Logika, Helyes ÉrvelésTan, Mítoszirtás és Hit-Eltérítés sok Humorral

Világnézet

Világnézet

Érvelési hibák napjainkban

2021. május 17. - IGe

ervelesi_hibak_fokep.JPG

A helyes érvelés az, ami elválasztja a filozófiát a vallásoktól és a dogmáktól. Meg meg persze a tudomány és áltudomány elkülönítésében is fontos tényező. 

Mi a logikai tévedés, vagy érvelési hiba? "A logikai tévedések megtévesztő vagy hamis érvek, amelyek pszichológiai meggyőzés miatt erősebbnek tűnhetnek, mint amilyenek valójában, de érveléssel és további vizsgálattal tévesnek bizonyulnak."

A helyes érvelés és az érvelési hibák ismeretének, elkerülésének, tanításának az egyik legfontosabb tantárgynak kellene lennie már általános iskola felsőbb, mondjuk 7-8 osztályaiban és hogy miért nem az, és miért van helyette inkább demagógia azaz hittan tanítás érthető. Mert ha az is tanítva lenne akkor bárki könnyen rájönne, hogy a legtöbb vallás - beleértve ebbe az ateizmust, mint egy sajátságos tagadásvallást is - jelentős részben hazudozás és érvelési hibák tömkelegéből áll csak össze. Persze nem csak arra jönne rá, hanem továbbá igen sok egyéb össztársadalmi szemfényvesztésre is.

Például arra, hogy valójában a politika és a belőle fakadó jog, a két legnagyobb és korunk magyar társadalmára egyben legveszélyesebb áltudománya. Már régen lekörözték a teológiát és a vallásokat. Bővebben egy vitafórumon itt.

Még akár az erkölcstan "tantárgy" keretei közzé is beférne, mert aki nem képes betartani a vitakultúra és a helyes érvelés szabályait, az nem éppen tisztességes ember.  Nincs sok értelme sem szóba, sem írásba sem állni vele.

ervelesi_hibak_tanitasa.jpg

Néhány helyen azért tanítják a helyes érvelést és  vele együtt a hibák felismerését, felsőbb iskolai szinteken, de ott sem pontosan teljesen és a neten fellelhető anyagok is erősen hiányosak. Például, az ilyen legnépszerűbb angol nyelvű oldalon 24 ilyen főbb hiba van felsorolva, de az arra alapuló magyar nyelvű verzióban már csak 20. Érdekes módon pont a körkörös érvelési hiba is ezen hiányzók közt van, ami a vallások egyik fő hülyítő trükkje. Mi Isten? Ez. Miért az Isten? Azért mert úgy lett kitalálva. A kitalálás körbeforog.

Tehát az érvelési és gondolkozási hibák felismerése és kiiktatása az egyik fő választóvonal ami a helyes érvelést és gondolkozást elválasztja az önbecsapástól és a mások becsapásától. Azaz népiesebb nyelvezettel a parasztvakításról.

Körülbelül három tucatnyi főbb ilyen intelem van, amit illik és el is kell kerülni, ha valaki logikus, racionális, vagy ezeknél is kicsivel még több például tudományos gondolkozónak akarja magát vallani. Aki érvelési hibákba esik és azt nem javítja, korrigálja, az nem minősülhet tudományosnak, csak max áltudományosnak. .... de inkább kóklernek.

Összeírom tehát egyedi sajátosságokkal és kitérve a hiányzóakra is az érvelési hibákat. Ha az érvelésben ilyen hiba van, akkor érvénytelennek mondják és annak is számít:

 1. hazugság:   

Tudom fura, hogy ezt is ide kell rakni, és az miért nem egyértelmű dolog. Mert sokan annyira megszoktak már egyes hazugságokat, hogy fel sem tűnik neki, hogy azok azok. A társadalmi viselkedés szabályaira, tekintélyelvre, toleranciaszerű sajnálatelvre, vagy másra hivatkozva ezeket elfogadhatónak tartja. Hazugság az tehát, amikor a valóság inkább az ellenkezője az adott állításnak. Ilyen hazugságok például:

- A vallások, vagy ideológiák társadalom összetartó ereje. Mert azok valójában elválasztják és árkokat ásnak az emberek közé.

- Az ateizmus tudomány.

- A teológia tudomány.

- Isten nélkül nem lehet élni.

- A judeokeresztény biblia minden szava igaz.

- A kereszténység észszerű.

- Az evolúció egy tiszta matematikai algoritmus.

- Az univerzum képes volt spontán módon létrehozni önmagát a semmiből.

 2. kettős mérce:

Kettős mérce az a döntési és ítéleti logikai helyzet, amikor ugyanolyan, vagy lényegi szempontból ugyanolyan helyzeteket más és másként, jellemzően ellentételesen ítél meg valaki. A kettős mérce logikailag és erkölcsileg sem feloldható ellentmondáshoz, önellentmondáshoz vezet, ezért ezeken a leszűkített területeken nevezik kettős morálnak is. A kettős mérce lényegében a diszkrimináció egy speciális válfaja. Példák rá:

- ÜberIsten elv, hogy csak egy adott vallás Istene az igazi és egyetlen.

- A faji megkülönböztetés, a nácizmus, kommunizmus, állam és a vallás összefonódása, csak a férfiak szavazati joga is a kettős mérce eredménye.

- Amikor egy vallás saját magát fölé emeli más vallásoknak. Amikor vallástalan vagy vallásos emberek, vagy egy adott egyház tagjai többnek képzelik magukat a többi embernél. Amikor egyes egyházak másként ítélik meg az ölést, ha a saját hittársukat öli meg valaki, vagy ha valaki az adott egyház érdekkörében végez gyilkosságokat.

- Az is kettős mérce, amikor egy ateista azt vallja magáról, hogy ő gondolkodó és racionális ember a hívőkkel ellentétben. Ja és fordítva, amikor ezt egy teológus teszi meg az ateistákra vonatkoztatva.

- Hiszel egy Istenben (bibliai Istened létezésében)  a sokból: istenhívőnek tartod magad. Éppen így ha hiszel a Sátán valóságosságában, valóságban való létezésében, a sok-sok hasonlóból: sátánhívő vagy !!! -Hiába tagadod ez utóbbit.

 3. körkörös logika:   

Ez a szemfényvesztések és a parasztvakítások évezredes csúcstartója, amikor a következtetés már benne van az alapállításban. Nem történik bizonyítás, csak ismétlés.  Nagyon sok alternatív elnevezése is van még: elvcsúsztatás, körbezárt logika, körbenforgás, petitio principii, alapkérdéshez folyamodás, circulus vitiosus, ördögi kör, idem per idem. Példák rá:

- "Isten egyértelműen kívül fekszik a tudomány hatókörén. Nem lehet sem bizonyítani, sem cáfolni."

- "Minden ellentmondásmentes, a természetes számok elméletét tartalmazó, formális-axiomatikus elméletben megfogalmazható olyan állítás, mely se nem bizonyítható, se nem cáfolható."  Kurt Gödel

- " Isten létezik, mert a judeokeresztény biblia azt írja és az Isten szava. Isten meg csak igazságot írhat"

 -"Isten nem létezik tudományosan, mert az ateisták az írják, és ők csak igazságot írhatnak hiszen tudományosak."

"A világegyetem határfeltétele az, hogy nincs határa. Más szavakkal az euklideszi téridő egy vég nélküli zárt felület, mint a Föld felszíne. Mondhatjuk, hogy a képzeletbeli és a valós idő a Déli-sarkon kezdődik, ami egy olyan pont a téridőben, ahol a normál fizika törvényei érvényesek. Nincs semmi a Déli-Sarktól délre, tehát nem volt semmi az ősrobbanás előtt."  Déli-Sarktól délebbre, avagy Hófehérkénél már nincs Hófehérkébb?   - St. Hawking mondta egykoron egy rádióadásban ezt.

 4. hamis dilemma:   

A hamis dilemma egy olyan érvelési hiba, amely úgy állítja be a vitát, mintha csak két alternatíva létezne, mikor valójában több, nem mérlegelt választási lehetőség is van. Példák rá:

- "Ha nem hiszel Istenben, nincs más lehetőség, akkor ateista vagy."

- "Ha nem hiszel Karakuttyban, nincs más lehetőség , akkor aKarakuttyista vagy."

- Szavazásnál, csak igen és nem lehetőség van. Nincs tartózkodom.

- "Minden ellentmondásmentes, a természetes számok elméletét tartalmazó, formális-axiomatikus elméletben megfogalmazható olyan állítás, mely se nem bizonyítható, se nem cáfolható."

 5. meghatározatlanság: 

Üres állítás, vagy ál-állítás. Amikor az állítás, amire irányul vagy nincs is logikusan meghatározva, vagy számtalan értelmezése van és nincs tisztázva, hogy az most melyikre vonatkozna. Vagy egyet a sok közül önkényesen használ. Példák rá:

- Babig létezik.

- Isten nem létezik.

- Isten létezik.

- Karakutty létezik.

 6. hamis halmaz:   

A tudományban és a logikában nem szavazással és többséggel dőlnek el a dolgok, de sokan még is használják ezt az inkább pszichológiai eszközt, mint igen primitív átverést. Ráadásul igen sokszor még értelmetlen halmazokat hoznak létre. Példák ezekre:

- "hívők" ; Mert lexikálisan az is hívőnek számít, aki a Pénzben hisz, vagy a PoliAteizmusban, vagy a BigBangben, vagy a Napfaló Kockás Krokodilban. Vagy éppen egy ateista egyház, vagy vallás tagja. A hit és a hívés ugyan is nem csak a vallások kiváltsága.  Továbbá még a vallásokon belül is a vallások a legtöbb esetben tagadásai és konkurenciái egymásnak. Nem lehet azonos csoportot létrehozni belőlük, azon alapján, hogy "valamiben", de egymásnak teljesen ellentmondóan hisznek, hiszen ilyen elv alapján "tagadók" vagy "kételkedők" is lehetnének.

- Ateista az, aki nem hisz "Isten"-ben.  Ez butaság, hiszen a semleges, vagy akár nem is tudott dolog alapján nem lehet valakit, valakiket egy ideológia tagjának besorolni. Hiszen végtelen sok lehet azon variációk sora, amiben még szintén nem hisz és az alapján valamilyen izmust rá lehetne aggatni. Példa rá:  aKarakuttyista az, aki nem hisz Karakuttyban.  Az ateizmushoz egyértelmű és konkrét tagadás szükségeltetik, konkrét Istennel szemben. Többes számban, vagy minden Istennel szembeni tagadás már poliateizmus lenne.

 

 7. személyes kétely:

Azt mondtad/írtad, hogy egy állítás nem lehet igaz, mert te nem hiszel benne, nem tudod végigkövetni azt, vagy hogy egy jelenség nem létezhet vagy egy dolog nem valósítható meg, mert te nem tudod és látod át hogyan is működhetne. Miért hibás az érvelésed? Az, hogy a te ismereteid nem teszik lehetővé egy adott gondolatmenet vagy működési elv végigkövetését, megértését vagy átlátását nem jelenti azt, hogy az adott gondolatmenet vagy elv hibás. Az érvelés hamisságát kétségbe vonni hitelesen valójában csak akkor tudod, ha teljes mértékben megérted azt, és konkrét érvelési hibára, téves tényadatra vagy éppen utóbbiak hiányára tudsz rámutatni benne. Példák rá:

- Az, hogy a Föld, rajta az ember, valamint minden állat és növény evolúciós folyamatok eredményeként fejlődött ki évmilliárdok alatt, teljességgel hihetetlen és követhetetlen gondolat. Sokkal egyszerűbb és kézenfekvőbb a feltételezés, hogy a világot inkább megteremtette vagy megtervezte valaki.

- Azt szeretnéd hinni, hogy nincs "Isten" ... pedig a valóság az, hogy nagyon is sok van. Nagyon is sok "Isten" létezik. Sőt ma már van Tudományos Istenünk is, amely valóságossága bizonyított.

 8. kőleves álca:   

Ez egy olyan látszólagos érvelés, amikor a "bizonyítandó" dolog helyébe mást is behelyettesíthetünk, akkor is ugyan azt fogja kiadni.

- Ilyen például Anzelm  istenérve. "Isten"  helyett berakva az "Emberi Ostobaságot", arra is bizonyít. 
- Ilyen a Kalám istenérv is. Hiszen "Isten" helyett annak teremtőjét "Karakuttyot" is bizonyíthatná.

 

 9. tekintélyre hivatkozás:   

Azt mondtad, hogy egy állítás igaz/hamis, mert egy vagy több elismert - vagy legalábbis általad annak tekintett - személy vagy társaság ezt mondta vagy írta.  Egy általad, vagy mások által tekintélynek tartott személy/-ek véleménye önmagában nem bizonyíték egy állítás helyessége vagy helytelensége mellett, nem utolsó sorban azért, mert az elismert személy/-ek vagy szervezet is tévedhet: alakíthat ki álláspontot téves vagy hiányos adatok alapján ill. helytelen következtetések mentén. Példák rá:

- Tíz fogorvosból kilenc ezt a fogkrémet ajánlja.

- Isten a  világunk teremtője, fenntartója és irányítója a teológusok szerint, és ebben ők a szakértők.

 

 10. mazsolázgatás: 

Egy összetettebb állításból valaki önkényesen csak egy résszel foglalkozik és azt a teljes szöveg tartalmával ellentétesen, vagy elferdítetten értelmezi. Példa rá:

Összetett állítás:  "Sok és számos híres elmeháborodott tudós volt, kezdve Hawkingon, Gödelen, Cantoron, J.F.Nashig aki Nobel-díjas is volt mellette. Nos az a helyzet, hogy a legtöbb elmebetegség nem teszi tönkre az egyén teljes logikai gondolkozás rendszerét, csak általában néhány kisebb terület érint. Tehát lehet bárki okos attól még sok dologban, hogy néhányban buta. Vagy lehet elmebeteg valamiben, de attól másban még Nobel - díjas is. Javasolt erkölcsös és logikus viselkedés: Az adott illető érveit, állításait kell kritizálni és nem az adott egyén személyét, mert ahogyan bizonyított a kettő között nincs szoros összefüggés és igazából független a két dolog egymástól."

Mazsolázás:  Elmeháborodott tudósok? Statisztikai adatok híján e kijelentés felelőtlen hitelrontás. Ritka precedensekből általánosítasz, ami demagógia.

Valóság: Az összetett állítás első része tényekre és nyilvános szakorvosi álláspontokra alapul. A második rész védi ezeket a tudósokat, hogy a szakmai munkásságukat nem ez alapján kell megítélni és a két dolog jellemzően eleve külön kezeli az emberi elme. A mazsolázás még is csak az első részt támadja és az írás össz és lényegi mondandóját figyelmen kívül hagyja.

11. közvélekedésre hivatkozás:   

Az követi el, aki azt állítja, hogy egy állítás igaz vagy igazabb, mint egy másik, mert a benne foglaltak úgymond köztudottak, mert többen, sok ember, majdnem mindenki egyet ért vele. Az ilyen valójában ál-érvelések több okból is hibásak lehetnek: Az általánosan elfogadott dolog is lehet nem igaz, sok ember is tévedhet. Példa rá:
- Köztudott dolog, hogy a világunkat "Isten" teremtette.
- Köztudott dolog, hogy a világunk az Ősrobbanással keletkezett.

12. anekdotikus érvelés: 

Saját, vagy mások példájával, esetleg csak hallomásból, sokad kézből ismert beszámolókon keresztül próbálod meg igazolni egy általános érvényűnek szánt állítás igazságát, vagy kikezdeni egy nem általános érvényűnek szánt állítás helyességét.Példa rá:
- "Isten"... mindenek felett álló, természet felett álló, mindent teremtő lény..."

13. szakértői álca: 

Amikor valaki, vagy valakik például másokat próbálnak az érvelési hibákra tanítani, de közben saját maguk is számos ilyen hibát elkövetnek vagy szándékosan, vagy tudatlanságból. Mivel ez egy folyamatot takar jellemzően, példákat is csak úgy tudok felsorolni, hogy megnevezek néhány szervezetet, mozgalmat akikre ez igaz.
- GiantGreenSparklingDuck youtube videócsatorna
- All Gods Are Dying youtube videócsatorna
- Kálvinista Apologetika honlap, videócsatorna és fb oldal
- Ideológiák Tárháza youtube videócsatona "Isten"-nel és vallásokkal foglalkozó videói
- Szkeptikus Társaság tudományfilozófiai, monoBigBang elmélet, áltudomány, érvelési hibák, kreácionizmus, intelligens tervezés, vallás témákban történő szerepléseik
- Gondolkozó Ateisták mozgalom

14. középutas érvelés: 

Amikor valaki azt állítja, hogy az igazságnak valahol a két legszélsőségesebb végpont között kell lennie, vagy hogy egy probléma legjobb megoldása a kompromisszumos.
Miért hibás az érvelésed?
Bár a legtöbb esetben - pusztán statisztikai okoknál fogva is - a valóság tényleg a két elképzelhető legszélsőségesebb pont között helyezkedik el, ez önmagában nem jelenti azt, hogy ez minden esetben így lenne, vagy azt, hogy a prezentált álláspontok valamelyik vagy mindegyike a legextrémebb szélsőségeket testesítenék meg és ebből eredően egyikük se lehetne tökéletesen igaz. Példa a hamis érvelésre
- "Az igazság és a hazugság között félúton van az igazság."
- "Nem vagyok sem Istenhívő, sem tagadó. Agnosztikus vagyok."

15. szavazás: 

 Ami lényegében a 11-es közvélekedésre való hivatkozás egyik variációja. Az a különbség csak a kettő közt, hogy az egyik elmosott dolog még időrendileg is, a szavazás meg egy pillanatnyi és akkor létező csoport, akkori közvélekedése.

Miért hiba? Miért tudományos és érvelési hiba? Mert sok légy és sok ember és a többség is tévedhet és szokott is. A tudományban több oldalról alátámasztott bizonyítás van és az nem szavazásfüggő dolog.

16. vágyvezérelt gondolkozás:   


Vágyvezérelt gondolkodás az, amikor valaki tényként kezel valamit, ami valójában nincs alátámasztva, bizonyítva sem,  csak elmélet még, vagy személyes, szubjektív vágya az, hogy az adott dolog igaz legyen. Példa rá:
- Csak egy Isten van
- Nincs Isten, egy sem
- Az Univerzum 13,8 milliárd éve az ősrobbanásban keletkezett.
- A világot JahveIsten teremtette.

17. nem igazi skót:  

"Azzal, hogy kizártál bizonyos alanyokat abból a halmazból, amelyre kijelentéseid igaznak tartod, valójában nem megvédted az eredeti állítást, hanem elismerted annak téves mivoltát, és helyette egy új, szűkebb érvényességű, tehát eltérő tartalmú állítást fogalmaztál meg."  példák rá:
- Aton, Hórusz, Mithrász, Dionüszosz, Attis, Krisna, Visnu, Baál, Thor, Wotan, Borvo, Marduk, Allah, Ré, Zeusz, Siva, Dyḗus, Ahura Mazdá, Nagy Manitu ... nemigazi istenek. Csak judeokeresztény bibliában leírt JahveIsten az igazi.
- Matematikában ... azok nem igazi axiómák .... csak ezek igaziak.

18. elterelő manőver: 

Ahelyett, hogy a témával foglalkoznál, hirtelen eltereled a vitát másra.

 

19. helyes útirány kiválasztási hiba:   

Ez a hamis dilemma érvelési hiba fejlettebb változata, amikor nem két lehetőség közüli kényszerű választást próbálnak előírni, amikor több lehetőség is van, hanem ennek nagyobb  számú verziója. Tehát amikor például azt állítja valaki, hogy egy dolognak csak négy helyes iránya lehet és mivel három nem megfelelő helyre és eredményre vezet azok rosszak és csak a negyedik útirány lehet a helyes. Probléma.... Mindig lehet új eddig nem létező, vagy nem tudott utakat is nyitni, amelyek szintén a jó irányba vezetnek. Sőt lehet csak az új út visz a valóban helyes irányba ... az előtte jónak vélt csak megközelíti, de elmegy mellette. Példák rá:

- BigBang elmélet egyre gyorsabban táguló világegyetem elmélete lehet simán hibás ... Mert ahol a mérések történek ott lehet igaz, de a mérési határon túl már lehet szűkülés is. Továbbá ahova a tágulás történik, annak is a világegyetemnek kell lennie, tehát lényegében annak csak egy része tágulhat és és egy időintervallumban ... Továbbá a téridő kontinuumban a "tágulás" lehet nem is tágulás ... mert lehet relatív is. Tehát máshoz viszonyítva már akár szűkülés is.

 20. ezt te nem értheted:   

 Amikor valaki nem a konkrét hibakimutatásra reagál, hanem helyette ilyesmire hivatkozik, hogy "te ezt nem értheted, mert nem értesz hozzá", "nincs megfelelő képzettséged a témához", "vérlaikus vagy", "semmihez sem értesz", "Dunning-Kruger hatás". - Végül is ez az érvelési hibák egy koktélja. Elterelő manőver, hamis okozat, tekintélyre hivatkozás, szakértői álca, személyeskedés kombója. Illetve posztmodern, azaz áltudományos hívők kedvenc "érvelési" trükkje. 

Jelenleg még szerkesztés alatt, folytatás lesz

Vitafórum a témában: Érvelési Gondolkozási Hibák  (törölték- sokaknak volt kellemetlen tudni dolgokat.) Helyette a Vitakultúra Klub "támadt" fel.

A bejegyzés trackback címe:

https://vilagnezet.blog.hu/api/trackback/id/tr4216564184

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Világnézet Netes Napló · vilagnezet.blog.hu 2021.09.08. 11:33:46

Nos gondolkoztam rajta néhány napot és arra jutottam, hogy:

1. Nem fellebbezek, mert már a tököm lényegében korábban tele lett az itteni dolgokkal a Érvelési Gondolkozási Hibák topik törlésénél.

2. Hazudozás, hogy reklámoznék, hiszen eleve minden reklám le van véve a blogjaimban. Éppen figyelem, hogy nem teszem ki, azt ami csak linken megnézhető.

3. Nagyon is érzékeny vagyok és tudok hatni az érzelmekre ... azért is nincs itt egy ilyen negatív topiknak helye a Filosz rovatban.

4. Unom, hogy ha megcáfolom egy érvedet, hogy hibás kitalálsz egy újat.

5. Amúgy is éppen ide volt már itt hagyom ezt az .... (nem írom le, tudja aki tudja)

Világnézet Netes Napló · vilagnezet.blog.hu 2023.10.11. 10:00:37

Mi a logikai tévedés?
A logikai tévedések megtévesztő vagy hamis érvek, amelyek pszichológiai meggyőzés miatt erősebbnek tűnhetnek, mint amilyenek valójában, de érveléssel és további vizsgálattal tévesnek bizonyulnak.

blog.hubspot.com/marketing/common-logical-fallacies
süti beállítások módosítása