Készül egy új és más borító is. Vidámabb színekkel és egy logóval.
Ebből csak egy 30 darabos próbanyomtatás készült, amit végleges leellenőrzésre és véleményezésre szétosztottam különféle tudományos helyekre, ismerőseimnek és esetleges szponzoroknak és magam is teszteltem még a netes vitafórumokon keresztül is. Még most is voltak további jelentős felismeréseim, ez főként a szemantika tudományának az áttanulmányozása területén, amelyeket a legtöbb esetben csak nagyon tömören néhány mondatban szúrtam már be, de ennél sokkal hosszabban is ki lehetne persze fejteni, de minek. Azért a tömör változat két helyre is bele került, mert azért jelentős és hadd rögzüljön ismétlés által is. Ez a blogbejegyzés végül is azoknak szól, akik rendelkeznek ezen próba nyomtatás könyvecskével, vagy esetleg a pdf e-könyv verziójával. Ők láthatják, hogy ahhoz képest mi változott még.
Oldal 1: Lap aljára középre igazítva és két sorban:
Oldal 3: A könyv címe alá, vagy a lap aljára, önök szakértelmére bíznám hova jobb, kerülne a műfaja, középre igazítva, normál betűnagysággal: szórakoztató tudományfilozófia esszé
Mielőtt belekezdenék a lényegbe írok néhány sort, hogy miért is lett ilyen személyes jellegű ez az egész. Jómagam egy nagyon biztos támpont - "érzékelő" - ebben a kísérletben, levezetésben, bizonyításban. Egyetlenegy olyan tulajdonságomról tudok, ami jelentősen eltér a jelenleg ~7,5 milliárd körüli föld átlag lakójától, de az nem kiemelkedő okosság és nem is kiemelkedő tudás, hanem az eltérő hipnábilitás. Azaz nem vagyok befolyásolható és hipnotizálható sem. Ergó nem hatnak rám mások mémjei sem. Mém immunitásom van. - Hümm ez van. ... Na akkor vágjunk bele:
Az "Isten" szó kizárólagos használata mind egyes monoteista, mind egyes ateista körök részéről, nem csak logikailag, de szemantikailag/értelmezéstanilag sem megengedhető és téves. Hiszen több tucatnyi egyistenhitű vallás van és azok "Istenei" nem azonosak és mindegyiknek van külön azonosító neve. Másrészt "Isten"-nek különféle jelentéstani felosztásai is vannak, amelyek nagyjából talán ezek; köznyelvi, művészeti, átvitt értelmű, paradox elvű, különféle dogmatikus vallási, különféle filozófiai, pszichológiai, tudományos. Ezeket sem lehet egybe mosni.
Dawkins az Isteni téveszme könyvéből, ami a judeokereszténység elleni valláskritika elsődlegesen, az ateisták bibliája lett.
Oldal 14:harmadik bekezdésben bekerül egy finomító szó:
Mert ők ezen speciális lelki-/elme-/szenvedélybetegségük jellegénél fogva nem látják és képtelenek is látni saját logikátlanságaikat és önellentmondásaikat.
Oldal 17: oldal alján bekerülne egy szó:
"Isten"-nek persze logikusan külön értelmezési és jelentéstani felosztásai vannak, amelyek nagyjából ezek; köznyelvi, művészeti, átvitt értelmű, paradox elvű, pszichológiai, különféle filozófiai, különféle dogmatikus vallási, tudományos. A most következő gyűjteményemben mindre lelünk számos példát.
A létezés szónak van ontológiai, egzisztencialista, metafizikai, idealista, materialista, ateista és minden másfajta meghatározása és értelmezése is. Persze minden csoport a saját értelmezését hirdeti jónak és egyedül csak azt jónak. Ettől függetlenül egyértelmű, ha konkrét a kérdés, van konkrét és helyes válasz is. Ha a kérdés halandzsa és átverés, akkor a válaszoknak sincs nagy értelme.
Oldal 110: Harmadik bekezdésben: határozószó ---> értelmetlen szó ... Önmagában használva a legtöbbször csak egy értelmetlen szó, ami akkor ...
Oldal 110: Problémák a fogalom körül mind a négy helyen a definiálva szó kicserélődne ---> meghatározva szóra
...............................................................
Memetikailag tehát egy jobb és egyszerűbb címet választottam az utolsó tesztelés lefuttatása után, amely így néz ki a belső oldalon:
2020 decemberében egy új könyvkiadónál epub formátumban került terjesztésre és ez már tartalmaz egy felvezetőt és két kiegészítő fejezetet is a végén.