Egyik ismerősöm írta: A hazai szkeptikusoknak olyan Egely György, mint a katolikusoknak az ördög. Szükségük van rá és éltetik, hogy ők is élhessenek.
Miért és milyen céllal jött létre ez a mozgalom?
Mennyire hitelesek a társaság tagjai?
Mennyire meghatározóak az anyagi szempontok a társaság életében?
Mit is csinál jelenleg ez a társaság?
Van-e értelme a társaság további fennmaradásának?
Ezekre a kérdésekre igyekszem válaszokat adni tervezet írásorozatomban, amelynek ez az első része.
A Szkeptikusok társaságáról már az 1992-ben a történő alakulásukkor hallottam, hiszen a Para-Kutatási Tudományos Társaságból a Paulinyi Tamás részt is vett az Kossuth Klubban lévő alakuló gyűlésükön. Akkor mi csak úgy beszéltünk róluk mint a szenilis professzorok és akadémikusok társaságáról, aminek nagyon sok valós alapja is volt a szokásos túlzáson kívül.
Magát a mozgalom elindítását, amit sokkal később utólag tudtam meg Magyarországon Bencze Gyula elméleti fizikus, az amerikai kutatómunkája magánjellegű tapasztalatai alapján kezdeményezte. A "fizikus ekkor az Új-Mexikó Egyetemen dolgozott, s felvette a kapcsolatot az amerikai székhelyû CSICOP-pal vagyis az Állítólagos Paranormális Jelenségeket Vizsgáló Bizottsággal. A Commitee for The Scientific Investigation of Clains of the Paranormal - melyet 1976-ban alapítottak az USA-ban - negyedévenként ad ki lapot, tagjai és tanácsadói között 200 nemzetközi hírû tudós, köztük jónéhány Nobel-díjas van. Alapító tagjai közé tartozik a világhírû bûvész, James Randi is. A CSICOP 25. tagegyesülete a magyar lett. " így olvashatjuk a Szkeptikusok honlapján a http://www.fok.hu/szkeptik/tttort/ elérhetőségen.
A Szkeptikus mozgalomba hazánkban azonban nagyon sok a rendszerváltozás miatt hatalmát vesztett, sértődött vezető tudós is került, akik talán így reméltek valamiféle revansot venni és újkorszaki elismertséget is kivívni maguknak. "A rendszerváltozás sok addig lezárt zsilipet nyitott fel, sajnos az áltudományok szennyáradata előttit is. Az új világban helyüket kereső emberek bénultan álltak a soha nem látott szellemi környezetszennyezés előtt." Fogalmazták meg szintén a honlapjukon a Szkeptikusok, hogy mi ellen is kívánnak küzdeni.
Tehát mint írtam a rendelkezésemre álló adatok alapján ahogyan a nyelvünk is fogalmazza nem volt túl rózsásak az elképzeléseim erről a társaságról. Szentágothai János nemzetközi hírű neuroanatómus volt az első elnökük, aki országgyűlési képviselő és túl sok minden más is volt egy személyben, hogy azokat a poziciókat eredményesen be lehessen tölteni. 1998-ban gondolkoztam rajta, hogy közelebbről is meg kellene néznem, hogy milyen emberek is vannak ott....
Folytatás következik:
===================================== ===========
Előzetes a következő részekből:
A belső ellentmondások kiélesedtek, egymás feljelentgetése formájában is és a nyilvánosság is értesült róla:
Vágó István műsorvezető
http://index.hu/kultur/media/mancs121 7/
"MN: Meséljen akkor az ezotéria ellen folytatott többfrontos harcáról. Mit csinál a Tényeket Tisztelők Társaságának elnökségi tagjaként?
VI: Kiléptem. ...A Tényeket Tisztelők Társasága azonban kiállt mögülem, valószínűleg azért, mert egyik legkitűnőbb tagja, akit most nem szeretnék megnevezni, egy adásban alulmaradt egy auralátóval szemben. Nem jól érvelt. Utána ő feljelentett minket a Magyar Tudományos Akadémiánál, mondván: nem lehet ilyen közös műsort csinálni az ezoterikusokkal. A műsor aztán meg is szűnt. Úgyhogy a Tényeket Tisztelők Társaságának a tevékenysége újra abból áll, hogy egy évben egyszer Székesfehérváron összejönnek, és egymás vállára borulva zokognak.
MANCS cikke