Logika, Helyes ÉrvelésTan, Mítoszirtás és Hit-Eltérítés sok Humorral

Világnézet

Világnézet

1 millió forintos kihívás ateistáknak

2007. október 15. - IGe

1,000,000 forintot fizetek annak, aki a tudományos igényességgel létrehozott, Általános Isten definíciója levezetésemet cáfolni tudja, logikus és racionális érvekkel, hogy az alapjaiban hibás. (Ez egy előzetes kiírási próbaverzió. A véglegesítés, pontosítás az istenteszt.blog.hu helyen zajlik)

1_millio_forint.jpg


James Randi 1 milló dolláros kihívásához hasonlatosan díjat írok ki abban a témakörben, amiben biztosnak érzem magamat. Hozzá hasonlóan annyira biztos vagyok a következőkben pontosan megadott témában, hogy ezért 1 millió forintot teszek kockázatra, ha esetleg mégis tévednék.

Ez a nyilatkozat egy olyan pályázati felhívás szabályait foglalja össze, amely azokhoz szól, akik állításuk szerint rendelkeznek valamilyen racionális, logikus, kritizáló, hibakimutató, cáfoló képességgel a megadott témakörben. Mivel az ilyen képességek jellege és tartalma a legkülönfélébb lehet, minden pályázó számára specifikus feltételeket kell megállapítani. A pályázónak el kell fogadnia az alábbiakban felsorolandó szabályokat még mielőtt sor kerülhetne bármilyen hivatalos megegyezésre.

Én, Iván Gábor elemér, azaz IGe 1,000,000 (egymillió) magyar forintot fizetek annak vagy azoknak az ateistáknak, szkeptikusoknak, darwinistáknak, szabadgondolkodóknak, racionalistáknak, materalistáknak, naturalistáknak akik cáfolni tudják logikus és racionális érvekkel a tudományos igényességgel létrehozott Általános Isten definíciója levezetésemet, hogy az alapjaiban hibás.

Általános Isten (továbbiakban Isten); egyes emberek és embercsoportok tudatában és tudattalanjában lévő speciális érzésforma, érzelemtípus. Istennel egyesek (az istenhívők) a világ és az élet keletkezését, felépítését, működését próbálják meg elképzelten és logikátlanul magyarázni, illetve élethelyzeteikre keresnek megoldást általa. Míg másokra (például az ateistákra, realistákra, naturalistákra, materialistákra, szkeptikusokra is ) Isten tudatalanul is olyan hatással lehet, hogy logikai és kritikai érzékük az istenhívőkéhez hasonlóan torzul bizonyos területeken.

Ennek a cáfolási kísérletnek az alább következő szabályok és korlátozások között kell lefolynia:
  1. A pályázónak világosan előre meg kell mondania, és erről neki és nekem egyetértésre kell jutnia, pontosan milyen világnézetbe sorolható a pályázó, milyen határok között kell történnie a demonstrációnak (az időtartam, a helyszín és más változó feltételek tekintetében), és milyen alapon lehet majd a bemutatást pozitívnak illetve negatívnak minősíteni. Ez a legelső, legalapvetőbb, legfontosabb szabály. Bármilyen formában istenhittel rendelkező személy, ebbe a newage és az ezotérikus ágakat is belértve nem vehet részt a a pályázaton, hiszen számukra valamelyik speciális Isten létezése hitkérdés, ami nem egyeztethető össze azzal, hogy itt az Általános Isten létezését kellene cáfolni. Tehát csak ateisták, vagy ahhoz közelálló világnézetűek indulhatnak.
  2. Kizárólag a megállapodásnak megfelelő természetű és tartalmú, magyar nyelvű cáfolat a megállapított határokon belüli tényleges bemutatása fogadható el. Korábban megtörtént események anekdotikus elbeszélése nem fogadható el és nem vehető figyelembe. Nem érdekel, milyen elméletek vagy magyarázatok szolgálhatnak a bemutatásra kerülő cáfolat alapjául; ilyen anyagokat ne is küldjenek be nekünk. Konkrét logikai cáfolat fogadható csak el.
  3. A pályázó beleegyezik, hogy a bemutatással összefüggő dokumentumokat (fényképeket, magno- és videofelvételeket, írásos anyagokat) a Iván Gábor elemér, azaz IGe szabadon felhasználhatja.
  4. A cáfolási kísérlet úgy lesz megszervezve, hogy „bírálóbizottságra” nem lesz szükség. Az eredmény bármilyen megfelelő logikai készséggel rendelkező megfigyelő számára nyilvánvaló lesz azokkal a szabályokkal összhangban, amelyekben az összes résztvevő fél előre megállapodik a megejtendő cáfolat formáját illetően. A díj odaítélését illetően egymagam döntök, de a szegedi egyetem vallástudományi tanszékét  bevonni tervezem kontrollnak döntéseim helyességét illetően.
  5. A pályázónak egy nyilvános internetes helyen, ahol szabad kommentálási lehetőség is rendelkezésre áll (például blog.hu, virtus.hu stb) szüséges cikk, vagy tanulmányszerűen közzétenie pályázati művét, maximum kb. 10.000 karakter (szóköz nélküli) nagyságban. A pályázat a beadása után már nem módosítható, amit az adott oldal biztonsági mentésével tudunk ellenőrizni. Fórumszerű elhelyezés nem elfogadható. A pályázó az http://istenteszt.blog.hu/ helyen tudja a pályázatát elindítani, beküldeni, az adott pályázata linkelérhetőségének, valódi polgári nevének, életkorának, tágabb lakóhelyének (ország, város, megye) a megadásával és egy arcképfotónak a segítségével. Ezeknek nyilvánosan vállalható adatoknak kell lennie, a többi szükséges adatot lehet a háttérben bizalmasan kezelni.
  6. Az utazással, szállással kapcsolatos kiadások és/vagy a díj elnyerése érdekében felmerülő bármilyen más költség a jelentkezőt/pályázót terhelik. Más, a magyartól eltérő nyelven pályázóknak a fordítási költség is.
  7. A felhívásra történő jelentkezéssel a pályázó lemond minden törvény előtti fellépés jogáról Iván Gábor elemér, azaz IGe ellen, amelyeket az érvényben lévő jogszabályok megengednek. Ez éppúgy vonatkozik sérülésre, balesetre, egyéb testi vagy pszichés természetű károsodásra, mint anyagi vagy szakmai veszteségre. De az egyezség jelen pontja semmi módon sem befolyásolja a díj odaítélését.
  8. A hivatalos bemutatás csak teljes nyilvánossság előtt, bárki számára hozzáférhetően történhet. Amennyiben a pályázó az egyezményben tételesen felsorolt feltételeknek megfelelően sikeresnek bizonyult, akkor Iván Gábor elemér, azaz IGe tíz napon belül kifizeti számára a díjat, azaz 1,000,000 magyar forintot. Egymillió forint lekötés formájában el van helyezve egyik nagy banknál számlán, az rendelkezésre áll.
  9. A jelen dokumentum példányai bárki számára díjmentesen hozzáférhetők és az Internetről is letölthető.
  10. A jelen felhívást Iván Gábor elemér, azaz IGe egyedül tette közzé, anélkül, hogy ezzel bármilyen személy, ügynökség vagy szervezet megbízta volna. A pályázók elbírálásában azonban mások is bevonhatók, és bizonyos feltételek mellett mások kiegészíthetik a díj összegét. A felhívás kiegészítését és intézését IGe végzi. A IGe nem járul hozzá olyan kéréshez, hogy a díj harmadik személynél készpénz formájában kerüljön letétbe, vagy bármilyen más módon a hivatalos tesztelés előtt a számláról lekerüljön. A IGe nem foglalkozik ilyen haszontalanságokkal.
  11. A pályázat az alap megkötésen kívül nyitott mindenki számára a világ minden részéből, nemre, fajtára, képzettségre stb. tekintet nélkül, és mindaddig érvényben marad, ameddig valaki elnyeri a díjat.
  12. MINDEN JELENTKEZŐNEK EGYETÉRTÉSÉT KELL ADNIA AHHOZ, HOGY A HIVATALOS TESZT LÉTREJÖTTE ESETÉN MI SZÁMÍT A VÁLLALT CÁFOLAT SIKERES, ILLETVE SIKERTELEN DEMONSTÁCIÓJÁNAK.
  13. A pályázaton természetesen James Randi maga is indulhat, hiszen ez a díj egyben az ő díjkiírása hibáira is rámutat.

 


Megjegyzés: Az előzetes megállapodáson túlmenő speciális szabályokat, kivételezéseket, feltételeket, standardokat vagy kedvezményeket kölcsönös megegyezés nélkül nem veszünk figyelembe, és az olyan jelentkezőket, akik az itt felsorolt szabályokat elutasítják, soha sem fogjuk pályázóknak tekinteni. Csakis ezen szabályok maradéktalan elfogadása után válik a „jelentkező” „pályázóvá”.
 
A pályázat, kb. 2 hét előzetes szemlére tétel és a szükséges részletezés és pontosítások után 2007 november 1-től indul.
 
 
 
 
 
 
 
Iván Gábor elemér, azaz IGe
 
 
 

 

Jelentkezőknek;

Kérem, vegye figyelembe, hogy nem egy, akár  több szakdiplomával, tudományos fokozattal rendelkező pályázó, súlyos személyes kudarcként élte meg, hogy nem tudta teljesíteni, amire vállalkozott. A legkomolyabban tanácsolom, hogy még mielőtt szorítóba lép a díjért, megfelelően ellenőriztesse, valóban rendelkezik-e racionális és logikus kritizáló, hibakimutató, cáfoló képességgel. Ez nekem és számos pályázónak sok időt és munkát takarít meg azzal, ha előzetesen meggőződik róla, hogy képességei csupán a képzeletében léteztek, gyakorlatban nem. Kérem, tegye ezt meg, és ne hanyagolja el ezt az elővigyázatosságot.

Egy korábbi sikertelen próbálozás Brendel Mátyástól                  A sikertelenség oka

Itt Geréby György az ELTE Bölcsészettudományi Kar Filozófia Intézete docensének Anzelm istenérvére tett állítását cáfolom.

 

A kihívás lezárva!!!

Az ateizmus a tudományos érvelés szabályai szerint

már megbukott.

A Szkeptikus Társaság meg mint kiderült dogmatikus és áltudományos.

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://vilagnezet.blog.hu/api/trackback/id/tr86196584

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Rigor 2007.10.15. 14:09:33

Én mint ateista is hasonló módon definiálom istent, ugyanakkor mint ateista az eltérő (vallásos) definíciókat tagadom.

Tehát a levezetésed egy vallásos szemszögéből nézve istentagadás.

Vagyis a díjjad lényege pont a megnyerhetetlenség, egy ateistának nincs igazán mivel szembeszálnia az érveléseddel, egy vallásosnak meg esélye nincs:)

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2007.10.15. 14:22:37

Rigor

Pedig én csak arra törekedtem, hogy James Randihoz hasonló díjat írjak ki a tudomány előrelépésének elősegítése és a sarlatánok leleplezése miatt.

Álompolgár 2007.10.15. 14:22:44

Itt valami alapvető gond van! Egy definíciót nem lehet cáfolni, azért definíció. Egyben levezetni sem lehet. A definíciót meg kell ADNI és kész.

Egyébként ha az Isten definíciód az, ami a cikkedben a "Tehát:" rész után egy oldalon keresztül következik, akkor arra csak azt lehet mondani, hogy egy ilyen terjengős szöveg az teljesen érdektelen, mint definíció.

Ezek után nem érdemes semmiféle cáfolatról még csak elmélkedni sem.

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2007.10.15. 14:30:37

Álompolgár

Tévedsz. Itt nem matematikai, tehát egy modelrendszer megalkotásánál használt speciális definició fogalmáról vitázunk, hanem az általános definiciójáról, ahogyan az Általános Istenről.

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2007.10.15. 14:32:54

Rigor Amit írtál (hogy az ateistáknak nincs értelme szembeszállni, mert szerinted egyetértenek velem) egyben azt is jelenti, hogy nincs értelme az ateizmusnak. Hiszen az Általános Isten létezése tudományos tény.

Álompolgár 2007.10.15. 14:54:12

"egy modelrendszer megalkotásánál használt speciális definició fogalmáról vitázunk"

"az Általános Isten létezése tudományos tény"

Nagy homály van nálad! A fenti két állításod szerint egy definíció fogalma az egy tudományos tény. Vagy a modelled tartalmazza az Általános Istent. No és? A modellt nem lehet cáfolni, vagy igazolni. A modell által adott előrejelzéseket lehetne. Nosza, használd a modelledet és tegyél predikciókat!

Randi díja sem a modellekről szól. Kifejezetten írja, hogy az nem érdekli őt. A modellekből levont konkrét állítás az, aminek igazolását kéri.

Szóval csak még dolgozgass ezen!

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2007.10.15. 14:57:36

Álompolgár Lehagytál egy nemet az idézésemnél:-)Tehát pont nem arról vitázunk és nem arról. Tehát saját hülyeségeddel vitázol és nem velem.Mert én mást írtam.

rakovszk 2007.10.15. 19:25:05

A probléma ugye kérem ott van, hogy bármilyen szépen is hangzik a logika meg a racionalitás, ez ettől még tök szubjektív. Max. nem fogadod el az érvelést.
A másik probléma ott van,hogy a definíciókat nem lehet cáfolni. Mit értessz az alatt, hogy cáfoljuk meg a definíciódat? Cáfold meg hogy krumpli!

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2007.10.15. 19:44:44

rakovszk.A helyességét még egy matematikai definiciónak is lehet ellenőrizni. Ezért buknak meg egyesek belőle. Ha nem lehetne, akkor vizsgázni és szigorlatozni sem kellene matekból.

Avatar 2007.10.15. 20:29:56

IGe! Az a probléma, hogy te egészen mást definiálsz Általános Istenként, mint aminek létét az ateizmus tagadja. Ha én definiálom a macskámat, hogy ő a Macska Isten, és kiállok az ateisták elé, hogy cáfoljátok meg a Macska Isten létét, az lenne hasonló a kihívásodhoz.
A te definíciódban az Általános Isten egy érzelemtípus, míg az ateizmus a cselekvőképes önálló entitással rendelkező istenek létét tagadja. Márpedig ezekkel az attribútumokkal egy érzelemtípus nem rendelkezhet, így a két definíció nem fedi egymást.

rakovszk 2007.10.15. 20:31:46

A metamtika egy zárt rendszer, ahol meg van szabva a szavak jelentése, ezért lehet definíciókra rákérdezni. A négyzet definíciója nem azért az ami, mert ez így igaz, hanem azért, mert aszondták hogy mostantól ezt hívjuk négyzetnek és kész.
Egyébként te szoktad mondani, hogy ez nem matematikai definíció.

Amúgy miért csak ateistáknak szól a kihívás?

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2007.10.15. 20:38:07

Avatar. Na éppen az az. Egy definició nem jó definició, ha mindenki más és mást ért alatta. Ezt kell tisztába rakni. Így a jövőben Istenen, aki nem egészíti ki, hogy esetleg milyen speciális istenre gondolt egy jelzővel, úgy azon az Általános Istent kell érteni.

Az ateizmusnak meg semmi értelme, ha egyszer a tudományos igényeséggel definiált Isten létezése egyértelmű tény. A rossz definiciókkal meg minek törődik.

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2007.10.15. 20:41:45

rakovszk. Nézz be a wikipédia definició szócikkébe. Nem túl fényes, de a lényeg benne van azért.

Olvasd el csak mégegyszer:

"...1,000,000 (egymillió) magyar forintot fizetek annak vagy azoknak az ateistáknak, szkeptikusoknak, darwinistáknak, szabadgondolkodóknak, racionalistáknak, materalistáknak, naturalistáknak akik cáfolni tudják logikus és racionális érvekkel a tudományos igényességgel létrehozott Általános Isten definíciója levezetésemet, hogy az alapjaiban hibás. ..."

Speciális Istenhívőknek, vagy fanoknak nincs értelme hogy pályázzanak, hiszen számukra valamelyik Isten létezése hit kérdése. Itt meg ugyebár az Általános Istent cáfolni kellene.

rakovszk 2007.10.15. 21:32:59

Tessék:

"A definition may either give the meaning that a term bears in general use (a descriptive definition), or that which the speaker intends to impose upon it for the purpose of his or her discourse (a stipulative definition). Stipulative definitions differ from descriptive definitions in that they prescribe a new meaning either to a term already in use or to a new term. A descriptive definition can be shown to be right or wrong by comparison to usage, while a stipulative definition cannot."

szabad fordísátban

"a definíció megadhatja egy szó általánosan elfogadott használatát (deszkriptív - vagy ki tudja mi ez magyarul - definíció), vagy egy olyat, amelyben a beszélő szándékozik azt használni (stipulatív definíció)...Egy deszkrpitív definíció lehet helyes vagy helytelen összevetve az elfogadott szóhasználattal, míg ezzel szemben a stipulatív definíció nem."

Angol wiki. So?

Amúgy a logikában az a jó, hogy elvileg objektív, szóval bárki vallási hovatartozásától és lábméretétől függetlenül cáfolhat bármit, ha tud.

Rigor 2007.10.15. 22:13:50

Ige: az ateizmus nem az istendefiníciót tagadja, hanem azt hogy valaki fogja magát és azt állítja hogy bezony te úgy lettél hogy ott fent egy kaporszakállú oregú pátty megteremtette a világot, ádám éva aztán a sorsod meg van írva, VAGY valami más MESE, ami mindenképp természetfeletti, semmiképp sem fogalom, vagy valami emberek fejében levő eszme, (mert így simán lehet harry potter - őt nem is érdemes tagadni, mert senki nem veszi realitásnak) hanem úgy értik hogy az ő valamiféle istenképük (aminek mint kép a létezését nem tagadják az ateisták) bizony maga a valóság, és racionalitás.
Almafa, bodri kutya, isten - ezeket azonos létezési síkra vonják. (na ezt tagadják az ateisták, de a definícióddal te sem helyezed egy szintre ezekkel istent).

Rigor 2007.10.16. 00:34:41

Sőt az IGE féle definíciót a hívők fogják tagadni! (szó nincs cáfolatról, simán közlik hogy isten él és kész, meg még azt is hogy te/definiciód valami ateista összeesküvés:) )

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2007.10.16. 07:05:16

Rigor Köszönöm a definició definiciójában tett kiegészítésedet. Hasznos. Tehát igen is el lehet dönteni, hogy egy definíció helyes-e, vagy sem. Itt ugyebár az általánosan elfogadott rész lehet a lényeg és az is. Nincs ugyanis általánosan elfogadott dolog. Nem lehet egy kisebb kulturkört és ott is az elfogult gyűjtést általánosnak beállítani. MAgam végeztem egy az általánost a legjobban megközelítő gyűjtést, ami már valós alapot teremtett a további vizsgálathoz.

Az ateisták szerinted a megszemélyesített Speciális Isteneket tagadják, de hát az csak a létező Speciális Istenek kis része. Meg ha az Általános Istent létezését nem tagadják, akkor ezt talán egyértelművé kellene tenni. Akkor nem lenne alapom cikizni és kritizálni tovább őket.

Amint észrevetted istenhívők ne pályázhatnak, mert semmi értelme. Ők hit által hisznek egy bizonyos speciális istenben, tehát ők eleve ne is tudnak érdemben cáfolni.Nem tudhatják Isten létezését cáfolni.

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2007.10.16. 07:07:01

Bocsánat, a definició kiegészítését rakovszk adta meg. Azt a részt neki írtam. Még most iszom a kávémat.:-)

Rigor 2007.10.16. 14:24:45

Csodálkoztam is:)

rakovszk 2007.10.16. 15:41:15

Továbbra se működik a dolog. Ha nincs általánosan elfogadott meghatározása a szónak, akkor mivel akarod összehasonlítani a saját definíciódat? Viszont az tuti, hogy az emberek, akik hisznek valamilyen Istenben nem ezt értik alatta.

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2007.10.16. 16:29:44

Jobb lenne, ha a valóság inerciarendszerébe helyeznéd a pályázatodat

Avatar 2007.10.16. 20:36:09

IGe: Minden Istenhívő számára az isten(ek) cselekvőképes önálló entitással rendelkező lények mint már írtam. A te definíciód tehát helytelen, akármennyire tudományosan próbáltad megközelíteni a definiálás feladatát.
Amit te Általános Istenként definiáltál, azt rajtad kívül senki nem fogadja el istenként.

Bummer 2007.10.17. 00:48:01

Az Általános Isten IGe által megadott definíciója hibás, mivel az ő Általános Istene egy speciális isten ahhoz az Istenhez képest, amely egyetlen megkülönböztető tulajdonsággal sem (az Általánosság tulajdonságával sem) rendelkezik.
Tehát az IGe féle Általános Isten is egy speciális isten, ez pedig ellentmondás.
Jöhet a milka.

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2007.10.17. 08:14:42

Bummer. Pályázz és nyerj, mert a díj abban az esetben is jár, mert alapvető hiba lenne, ha a az általam levezetett Isten nem lenne általános.

Mert ugyebár amit leírtál, azt megfelelően indokolni is kellene.

Peter 2007.10.18. 09:27:19

Mivel érzelmi elem is van a meghatározásodban, a cáfolat olyan nehéz, mint Angliából egy ugrással Patagóniában teremni.

Parapitty · http://parapitty.blog.hu 2007.10.18. 23:42:31

IGe, szerintem vedd meg Dawkins legújabb könyvét (most jelent meg magyarul) annyi példányban, ahányszor az 1 milkából kijön és oszd ki mondjuk középiskolák könyvtárainak. Hirtelen ezt látom hasznosabbnak, mint ezt az önigazoló pályázatosdit, ami senkit sem fog érdekelni érdemben, borítékolom neked.

Pepita 2007.10.19. 04:27:08

A hit teremti meg az istent, az igény, amely biologiai öröklödés, amely velünk születik, az istenekről való elképzelést és hajlamot a természet oltotta belénk, ezt már Epicuros is megállapitotta. Tehát nem az isten van, hanem csak az igény reája.

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2007.10.19. 07:39:52

Parapitty. Az ateizmus ebben a kérdéskörben tehetetlen, vagy nagyon gyenge hatásfokú. Ezt is kikisérleteztem. Dawkins könyve biztosan nagyon jó, de csak kicsi lépés lesz előre. Áttörő dolgokra van szükség és az Általános Isten létezése és széleskörű elfogadtatása az lesz.

Ezt nem hiszem, hanem tudom, ami erősebb a hitnél.

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2007.10.19. 08:13:14

Függelék:

"Több mint hét évszázad elteltével Kant cáfolta meg ezt az istenérvet. A tiszta ész kritikájában (1781) rámutatott arra, hogy Anzelm különböző kategóriákat kevert össze azáltal, hogy a nyelvtani egységet (a "lenni" állítmányt) lételméleti (ontológiai) értékként kezelte. Ha azt mondjuk, hogy egy dolog "van" vagy "létezik", akkor Kant szerint semmit sem teszünk hozzá. Sokkal inkább azt erősítjük meg a kijelentéssel, hogy valami valóságos dolog megfelel a róla alkotott elképzelésünknek. Ha azt mondjuk, "ez a szék létezik", akkor semmit sem teszünk hozzá, csak egy kijelentést teszünk róla, mégpedig azt, hogy tapasztalataink szerint a szék valóságos. Csak azután mondhatjuk, hogy valami "van" vagy "létezik", ha már tapasztalatot szereztünk róla. Az ilyen kijelentések igazságtartalma a szó vagy az elképzelés és a valóságos dolog közötti megfeleléstől függ.

Röviden: ha Isten nem létezik, akkor nem lehet azáltal "jobbá tenni" vagy tökéletesebbé, hogy létezéssel ruházzuk fel, hiszen hiányzik "az", amihez hozzá lehetne tenni valamit. Ha a "létezni" állítmány eltűnik, akkor eltűnik vele az alany - "Isten" - is (ill. "az elgondolható legtökéletesebb lény" vagy az e helyütt álló alany). Isten ezért nem is tüntethető el azzal a kijelentéssel, hogy "Isten nem létezik", mert csak azt mondjuk, hogy nincs ilyen lény, "Isten", aki eltűnhet. Ebben az esetben "Isten" nyelvtani és nem valóságos alany."

forrás: konyv.uw.hu/isten.htm

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2007.10.20. 02:43:42

Egyszemélyben döntök a díjról, (ez egy ilyen, annak adom, aki szerintem megérdemli) de a döntésemet a nyilvánosság és egy szakmai bizottság is lellenőrzi, hogy helyes-e.

A Szegedi VAlástudományi Tanszéket és az ott tanulókat tervezem bevonni saját kontrollnak.

Tehát aki logikai érvekkel meg tud győzni, hogy eddig és a jövőben is teljesen felesleges volt a munkám ebben a témában, az megérdemli a díjat, amit nagy hálával ki fogok neki fizetni, ha megesne.

abor 2007.10.20. 13:02:33

Nem pályázom senki pénzére, csak észrevételem van a definícióval kapcs.
Az "egyes emberek...." szerintem kevés. Én úgy fogalmaznék, hogy minden, éntudattal rendelkező ember...
Nem tennék különbséget az istenhívők és tagadók vagy nem hívők között, mert szerintem az érzületet "istennel" kapcsolatban egy dolog váltja ki mindannyiunkban: az emberben lévő félelem és annak mikéntje attól a közegtől, amit fel bír érni ésszel maga körül és ezáltal megértve az azon túliság fogalmát, amit az "isten" szó és a köré felépített eddigi információk ismerete indukál.

H 2007.10.21. 07:34:40

Semmi értelme ennek az egésznek...csak szócséplés

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2007.10.21. 07:52:31

A már korábban igért kiegészítést is beleírtam a pályázatba az istenteszt.blog.hu helyen:


Olyan észrevételért és érdemi kritikáért, ami esetleg hozzájárul a további pontosításhoz, alátámasztáshoz és azzal szükségét érzem kiegészíteni 100.000 (százezer) forintot fizetek. Olyan észrevételért és érdemi kritikáért, amely hozzájárul a további pontosításhoz, alaposnak találok, de nem érzem szükségét a vele történő kiegészítésnek 10.000 (tízezer) forintot fizetek.

Ezért, tehát a kiegészítésért bárki indulhat, tehát istenhívők is.

A definiciót már több helyen kijavítottam magyar megfelelőjére meghatározásra, így kevesebben téveszthetik össsze a matematikai definicióval az általános definició fogalmát.

rakovszk 2007.10.21. 11:37:56

Még mindig ott tartunk, hogy nem lehet a definíciót cáfolni. Ha nem akarod, hogy a definíció összhangban legyen az elfogadott szóhasználattal, akkor nincs értelme cáfolatról beszélni, ha azt mondod, hogy nincs általánosan elfogadott szóhasználat, akkor nincs mivel összehasonlítani. Ha meg van, akkor az nyilvánvalóan nem a te definíciód, szóval felesleges kidobnod a pénzt az ablakon.

Avatar 2007.10.21. 22:29:34

IGe:
Makacsul ragaszkodom ahhoz a felvetésemhez, hogy a te Általános Isten definíciód nem felel meg az emberekben általánosan élő isten fogalomnak, mivel te egy érzelemípust definiálsz istenként, ami önálló cselekvőképességgel nem rendelkezik.
Próbáljuk meg a te definíciódat visszahelyezni a keresztény és/vagy a muzulmán vallás istenképébe, vajon passzol-e oda? Képes-e megfelelni azoknak az attribútumoknak, amikkel ezek a vallások az Istent jellemzik?
Isten a világ teremtője, ő teremtette az embereket - mondják a vallás követői. Mivel egy emberi érzelemtípus nem létezhetett az emberek létezése előtt, ezért a te Általános Isten definíciód már itt el is bukik, az Általános Isten nem teremthette az embereket, tehát a keresztények/muzulmánok (akik a vallásos népesség több mint felét teszik ki a világon) valami egészen mást értenek az Isten fogalmán.
Egy Általános Isten fogalomtól elvárható lenne, hogy képes legyen megfelelni az ábrahámita vallások istenképének, nem?
Hogy ezt a cáfolatot elfogadod-e egymillió/százezer/tízezer Ft értékűnek, az persze csak rajtad áll. Mindenesetre azt javaslom, hogy olyan definícióval próbálj meg előállni, ami egyes vallásokba visszahelyettesítve (bizonyos kiegészítésekkel) képes megfelelni az ottani istenfogalomnak, ne olyannal, ami a legnagyobb világvallások istenképével eleve ellentmondásban van.

abor 2007.10.22. 21:48:55

Avatar!
Azzal fején találod a szöget, ha azt akarod kihozni, hogy definiálni csak egy megtapasztalást illetve logikus következtetést lehet.
IGe cáfolatvágya csalafinta, mert tudja, hogy semmit nem kockáztat, alibije tökéletes a fizetési kötelezettségére nézve- amit "nagylelkűen" vállalt.
"Isten" is matematikailag kiszámított egyenlet, sőt állandó. Ma még. Persze, amíg ma az emberiség egy százaléka tud csak deriválni, addig IGe harca jelenti az egyetlen esélyt arra, hogy másoknak se legyenek túlzott illúzióik az emberfeletti emberszerű lény iránt. Mert az alapvető gond "istennel" szerintem az, hogy emberszerűsíteni kell az átlagember miatt. "isten" csak akkor létezik, ha elfogadjuk úgy, mint egy olyan organikus egységet, ami nagyságrendekkel nagyobb a földi egységnél, mint organizmus, tehát hatással van rá. És persze ez nem misztikusan, hanem racionálisan, minimum matematikásan és kiszámolhatóan hat miránk, emberekre is.Tehát ha "istenről" beszélünk, akkor nem teszünk mást igazából, mint hogy elfogadjuk: a világmindenségünk olyan hatalmas méretű és felfoghatatlan organizmus, aminek úgy vagyunk része, mint egy emberben egy-egy sejt vagy akár egy atom, stb.
Így, "isten" léte és definíciója meghatározható, de mivel a halandó és behatárolt gondolkodású emberiség zömének főleg meg nem magyarázható az előbbi okfejtés, ezért konszenzus a definíció fölött nem valósítható meg, ezért definiálni ezt a szót, mint meghatározást nem lehet.
Tehát az "általános isten", mint definíció nem is jöhet létre, mert az általános ember, nem tudhatja ki vagy mi lehetne az "isten". A szó mögött nincs semmi, amit definiálni lehetne számára.

Szaros gerle / Lighting Enchanted Multiple Shots · http://gerlefeszek.blog.hu/ 2007.10.22. 22:14:24

Ez az egész vita faszfűrészelés. Ez a pályázat megnyerhetetlen. Úgy lett kitalálva. Pont.

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2007.10.24. 09:37:10

Szaros gerle javaslom olvasd el, hogy miből is áll a tudományos módszertan.

süti beállítások módosítása