Logika, Helyes ÉrvelésTan, Mítoszirtás és Hit-Eltérítés sok Humorral

Világnézet

Világnézet

Szabadulj meg a hit rabigájától!

2007. július 02. - IGe

Minden ember bűntelennek, szabadnak és semmibe sem hívőnek születik. Némelyikünket a vallások behálóznak, de van kiút.

Vallások rablánca.jpg

 

A hit rabigájától való megszabadulás élményét Robert G. Ingersoll a következőképpen írta le:

"Amikor meggyőződtem róla, hogy a világegyetem természeti, s az összes szellem és isten mítosz csupán, akkor elmémben, lelkemben, minden csepp véremben szétáradt a szabadság örömteli érzése. Börtönöm falai szétmállottak és ledőltek. Fény árasztotta el a helyiséget, s az összes zár, retesz, rács és bilincs köddé vált. Nem voltam többé sem cseléd, sem rabszolga. Sem itt a földön, sem a végtelen tér mélységeiben nem volt senki, akit parancsolómnak kellett volna tekintenem. Szabadon gondolkodhattam és szabadon fejezhettem ki gondolataimat, szabadon élhettem saját ideáljaim szerint, a magam és szeretteim örömére, szabadon használhattam összes képességeimet, érzékszerveimet, szabadon terjeszthettem ki képzeletem szárnyait, szabadon vizsgálódhattam, találgathattam, álmodozhattam és reménykedhettem, szabadon ítélhettem és dönthettem dolgok felől... SZABAD VOLTAM! Egyenesen és félelem nélkül álltam, vidáman nézve szemközt az egész világgal."

 


Minden hívő átélheti egyszer ezt a nagyszerű élményt.

A bejegyzés trackback címe:

https://vilagnezet.blog.hu/api/trackback/id/tr34109878

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Bummer 2007.07.02. 10:37:54

Az embernek sosem teljes a szabadsága, társadalmi kötöttségek, természeti adottságok, képességek és így tovább.
Hiszen minden ember úgy születik, hogy uralkodnak fölötte szülei (konkrétan teljesen kiszolgáltatott nekik), uralkodik az állam, megbéklyózzák vele született hibái, tanárainak és egyéb vele kapcsolatba kerülő, rá ható embereknek befolyásolhatatlan hatásai, a természet törvényei.

Maddness69 2007.07.02. 10:56:01

Ugyanezt a szabadságot átélheted, ha hiszel. A hitre sem kényszerít senki. Te azt hiszed, hogy nem hiszel. Szabad vagy! Azonban a kettőnek semmi köze sincs egymáshoz, szerintem.

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2007.07.02. 12:02:57

paráznabillegető 2007.07.02. 08:00:25

a világon három dologban van nagy pénz (békeidőben), sorrendben:
1 olaj
2 ingatlan
3 emberi butaság
örök igazság ez..

rakovszk 2007.07.02. 12:15:27

Ad1: Szabad? Mit értünk szabad alatt? Teszemazt a mai kereszténység már nem kényszerít senkit semmire, csak ha az illető önként csatlakozik a valláshoz.
Ad2: Mint fent említették, a vallás csak egyike azon dolgoknak, amelyek az elmét "befolyásolják", és pl. a neveltetés hatását sokkal nehezebb kiküszöbölni.
Ad3: Szabadság... tuti, hogy olyan jó az? A mai vallás (eltekintve teljesen hülye esetektől, sajna vannak ilyenek, szomorú) már nemigen avatkozik bele a szólásszabadságba, max. erkölcsi szabadságról lehet szó...az erkölcsi szabadságból meg én nemigen kérek.

Bummer 2007.07.02. 12:57:02

Számomra az a megdöbbentő, hogy a mai blogger világban évezredes filozófiai kérdéseket, vitákat vélnek lerendezettnek egy 10 mondatos blogbejegyzéssel.

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2007.07.02. 13:12:46

Arról, hogy ki mondhatja magát legalább szabadgondolkodónak van egy írásom:

Szabadgondolkodás? Mi is az?
vilagnezet.blog.hu/2007/05/04/szabadgondolkodas_mi_is_az

Rigor 2007.07.02. 16:43:21

Nekem akkor volt meg a szabadság érzés amikor rádöbbentem hogy igazából a haláltól való félelem hiábavaló, ugyanis az folyamatos élet is pusztán egy illúzió. A pillanatnyi létezést megéljük, a többi pusztán az emlékeken múlik. Nem csak a sejtjeink cserélődnek ki, de még a személyiségünk, ízlésünk sem állandó, bizonyos szituációkban más életkorban másképp reagálunk.
Minden rezdülésem valahol nagyvonalakban levezethető emberi mivoltomra, az alapprogramra, ösztönökre, tapasztalatokra, megfelelni vágyásra, kreativitásra, félelmekre stb.

Rigor 2007.07.03. 00:08:18

Ige: jaja, kb. 2000-ben történt velem ez a rádöbbenés a 44a buszon hazafele jövet:) A többi meg adta magát, meg amúgy is szeretem a jóféle Cyberpunkot:) (konkrétan gomolyközösség tagja kívánok lenni lásd transmetropolitan 7. szám * hú a 6. szám pedig nagyon odacsap a vallásoknak:P) - persze azért csak a hagyományos életkor határa felé, még nem annyira fiatalon:P (ámde fiatalos testben) - illetve nem pont ilyen hirtelen módon mint a transmetropolitanban leírják hanem apránként, úgy hogy az elhalt sejtek helyett nem hagyományosan újak termelődnek hanem "ködrészecskék" veszik át a helyüket:P

Kalacs 2007.07.30. 18:07:43

Az ember függő lény. (Még maga Isten teremtette ilyenné.) Ezért a hittől való megszabadulásnak nincs értelme. Sokkal inkább az a kérdés, hogy miben hiszel. Ha elhiszed a hazugságot, megtéveszthetővé, becsaphatóvá, elnyomhatóvá, kifoszthatóvá, kihasználhatóvá válhatsz. Nem csoda hát, hogy sok olyan ember van, aki egész életében menekül a vallások rémétől. De ugyanennyien vannak azok is, akik a kommunizmus, a fasizmus az antiszemitizmus (és a sor nagyon-nagyon hosszú) mumusától rémüldöznek. Ezen a ponton kötelezőnek érzem, hogy kifejezzem feléjük az együttérzésemet. De úgy tűnik, hogy szinte mindenkinek kijutott valamiből. Persze - amint az könnyen megfigyelhető - főleg azért, mert egymástól szenvedték el az üldöztetéseket: egyszer az egyik, máskor a másik játszotta a hóhér, illetve az áldozat szerepét. Valahol hallottam, a történészek kimutatták, hogy a földön a leghosszabb háborúmentes időszak mindössze 30 év volt. Az emberiség szinte szünet nélkül játszotta ezt a kegyetlen fogócskát. "Ember embernek farkasa" - mennyire találó! Vajon békén tudjuk-e hagyni egymást? A hazugság valóban sok ember életét megnyomorítja. De mi a hazugság? És mennyi esélyed van arra, hogy megvédd magadat tőle és ne válj az áldozatává, egyúttal eszközévé és terjesztőjévé? A világtörténelemben ateisták és vallásos emberek milliárdjai nem tudták elkerülni a hazugság kelepcéjét. Mindenki csupán mások eszméit, nézeteit képviseli és hirdeti. De mi a forrása, végállomása ezeknek? Ki indította el őket és milyen célból? Én a világot kétpólusúnak látom. A Sátán, a Föld jelenlegi ura kedvére szórakozik, miközben az emberekkel a már említett piszkos játékot játssza, amit az automatizmus szintjére fejlesztett ("Ember embernek farkasa"). Az emberek már maguk is eljátszanak. De hogy szabadulhatsz meg ebből az ördögi körből? Itt semmilyen vallás, sőt semmilyen izmus nem segít. Ha nemegy személy: Jézus Krisztus. Ő maga. Ha megszólítod, válaszol. Ő megszabadít. Ezt Ő maga igérte. Ha megteszed, amit Ő mond, nem fogsz többé a hazugságok útvesztőjében bolyongani. A hit tehát alapkategória. Mindenkinek van, mindenki használja. Ezzel kapaszkodunk előre az életben, illetve ezzel kapnak el bennünket, ha valamilyen hazugságba vetjük. Valóban jó dolog szabadnak lenni, többek között minden vallás, - így a katolicizmus, az antiszemitizmus - és vallástalanság - ateizmus, rosszul értelmezett szabadság stb. igájától is. IGe, ha véletlenül úgy érzed, ez a bejegyzés elrondítja a blogodat, nyugodtan letörölheted. De úgy gondoltam, hozzátartozik a témához. További jó igazság-, boldogulás-, reménység- és hitkeresést kívánok mindenkinek!

Trajanus 2008.03.24. 11:40:20

rakovszk

Én meg abból nem kérek, hogy egy magát pápának nevező önjelölt idióta mondja meg, hogy mit szabad erkölcsileg és mit nem.
A kereszténység erkölcsi útmutatói és szabályai emberellenesek.

Ancsa 2008.08.26. 22:13:23

Jézus a barátod! Engem nem zavar h nem látom, még jobban keresem. Jézus azt akarja h önzetlenül szeress ha ezt teszed azzal úgyis közelebb jutsz hozzá! Ha akarod, ha nem! De keresd tovább életed értelmét, hiszen Isten szabad akaratot adott neked,mert nem akarta h az emberek azért szeressék mert csak őt ismerik! Csak rajtad áll, h h éled az életed! De ha nem jutsz sehova: Isten vár!!!

nerka 2012.01.08. 10:10:07

@Rigor: Én is ezt vallom :) Mindig fejlődünk, alakulunk és néha rácsodálkozunk a múltunkra: Ez mind én voltam egykoron? Egyre azonban bizonyosan emlékszem már gyerekkoromból: Nem hitten istenben, semmilyenben (Gyermekkoromban elszántam magam, szólok istennek, ha van, De nékem ő égő csipkefenyérben meg nem jelent, se borban és kenyérben - nem méltatott reá, hogy őt higgyem...) és felnőttként is csak ezt mondhatom. Jó lenne hinni, csakhogy nem a középkorban élünk..... ugye? Sosem szerettem ha valaki felsőbbrendűnek tekintette magát és félni kellett tőle. Mert az számomra nem ember, isten meg végképp nem! :)

Vsissy 2012.06.15. 19:55:46

Robert G. Ingersoll után szabadon

"Amikor meggyőződtem róla, hogy a világegyetem, s benne minden teremtmény Istentől van, s Krisztus áldozata révén minden gonosztól tökéletesen szabad, akkor elmémben, lelkemben, minden csepp véremben szétáradt e szabadság örömteli érzése. Börtönöm falai szétmállottak és ledőltek. Fény árasztotta el a helyiséget, s az összes zár, retesz, rács és bilincs köddé vált. Nem voltam többé sem cseléd, sem rabszolga. A Sátán nem volt többé úr az életem felett. Sem itt a földön, sem a végtelen tér mélységeiben nem volt senki, és nem is lesz, aki jobban szeretne Jézusnál, és akit jobban szerettem volna én. Szabad voltam bűneim minden terhétől, s lényem, életem egészen átformálódott. A világtól nem függve, szabadon gondolkodhattam és szabadon fejezhettem ki gondolataimat. Szabadon szerethettem és megbocsáthattam. Szabadon élhettem Krisztusnak és az ő felfoghatatlan, tökéletes szeretetének, a magam, de elsősorban Alkotóm, és szeretteim örömére. Szabadon használhattam az összes, Istentől kapott képességemet, s a hozzájuk kapott érzékszerveket, melyekkel szabadon vizsgálódhattam e csodálatosan megalkotott világban. Szabadon kiterjeszthettem képzeletem szárnyait, s bár a Mennyet elképzelni nem tudtam, találgathattam, álmodozhattam róla és reménykedhettem Jézus minél hamarabbi visszajövetelében ... SZABAD VOLTAM! Egyenesen és félelem nélkül álltam, vidáman nézve szemközt az egész világgal. Mert Kriszus vére és szeretete megszabadított."

Jézus mindenkinek odanyújtja a kezét, hogy átélhesse ezt a nagyszerű élményt. A mi döntésünk, hogy elfogadjuk-e.
süti beállítások módosítása