Logika, Helyes ÉrvelésTan, Mítoszirtás és Hit-Eltérítés sok Humorral

Világnézet

Világnézet

Mennyire intelligens az a Jézus, aki írni sem tudott?

2007. április 19. - IGe

Buta emberek mítoszát miért követik egyesek? Jézus állítólagos kora előtt 4-500 évvel, az ateizmust megalapító bizonyítottan létező görög tudósok simán le tudták írni gondolataikat.  Számos jel arra mutat, hogy Jézus csak egy ókori mítoszfigura, akit még az írás képességével sem ruháztak fel.


 

A képen egy legalább 4300 éves emberi írás látható.

1. Semmilyen ismert írásmű nem maradt fenn Jézustól.

2. Semmilyen írásművet nem említenek sehol sem, amelyet Jézus írt volna, csak éppen nem maradt fenn.

3. A kivégzést megelőző jogi eljárásban sem találkozunk sehol sem Jézus írástudására utaló nyomokkal . Pl. végrendelet, vagy szellemi hagyaték írásban, vagy levelezések a börtönből stb

4. Írásban könnyebb és biztosabb lett volna a tanait terjeszteni, de nem tette.

5. Tudtommal a korán sem említi Jézus írástudását.

6. A Jézus Indiában járt irányzatok sem említenek írástudást.

7. A történészek sem leltek írástudásra utaló jeleket, az akkori hivatali iratokból.

8. A judeo-keresztény biblia zavaros utalásokat tesz porba írásra.

9. A talmud zavaros utalásokat tesz, hogy Jézus saját testére írt fekete mágiás szövegeket.

10. Maguk a jézushívők is rettentő megosztottak és bizonytalanok Jézus írástudását illetően.

11. Jézus tanítványai közül sokan tudtak írni, Jézus miért nem írt legalább nekik?

12. A bibliai JahveIsten korábban Mózesnek írásban adott tanításokat, tehát nem volt szokatlan az írásbeliség. Jézus ezt miért nem használta?

13. Szerintem egy mai vallásalapító kihasználná a kor adta legmagasabb, leggyorsabb és leghatékonyabb kommunikációs eszközöket. Internet, e-mail, videó, Tv, rádió, DVD, MP3, mobiltelefon, SMS, EMS stb. Még a nem túl intelligens, mészáros és húsboltos Gyurcsók Józsi is a TV-ben szerepel és CD-éket és könyveket ad ki. Jézus nem használta ki a kor adta legmagasabb kommunikációs eszközöket, nem is ismerte fel ezek jelentőségét.

14. Ha Jézus nem is tudott írni, az apostolok között voltak, akik tudtak - még akár le is diktálhatta volna. De nem tette.

Ja és egy idézet, hogy ha még is tudott írni:
Ha Jézus tudott volna írni, akkor az is GÁZ

"mutyusz ...Hogy Jézus a porba írt?-talán csak firkált! Egy bötűt se hagyott ránk írásban! Ez a tény is igazolja, hogy vagy nem tudott írni, vagy nem érdekelte annyira a kereszténység későbbi sorsa- vagy méginkább: nem is volt tudatában , hogy mekkora vallást indít útjára! És evvel a "Mindentudó" Atyja is így volt, különben egy ellentmondásoktól mentes, egyértelmű szöveggel tisztelte volna meg az emberiséget. EZT NEM TETTÉK MEG! Az "Atyjával" együtt hagyták eltorzulni a biblia eredeti jelentését(ami már eleve plágium volt)-vagy nem is voltak képesek megőrizni azt?
-Ha volt Jézusnak célja, akkor miért hagyta, hogy a mesét mások írják róla?
-Ha ismerte a küldetését, akkor kutya kötelessége lett volna írni, nem?
-Így levonható talán, hogy nem tudta mit vet, tehát nem volt sem Isten, sem "Istennel" nem volt kapcsolata.
-Továbbá: a mítoszt utólag, mások teremtették meg róla."

iras_regen.jpg

Egy 3770 éves babilóniai agyagtabletta Akkad nyelven, amely a legrégebbi ismert főző recepteket tartalmazza. A tabletta tartalmaz 25 receptet, 21 húspörköltet és 4 zöldségpörköltet. Yale Egyetemi Könyvtár. forrás


vitafórum a témában az origón

vitafórum az indexen

A bejegyzés trackback címe:

https://vilagnezet.blog.hu/api/trackback/id/tr3260709

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Proxy · http://halozatkereso.blog.hu 2007.04.19. 14:09:38

Az írás képessége tanulható, nem ösztönös - az orális kultúra korában bizony nem volt az írásbeliség a köznép körében elterjedt, hiszen csak az írástudók kivételezett kasztja számára jelentett valamit is az írásos források szükségessége - a legtöbb ember számára tökéletesen megfelelt a szóbeszéd és a mítoszok. Meg amit az írástudók mondtak nekik. :) Szvsz az írástudás/nemtudás _akkoriban_ nem volt az intelligencia mérvadója. (Ma valamivel differenciáltabb a helyzet, bár az írástudó még ma sem feltétlenül jelent intelligenset. :))

ern0 · http://linkbroker.hu/ 2007.04.20. 13:51:53

lehet, hogy akkoriban nem az írás volt a legalkalmasabb módszer az információ megörökítésére, vagy ha mégis, ez nem volt ismert tény

mindenesetre azért eléggé elterjedt a dolog, szóval valamit jól csinált a srác, simán felvenném marketingesnek :-)

valószínűleg hiába adnám ki okos gondolataimat 64 gbyte-os micro sd kártyán 1024x768-as felbontásra optimalizált képekkel, kínai (mandarin?) nyelven plucker formátumban, terméketlen talajra hullana, pedig 100 év múlva mindenkinek lesz palm-ja, és mindenki így fog beszélni - marad a blog kommentezés

de a felvetés érdekes

Attila 2007.04.20. 16:30:25

Végül is tudott vizen járni meg halat varázsolni a tóba.Ha én tudnám ezeket lehet én sem tanultam volna meg írni.

sztakó zsolt 2007.04.20. 17:53:24

Megnyugtathatlak, h Jézus tudott írni, ha már ez a legfőbb problémád. Abban talán megegyezhetünk, h aki olvasni tud, az írni is tud/remélem, nem mindenben vagy ennyire felületes/:).

periféria 2007.04.21. 15:56:57

A Szókrátész nevű bizonyítottan létező (??? ezmeg mit jelent???) pali sosem írt semmit, a balfék séta és beszélgetés útján okított, pedig állítólag (sőt, bizonyítottan, mert létezett...) annyira fontosnak tartotta a tanait, hogy az önkéntes kivégzést is vállalta. Róla onnan tudunk, hogy egy Platón nevű tanítványa (de érdekes, ezek a tanítványok már csak ilyen jegyzetelősek) összefirkált pár dialógust, amiben az egyik szereplő (a bizonyítottan létező) Szókrátész. Nah, gombfelvarrás, most!


Egyébként, ajánlom olvasásra a Halotti beszéd és könyörgés nevű érthetetlen rizsát, pedig a magyar nyelv írásbelisége nem is többezer éves. Nem árt belegondoloni, hogy a nyelv baromi gyorsan változik, így lehet, hogy amit anno 2000 évvel ezelőtt írtak le, az tökre egyértelmű és világos volt.

Az utolsó idézet meg, az nagyon gáz, hogy azért nem volt istenség, mert nem írt... pffff

A blog jó, az ötlet jó, de ez az érvelés Marha-ság, és mint ilyen, csak negatív fényt vet az "ügy"-re. (ügy, úgy mint: egyházaktól az állami támogatást megvonni)

periféria 2007.04.21. 16:09:10

Sztakó Zsolt:
Ki kell ábrándítsalak, aki olvasni tud, nem biztos, hogy tud írni is. Az olvasás egy jelfelismerési képesség, ami bármikor elsajátítható, amíg a delikvens elmebeli állapota lehetővé teszi a tanulást úgy általában. Az írás viszont egy finommotoros mozgás, ami nagy gyakorlatot igényel, és bizonyos életkor után lehetetlen megtanulni (így áll ez a hangképzéssel is egyébként).
A középkorban is sok szerzetes, és egyéb "olvasástudó" személy volt, akik, mivel gyerekkorukban nem tanulták meg, így írni sosem tudtak. Viszont olvasni igen, ezáltal mégis a "tudás birtokosai" lehettek.

Egyébként a fentebb említett porba firkálás lehet épp ennek a jele. Ugyanis, egy ács fiaként Jézuska valószínűleg nem járt elemibe - ha másért nem, hát mert még nem volt elemi - viszont később olvasni megtanulhatott, és az írásjeleket elnagyoltan - porba, bottal, ujjal - le tudta másolni. (Gondoljunk csak arra, hogy egy jobbkezes ember, aki amúgy bakézzel nem tud írni, az is tud a balkeze mutatóujjával A-betűt rajzolni a bepárásodott üvegre, annak ellenére, hogy balkézzel nem tudna vallási értekezést körmölni.)
De mindez csupán feltételezés, egy olyan régmúltba vesző személyről és jelenségről, ami bizonyíthatatlansága révén tökéletesen parttalan vitához vezet.

Proxy · http://halozatkereso.blog.hu 2007.04.22. 17:58:00

Annyit azért hozzátennék, hogy az általad citált Platón megvetette az írást (és a művészeteket alleszusammen) hiszen azok az általa hirdetett ideál-világ után a való világ (másolat) lenyomatát adják csak (másolat másolata), tehát fúj. Szókratész meg ugye közismerten írásellenes volt (mint ahogy írtad is), úgyhogy hogy még régebbi kultúrákban milyen hagyományőrzési szokások voltak, igazán nem vethetjük az illető - legyen az vélt vagy valós - szemére. Abból hogy ma már jobban tudatában vagyunk az információkompatibilitási problémáknak, még nem igazán következik semmi.
(Csak egy példa: Magyar irodalmi adatbázist raktak össze a nyolcvanas években egy x. számítógépes rendszerbe, aztán 10 év múlva már nem tudták beolvasni az adatokat, hiszen a technika túlhaladt rajta)

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2007.06.02. 12:12:12

A képen egy legalább 4300 éves emberi írás látható.

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2007.06.02. 12:39:30

A virtus.hu-n már több mint 1500-an olvasták ezen cikkemet.

habitang 2007.06.02. 12:50:38

IG=Iván Gábor?

Ehh.. Mi a szart erőlködsz évek óta? Ki fizet ezért, mert amit csinálsz vagy őrült megszállottság, vagy zsozsóért megy.

Bocs, érdemben nem, mert a fentiek miatt úgysem érdemes.
Na szia!

rakovszk 2007.06.02. 12:59:53

"14. Ha Jézus nem is tudott írni, az apostolok között voltak, akik tudtak - még akár le is diktálhatta volna. De nem tette."

Hmmmm. Bingo? Ez véletlenül nem arra utal, hogy szándékosan nem írt?
Amúgy platón úgy tudom nem az írást, mint olyan vetette meg, hanem a drámaírást, ami akkoriban a gondolatok közlésének igen elterjedt módja volt, ő ehelyett írt a dialógusait.
Amúgy tény, hogy az írás nagyon régi, viszont a közoktatás kevésbé. Régen is tudtak írni, de csak egy réteg, és akkoriban még szerintem nem a írástudás volt az intelligencia fokmérője.

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2007.06.02. 13:22:31

Nem is az a legfontosabb kérdés, hogy tudott-e, vagy sem írni, hanem az, hogy miért nem ismerte fel az írásbeliség jelentőségét? Hiszen ha tudott írni, akkor saját maga is írhatott volna, ha meg nem egyik tanítványának diktálhatott volna.

FoGi 2007.10.10. 22:05:38

na ide figyelj te cikkiró...
tegyük fel, hogy a Biblia szerint nincs leírva, hogy Jézus tudott írni. ez a mai biblia, amit ma forgat több millió ember, nem az eredeti irat. ez már az un. Judeo-keresztény irat. inkább mindenkinek arámi és kopt nyelven kellene elolvasni az eredeti evangéliumokat. más itt azt mondta, hogy vegyük elö a Halotti beszédet. nos vegyük elő. mindjárt szembetünik, hogy ez nem beszéd, hanem halotti nyöszörgés. a rovásírásban, ami minimálisan 6ooo éves, minden betüre meg volt, van és lesz külön hangjel. ez már csak a latin betük "elfogadása" után Iródott, minimum 100 évvel.

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2007.10.11. 07:52:07

FoGi. Ezt egyre többen tudják, hogy a biblia egy korábbi vallásokból összeollózott filcmű. Tehát plágium.

Marty 2008.11.29. 22:48:28

Sziasztok!
Akkor ott kezdeném mielőtt összevesztek a Biblia eredetén, hogy mi a tudat? Mi a gondolat? Ja és még egy aprócska kérdés: Hogyan tud az ember anyagból életet kreálni? Mert nekem senki ne mondja, hogy az atomok meg a fehérjék összeállnak aztán majd lesz élet (állat, ember, növény) badarság. Ember atomokba, molekulákba még nem tudott életet lehelni.
Nem is fog tudni soha! Olyan nincs hogy az anyag öntudatára ébred. Az materialista világnézetű ember mit mond: azt mondja hogy anyagból vagyunk biokémia az egész. Aha persze! A periódusos rendszert megnézzük és benne van az összes általunk ismert elem! Vegyük ki mondjuk a hidrogén vagy az oxigén molekulát. Azért ezeket mert ezekből van bennünk a legtöbb! Ha megnézzük a molekulákat mondjuk a hidrogént az tud gondolkodni csak úgy magában? És ha összerakjuk őket mint víz? Az tud gondolkodni? És ha milliárdnyi molekulát rakunk össze azok tudnak gondolkodni? Köszönöm hogy írhattam a blogba!
Sziasztok!

Világnézet Netes Napló · vilagnezet.blog.hu 2012.04.20. 19:42:06

Ennek a cikknek a címe és bevezetõje 8298 alkalommal jelent meg. Összesen 4070 alkalommal olvasták el a valláskritika virtuson.

gyugyó 2012.08.24. 07:36:37

Na nem mintha védeni akarnám a bibliai meséket, de szerintem az intelligencia nem függ az írástudástól sőt a tanultságtól sem, egy 5 diplomás is lehet tök ostoba max. a szorgalma kiemelkedő...

sTormy 2013.05.09. 09:34:58

Hát aki azt hiszi, hogy írásban könnyebb lett volna terjeszteni a tanokat, az próbáljon meg a kor eszközeivel írásokat sokszorosítani. Már ugye, ha hozzájuk fér, mert a kétezer évvel ezelőtti Közel-Keleten aránylag kevés sarkon állt papír(papirusz/pergamen/agyagtábla)- és írószerbolt. Annyi idő és energia befektetésével, amivel egyetlen példányt leír mondjuk a Hegyibeszédből, már az egész falunak elmesélheti, miről szólt.
süti beállítások módosítása