Logika, Helyes ÉrvelésTan, Mítoszirtás és Hit-Eltérítés sok Humorral

Világnézet

Világnézet

Schmitt Pál Zeuszt említené az Alkotmányba-n

2010. november 14. - IGe

Az Alkotmányunkba bekerülő cégek, szervezetek éves szinten 5-6 milliárd eurós reklámértékhez jutnak, amit a magyar állampolgárok támogatására lehet felhasználni. A vatikáni székhelyű Kaotikus Személyiségzüllesztő Multi Level Marketing cég végül alulmaradt a tenderen.

Több helyről törölték  a köztársasági elnök, valódi gondolatainak vélt, és a nevében fogalmazott, a parlament alkotmány-előkészítő bizottságának elküldött javaslatcsomagját, amely szerint jövő tavasszal a bibliai SátánIstent és az ízlésterror diktátor kereszténységet, de abból is főként a keresztényebbeket, be kellene venni az alkotmányba.  Az ok egyszerű és érthető. Banális adminisztratív eljárási hiba és félreértés történt.

Schmitt Pál éppen belekezdett a titkárának az adott Orbán Viktor által kiadott határidős levél diktálásába, amikor egyik régi párt és sporttársa hívta telefonon.

- Itt állok a teniszpályán Palikám beöltözve és te sehol. Be is írtad a határidő naplódba. Vak vagy, vagy amnéziás? Csak nem elfelejtetted a tétmeccsünket, amelyre fogadásunk is van? - Ó te jó ég Bélukám, tényleg kiment a fejemből, mert új még nekem ez köztársasági elnöki biznisz. Ott vagyok 15 percen belül. - Jolánka legyen szíves megírni és feladni helyettem és a nevemben a levelet. Mert különben Viktor mérges lesz. Ott az aláírás bélyegzőm a fiókomban, nyomja rá. Fontos, hogy írja bele, hogy Isten kell az alkotmányba és a kereszténységgel is példálózni szükséges. Aztán írjon hozzá némi bablát is tölteléknek.

Az eddigi hírek:

Eltávolították az internetről Schmitt Pál köztársasági elnöknek a készülő új alkotmányhoz írt állásfoglalását, amely fogalmi félreértést és számos helyesírási hibát is tartalmazott. Az írást Schmitt a parlament alkotmány-előkészítő bizottságának küldte meg, és arról írt benne, hogy szerinte mit lenne fontos beemelni jövő tavaszra tervezett új magyar alkotmányba. Az írás a bizottság honlapján volt olvasható, de pénteken a korábbi helyén már nem lehetett elérni, helyette egy felirat arról tájékoztatott, hogy a dokumentum "pontosításra vár".

Az eltávolított dokumentum hosszan értekezett a világi hatalom isteni eredetéről, itt Schmitt Pál feltehetően egy elírás következtében "abszolutóriumnak" nevezte az "abszolútumot". A szöveg szerint a hatalom birtokosai Istentől kapták a hatalmukat, mert "az abszolutórium felett is Istennek van hatalma". Az abszolutórium egyetemi, főiskolai végbizonyítványt jelent, az abszolútum filozófiai kifejezés. Az idegen szavak szótára szerint "mindentől független, a létezőt önmagában megtestesítő és azt létrehozó örök, tökéletes és változatlan szubjektumot" jelent... forrás origó

A köztársasági elnök szóvivője hozzánk eljuttatott hivatalos levélben helyesbít: "Schmidth Pált teljesen féreértelmezik egyessek. Ő a keresztyénységet mint negatív példát szeretné meg említeni az Alkotmányunkban. Mint a felylődés, az erkőlcs és a tisztesség visszafogóját. Istenen pedig ő természetesen Zeuszt érti. Nem is érthet mást, hiszen az Olimpiát Zeusznak köszönhetjük, amit több mint 1000 évre sikerült a keresztyénységnek betiltani. Ha Schmidth Pál áttérne Zeusz helyett hamis Istenekhez, mint például a bibliai Jehova, vagy Echim, az önkéntes kizárással járna a nemzetközi olimpiaiay sport szervezeteinek teljes jelenéből és történelméből. Tehát az otani előírások szerint kitörölnék a nevét a képét és a filmfelvételeit is minden archív anyagukból. Hiszen Zeusz az egy igaz Isten, az Istenek Istene és így nagyobb abszorvetórium, mint bármelyik más sima beosztású Isten." ( a szöveget változtatás nélkül közöltük le)

Saját elemzőnk szerint: Tehát mindenért, a helyesírási és fogalmi hibákért, az unintelligens, idióta, debil fogalmazásért Jolánka a titkárnő felelős, akit eltávolítottak, de érdemei elismerése mellett átmehetett a miniszterelnöki irodába. Schmitt Pál nem tagadhatja meg a múltját és eddigi élete valódi vezérlő elveit.

Markering elemzők szerint: Mi is történhetett valójában? Egyértelmű, hogy Schmitt Pál az ország, és egyes szélsőséges politikai pártok szerint, saját családja fizetési egyensúlyán is javítani szeretett volna. Korábbi NOB  vezető pozícióiban megszokta, hogy amit sokan látnak, olvasnak arra szponzori szerződéseket lehet kötni. Lásd NOB és MOB  bronz, ezüst és arany fokozatú támogatási rendszereit. Az Alkotmányunkba bekerülő cégek így éves szinten 5-6 milliárd eurós reklámértékhez jutnak, amit a magyar állampolgárok támogatására lehet felhasználni. Így folytatott nyílt tárgyalásokat XVI. Benedekkel a vatikáni székhelyű Kaotikus Személyiségzüllesztő Multi Level Marketing cég vezetőjével és a zárt tárgyalásokat egy görögországi Athol központú titkos társasággal. Minden jel szerint ez utóbbiak ajánlata volt valamiért végül előnyösebb és elfogadhatóbb. Ami csak közben derülhetett ki és ezért volt ez a kommunikációs zűrzavar a rendszerben. Az ügyben keletkezett dokumentumokat 666 évre titkosították. Ami megint csak egy fura , de egyértelmű üzenet lehet a tendert vesztett vatikáni félnek.

Lapzárta után érkezett a hír, hogy végül Vatikán még belenyúlt jobban a bankjai és offsor cégei zsebébe és túllicitálta az atholiakat. Így végül még is a bibliai SátánIsten került be az alkotmányba, amelyet személyesen meg is köszönt,  de pontos szerződéses összeg nem lett még nyilvánosságra hozva.

További elemzések:

FÖLD S. PÉTER Ludas Matyi újság :Pali házhoz meg

Szekuláris Figyelő:Csapó2

Ez mi ez mi? : COLOP vs. Schmitt

Javaslatcsomag mentések:  Itt és itt

Top5: 2010 legelképesztőbb politikai karrierjei

Varánusz : Aláírod Pali?

Egyenlítő: Schmitt Pál fennhatósága

 

A bejegyzés trackback címe:

https://vilagnezet.blog.hu/api/trackback/id/tr742447704

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2010.11.15. 11:10:09

"“A mostani válság nem csak gazdasági, hanem egy egész világrend válsága, a Nyugat hanyatik, a pénzkapitalizmus megbukott. Ezért újra kell értékelnünk a helyünket a világban. Nem elég a piac, morális alapokra is szükség van, a munka becsületének visszaszerzésére, az állam fokozott szerepére. Nyugati orientációnkat megtartva a Kelet, elsősorban Kína felé kell fordulnunk.”

index.hu/velemeny/2010/11/15/a_mukedvelo_orientalista/

A végén még Kína is beszáll a küzdelembe és Konfusze fog bekerülni:-)

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2010.11.21. 20:34:40

Kontrát Károly lánya felel Schmitt kínos alkotmányjavaslatáért?

Index
2010. november 21., vasárnap 17:41

A Vasárnapi Hírek úgy tudja, a köztársasági elnök hibáktól hemzsegő alkotmány-javaslatát a felterjesztési osztály 25 esztendős, friss diplomás vezetője írta. A felterjesztési osztály vezetőjéről van szó a lap szerint, aki nem más, mint Kontrát Károly belügyi államtitkár lánya.

Az államfő kommunikációért felelős hivatalvezetője a hét közepén azt mondta [1]: sem Schmitt Pál, sem ő nem látta korábban azt a hibákkal teli javaslatcsomagot, amelyben arról volt szó, hogy az államfő szerint mit lenne fontos beleírni az alkotmányba. Az elnöki hivatal honlapján ma is fenn van [2] az a tájékoztatás, miszerint a tudtuk nélkül került nyilvánosságra egy "jószándékkal is dolgozatnak nevezhető anyag".

A dokumentumban arról volt szó, hogy Schmitt szerint jövő tavasszal mit lenne fontos beleírni az alkotmányba. Helyesírási hibák és félreértések voltak a magyar nyelv védelmét [3] hangsúlyozó írásban, a tartalmi hibák közül is kirívó volt például, hogy az evangélikus egyházalapító Luther Mártont reformátusnak nevezték. A dokumentum az alkotmány-előkészítő eseti bizottság honlapjára került fel, de miután sorban jelentek meg az annak hibáival foglalkozó írások, eltávolították onnan. [4]

Az elnöki hivatal nem nevezte meg a botrány okozóját. A Vasárnapi Hírek információi szerint [5] "a köztársasági elnök hibáktól hemzsegő alkotmány-javaslatát a felterjesztési osztály 25 esztendős, friss diplomás vezetője írta, aki egy fideszes államtitkár lánya.” A hivatal honlapjáról [6] kiderül: a felterjesztési osztály vezetője az a 25 éves Kontrát Nóra, aki Kontrát Károly fideszes országgyűlési képviselőnek, a belügyminisztérium parlamenti államtitkárának a lánya. Kontrát Nóra az egyik közösségi oldalon közzétett adatai szerint az ELTE ÁJK-n, illetve a vilniusi Mykolas Romeris Universityn végezte felsőoktatási tanulmányait.

index.hu/belfold/2010/11/21/kontrat_karoly_lanya_hozta_kinos_helyzetbe_schmitt_palt/

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2010.11.21. 20:47:20

Egy püspök figyelmeztette Schmittet az alkotmányos javaslat hibáira
Index
2010. november 20., szombat 10:37
A hvg.hu értesülése szerint az alkotmányhoz írt javaslatcsomagot véleményező kaposvári püspök hetekkel ezelőtt szólt az államfő hivatalának a dokumentum hibáiról. Schmitt Pál kommunikációs hivatalvezetője korábban azt állította, sem ő, sem az államfő nem látta a helyesírási hibákkal és félreértésekkel teli anyagot.

Hetekkel ezelőtt figyelmeztette Schmitt Pál államfőt Balás Béla kaposvári püspök arra, hogy hibák vannak az alkotmányhoz írt javaslatcsomagban, írja a hvg.hu [1]. „Kérjenek fel teológus szakértőket, illetve legyen az egész műnek nyelvhelyességi gondozója is”, írta a lap szerint az államfőnek a püspök, aki a köztársasági elnöki hivatal felkérésére véleményezte a javaslatcsomagot.

A püspök attól is óva intette Schmittet, hogy az alkotmányozás jogát Istentől eredeztesse. „Az új magyar alkotmány előkészítésekor politikai, vallási feszültséget gerjesztenénk, továbbá időt, erőt veszítenénk, ha nem vennénk figyelembe az elmúlt évszázadok változásait”, fogalmazott a püspök, akinak az írása szerint „a szeretet azt diktálja, hogy értékeinket, hagyományainkat fordítsuk le a világ által beszélt új nyelvre (...), mert az ősi szabályozás betű szerinti folytatása ma sokak számára nemcsak érthetetlen, hanem fenyegető is.”

index.hu/belfold/2010/11/20/egy_puspok_figyelmeztette_schmittet_az_alkotmanyos_javaslat_hibaira/

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2010.12.20. 13:28:45

"A Coca Cola képviselői elmennek a római pápához, hogy megkérjék, hogy egészítse ki a Miatyánkot a következőképpen: "... mindennapi kenyerünket és egy pohár Coca Colát adj meg nekünk ma..." Mire a pápa: - Erről szó sem lehet!
Cola: - De felajánlunk az Egyháznak 1 000 000 $-t!
Pápa: - Akkor sem!
Cola: -10 milliót!
Pápa: - Nem! Cola: - 100 milliót!
Pápa: - Uraim nem értik, hogy nem tehetem?
Cola: - Miért a pékek mennyit fizettek? "

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2010.12.24. 19:31:30

Újra: Management by Jesus
2010.12.24. 11:56 | Subba Daddy

Nem fake! Nem is highlightolom (bár Jézus a HR menedzser nagyon erős), az egész rendezvény úgy priceless, ahogy van!

subba.blog.hu/2010/12/24/ujra_management_by_jesus

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2010.12.29. 11:07:20

A nemzet tolla lehet, hogy nem is annyira pincér figura, hanem inkább zsarolva van. Mert zsarolhatóság, hát az lehet nála dögivel. Amiről eddig a csip-csirip hírügynökség írt: Az Astoriás örömlány futtatástól kezdve a NOB és a MOB pénzek körüli kétes ügyekkel. (többek mint Meggyesit ügynöki múlttal is gyanúsítgatják)

Persze ezek többnyire már csak a hitelességét tennék tönkre, büntethetősége valószínűleg lejárt.

A hitelességét meg már minek félteni? Már így is úgy is bohóc szerep ragadt rá. Legalább legyen egy szerethető és ne utálatos bohóc.

Tehát Pali dobd vissza, önállóan, azt javaslom!

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2011.01.05. 11:46:14

A Nemzet Tollán röhög legalább 2.millió ember, aki a netes blogokból és az indexről tájékozódik:

www.egyenlito.blog.hu/2011/01/01/schmitt_pal_fennhatosaga

www.orulunkvincent.blog.hu/2011/01/01/a_hulyek_nyelve_x_a_magyar_nyelv_vedelmeben

www.michaelknight.blog.hu/2011/01/01/nyelvebenn_ell_a_nemzett

Ekkora F.-et, hogy a himnuszból nem bír ő és hivatala egy sort helyesen leírni??????

UP TO DATE: Az adott tizennégy, vagy tizenhét helyesírási hibát tartalmazó újévi köszöntő miatt elnézést kért a Köztársasági Elnöki Hivatal.

Az elnézést kérő levél is számos nyelvhelyességi hibát tartalmazott rövidsége ellenére is.
süti beállítások módosítása