A P-DOX Semmiben Sem Hívő vallás tesztelésének elemei index.hu fórumáról:
(néhány témát és nickemet, utólag bedarált a cenzúra -de ez is a kísérlet része volt)
Egy érdekes tömegbefolyásolási kísérletsorozatot végeztem három és fél éven keresztül az index vallás, filozófia rovatában. Ez körülbelül 2000.10.12-tól 2004.május hónapjáig tartott. Azt kerestem és kutattam, hogy a vallásos befolyás alatt álló emberek milyen módszerekkel gyógyíthatóak. Sok érdekes dolgot sikerült megtudnom és valós élethez nagyon hasonló helyzetben lemodelleznem. Ez alapján biztosan kijelenthetem, hogy például az istenhit egy teljesen tünetmentesen gyógyítható lelki betegség, egyfajta kényszerképzet. Köszönöm ebben az index szerkesztőségének és a közreműködőknek az aktív segítségét.
Definiálja valaki isten fogalmát?!?
Definiálja valaki az anyag fogalmát !
Teológia, mint áltudomány
Mi az ami biztosan nem Isten ???
Lehet-e Istent tudományosan definiálni?
Büntethető lesz az inkvizíció tagadása.?
A bibliai Isten és Sátán egy és ugyanaz. - ÚJ és FONTOS
Csak egy film? Kereszt-horog motívummal.
Kokakola Mikulás - az üzlet, az üzlet
Istenhívők Felsülése ???
Az emberek "hülyeséghez" való joga?
Miért vallás? Miért Mítosz?
Az anyag definíciója:
Vallási karikatúrák
Istenek nyitott Klubja - csatlakozz!
Előttem ki cáfolta meg Anzelm érvét?
Istenhit , gyógyítható lelki betegség
Isten létezik, ez tudományos TÉNY .
Isten a Legnagyobb Sztár! - De Meddig?!
Karakutty kiválasztott népe a magyar. (törölt)
Occam borotvája "lenyisszantja" Istent.
3X(1 Isten)=1 Isten és más észeldobások
Jézus tesóiról miért hallgattok?
Kötelező hűségeskü az RKAT-oknál ...
Ádám és Éva köldöke?
Hanyadszor Váltom meg a Világot ? :-)
TÜCSÖK ÉS BOGÁR. ARANYKÖPÉSEK
KINEVETÉS. Bölcs és a Biztos eltűri...
Isten legyőzte a Sátánt! Ezzel vége ?
Karakutty jobban szeret Téged ... (törölt)
Istenem, ments meg önmagadtól! P-DOX-ok.
Sztálin teológiáról váltott irányt...
Ateista honlap - agymosás
"Az Úr körülmetélése" - ünnep nap
Világunk Anyukája és Apukája :-) Új!!!
Vallások pszichológiai szemszögből
Keletkezhet-e Isten magától?
MiciMackó és "Isten" is létezik.
ISTEN ivángáborral VER ???
Heidegger - a nagy semmi ...
Ki teremtette Istent, vagy a fogalmát?
Miért teremtette az ember az Istent?...
Nagy Bandó vallásos könyve....
Isten a Mumus és a Vasorrú bába
Emberi hitrendszerek sokfélesége
Hogyan zakkantsuk meg a hittérítőket
Apácákat megerőszakoló papok
Önmagában ki mer hinni? Hányan vagyunk?
Szegények segítése. JÉZUS SZOCIALIZMUSA:
Kellemes Karácsonyt január 6-án !
A Szeretett mimelése: Szerettetés ?!
Ha a k. ideológia igaz, Isten szörnyeteg
Isten-Isten, Über Alles ???
Ateista vallás megalapítása ************
"állam is Krisztus uralma alá tartozik"
EGOisták Egyházának az alapítása...
Most élj, ne a halálod után !
"... Vagyok , Aki Van ... "
Aki vallási függőségből gyógyulni akar
a LOGIKA és a JÓZAN ÉSZ káromolása *
A r.k egyház a legnagyobb SZEKTA ???!!! (törölt)
Fallosz vallás jelentősége hazánkban ?
Vallási kérdésekben BÁRKIT FELBOSSZANTOK
Pénzben hívők egyháza alapítása....
Néhány jellemzően, eltüntetett és bedarált topik az indexen:
KB. 800 000 fő a Róm.Kat.Egyház tag {bedarálva a} Így könnyű világvallásnak látszani.
Bolondok Ű r h a j ó i ? Hány is van? {bedarálva a} Rombolják-e a vallások a társadalmat?
Hogyan lehet Istent elvenni valakitől {bedarálva a} ISTENHIT = BABONASÁG miért is tagadnánk?
Emberijesztő feszületek az utak mellett {bedarálva a} ISTENHIT = BABONASÁG miért is tagadnánk?
Gyógyító vakcina gondolatvírusok GO!
Alapíts saját vallást magadnak! Segítünk