blog.hu/api/trackback/id/tr751813199

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2010.03.06. 11:11:57

Reménykufárok
Ufómagazin 2.
Tóta Árpád (worluk)
2001. február 28., szerda 13:31
index.hu/kultur/media/ufo2/

..."Vitalitásunkat az Egely-kerékkel mérhetjük meg, ám jó, ha tudjuk, hogy a kerék a hőáramlástól forog, nem a vitalitástól, a fluidumtól meg a kozmikus energiától. Így aztán egy öreg villanyvasaló életereje bárkiénél magasabb. Ára mintegy 15000 forint; de ha már van otthon hőmérő, akkor használjuk azt...."

Csavarhúzós 2010.03.06. 18:44:32

Hol lehet ilyen radiométert kapni?

>az egely kerékben semmi több nincs, mint amit az általános iskolában már tanulhatott bármelyikünk fizikából.
-Na, azért a fenti radiométert még sok középiskolai fizikatanár se tudja magyarázni :-) (Kapásból én se jöttem rá. Nem tudom, hogy rájöttem volna egyáltalán, mert türelmetlen módon rákerestem a neten a működési elvére.

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2010.03.06. 20:19:23

@Csavarhúzós: Jómagam Budapesten, a piros metró végállomásánál lévő Árkád Üzletközponttal szemben lévő volt SUGÁR üzletközpontban vettem. Ahogyan az Árkádból gyalog átmegyünk a függő folyosón, rögtön ott bent balra van egy logikai játékok boltja.

GONDOLKODÓ JÁTÉKBOLT Kft.

Pedig tanultuk és a középiskolai tanárok is tanulták, csak legfeljebb elfelejtjük, elfelejtették. Most egy jó alakalom a játékos újratanulásra, ami hosszabb időre szokott rögzülni. Nemhiába én magam is Öveges József könyveit és a hasonlóakat szerettem gyerekkoromban.

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2010.03.06. 20:35:36

Most közben rákerestem a Googlében és úgy látom fogok oda még menni más hasonló játékokat is venni:

Tudományos társasjátékok

www.gemklub.hu/jatekok/739/tudomanyos_tarsasjatek

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2010.03.06. 20:50:47

"A fénnyomás

A foton lendülettel rendelkezik. Egy fénynyaláb tehát nyomás gyakorol arra a felületre, amelyről visszaverődik, vagy amiben elnyelődik. A fénynyomás könnyen értelmezhető fotonok záporaként, de már Maxwell is tudta értelmezni az elektromágneses hullámok segítségével. A fénynyomás tehát egyaránt értelmezhető a hullám és részecske természettel is.
A fénynyomást közvetlenül is ki tudta mutatatni az orosz Lebegyev 1901-ben. Torziós szálra lapátokat helyezett el, egyik oldalukat fehérre, másikat feketére festette. Az eszközt üvegbúra alá helyezte és nagyon nagy vákuumot létesített. A lapátokat periodikusan fénnyel világította meg, és a torziós szál sajátfrekvenciájára hangolva a torziós lengések rezonanciaszerű erősödését figyelte meg. (Ha a vákuum nem tökéletes, akkor a forgás a rajz irányával ellentétes a felmelegedett lapátok által ellökött levegő-molekulák reakcióereje miatt. Ezen az elven Crookes sugárzásmérője működik.)"

www.ibela.sulinet.hu/atomfizika/foton/foton.htm

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2010.03.06. 20:54:27

140 éve született Pjotr Lebegyev orosz fizikus

Száznegyven éve, 1866. március 8-án született Moszkvában Pjotr Nyikolajevics Lebegyev orosz fizikus.

Kereskedő családból származott, a Strasbourgi Egyetemen doktorált fizikából 1891-ben, közben egy berlini laboratóriumban is dolgozott. Hazatérve a Moszkvai Egyetem oktatója, itt 1900-1911 között a fizika professzora volt. 1911-ben, tiltakozva a közoktatási miniszter reakciós intézkedései ellen, nyugdíjba vonult. Ezután a moszkvai Sanjavszkij Egyetemen fizikai laboratóriumot alapított, s itt különféle műszereket tervezett.

Lebegyev az üregekben keletkező hullámnyomást tanulmányozva vezette le a különböző típusú, hang-, hidraulikus és elektromágneses hullámok fő törvényeit. A hullámrezonátorok hatását vizsgálva ő állapította meg először a különböző hullámokra érvényes közös törvényszerűséget. Bebizonyította, hogy az üregek falai közt akkor legerősebb a visszaverődés, ha rezonancia lép fel.

A fény elektromos természetének kísérleti megerősítésére törekedve, egy 1895-ben tervezett berendezéssel elsőként állított elő milliméter hullámhosszúságú elektromágneses hullámot, majd e sajátos fényhullámok visszaverődését, interferenciáját, kettős fénytörését és más jelenségeit vizsgálta. Foglalkozott a Föld forgásának szerepével a földmágnesség létrejöttében, jelentősek az elektromosságtan, az optika és a hangtan területén végzett kutatásai.

Lebegyev hozta létre az első orosz fizikai iskolát, legfontosabb eredménye az igen kicsiny mértékű fénynyomás kísérleti kimutatása. E kérdéskör kutatása Kepler felvetésével kezdődött, aki úgy vélte: az üstökösök csóvájának elhajlását a pálya vonalából a napsugarak okozzák. Bár ezt az elhajlást csak a fénynyomás révén lehet megmagyarázni, az elméletnek fontos szerepe volt a fénynyomás hatásának megértésében az univerzumban. Newton is sejtette, hogy a fény nyomást fejthet ki az anyagi testekre, Bartoli a 19. században termodinamikai okokból következtetett e jelenségre. James Clerk Maxwell 1855-62 közt megjelent értekezéseiben elektromágneses elmélete révén megjósolta a fénynyomás létét.

1901-ben Lebegyev mérte meg először a fény nyomását szilárd testen, igazolva Maxwell teóriáját. Ezzel előtte is sokan próbálkoztak, de nem jártak sikerrel: nem csak az érték kicsinysége miatt, hanem a fény egyéb hatásai miatt a kísérleti eszközökben, a zavaró körülmények mértéke túllépte a fénynyomás nagyságát.
Lebegyev berendezésének fő elemei igen kis tömegű fémlapok voltak, amelyeket rugón függő könnyű rúdra helyezett, az egész rendszert vákuum-kamrába téve. Egyes lemezek felülete fekete volt - ezek minden fényt elnyeltek - másoké majdnem teljesen fényvisszaverő, így a fénynyomás a tükröző felületen jóval nagyobb volt, mint a feketén. A nyomáskülönbség nyomatékot hozott létre a rúdon, s a felfüggesztő rugó elcsavarodott, a fénynyomást az elcsavarodás szögével lehetett mérni.

A zavarokat a fény hőhatása okozta a lemezeken és a környező levegőben. Az előidézett légáramlás a könnyű lemezeket elmozdította, így nem lehetett megkülönböztetni az ebből eredő mozgást a fénynyomás következményétől. Továbbá: mivel a fény csak a lemezek egyik oldalát világította meg, azok egyenetlenül melegedtek, így a lemez két oldala más-más nagyságú energiát adott át a környező levegőnek. A lemez egyik oldalán az impulzus megmaradása miatt a levegőrészecskék visszahatása, így a megfelelő erő is erősebb volt, mint a másikon. Ez az erő a fénynyomással azonos irányba hatott, de nagyságrendekkel nagyobb volt.

Mindezt Lebegyev a légüres térrel küszöbölte ki: az általa alkalmazott fémlapok jó vezetőként minimalizálták a lemez két oldala közti hőmérséklet-különbséget, a kis tömeg kis inerciát, így nagyobb érzékenységet eredményezett. Számos kísérlet után Lebegyev elérte, hogy a fénynyomás értéke csak egyötöddel tért el a Maxwell által előre jelzettől, s így kimutatta: a fény nemcsak energiát, de impulzust is hordoz. Ezt 1901-ben tette közzé A fénynyomás kísérleti vizsgálata című művében, bebizonyítva, hogy a fény nyomása megkapható, ha a visszavert energia kétszeresét elosztjuk a fény sebességével: P=2E/c.

Hasonló eredményekre jutott az amerikai Nichols és Hull is 1903-ban. A ma ismert pontos érték: egy nyári napon, délben a Nap sugarainak nyomása teljes visszaverődés esetén 4,7x10-6 N/m2. Mindez igazolta Maxwell elméletét, s döntő bizonyíték volt a fény elektromágneses természetét illetően. A fény anyagi hatásának kimutatása igazolta Kepler üstökös-hipotézisét is. 1910-ben gázokon is kimutatta a fény nyomását. Ennek közvetlen asztrofizikai következménye, hogy figyelembe kell venni a csillagok sugárnyomását az atomi részecskékre a csillagközi térben.

1912. március 14-én halt meg Moszkvában, nevét az Orosz Tudományos Akadémia fizikai kutatóintézete viseli Moszkvában.

(Múlt-kor/MTI-Panoráma)

www.mult-kor.hu/cikk.php?id=12801

Csavarhúzós 2010.03.06. 23:30:45

@IGe: Na, azt hamar kizártam, hogy a fénnyomástól forogna, mert akkor a fényes oldal hátrálna, de a fekete hátrál. (A fényes oldalon ugyanis dupla a foton impulzusváltozása, mert nem elnyelődik, hanem vissza is pattan. Meg annak idején fizika fakton számolgattuk, hogy milyen kicsi nyomás is az.

Konkrétan ennek a szerkezetnek a működését nem tanítják a fizikatanároknak (nekem legalábbis nem), de miután megtudod a magyarázatot, rájössz hogy triviális, tényleg szinte általános iskolai szint, csak éppen logikusan össze kell rakni a már ismert dolgokat. Úgyhogy nem árulom el :-)

Csavarhúzós 2010.03.06. 23:33:45

@IGe: Ja, látom hogy végül is leírtad a megoldást, csak végig kellett volna olvasnom :-)

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2010.03.07. 00:08:36

@Csavarhúzós: Hát igen egy közvetett hatás, de akkor is a fénnyomás forgatja. Érdekességként ránéztem a fénymotor kifejezésekre is és ott már többnyire nanotechnológiai dolgok jöttek be.

Más: Tetszik a blogod színvilága. Hogyan szabtad át ilyenre?

Csavarhúzós 2010.03.07. 22:03:27

Nem a fénnyomás forgatja, hanem amiatt forog, hogy a fekete oldal melegebb, mint a tükröző. (A fény miatt, de nem a nyomása, hanem az energiája játszik itt szerepet) Emiatt a visszapattanó gázrészecskék nagyobb sebességnövekedésre tesznek szert a fekete oldalon, ennek a "visszarúgása" (hatás-ellenhatás) forgatja a szerkezetet.
Az Egely-keréknél akkor lehet ilyen jelenség, ha a fogak egyik fele melegebb, mint a másik, illetve ha ezek a hatások nem rontják le egymást. Pl. ha a kezünkkel árnyékolva elérjük, hogy csak egyik oldalán érje fény.
Ja, infrasugárzás is melegíthet, az oda helyezett kéz infrasugárzása, ez is szerepet játszHAT a forgásban, nem csak a légmozgás. Nem láttam még Egely-kereket, ez csak egy tipp.

>Tetszik a blogod színvilága. Hogyan szabtad át ilyenre?
-Gondolom az orankivul.blog.hu-ra gondolsz, mert a forgomorgo.blog.hu az a default beállításokkal megy. Találtam a neten egy skint, de sajnos már nem emlékszem hol. Igazából a felső menüsor kellett könnyen-gyorsan, a design az csak mellékhatásként jött :-)

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2010.03.08. 09:49:53

A radiométer működési elve a megfejtés a következő videóban lévő jelenségre is. Csak figyeljétek az árnyékokat és a fényforrásokat, meg a kitakarás irányát.

www.youtube.com/watch?v=H5NwRfMJgOQ&feature=related

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2010.03.17. 11:57:45

Egely és követői sajnos nem okosok, hanem buták

és az ő buta színtükre szeretnének lehozni másokat is. Sajnos még egyes minisztériumi dolgozók is kellőképpen elhülyültek tőle:

mediatar.eti.hu/medialib/17B53209-CE5B-D8CF-10BA-EF6E09D850A6.pdf

"5.* Írjon négyet /4/ az Egely-féle bioenergia-mérı készülék 2 pont
jellemzıi és mérési sajátosságai közül!

- A vitalitásmérı (Egely-kerék) pontosan, gyorsan, minden
ember pillanatnyi vitalitásszintjét méri meg, és könnyen
azonosítható, hogy mennyire vagyunk az átlag felett vagy
az átlag alatt.

- A készülék egy fordulatszámláló elektronikával ellátott,
könnyő, forgatható korong, mely azt a hatást használja
ki, hogy a körülöttünk levı energiamezı a tárgyakat nem
húzza, vagy taszítja, hanem forgatja. Ez a gyenge nyomaték
elegendı a méréshez.

- Ha egyszerre két kéz mellett is mérünk, akkor azt is megnézhetjük,
hogy a páciens mennyire tudja az energiáját irányítani,
felerısíteni, vagy visszatartani.

- Bioenergetikai kezelés esetén pontosan mérhetı, hogy emelkedett-
e a beteg energiaszintje, valamint a gyógyító is megvizsgálhatja
saját szintjét.

- A készülék számítógéppel összeköthetı kivitelben is kapható,
ahol az eredmény, a vitalitásszint értéke az idı függvényében
látható és a gépben tárolható, kinyomtatható.

(Helyes válaszonként 0,5-0,5 pont adható!)"

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2010.08.23. 00:07:11

"Aszi:

Radiométer nagyjából ugyan az, mint az Egely kerék letakarva egy üvegburával. Számold meg az Egely kerék fogait és küllőit. Mérd meg a méreteket és számold ki mekkora felület.

Ha az Egely keréknek nincs szüksége sem fénynyomásra, sem levegő nyomásra a működéséhez, akkor kérem Egely György miért nem csinált olyan készüléket, amelyen nincsenek sem fogak, sem küllők???? Mert akkor nem nagyon működne:-)

Megoldható lenne a fordulat számlálás ezer más módon is. Ja meg a kis üttürő iránytűhoz hasonló verzióban már nincs számláló. Fogak viszont, amelyek állítóllag csak a fordulatszámláló elektronika miatt kellettek, még is vannak. Pedig még olcsóbb lenne az annak szánt mezitlábas modell, ha csak egy sík lap lenne ráfestve a fogakkal, küllőkkel."

index.hu/belfold/budapest/2010/08/22/az_lmp_szineiben_indul_a_fizikusok_mumusa/?rnd=212

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2011.03.03. 08:48:46

Gróf Spanyol Zoltán a "vízégőjével" ha annyira akar segíteni a Magyaroknak, akkor egyszerű a megoldás. Adja el a találmányát jó sok pénzért bárkinek, csak olyan feltétellel, hogy Magyarország területén szabadon fel lehet használni. Persze ezt nem fogja megtenni, mert manapság már ritka az olyan hülye ember, aki a kőle...ves receptjéért pénzt adna. Előzmények: www.facebook.com/orbanviktor/posts/189287054443154

IGe. · http://istenteszt.blog.hu/ 2019.02.06. 14:36:48

Játékszerekkel, játszani kell:

radiomérter: Fénymalom - fényenergiával működő fizikai játék

egely wheel vitality meter: Szélmalom - szélenergiával működő fizikai játék
süti beállítások módosítása