Logika, Helyes ÉrvelésTan, Mítoszirtás és Hit-Eltérítés sok Humorral

Világnézet

Világnézet

Zombi tudósok és a gyógymód rájuk

2021. november 30. - IGe

Ez egy elképzelt és jellemző, de értelmesebb fajta írásbeli vita az internet valamelyik bugyrából. Vannak valóságból átemelt részletei, de nem érdemes keresni és összehasonlítani, mert általam szerkesztésre kerültek. Sőt még ha úgy adódik, tovább is fogom szerkeszteni, pontosítani. Ez amolyan Platón-dialógusok vagy Galileo Galilei: Párbeszédek stílusú rávezető - agytorna - irodalmi jelleggel keletkezett. Ez a sorozat sokadik része, az első itt olvasható.  A második szól részben Gödel példáján keresztül az emberi elme vírusairól.

Felvezető gondolatok:

A legtöbb pszicho / neuro- vírus fertőzés, zombitámadás viselkedés-formát eredményez az abban szenvedőknek. Belső kényszer hajtja őket, hogy aki még nem zombi azt támadni kell addig, meg kell fertőzni, ameddig azzá nem válik. A már kialakult különféle zombi.csoportok is rivalizálnak még egymással. Mindegyik igyekszik a saját zombiságára fertőzni, a más fajta zombikat.

Kifejtem az én memetrikai/pszichovirulógiai értelmezésemet, ami eltér Boldogkőiétől, ami genetikai főként,  de egyben még is meg is erősíti: Az emberek többsége sokféle elmevírussal fertőzött. Emiatt "zombi" viselkedésformája lesz. Ami röviden azt jelenti, hogy valamilyen információs csomagot logikátlanul terjeszt és magában hord. Akinek meg nincs ilyen, azt igyekszik megfertőzni, hogy a viselkedése és a gondolkozása azonos legyen. Akit már sikeresen megfertőzött az onnét már a zombicsoport közösség tagja.

zombitamadas1.JPG

 

dialógus;

IGe: - Egyébként Gödel végül is nagyon okos ember volt, ha 90 éven keresztül át tudott verni annyi 'okos' matematikust és más magát tudósnak tituláló embert is.

Valaki: - de mindig vannak okosabbak akik átláttak a szitán...

IGe: - Írtam róluk ... valószínű őket elnyomták, ellehetetlenítették. "zombi" effekt a pszichovirulógiában. "felzabálták őket"

Valaki: - akkor ez predesztinálja mi lesz ezzel a világraszóló meglátással...

IGe:- "Zombi" álló vagyok ... egy fejlődési rendellenesség miatt. Nem hatnak rám, vagy csak nagyon kevéssé a mémek /pszichovírusok. Természetes mém immunításom van. Ja és a "zombi" kórság gyógymódját is ismerem, kidolgoztam. Tehát már régen győztem, csak sokan még nem is tudják. --- ja és én magam sem kellek már hozzá fizikai testemben sem.

Valaki: - ismerek ilyeneket

IGe: - Mármint magadat? Ellenőrizd le, mert saját magad is becsaphatod.... nekem is voltak zombiságaim, de felismertem és kiküszöböltem őket.

Valaki: - én nem vagyok ilyen. Bennem van alázat a nálam okosabbak irányában, szóval jó zombi vagyok.

IGe: - Az hogy játszadozom azzal, hogy ÉSZT OSZTOK ... az is valamiféle zombiság, de tudom hogy az ... és játéknak fogom fel .....így aztán még sem az. ... ha ezt érted. - Ha nem hiszem el, hogy valami ne lenne megvalósítható, az lényegében hit, de még sem az. ... és már rá is mutattunk Gödel nagyságára ... csak másként. Nem matematikusként, hanem filozófusként. ....Van egy olyan sejtésem, hogy Gödel nem tett mást, mint Michelangelo AGYAS formátumú teremtés festményéhez hasonlóan rejtjelezett.  Üzent a jövő generációjának, ha majd képes lesz felfogni. Hiszen éppen az ellenkezőjét bizonyítja. Nem azt bizonyítja, hogy a matek általa kimutatott területe "nem zárt", hanem azt hogy nagyon is zárt ... és zárt rendszeren belül bűvészkedni, külső igazolás és alátámasztás nélkül, na az kimeríti teljes mértékben az áltudomány meghatározását. Önmagában persze még nem, ahhoz kell a MATEK TUDOMÁNYOK TUDOMÁNYA zászló lengetése is, ami lengett is rendesen ezen a várfokon, ami most elesett.

..................

A vallásosság, ebbe beleértve az ateista tagadásvallást is, előnye körülbelül annyi, ha már te is zombi vagy, akkor a zombik már nem támadnak rád. :-) 

A bejegyzés trackback címe:

https://vilagnezet.blog.hu/api/trackback/id/tr9016769162

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Világnézet Netes Napló · vilagnezet.blog.hu 2021.11.30. 18:58:31

Közel egy hete mutattam ki bizonyításokkal együtt, háromféleképpen is, hogy Gödel nem teljességi tételei érvénytelenek. Tehát valójában soha sem voltak bizonyítottsági állapotban. Aztán elkezdtem rajta gondolkozni, hogy ennek milyen pszichológiai és filozófia okai lehettek. Most már ott tartok, hogy Gödel nagyon okos volt, ha 90 éven keresztül át tudott verni, annyi matematikust...sőt lehet nem is átverés volt, hanem csak rejtjeles kódolás. ...így fogalmaztam meg: Van egy olyan sejtésem, hogy Gödel nem tett mást, mint Michelangelo AGYAS formátumú teremtés festményéhez hasonlóan rejtjelezett. Hiszen éppen az ellenkezőjét bizonyítja. Nem azt bizonyítja, hogy a matek "nem zárt", hanem azt hogy nagyon is zárt ...

www.facebook.com/drmerolaszlo/posts/1235780866918791

Világnézet Netes Napló · vilagnezet.blog.hu 2021.12.01. 10:53:45

A BigBang / ŐsRobbanás / ŐsTojás / ŐsAtom /SzingularitásIsten elméletet is valóban nem más mint egy alternatív teremtés-mese, amiben hinni lehet csak ... és hisznek is benne sokan.

Világnézet Netes Napló · vilagnezet.blog.hu 2021.12.02. 09:11:03

"...A csoporttal való azonosulás mindig azt is jelenti, hogy az egyén feláldozza kritikai gondolkodását, továbbá, hogy pozitív visszajelzés eredményeként érzelmi potenciálja felerősödik. A csoport gondolatvilága nem egyenlő az azt alkotó egyének gondolatvilágának összegével. Megvan a maga sajátos gondolatrendszere, saját szabályainak engedelmeskedik, amelyek nem "vezethetők" vissza az egyének viselkedését meghatározó szabályokra. Az egyén nem gyilkos, a csoport igen, s azzal, hogy az egyén azonosul a csoporttal maga is gyilkossá válik. Ez a történelmünkben tükröződő pokoli dialektika. A csoport önzése tagjainak önzetlenségéből táplálkozik, kegyetlensége pedig azok odaadásából. Mindez tehát arra a következtetésre vezet minket, hogy az emberiség szenvedéseit nem az egyének agresszivitása okozza, hanem a csoporttá alakulás dialektikája. Az, hogy az egyén ellenállhatatlan késztetést érez a csoporttal való azonosulásra, és arra, hogy a csoport által vallott nézeteket lelkesen és kritikátlanul szajkózza... "
-- Arthur Koestler: Az önpusztítás kényszere (esszé)

csimbe 2021.12.02. 10:00:42

@vilagnezet.blog.hu: „A csoport önzése tagjainak önzetlenségéből táplálkozik, kegyetlensége pedig azok odaadásából. Mindez tehát arra a következtetésre vezet minket, hogy az emberiség szenvedéseit nem az egyének agresszivitása okozza, hanem a csoporttá alakulás dialektikája. Az, hogy az egyén ellenállhatatlan késztetést érez a csoporttal való azonosulásra, és arra, hogy a csoport által vallott nézeteket lelkesen és kritikátlanul szajkózza... "
A csoportot olyan karizmatikus vezetőképes egyén hozza létre, akinek az önzése, agresszivitása katalizátorként működik. Vagyis a kezdeményező, a domináns egyén felelőssége meghatározó a csoport viselkedése szempontjából. Egy csoport felelőssége a demokrácia, vagy a diktatúra kialakulásában rejlik. Ha a csoportok között is van kezdeményező és domináns, nagyobb a diktatúra létrehozásának esélye. Egy diktatúra hatékonyabb, mint a demokrácia, de nem mindegy, hogy a domináns egyént, vagy a társadalmat képező csoportokat, helyezi előtérbe. Az egyéni és a csoportfelelősség (dialektikája), hasznos együttműködése a meghatározó tényező.

Világnézet Netes Napló · vilagnezet.blog.hu 2021.12.02. 11:11:22

@csimbe: A demokrácia sem más mint a diktatúra kicsit másként.

csimbe 2021.12.02. 11:43:09

@Ez igaz. Az USA mintademokráciája sem más, mint egy arrogáns, katonai fölénnyel bíró diktatúra a többi nemzet felett. : -(

Világnézet Netes Napló · vilagnezet.blog.hu 2021.12.03. 10:00:02

IGe: Nos legyen itt példának egy álhír: Gödel nemteljességi tételei érvényesek. Validak.

TanNé · http://erkolcstan.blog.hu/ 2021.12.20. 11:25:00

Nos jómagam "Isten"-t vetettem alá a tudományos módszertani vizsgálatnak és persze eleve azzal kezdve, hogy mi is "Isten" tudományosan? Tehát nem elfogadva a dogmatikus definíciókat, reálisan definiáltam. - Nos érdekes lett az eredménye és engem is meglepett. - Az ateistáknak és a poliateistáknak meg persze döbbenet, hiszen a munkásságomtól már "Isten" vansága tudományos tény lett.

www.facebook.com/TudomanyosStandUp/posts/1043461372889040
süti beállítások módosítása