Egyre több párnak nem szimpatikus, sőt elutasítják mind az egyházi, mind az állami házasság gondolatát. Mert mindkettő túlságosan beavatkozik a pár életébe, és gyámkodni, atyáskodni kíván felettük. Pedig a házasság elsődlegesen nagyon is magánügy.
Az állam és az egyházak olyan jogszabályokat, törvényeket kívánnak ráerőltetni az életüket sokáig, vagy ideiglenesen összekötő párokra, amelyeknek se értelme, sem létjogosultsága sincs már a harmadik évezredben. Elmondató és leírható, hogy egyik házasságtípusnál sem tekintik felelősségteljes felnőttnek a párt. A megoldás a Magánházasság intézményének bevezetése és széleskörű ismertsége lenne, amelyben a párok saját magukra szabhatnák meg bizonyos legminimálisabban elvárható törvényi keretek között a saját törvényeiket és saját etikai és erkölcsi normáikat.
Ideje lenne megtanulni. A házasság alapjaiban egy polgárjogi típus szerződés. Szerződés meg létrejöhet szóban, írásban és ráutaló magatartással. Tehát aki egy bizonyos ceremónia kihagyása nélkül éppen úgy viselkedik, mint a házasfelek, azok bizony ettől még házasok.
Az államegyházi tömegmanipulációk miatt a párok túl komolyan veszik, mind a párválasztást, mind a válást és ebből rengeteg a felesleges konfliktus. Rosszak mind az állam, mind a jelenlegi egyházak társadalmi modelljei, amiből tanulni kívánnak. Az állami és egyházi erkölcs meg egyenesen romlott. Például a válásnál végig kell járni egy hosszan tartó bírósági hercehurcát, amelynek megegyezés esetén nem sok értelme van. Sőt még olyan esetben sem, amikor nincs megegyezés. Az állami házasság is korlátozza a szexuális szabadságot is.
Az egyháziak közül, meg a Római Katolikus szokások hűségesküt követelnek meg, a születendő gyerekek katolikus nevelésére vonatkozóan és az egyház iránt is. A kötelező hűségeskü a megszületendő gyerekekre elfogadhatatlan és csúnya dolog. Sokkal csúnyább, mint a hajdani szocialista párt esküi. Hol marad így az ő leendő saját egyénisége, akarata? A "holtomiglan, holtodiglan" szlogen is a mai világban nem életszerű és természetidegen.
A házasság jogilag nem más, mint egy polgárjogi típusszerződés, mely szabályozza elsősorban az öröklést, a születendő gyerekek feletti gyámkodás jogát, egymás képviselhetőségét jogi kérdésekben, és még néhány más dolgot.
Másrészt az államnak semmi köze sincs hozzá, hogy ki-kivel szeretné megosztani a vagyonát és ki-kire szeretne örökölni. Miért kellene bármelyik párt is arra kötelezni, hogy csak ezen államilag összeállított típusszerződés keretein belül képzelje el az életét? Miért nem állíthat össze a pár saját magának az államinál esetleg saját magukra sokkal jobban megfelelő ilyen szerződéscsomagot, amelyet miért is ne nevezhetnének el magánházasságnak? Miért is nem valódi magánügy a házasság és miért is nem valódi magánügy az egyén világnézete, vallása, erkölcsi, etikai rendszere?
Nagyon sok párt ismerek, akik magánházasságra hajlandóak lennének, de államira, vagy egyházira nem. Magam is 7-8 éve élek együtt a párommal és mindenki házastársaknak tekint bennünket. Természetesen mi magunk is annak tekintjük magunkat. Keresem a magánházasság jogi lehetőségét saját magunk számára is, mert mi sem az állam, sem az egyház fennhatóságát nem ismerjük el ebben a kérdéskörben. Az állam ne atyáskodjon, hanem szolgáljon. Legyen tényleg a köz szolgája.
Terveim szerint a magánházasság intézményét az államnak is el kell majd fogadnia, hiszen nem tehet mást és ez sokkal pozitívabb kicsengésű és többet is nyújt, mint az élettársi kapcsolat jelző és elnevezés. A magánházasság ügyvéd, vagy közjegyző segítségével történne, írásban, akár a Las Vegas-i mintát követve, vagy sajátos rendszert kialakítva. A válás is ügyvéd, vagy közjegyző segítségével lehetne felbontani és csak vitás esetekben kellene bíróság.
Tehát a célom egyértelmű. Állami, egyházi mellett, és nem feltétlenül helyette, teremtődjön meg a magánházasság törvényi lehetősége is. Eggyel több házasságforma, társas együttélési forma közül lehessen választani.
További alternatív megoldások
Még mindig kevesen házasodnak
vita róla az index fórumában
http://hazassag.lap.hu
