Logika, Helyes ÉrvelésTan, Mítoszirtás és Hit-Eltérítés sok Humorral

Világnézet

Világnézet

Népszámlálás 2011 Magyarország

2011. szeptember 24. - IGe

 

Kitöltési útmutató országunk Jedi nagyhatalommá válásához 

A népszámlálással kapcsolatban a szientológiai jellegű kérdőív miatt, a Semmi Közük Hozzá válaszadást javaslom a kötelező kérdésekre. Ebbe bele sem lehet kötni, hiszen a válaszadás megtörtént és a valóságnak megfelelő. Sőt teljesen jogszerű is.

Mert amivel vissza lehet élni, azzal vissza is fognak élni a politikusok. Nem csak az 1941-es, hanem ahogyan történt a 2001-es népszámlálásnál is. Az 2001-es 54,5 % katolikus létszámot hoztak ki statisztikai csalással, ami képtelenség és ellentmond minden más felmérésnek, amelyek egységesen 8-12% közzé teszik egybecsengően ezt az arányt. Ez alapján mára már évi százmilliárdok vándorolnak át ellenőrizetlenül közpénzekből, tehát az adónkból, olyan egyházakhoz és egyházi személyekhez, akik ebből már szállodákat építenek és autóflottákkal üzletelnek.

A Cseheknél 2001-ben miért jött ki éppen a fordítottja a katolikusok-ateisták arányára? Erre csak egy logikus válasz van. Az ott úgy lett megrendelve, hogy az jöjjön ki, nálunk meg így lett. Ha már annyira fel akarják mérni egyes világnézetek és egyházak társadalmi támogatását, akkor a 4 évenkénti parlamenti szavazásnál egy papírral több és ennyi. Az legalább ellenőrzött valamennyire csalások és manipulációk ellen.  Aki teheti értesítse az adatvédelmi biztost és a különféle hatóságokat, rendőrséget, ügyészséget, politika pártokat, civil jogvédő szervezeteket, akik vizsgálatokat indíthatnak, illetve kezdeményezhetnek.

Egyébként a szabálysértési eljárással és büntetéssel való fenyegetőzés a legnagyobb ökörség. Logikai hiba a rendszerben. Ha egyszer a számlálóbiztos, nem kérhet el semmiféle azonosítót és a népszámlálás anonim, akkor hogy a manóban lehet megállapítani az anonimitás szabályának a felrúgása nélkül, hogy kit is lehetne megbüntetni és igazak-e az adatai? Vagy még sem anonim, hanem nagyon is jól beazonosítható? Logikusan kellene kamuzni hitelvtársak! :-)

A nem kötelező kérdéskörnél meg a nemzeti hovatartozásnál piréz, a vallási hovatartozásnál a Jedi Rend, Jedik vagyunk, Jedi vagyok megadás célszerű. A vállald, hogy viking, sith, ufó, csirke, bartosista, bajuszos, csillámfaszláma és más hasonló vagy mozgalmak nem eléggé kiforrottak. Természetesen, akik hatásosabbnak érzik, azok bátran vállalják világnézetüket, hogy szabadgondolkodók, panteisták, politeisták, racionalisták, naturalisták, szekuláris humanisták, materialisták, darwinisták, agnosztikusok, szkeptikusok, ateisták, hitetlenek. A kérdezőbiztosoknak a legfurább vallások beírása is kötelező, ami szintén eredményes lehet. Viszont ellenőrizzük, hogy tényleg az került-e beírásra. Persze a legjobb, ha elkérjük a kérdőíveket és mi magunk írjuk be, kérve azt, hogy jöjjön vissza érte később.  A netes kitöltés is adatkezelési aggodalmak sorára adhat okot.

Mi vagyunk a REND, ők meg a KAOTIKUSOK


A Jedi lovag sosem személyes hatalma vagy gazdagodása érdekében cselekszik. A Jedi lovag tudást és megvilágosodást, békét és harmóniát keres. Ugyanakkor le akarja győzni azokat, akik ezzel ellentétesen cselekednek: halált, zsarnokságot és tudatlanságot terjesztenek.

 

 A humor velünk van. 

 

Utóirat:

Míg I. Viktor 4 év alatt "csak" 2.75 -szeresére emelte az egyházak közpénzből történő állami támogatását, 2002-ben a Medgyessy kormány költségvetési tv.javaslata szerint egy év alatt több mint a további duplájára emelkedett 33.23 milliárdról 67,7455 milliárdra! (Tehát ez egy hír 2002, 2003-ből)

"Az SZDSZ kimutatása szerint az egyházak 2004-ben mintegy 36,5 milliárd forint költségvetési támogatásban részesültek. A mi kimutatásunk szerint, – ami nem teljes –, ez az összeg 92,2528 milliárd forint volt" forrás az MSZP honlapjáról (ez meg 2005-ből eredő hír)

Mekkora korrupció, mutyi és káosz lehet ott, ahol 3 szoros az eltérés a két volt kormánypárt kimutatásában? Mára ez már átlépte és meghaladta a az évi több száz milliárdos szintet. Nos ebből már van mit visszaosztani különféle trükkökkel a pártoknak és hát nem is véletlen, hogy a legtöbb párt látensen, vagy nyíltan dörgölőzik a nagy hazai egyházakhoz.

 Világnézeti Érdekvédelem - Magyarország  - most indult és csatlakozzatok minél többen hozzá

 

A bejegyzés trackback címe:

https://vilagnezet.blog.hu/api/trackback/id/tr243252638

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Megszámláltattunk. 2011.10.03. 11:33:12

Begyűrűzni látszik kis hazánkba is digitális kor, a 17. népszámlálást (remélem jól emlékszem a sorszámra) már elektronikusan is lehet teljesíteni, jómagam ezt is cselekedtem. A népszámlálás jó dolog, fontos dolog, és mégis a legtöbb ember rühelli. Szám...

Trackback: A Magyar Jedi Rend Sajtóközleménye 2011.10.02. 15:17:35

 -véglegesítés előtti változat - A Magyar Jedi Rend, Jedi Tanácsa tiltakozik az ellen, hogy a KSH a 2011-es Népszámlálás online kérdőívében nem ad lehetőséget a szabad vallás kinyilvánítására azzal, hogy az ide kapcsolódó kérdés válaszadás...

Trackback: Polüphémosz nyája és a népszámlálás 2011.10.02. 11:08:16

A soros elnökség után újabb ritkán visszatérő esemény lebonyolítására kényszerül szeretett kormányunk, dübörög is a népszámlálás-láz, mert ezen múlik minden. „A pontos adatok ismeretében megalapozottan lehet a gazdasági, az egészségügyi, az oktat...

Trackback: Számlálj Fasszal - 2011 2011.09.28. 16:38:51

Ha véleményedet a népszámlálási kérdőíven kívánod kifejezni...  ... az emailcímünk még mindig él!

Trackback: KSH bejelenti előre a csalást 2011.09.27. 22:53:36

 Adattisztítás? Mi ez? A kozmetikázás más elnevezéssel.  Normálisak? Csalás ez, nem kell ezt szépíteni. Tudtuk eddig is, de hogy még előre be is jelentik? Frankó.

Trackback: Népszámlálás jogszerű elutasítása 2011.09.27. 10:03:13

 Kérem a blogos és közösségi oldalakon aktív társadalmat, gyűjtsük itt össze a 2011-es "Népszámlálás" jogszerű elutasításának lehetőségeit. Minden új érvvel, reális lehetőséggel kibővítem blogbejegyzésemet. I. § lehetőségNyilvá...

Trackback: Szientológia egyház is törvények feletti akar lenni, akárcsak a katolikusok 2011.09.25. 13:03:59

"Szent szar!" címmel írt újabb kiemelkedően bátor és szókimondó cikket Tóta W. Árpád az indexen. Most éppen a szientológia egyházról és teljesen jogosan.(2006 májusi cikkem, amire az Adatvédelmi Biztos is reagált)Hirdetés: 1 millió forintos k...

Trackback: Világnézeti megoszlás Magyarországon 2011.09.25. 00:54:12

Van csalás, nagy csalás és van statisztika. Hazánkban a népszámlás vallási hovatartozást végző felmérése a legnagyobb csalások egyike.     Hazánkban az 1990-es évek környékén bekövetkező politikai rendszerváltást követően többféle statiszt...

Trackback: A napsütés energiája 2011.09.25. 00:47:46

Itt a tavasz, süt a nap. A napsütés energiáját szemléltetem a következő videóval, amiből a hároméves kislányom sem akart kimaradni. Ti se maradjatok ki. Töltődjetek fel! Amit persze láthattatok az nem más mint egy radiométer. Mi is az kérdez...

Trackback: Tíz katolikus kerestetik 2011.09.24. 23:29:42

Van-e egyáltalán hazánkban, nem 10.000, nem 1.000, nem  is 100, hanem mondjuk 10 valóban katolikus magyar ember, aki a katekizmusban és sok más helyen lefektetett katolikus egyház tanításait elfogadja, betartja és aszerint is él? Elém mer-e eze...

Trackback: Egyházállami pártmutyi összeesküvés elmélet 2011.09.24. 23:28:51

A magyar lakosság 100%-a ateista, ha ugyanolyan módszerrel képezzük az ateistákat, mint a hívőket. Mert miért is hívők azok együttesen, akik tagadják egymás isteneit, vagy nincsenek is isteneik?Ez egy naprakész, napjainkban is játszódó összeesküvés elm...

Trackback: Judeo-kereszténység erkölcsi elítélése 2011.09.24. 23:27:48

 IGe harmadik prédikációja.A judeo-kereszténység erkölcsi elítélésének alapjai: 1. Amennyiben a bibliai judeo-keresztény Isten meghalt Jézusként, akkor végül is ez nem más, mint egy cirkuszi mutatvány. Mártíromságnak beállított öngyilkosság. - E...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2011.09.24. 12:05:04

‎"tíz évvel ezelőtt Angliában és Walesben - az ottani népszámláláson - 390 127 ember vallotta Jedi vallásúnak"

Tehát ennél több megadása esetén mi leszünk az elsők. Jedi nagyhatalom. A másodikak az ausztrálok 70 ezerrel. Legyünk elsők.

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2011.09.24. 12:32:27

letahirek.blog.hu/2011/09/05/kommunalis_ado_oktoberi_nepszamlalas

Bertóthyné Csige Tünde jegyző mint települési népszámlálási felelős
Ingyenesen hívható telefonszámok: 06-80-200-014, 06-80-200-224
www.nepszamlal

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2011.09.24. 18:01:37

index.hu/kultur/showbiz/jediaussiez/

Hódít a Jedi-vallás Ausztráliában

2002. augusztus 27., kedd 13:00

|

Több mint 70 ezer ember vallja magát Jedinek Ausztráliában - derült ki egy nemrég végzett összeíráson.
Egy 2001-ben körbejárt email szerint, amennyiben 10 ezer ember Jedinek mondja magát, a Star Wars-rajongók hivatalos vallás hívőivé vállhatnak. Valószínűleg ez a körlevél ért be azon a mostani ausztráliai összeíráson, melyen 70 509 helybéli írta a vallás rubrikába, hogy Jedi-hívő.

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2011.09.24. 19:00:43

"Világnézet: Jedi nagyhatalom lehetünk
A népszámlálással kapcsolatban a szientológiai jellegű kérdőív miatt, a Semmi Közük Hozzá válaszadást javaslom a kötelező kérdésekre."

index.hu főoldalas blogbejegyzés lett

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2011.09.24. 19:03:18

Magyarország legyen Jedi nagyhatalom. 50 ezerrel harmadikak, 100 ezerrel másodikak. 350 ezerrel elsők lennénk.

max val, a bircaman · http://hurramilliomosleszek.co.nr/ 2011.09.24. 19:29:36

Nem értek egyet. Én a valódi vallásomat vallom meg. Szerintem a népszámlálás nem vicc.

max val, a bircaman · http://hurramilliomosleszek.co.nr/ 2011.09.24. 19:30:30

Ja, s a 2001-es adatokkal nem történt eddig visszaélés, rossz az infód.

Zool2107 2011.09.24. 19:35:47

Ha már ilyen baromságokra buzdítasz embereket, hogy azt adják válasznak a kötelező kérdésekre, hogy semmi közük hozzá (ami különben egyenértékű a válasz megtagadással), hadd egészítsem ki a következővel, ha már az index címlapra kerülés miatt ide fog tévedni pár ember:
Mivel a népszámlálás levbonyolítását törvényben rögzítették, ezért az kötelező érvényű minden Magyarország területén tartózkodó emberre nézve. A törvény nem ismerete nem mentesít annak betartása alól, illetve nem csak jogai vannak az embereknek, hanem kötelességei is ugye. Szóval, ha valaki megtagadja a válaszadást, azt újból fel fogják keresni. Ha akkor is megtagadja a válaszadást, a terület jegyzője felszólítja a válaszadásra, ha továbbra is ellenkezik az illető, akkor szabálysértési eljárást indítanak ellene 5-50e Ftkörüli bírsággal. Előállítják majd, és válaszadásra kötelezik. A bírságot adóként is behajthatják majd, ha az illető nem hajlandó kifizetni. Ha adóként sem tudják behajtani, akkor szimplán leüli a sitten majd. Szal mielőtt nagy önérzettel ellent akarunk mondani a "hatalomnak", mert az milyen menő, érdemes ezen elgondolkozni, hogy úgy is kicsikarják belőlünk a választ és még fizethetünk is érte.

Amúgy nem rossz ötlet a Jedi-s dolog, komolyan elgondolkoztam rajta, hogy én is annak vallom majd magam :)

chipanddale74 · http://www.autosvilag.com 2011.09.24. 19:45:58

@Zool2107: ha már egyszer megbirságolnak, akkor utánna nem kötelezhetnek a válaszadásra. Egyébként meg minden rendes ember sith vallású.

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2011.09.24. 19:53:32

@Zool2107:

Nos a2001-es népszámlálási csalás és az ez alapján történt társadalmi vagyon jogtalan jogtalan eltulajdonítása miatt senkit sem lehet arra kötelezni, hogy bűncselekményben közreműködjön.

Az 50%-ot meghaladó katolikus szám statisztika csalás volt, mert ütközött minden más felméréssel, a kérdezőbiztosok manipuláltak és a fiktív adatokat más is bediktálhatott mint az érintett.

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2011.09.24. 19:55:10

@chipanddale74:

Sorkatonai szolgálatot is meg lehet tagadni teljesen jogszerűen. Ezt is.

Egyébként meg olyan, hogy kötelező vallani nincs. Még rendőrség és ügyészség előtt sem. Hallgatni mindenkinek joga van.

Isaac Clarke 2011.09.24. 19:57:24

nemzeti hovatartozásnak beírni nyomtatottan hogy Wookiee. És Wookiee nyelven fonetikusan kitölteni a többi mezőt.

KenSentMe 2011.09.24. 20:04:55

Jedi vallás.. egyébként.. ez a jedi vallás nekem részben szimpi, mert tényleg olyan hippisen életigenlő.. viszont jedilovagok szüzességi fogadalma nem tetszik.. miért nem terjeszthetik az egészséges szexuális kultúrát, mi ez az önmegtartóztatási baromság?

Biscione · http://axl-zizzenetek.blogspot.com/ 2011.09.24. 20:09:53

Ha kell leülöm. Hozzám be nem teszi a lábát egy számláló sem. Mellesleg ha leülöm, nekik kerül pénzbe.

vacsad · http://indafoto.hu/vacsad/collections 2011.09.24. 20:11:14

Miért szcientológus a kérdőív?
Otthon vagyok az ilyesmi módszertanában és ez egy teljesen átlagos kérdőív, szerintem simán lehetne részletesebb is mert ebből nem sok semmi derül ki...

Guszti2004 2011.09.24. 20:16:13

Itthon megszavaztuk a Jedi vallást. Ez olyan vidám dolog.

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2011.09.24. 20:19:30

@Isaac Clarke: A Wookiee is szimpatikus nekem, de az sem átütő erejű. Ez erő a Jedikkel van.

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2011.09.24. 20:23:04

@vacsad: Régebben számos fejvadász cégnél találkoztam szientológia kérdőívvel. Amit persze elolvastam kíváncsiságból, de nem töltöttem ki hanem felálltam visszakértem az önéletrajzomat, kértem hogy minden adatot töröljenek rólam és távoztam.

A népszavazási kérdőívben egy rakás olyan kérdés van, amit az állam már tud, vagy nem tartozik rá. Például kivel él együtt és milyen viszonyban? Stb.. A szientológusok ezen csak annyiban mennek túl, hogy a kefélési szexuális szokásaidról is próbálnak adatokat gyűjteni.

S. Annyi 2011.09.24. 20:28:01

Szar ügy, ha már a jedik is rettegnek a népszámlálástól és a visszaélés lehetőségétől. Milyen jedik vagytok basszameg? rettegő jedi nincs is. Ti legfeljebb levelibékák vagytok.

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2011.09.24. 20:38:55

@S. Annyi: Teszünk a gonosz erők ellen. A visszaélés már történelmi tény, mind a 1941-es, mind a 2001-es népszámlálás esetén.

vacsad · http://indafoto.hu/vacsad/collections 2011.09.24. 20:41:26

@IGe: Oké, hogy semmi közé hozzá (nem tudom, hogy az általad említettek a kötelező jellegű kérdéseknél vannak-e). Amennyiben igen az problémás (de nem különösebben, más országokban ennél sokkal több dologra kérdeznék rá), de ha "fakultatív" kérdések akkor azok közé szerintem nyugodtan bekerülhetnek akármilyenek is, max. nem válaszolsz rá ha meg igen akkor hasznos statisztikai adatokat adsz azoknak akik ezzel foglalkoznak.

Volt már szerencsém(?) szci kérdőívvel találkozni, de azokban leginkább azt akarták kihozni, hogy te mennyire boldogtalan vagy és nagy szükséged van rájuk :)

Emellett persze pofátlanul kíváncsiak mindenre, de azért mégis más ha egy ilyen szervezetnek szolgáltatsz adatokat magadról vagy a KSH-nak.

max val, a bircaman · http://hurramilliomosleszek.co.nr/ 2011.09.24. 20:41:40

@_Soma_:

A jövőt nem látom előre. A lényeg: a cikkben megadott adat téves.

gyilkos fűegér 2011.09.24. 20:44:21

Sauron Gyülekezete
Egy Gyűrű Mind Felett

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2011.09.24. 20:48:01

Direkt nem számolták össze, mennyit kapnak az egyházak

Spirk József

2010. december 20., hétfő 10:59

|

A rendszerváltás óta csak egyszer próbálták összeadni, hogy mekkora juttatást kapnak a hazai központi forrásokból a magyar egyházak, az általuk alapított vagy hozzájuk közel álló szervezetek, alapítványok és cégek. A kísérletet leállították, ezért az egyházi pénzekről a mai napig egyetlen dolog tudható: az egyházak szerint kevesebb, mint kellene. Ezt az álláspontot akceptálva toldotta meg Semjén Zsolt ötmilliárd forinttal a jövő évi költségvetés kifejezetten egyházi tételeit, amelyek ezzel a rekordnak számító hatvanmilliárd fölé emelkednek. A valós összeg azonban ennél jóval több lesz...

index.hu/belfold/2010/12/20/direkt_nem_szamoltak_ossze_mennyit_kapnak_az_egyhazak/

venszivar 2011.09.24. 20:50:31

trollnak, nevezhetem magam? itt a zindexen, már páran a pofámba vágták.....úgyhogy van pár kereszt anyám,apám, amit a valóságba nem élhettem meg.le van védve! troll-1, van akkora "baromság", mint a Jedi v.fényevő......

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2011.09.24. 20:52:22

@vacsad: Nekem könnyű dolgom van, mert a vallásom is tiltja, hogy statisztikai kérdőívekre válaszoljak. Ezt pedig az Államnak kötelező tiszteletbe tartania.

Zool2107 2011.09.24. 20:52:37

@IGe: A vallási hovatartozásról szóló kérdésekre nem kötelező válaszolni. Szal ha arról nem akarsz nyilatkozni, akkor nem kell. Ha meg leültetnek és még akkor sem válaszolsz, akkor sztem simán az előállításod során felvett adataid képezik majd a kérdőív kérdéseire a választ. A börtönökben is csinálnak majd összeírást, és ott azért sztem egy kategóriával fajsúlyosabb arcok vannak, nem csak akik a fotelből lázadnak a törvények ellen, és ott is meg fogják oldani, hidd el.

@Biscione: Nem kell beengedned senkit, önmagad is kitöltheted a kérdőívet, vagy neten csinálod meg. Ha meg a leülés szerinted "nekik" kerül pénzbe, akkor gondolom nem nagyon fizetsz adót. Ez alapján, meg az alapján, hogy hogyan gondolkodsz a népszámlálás intézményéről, azt tudom mondani, hogy kurvára hasznos tagja vagy a társadalomnak
(ha meg nem vágod azt sem, hogy mit jelent a társadalom, akkor az meg már no comment...)

venszivar 2011.09.24. 20:52:39

@IGe: " DE CSAK" egy NULLÁVAL !?

Zool2107 2011.09.24. 20:58:08

@IGe: Az mond neked valamit, hogy név nélkül történik a népszámlálás (a 2001-es nem volt anoním). Gondolom nem vagy tagja semmelyik közösségi oldalnak sem, és netezni is csak tordir-en keresztül szoktál.

Amúgy tényleg érdekes dolog ez, sokan tele szájjal üvöltöznek a népszámlálás miatt, miközben facebook-on sokkal személyesebb adatokar tárnak mindenki elé, és a google keresési előzményeikből, szinte az egész életük nyomon követhető. De nem vazze azért aggódnak, hogy név nélkül meg kell adniuk a családi állapotukat, életkorukat, nemüket és iskolai végzettségüket...

Szánalom.

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2011.09.24. 20:59:45

A népszámlálás elvileg komoly dolog, nem kellene elszabotálni.
Mondjuk 2001-ben se engem, se a családomat nem számolták meg és tudok más családokról is. De a legviccesebb az volt, hogy amikor megreklamáltuk a polgármesteri hivatalban, közölték, hogy úgyse tudjuk bizonyítani...
Gondolom, a mostani is hasonló komolyságú lesz.

@IGe:
Rosszul tudod. Adatszolgáltatási kötelezettséged van. A megszegése szabálysértés.

vacsad · http://indafoto.hu/vacsad/collections 2011.09.24. 21:00:12

@IGe: Mivel ezek a kérdések nem kötelező jellegűek egyszerűen nem látom a rinyálás okát.
Azzal, hogy nem válaszolsz nem a kormánynak, az államnak vagy a politikusoknak teszel keresztbe hanem a statisztikusoknak, közgazdászoknak, társadalomtudósoknak.
Nem látom értelmét, különösen, hogy a kérdőívek anonimak és ez az egész azt szolgálja, hogy jobban megismerjük az ország helyzetét.

S. Annyi 2011.09.24. 21:00:43

@IGe: De hát könyörgöm! A jedi nem fossa össze magát!

Überspannung 2011.09.24. 21:03:01

mi van bazeg, a dzsedik megint lázadoznak? nem is értem mire jó ez.

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2011.09.24. 21:14:20

@Zool2107: Kitiltalak, ha itt az olvasók megfélemlítéssel manipulálsz a továbbiakban is.

Senkinek sem lesz és nem is lehet semmi baja, ha egy statisztikai kérdőívre nem válaszol. Akkor meg ha válaszol is és a valóságnak megfelelően, ahogyan én javaslom, hogy SEMMI KÖZÜK HOZZÁ, akkor meg pláne.

házisárkány 2011.09.24. 21:14:39

Azt hiszem, én tehetek róla, hogy Magyarország lakossága fogyatkozik. 2001-ben sem számoltak meg (bejelentetlenül, albérletben laktam), és idén is nagy valószínűséggel kiesek a szórásból, ugyanis pár hónapja új helyre költöztünk (ez saját), de még nem sikerült bejelentkezni. Így arra kérek mindenkit, hogy a végső létszámadathoz adjon majd hozzá egyet, ez vagyok én. :-)

Don Quixote de la Ferko 2011.09.24. 21:18:14

Anonim?

Ezen jót röhögtem. A fidesz és az anonim kikérdezés.

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2011.09.24. 21:19:21

@Zool2107: Aki akarja tegye. A googlén és a facebookon is önszántukból teszik. De nem lehet ezt kötelezővé tenni. Bármennyire is ijesztgetnek vele. Jelem a másfél éves sorkatonai szolgálatom után az akkor még divatban lévő állandó tartalékos tiszti behívót és a cókmók átvételét sem kértem és nem is tettem meg. Semmi bajom nem lett belőle. Sőt én vagyok az egyik ilyen Hadkötelezettséget ellenző szervezet egyik fő aktivistája.

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2011.09.24. 21:21:47

@luciferko: Pontosan. Azért célszerűbb még az ateistáknak is, ha Jedit írnak be, vagy teljes egészében és mindenra azt írják, hogy semmi közük hozzá, mert ezek képesek majd ez alapján osztogatni/ megvonni az állásokat, vagy bármit.

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2011.09.24. 21:23:52

@házisárkány:
Ugyan már. Azt hogy hányan vagyunk azt szinte naponta mondják be a tévébe és a rádiókba. Nem erre kíváncsiak. A XVII. XVIII.XIX században talán volt még értelme így számolgatni, de most az informatika korában már kilóg a lóláb. De nagyon.

venszivar 2011.09.24. 21:25:10

@házisárkány: azt írod, hogy költöztünk! NE CSALJ!akkor több főt NEM számlálnak meg! rád megy a TEK......s "igazuk van", egyesek szerint. :))) ( itt olvashatod....)

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2011.09.24. 21:28:02

Mivel pont ma írtam egy Skywalkereset, megosztom veletek:

LUKAK

Sétál három luk,
Uk, Muk és a Fuk.
Nyelnek mindent el
S nincs utánuk jel,
Se gizgaz, se fű,
Se kazal, se tű.
Nincs, mit ütne bot,
S dog sincs, aki hot
Nyomot lelne tán.
Ekkor karakán
Kis róka jő, Vuk!
Hukk! s a három luk
Rögvest telve már,
S megmentőre vár.
Fut Skywalker Luk,
Csussz és orra buk.
Lézerkardja és
Arca rókalés.

illusztrálva:
fradyendre.blogspot.com/2011/09/lukak.html
:)

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2011.09.24. 21:28:57

Jedi Murphy vajon minek vallja majd magát? :)

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2011.09.24. 21:30:13

@Frady Endre: Te Jézus Zombi hívő vagy és csak kavarni jöttél ide. Ne tedd! Menj szépen a magad fajták közé, mert ott a helyed.

max val, a bircaman · http://hurramilliomosleszek.co.nr/ 2011.09.24. 21:37:22

Szerintem most sem lesz nagyobb a nem-válaszolók aránya, mint 10 éve. Akkor 6 % nem válaszolt a nemzetiség, 5 % az anyanyelv, s 16 % a vallás kérdésre.

Szumi 2011.09.24. 21:51:35

Aki egy rühös népszámláláson megtagadja a válaszadást, az nem érdemli meg, hogy Magyarország állampolgára legyen. A Jedik pedig menjenek a fenébe - oda, ahonnan jöttek.

reccs 2011.09.24. 21:55:47

@max val, a bircaman:
Na, az előző népszámláláskor jött vmi katolikus aggszűz (így ránézésre), világnézetnél mondom neki, hogy ateista vagyok, azt mondta, olyan nincs. Tessék, valld meg, hogy mi az igazi vallásod vagy világnézeted. Sőt, onnantól azt se akarta beírni, hogy magyar vagyok, azt jelölte be, hogy nem válaszolok, amíg vagy nyolcszor nem szóltam neki, hogy ne azt írja.

Secnir 2011.09.24. 21:56:10

háááát
az én vallásom olyan mint R2-D2-á (gyk artuditu)
nyelvem a bináris.
hovatartozásom a 0111001000101010100101, míg a felekezetem a 01100001111011101010101101.
A nemzetiségem röviden 100111101, és ennél nem kívánok többet mondani a kikérdezőbiztosnak.

kitiltott bögre 2011.09.24. 21:56:37

engem ne számoljon meg senki.

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2011.09.24. 21:57:40

@Szumi: Talán célszerű a távolságtartás, ha már szerinted is rühös a dolog. Nem jó azt elkapni. Mert a végén az egész ország azzá válhatna.

Secnir 2011.09.24. 21:58:08

@reccs: ha jön hozzánk ilyen becsöngetős, azt mondom: kitöltöttem az interneten a Kubatov.G.2.0.nepszamlal.xlsx -et, viszlát.

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2011.09.24. 21:59:02

@Secnir: Ez tetszik. Ötletes. Kódolt válaszadás is zseniális ötlet.

Zool2107 2011.09.24. 21:59:25

@IGe: Tiltsál ki, de akkor a saját hozzá nem értésedet bizonyítod (megjegyzem, azért írtam azt amit, mert felülvizsgálóként fogok részt venni a népszámlálásban, szal van rálátásom a dologra). Én jó szándékkal írom le azt amit írok, ha te ezt megfélemlítésnek veszed, akkor gratulálok hozzá. Ha az olvasóid közül akárki is rá fog baszni a dologra, az nem miattam lesz...

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2011.09.24. 22:01:21

@IGe: Barátom!
Ha fölmész a blogomra ( fradyendre.blogspot.com/ ), akkor láthatod, hogy közel tucatnyi olyan verset írtam, ami a Csillagok Háborújához, azaz a Jedikhez kapcsolódik.
Ez teljesen független attól, hogy hiszek Jézusban és a biblikus kereszténységben. (Erről bővebben: www.krisztusegyhaza.hu - sőt, holnap délelőtt jómagam fogok prédikálni! ;)
De nem zavar, ha jössz utánam a neten és folyamatosan kifejezed az utálatodat. Ez csak arra bizonyíték, hogy neked is szükséged lenne megérteni Jézus szeretetét és kegyelmét.
Hajrá! :)))

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2011.09.24. 22:06:16

@Zool2107: Figyelj több civil szervezet feljelentésen töri a fejét a népszámlálási csalás ellen, hogy ne ismétlődhessen meg a 2001-es csalás. Amely folyamán súlyos államvagyon veszteség érte az országot és a közvagyont.

Te is tudod, hogy teljesen jogszerű, sőt az az előírás, hogy ha egy kisebb szabályszegéssel egy nagyobb bűncselekmény elkövetését tudod megakadályozni, akkor meg kell tenned.

A Cseheknél mit a válaszod arra, hogy miért jött ki éppen a fordítottja a katolikusok-ateisták arányára?

S. Annyi 2011.09.24. 22:13:54

Kezdek rájönni, hogy a jedisek jiddisek.

Zool2107 2011.09.24. 22:14:54

@luciferko: Csak segítek egy kicsit: a 2011 évi népszámlálásról a törvény 2009-ben született. Akkor a Fidesz sehol nem volt...

@IGe: A mostani népességi adatokat csak becsülni tudják a 10 évvel ezelőtti népszámlálsi adatokból a születési, halálozási és elvándorlási adatokból. Mivel ezek közül bármelyik területen nem kevés olyan lehet, amiről nem készül hivatalos feljegyzés, eléggé pontatlanok már a számok. Lehet, hogy Te (én, meg még sokan mások) már az informatika korában vannak, de mondjuk egy falu szélén lévő putrisoron élő 80 éves öregasszony szerinted mennyire vágja az informatikát?

@reccs: Ezekre nem kötelező válaszolni. Ha nem akarsz válaszolni, akkor azt viszont kötelező megjelölni. Ha nem akarják megjelölni, akkor ott van a zöld szám, és jelenteni kell. Jól seggbe lesz rúgva az a kérdezőbiztos aki ilyenekt csinál. De amúgy tényleg lehet majd interneten kitölteni a kérdőívet, és akkor nincsenek ilyen problémák (ha már szóbakerült az informatika kora ugye).

De leírom mégegyszer nektek: amire kötelező válaszolni az a családi állapot, nem, kor, iskolázottság. Ennyi. Amire nem kötelező, azok az olyan kérdések, mint a világnézet/vallás, nemzetiség, fogyatékosság/betegség. Nincsen semmiféle politikai nézetet, jövedelmi helyzetet, vagy hasonló dolgokat firtató kérdés. Nevet sem kell megadni, ha akárhova felírja a kérdezőbiztos, akkor azt a papírt amire felírta _nem_ viheti ki a lakásból.

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2011.09.24. 22:16:11

@S. Annyi: A sötét erő a jidis. Az a nevük is judeo-kereszténység. A harmadistenük is zsidó volt, akire az egész meséjük nagyrészt épül.

Darkhorse 2011.09.24. 22:18:11

Egyrészről való igaz, hogy a bíróságon is megtagadhatod a válasz adást, de csak akkor ha magadat és hozzád tartozóidat bűncselekménnyel vádolnád.

Másrészről meg elfogadható a jedi rend mint válasz, de kötelezővé tenném, hogy a válaszadó lebegtessen át egy üveg sört a hűtőtől a nappali asztaláig. Ja és nem ér mindenkinek azzal védekezni, hogy most kezdtem az ipart!

Különben is egy igazi jedi csak int egyet a kezével és azt mondja "Nem akarsz megkérdezni!"

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2011.09.24. 22:19:47

@IGe: Mit? A STARWARS verseimet?
De kár, hogy az Úr nem adott neked humorérzéket!
Tudod mit? Kérjél tőle így utólag last minute ákciósat! Négyet egy százasér'!
;-)

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2011.09.24. 22:20:26

@Zool2107: A vatikáni szerződést meg Horn Gyula írta alá. A BKV. villamos művek, sportalapítványok után most az egyházi mutyi a legjobb a pártok finanszírozására és ezt teszi mindkét MSZMP utódpárt. Az MSZP és az FMPSZ is.

Nem az állampolgár, hanem a hivatalok. Ott milliárdokat költöttek nyilvántartásokra. Hát csösszék meg ha mégsem tudják, hogy hány házasság van az országban.

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2011.09.24. 22:22:37

@Frady Endre: Sátánista és zombihívő vagy. Utoljára kérlek távozz innét önként és ne akard, hogy más is hozzád hasonló zombihivővé váljon. Ha nem, akkor nekem egy kattintás a klaviaturán.

Zool2107 2011.09.24. 22:23:43

@IGe: Nem tudom. De őszintén megmondva nem is nagyon érdekel a dolog. Nem vagyok vallásos ember (ez nem jelenti azt, hogy nincs hitem valamiben), és nem is érdekel semmilyen vallást érintő téma. A csalást meg nem úgy kell elkerülni, hogy megtagadod a válaszadást (sőt ezzel inkább segíteni lehet inkább), hanem úgy, hogy tisztában vagy a dolgokkal, és odafigyelsz arra, hogy ne történhessen meg (ki legyen töltve az aminek ki kell lennie töltve - amit említettem az előbb, hogy az is, hogy nem kívánsz válaszolni, tollal legyen ne ceruzával). A kérdőívbe nem lehet belejavítani, ha meg valaki átmásolja egy üres másikra, akkor az is kiderül, mert mindegyik kérdőív egyedi azonosítóval van ellátva, ezt az azonosítót egy üres kérdőívre át lehet írni, de kell mellé az eredeti is - a felülvizsgálók átnézik ezeket és ha valami nem klappol, akkor jelenteni kell.
Lehet azt mondani, hogy a Fidesz megvette az egészet kilóra (mondjuk a felülvizsgálókat, területfelelősöket stb.), de én nem hiszek ebben. Akikről tudom hogy felülvizsgálók lesznek, azok között volt ős szoci szavazótól kezdve radikális jobbikosig mindenki. Én meg személy szerint utálom az összes poitikust, és a politikát.

Zool2107 2011.09.24. 22:29:30

@IGe: Jó hát azt mindenki tudja, hogy a hivatalok milyen hatákonysággal működnek (egy sima lakcímváltozást minimum 3-4 helyen be kell jelenteni, mert arra képtelenek, hogy legyen egy összehangolt infrastruktúrájuk). Másik oldala, hogy ahonnan fúj a politikai szél, arrafelé hajlanak. A KSH azért kevésbé vezérelhető pilitikailag, mert ott azért sokkal nagyobb az EU ellenőrzési lehetősége, és nagyon csúnya ejnye-bejnye járhat érte, ha valami nem szép dolog történik. A KSH elnökváltásai mögött ilyesmi próbálkozsok voltak, de szerencsére nem sok hatása volt, mert azért jönnek a nem túl biztató számok a különféle statisztikákból (ha nem így lenne, akkor azt lehetne hallani a KSH felől is, hogy minden szép és jó).

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2011.09.24. 22:31:26

@Zool2107: Már az is eleve csalás, hogy vallási hovatartozást kérdez. Helyesen világnézeti hovatartozás lenne. Amilyen alapon a 2001-es történt, ha fordított lett volna az érdek, akkor azt hozták volna ki. Csak akkor a biztos, azt kérdezte volna. Volt e ön Kisdobos, úttörő, KISZ, vagy párt tag? Igen, akkor ön ateista és kész punktum.

Lehet, hogy a Csekeknél pont a fordított volt a megrendelő érdeke és ott azért jött ki a fordítottja.

Zool2107 2011.09.24. 22:32:38

@IGe: Lépek most, mert van jobb dolgom is mint a neten trollkodni :) Ha akarod, moderáld ki a hozzászólásaimat, ki is tilthatsz innen. Viszont annyit szeretnék még mondani, hogy amit csinálsz, azzal bizony törvényszegésre biztatod az embereket, az meg nem túl bölcs dolog. Ha nem látod be ezt, akkor sajna hiába magyarázom, remélem nem lesz belőle semmi komoly dolog.

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2011.09.24. 22:35:56

@Zool2107:

A testvérem közgazdász és nezetközi KSH ösztöndíjas volt. Jómagam meg a seregben láttam, milyen az a statisztika. Sőt magam is volta kérdezőbiztos. Nem népszámlálásnál, hanem más esetekben és vagy 20 éve. Amikor az voltam meguntam a sok elutasítást és fejből töltöttem ki. Engem dicsértek meg a legjobban és prémiumot is kaptam, mert az én anyagom lett a legjobb.

Ma sincs ez másként hiába parasztvakítanak a biztonsággal, meg a korrektséggel.

Ras · http://futo.blog.hu 2011.09.24. 22:38:09

@Zool2107: "De leírom mégegyszer nektek: amire kötelező válaszolni az a családi állapot, nem, kor, iskolázottság. Ennyi."

nézzük sorra:
1. családi állapot: ez csak úgy változhat ha az állam tud róla (süzletési/házssági/halotti anyakönyv...)
2. nem: személyigazolványban szerepel innentől lásd első pont
3. kor: lásd 2. pont
4. iskolázottság: ugyebár a lakosság igen nagy százaléka állami vagy államilag akkreditált oktatási intézményekbe jár.

Szóval mindegyik kérdés olyasmi amit az államnak a mai világban 99.99%-ban illene tudni. Tehát az állam gyakorlatilag beismeri hogy béna ez ügyben.
A totális statisztikai adatgyűjtésben pedig egyáltalán nem hiszek. Egyáltalán nem hiszem hogy az ország összes lakosát megkérdezni a költségekkel arányos pontosság javulást hoz. Merthogy kétség ne legyen, ez sem 100% pontos (és hogy nem nehezebb manipulálni mint egy mondjuk 100.000 mintás felmérést az is fix).

Darkhorse 2011.09.24. 22:40:54

@Zool2107: Nem akarom a közigazgatást védeni, mert egyrészről nincs rám szorulva, másrészről meg igazat is adok neked,de ez a napjainkban tapasztalható szétszórtság nem a véletlen műve.
Annak idején az átkosban (1989 előtt) mindenkinek volt egy személyi száma és egy személyi igazolványa és csókolom. Aztán jött a nagy demokrácia, jogvédőkkel, ombutsmanokkal meg mindennel és megállapították, hogy nem demokratikus, ha minden szerv tud mindenkiről mindent. Ebből kifolyólag lett Személy igazolvány, lakcímkártya, adókártya, TB kártya meg kitudja milyen kártyák még. Külön apparátus, külön bürokrácia, stb. no de hát ezek szerint ez a demokrácia lényege.

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2011.09.24. 22:41:25

@Zool2107:

Az Államnak lehet, hogy nem tetszik, hogy nem játszhatja a Naqy Testvért, de ezt ki fogjuk bírni. Éppen ideje megint egy rendszerváltásnak. Az egypárti diktatúra után az emberek megunták a többpárti diktatúrát is.

billy reed 2011.09.24. 22:48:37

@Ras: Pontosan erről van szó.
Ott van az a tucatnyi kártyám /adókártya, TAJ stb./
Oldja meg az állam ennek alapján az adataim naprakészen tartását.
Ha már ellopja a pénzem nagy részét, mutasson fel valamit.
Ja, hogy nem képes rá?
Engem meg ne zaklassanak az otthonomban...

@IGe: Remek a poszt. Igazad van.
Én Jedi vagyok :)

Darkhorse 2011.09.24. 22:49:13

@Ras: Aham. Mondasz valamit. A közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló törvény előírja, hogy a hatóságok nem követelhetnek meg olyan adatot ami egyébként is a rendelkezésükre áll. Ez össze egyeztethető a válasz erre hivatkozással történő megtagadásának szankcionálásával?

Zool2107 2011.09.24. 22:52:11

@IGe: Na még elkezdtem írni erre, de lemerült közben a notebook, de még befejezem:
Szal a kedvedért megnéztem a kérdőívet. A következő módon szerepel benne a kérdés szó szerint:
"Mely vallási közösséghez, felekezethez tartozónak érzi magát?"
Válaszok:
- szövegmező, ide kell beírni amit mond az illető
- nem tartozik vallási közösséghez, felekezethez
- ateista
- nem kíván válaszolni

Itt van előttem az összeírók számára kiadott útmutató is, hogy ennél a kérdésnél mi a helyzet, de abból nem írom most le, hogy mi van ott, mert nincs rá már időm (mennem kell el itthonról hamarosan). Ha nagyon érdekel, küldj egy privát üzenetet vagy emailt és leírom neked holnap.

@Ras: Jártál már az ország lepusztultabb vidékein? Konkrétan most az olyan helyekre gondolok, ahol a többség már cigány és szinte állíti körülmények között élnek. A családi állapotba pl. az is beletartozik, hogy élettárs, amire nincs bejelentési kötelezettség. A nemet személyigazolványból nem vehetik ki, mert ugye anoním dolgoról van szó, szal nem lehet tudni, hogy kiről is van éppen szó. A korukat is szintúgy. Iskola:lásd első mondatom...
Továbbá azt sem kell elfelejteni, hogy azért szép számmal élnek még olyan emberek is köztünk, akik bőven a 2. vh előtt születtek. Olyanok már kevésbé, de még vannak, akik a Trianoni határmódsítások előtt születtek mondjuk most országhatáron kívül lévő területen. Szal nem igazán pontosak már azok a nyilvántartások sem (anyakönyvi kivonatok stb.).
Ha olyan pontos adatkezelés lenne, hogy naprakészen lehetne tudni 1 embernyi pontossággal a népességet, akkor iszonyat hőbörgés menne mindenhol, hogy nagy testvér mindent figyel. Az állam mindenhol béna ilyen téren, hol ilyen okból, hol olyan okból. Nem csak Magyarországon van ez így, és nem csak itt van népszámlálás.

Na most aztán tényleg lépek, vár a sör :)

Zool2107 2011.09.24. 22:53:28

@IGe: Eszedbe se jusson akkor valaha is az USA-ba utazni vagy esetleg ott letelepedni :)))

flugi_ · http://fundi.blog.hu/ 2011.09.24. 22:53:58

IGe, visszafelé fog ez elsülni. Az angoloknál a jediket hozzácsapták a vallásosokhoz, és többet költöttek vallásra.

www.yourenotajedi.com/

Gondolom abból indulsz ki, hogy a jediség annyira egyértelműen marhaság, hogy majd veszik a lapot. Mármost ha ez nem naivitás, akkor nem tudom mi az.

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2011.09.24. 22:54:31

@Ras: @billy reed: @Darkhorse: Pontosan és csak azért nem írtam még ezt is a posztomba, mert minél hosszabb, annál kevesebben olvassák el. Viszont javaslom ezt a témát is kibontani más posztokban.

Zool2107 2011.09.24. 22:55:10

@Ras: Nekem konkrétan 2 TB kártyám van. Ennyit erről. Problem?

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2011.09.24. 22:59:54

@Zool2107: Ez a hazám, miért akarnék egy idegen országban élni? A kérdőíveket én már több hete átnéztem és azt megelőzően pártok belső tárgyalásain is részt vettem a belső munkában, hogy mikért reagálják le az új egyházi törvénytervezet és a népszavazást is. Csak a pártok a párérdeket nézik. Tehát a saját hasznukat, saját pénzüket. A köz egyiket sem érdekli, bárhogyan is hantáznak róla. A közvetett helyett közvetlen és valódi demokráciára van szükség. Most akár 4 ember is elég lenne szavazásokkor. A párfegyelem miatt a többi csak dísz.

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2011.09.24. 23:03:48

@flugi_: Lépésről lépésre lehet csak haladni. Amennyiben most kevesebbet sikerül nekik csalni, akkor már biztosan nem lesz katolikus többség, ami nem is volt soha, csak papíron, statisztikai csalásként. Aztán majd szépen kiborul az egyházpárti mutyi is és akkor az FMPSZ-KDNP sokkal lejjebb jut a lejtőn, mint az MSZP-SZDSZ tette.

azemberekembere 2011.09.24. 23:15:09

3. §
...
(2) Az adatszolgáltatás az egészségi állapotra, a fogyatékosságra, a vallásra, az anyanyelvre és a nemzetiségre
vonatkozóan önkéntes.

JohnHenry 2011.09.24. 23:30:54

Tanya, ajtó, kopogás. Gazda ajtót nyit, ott áll egy narancssárga dzsekis nő.
- Jó napot kívánok, engem Orbán Viktor küldött, hogy megtudja, hányan élnek Magyarországon!
- Hozzám hiába küldte, nekem arról fogalmam sincs.

2001-ben elfelejtettem eljátszani ezt a kérdezőbiztossal, most igyekszem észben tartani.

penelope garcia 2011.09.24. 23:31:45

Mondjuk én pont a netes kitöltést nem ajánlom senkinek - hacsak nem tervez minden kérdésre orbitálisat hazudni -, ugyanis az állítólag anonim adatokat csakis a lakcím kódszámának megadásával lehet kitölteni, és nem biztos, hogy okos dolog ehhez még egy IP-címet is tálcán nyújtani hőn szeretett Kubatov-listás kormányunknak...

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2011.09.24. 23:38:13

@penelope garcia: Ebben van valami. Lehet, hogy átfogalmazom miatta a posztot.

alien 2011.09.24. 23:40:57

na végre hogy valakinek feltűntek ezek a kérdések, mi közük hozzá?

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2011.09.24. 23:43:48

@penelope garcia: Átírtam a jogos felvetésed alapján.

tsm08 2011.09.25. 00:10:23

Az 50+% katolikus arány teljesen hihető, a cseh példát említve meg talán be kellene látni, hogy országonként más és más ez az arány, nem volt ebben semmi csalás, egyszerűen ott többen nyilatkoztak úgy, hogy ők ateisták, pont. Ennyi.

A népszámlálást én sem tartom jó ötletnek. Eleve minden embertől születésekor DNS mintát kellene venni, meg ujjlenyomatot és chipet ültetni a bőre alá. És ezt teljesen komolyan mondom, mielőtt még valaki poénnak venné.
Utána az állam minden területen tudna ellenőrizni minden mozgást, a nyilvántartásokat össze kell kapcsolni és meg van oldva a probléma. Adó, TB, ingatlan nyilvántartás, választó névjegyzék, vízum, büntetett előélet, mindent egyben kellene nyilván tartani és nem 10 évente kérdezgetni a lakosságot sok pénzért.
Nekem semmi takargatnivalóm nincs.

billy reed 2011.09.25. 00:11:35

@Skulo: Mert te aztán kemény gyerek vagy...
Vedd már észre, hogy 20. század eleji módszer ez a házról-házra járás...
Itt az informatika kora. Minden adatbázis digitális, naprakész lehet. Ja, hogy azt meg kellene oldani?
Az a dolguk.
Az állam -áldott legyen csodálatos neve- a nyilvántartásai alapján kell, hogy tudjon az alapvető dolgainkról.
Ha, nem, az az ő baja. Akkor csak balfaszkodnak a pénzeddel...
Ami pedig túlmutat a TAJ-számon, útlevélszámon, adószámon stb., ahhoz nincs köze!!!

Amúgy idézet a Star Wars IV. epizódjából "A Jedik kipusztultak. Elhamvadtak a világegyetem tüzében. Maga a vallásuk utolsó hírmondója barátom!" /Tarkin kormányzó Vadernek./

no mail, no problem 2011.09.25. 00:12:42

@IGe: szerintem bármelyik közvéleménykutató cégnél lebuknál, ha te válaszolnál a kérdezett helyett. és erre már 20 éve is volt módszertan, valami nem kerek a sztoridban.

@penelope garcia:
@Zool2107: 2001-ben nem voltam otthon, mert pont jobb dolgom volt, mint aznap otthon lenni. meg aznap is, amikor visszajöttek. nem erőltették tovább, nem számoltak meg, nem büntettek meg.

tsm08 2011.09.25. 00:16:35

A star wars egy nagyon gagyi film széria, már csak ezért sem vallanám magam jedinek. Megnézni sem vagyok hajlandó még egyszer, annyira butaság. Kicsit jobb ötlettel is elő lehetett volna állni, mert ez izzadságszagú.

Biscione · http://axl-zizzenetek.blogspot.com/ 2011.09.25. 00:21:18

Köszönöm mindenkinek a tanácsokat és figyelmeztetéseket. Csak nem tudom levetkőzni a gyanakvásomat. Pl. e miatt:
hirszerzo.hu/belfold/20110922_rendszer_v

sexmachine 2011.09.25. 00:35:29

Figyelj, mit ír be, mert a múltkor azt mondtam sith, erre beírta szikh. Én mostanában önmagamban hiszek, mondhatni sexmasiniszta vagyok. Korábban kopt voltam, de az már megkopt.

Démonmac1 2011.09.25. 00:37:57

Aki komolytalankodik egy ilyen fontos kérdésben...
szvsz mindenki idióta, aki Jedinek, vagy egyéb kitalált mese képviselőjének vallja magát.

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2011.09.25. 00:41:24

@Démonmac1: Zombi Jézuska is kitalált, fiktív személy. Ráadásul még nem is eredeti. Úgy lopták össze korábbi vallási személyek karaktareiből.

Tehát a hülyeség ellen a hülyeség a legjobb küzdőmódszer.

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2011.09.25. 00:50:00

Egyébként a mi családunk tényleg egy nagyon ősi "Jedi" nemzettség. Itt van egy néhány éves kis videó, ahol a kislányomat tanítgatom az erő uralására.

indavideo.hu/video/Egely_Wheel_csoda

no mail, no problem 2011.09.25. 00:50:04

@IGe: az "50%-os katolikus csalás mantrád" is vérzik. azt azért elég jól lehet tudni, hogy a gyerekkorukban megkereszteltek és vallásukat gyakorlók között van egy erős szakadék. (gondolom az egyház számára mindkét csoport katolikus.) az is tudható, hogy az előbbi csoportba tartozók közül azok, akik számára a vallás szimplán érdeketelen, nem ateisták, nem tértek be más vallásba, egy ilyen kérdésre katolikusnak fogják magukat vallani. azért, mert megkeresztelték őket. (vagy tényleg annak is gondolja magát.) ráadásul erre egy ilyen vallási színezetű kormányzat alatt nagyob a sansz, és 2001-ben is ugyenez a banda volt. emiatt az önbevallásos 50%-os katkó hívő nem annyira lehetetlen hidd el. de ez nem a vallásukat gyakorlók aránya, ők nem biztos, hogy összesen elérik a népesség 50%-át. azt hiszem ez az a szám, amelyre mindaddig, amíg állami pénzt kap, egyetlen egyház se kíváncsi, mert ők is tudják, h mekkora a különbség a két szám között.

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2011.09.25. 00:56:30

@no mail, no problem: Olvasd el ezt is:

vilagnezet.blog.hu/2007/04/23/vilagnezeti_megoszlas_magyarorszagon

Egyébként szerinted az az

- orvos, aki annak vallja magát?
- hídépítő mérnök, ami annak vallja magát?
- ügyvéd, aki annak vallja magát?
- bíró, aki annak vallja magát?
- díjbeszedő, aki annak vallja magát?

Aki nem követi az egyháza tanait, az bizony ne tagja az egyháznak. Ugyan is, ha akármelyik katekizmus pontot nem ismeri el, akkor akár e miatt már más egyháznak is a tagja lehetne. Katolikus helyett:
- református
- kálvinista
- unitariánus
- evangélikus
- pünkösista
- mormon
- millerita
- adventista
- jehovista
- ortodox
- baptista
- autonóm
- és ki tudja hányfajta, több ezernyi, tízezernyi változat, amelyik egy sem katolikus.

KergeK@csa 2011.09.25. 00:59:43

Jó retardált felvetés, "gratulálok" mindenkinek, aki arra szavaz.
Bár egyfajta képet ez is ad az országot lakókról.

És még csodálkoznak, hogy a normálisabbak nem akarnak több adót fizetni a sok retard miatt. :/

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2011.09.25. 01:03:49

Új Ember Katolikus Hetilap 2000. december24-31.LVI. évf. 52-53. (2735-36.)

Egyre nagyobb hittel…

Beszélgetés Orbán Viktorral ünnepről, magyarságról, kereszténységről

"...Hogyan gondolkodjunk a keresztény Magyarországról, történelmi egyházakról ma, amikor a statisztikák szerint jó, ha az emberek tizenöt százaléka vallásos?

no mail, no problem 2011.09.25. 01:05:01

@IGe: de ezt nem az egyház, és nem egy objektív bizottság állapítja meg, hogy az illető katolikus-e az egyház szabályainak megfelelően. az emberek bemondják, hogy minek gondolják magukat. és annak gondolják magukat. ahol az egyház a magukat is annak vallók után fejpénzt kap is, meg korrupt is, ott nem fog tiltakozni emiatt.

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2011.09.25. 01:09:06

@no mail, no problem: A csalás hagyása is csalás. Akkor meg, ha ezen 1-2-3 ezer milliárd forint sorsa forog úgy tíz évre előre vetítve, akkor meg pláne megéri.

no mail, no problem 2011.09.25. 01:09:20

annyit teszek hozzá, hogy senkinek sincs megtiltva, h kereszténynek vallja magát. vagy jedinek. az pedig alapelv, hogy az vagy, aminek vallod magad. pont ezt kívánod gyakorolni te is, amikor jedinek vallod magad, akkor talán nem kellene elvitatni attól az 50% magát katkónak vallótól se ugyanezt a jogot.

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2011.09.25. 01:10:26

A Vatikán és Prága vitája

NSZ • 2003. július 7. • Szerző: MTI - Jelentés

Hivatalos jegyzéket vár a Szentszék Prágától, amelyben a cseh kormány megmagyarázná, hogyan képzeli el a cseh–vatikáni szerződés jövőjét azt követően, hogy a parlament elutasította a dokumentum jóváhagyását – jelentette be Daniel Herman, a cseh püspöki konferencia szóvivője vasárnap a testület ülése után. Csehország és a Vatikán 2002 nyarán írták alá a cseh állam és a katolikus egyház viszonyát rendező szerződést, de a dokumentumot júniusban a cseh parlament nem hagyta jóvá.

„A Szentszék megdöbbenésének és aggodalmának adott hangot a cseh parlament elutasító döntése miatt” – jelentette ki Herman. „A legfontosabb kérdés, amire a Vatikán választ vár, hogy a cseh kormány és az őt támogató pártok akarják-e egyáltalán a Szentszékkel megkötött szerződést” – szögezte le Herman.

A cseh parlament júniusban azzal utasította el a szerződés jóváhagyását, hogy az különleges szerepet és jogokat biztosítana a katolikus egyháznak, ami sérti az országban működő többi egyházat, továbbá ellentétes az alkotmánnyal is. Csehországban a lakosság több mint a fele hivatalosan is ateistának vallja magát.

no mail, no problem 2011.09.25. 01:15:00

@IGe: de akkor azok az emberek csalnak, akik katolikusnak vallják magukat. lásd még az elöző hozzászólásom. erre mégis, mi a javaslatod, hogy válasszuk szét a tényleges hívókat a magukat annak vallóktól?

az, hogy az állam legyen szíves és tényleg szekularizálja magát, meg legyen semleges, az egy kétségkívűl jogos elvárás, sőt a legjobb ötlet és megoldás, de nem fog menni. politikai oldalról nincs rá igény. még az ateista hornék is befeküdtek vatikánnak, nem is kicsit.

no mail, no problem 2011.09.25. 01:16:47

@IGe: na, valami ilyent írtak alá az ateista hornék. mit várjunk akkor egy keresztény kurzustól?

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2011.09.25. 01:17:40

Egyébként ez a büntetéssel való fenyegetőzés a legnagyobb ökörség. Logikai hiba a rendszerben. Ha egyszer a számlálóbiztos, nem kérhet el semmiféle azonosítót és a Népszámlálás anonim, akkor hogy a manóban lehet megállapítani az anonimitás szabályának a felrúgása nélkül, hogy kit is lehetne megbűntetni??? Vagy még sem anonim?

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2011.09.25. 01:21:42

@no mail, no problem: A kérdezőbiztosok csaltak. Személyes élmény 2001-ből. Kérdezőbiztos kérdezget. ...
Vallása?
- Önmagamba hívő
Megkeresztelték gyerekkorában?
- Meg, de akkor is önmagamban hívő vagyok.
Olyan lehetőség nincs, beírtam, hogy katolikus.
- Mi??? Eleve azt sem tudja milyen egyház eljárásában kereszteltek és az nem csak katolikus létezik. Na adja csak ide azt a papírt, azt most szépen eltépem, maga meg takarodik a házunkból, de gyorsan.

no mail, no problem 2011.09.25. 01:34:24

@IGe: erre emlékszem, hogy az újság szerint nem volt olyan lehetőség, h ateista. vallást kellett választani, és kuss. de engem nem számoltak meg.

Lóhering a fattyúlovag 2011.09.25. 02:28:28

A Napfaló Kockás Krokodil Egyedül Üdvözítő Egyháza az egyetlen józan választás!

GoVegan (törölt) 2011.09.25. 06:43:36

azert remelem oktoberben megno a netcafek forgalma, ha meg van olyan. masnem egy ingyen wifiju kavezoban fogok kavezni. persze sulyosan fogyatekosnak vallom majd magam, hatha nekik is csurran-cseppen valami plusz.

TiZ 2011.09.25. 07:11:38

Óvatosan a Jedi egyházzal, meg a többivel, mert ha nem megfelelő eredmény jön ki belőle, még az is előfordulhat, hogy 80 évre titkosítják a népszavazás eredményét. Ezekről el tudom képzelni.
Egyébként a "Potya Pinát Kedvelők Baráti Társasága" egyház tagja vagyok.

TiZ 2011.09.25. 07:16:48

Basszus! Nem szavazás, hanem számlálás.

TiZ 2011.09.25. 07:19:04

@GoVegan: Vagy a szomszédok nyílt wifi-je. Nálunk több is van. :-)))

AutosVilli 2011.09.25. 07:35:22

@IGe: Persze ne itt vetítsél!

GoVegan (törölt) 2011.09.25. 07:44:01

@TiZ: oreg hiba. :) amugy meg nem szep dolog 'bajba sodorni' masokat, plan ha szomszed. :) habar az meg szamomra is kerdeses, hogy hogyan, de inkabb a jozan esz azt mondatja, hoy az IP cimemet nem adom ilyen adatokhoz.

seahawks 2011.09.25. 08:33:03

azért tudtak visszaélni a 2001-es népszámlálási adatokkal, mert ahova az emberek nem írtak semmit, azt a rublikát ők kitöltötték, ezért kell mindenhova írni valamit. a büntetéssel fenyegetés meg egyenesen nevetséges. honnan tudják ki mit töltött ki és mit nem és hogy igazat írt-e vagy sem, ha személyes adatokat nem vesznek fel?

seahawks 2011.09.25. 08:33:58

@GoVegan: töltsd le egy netkávézóban...:)

seahawks 2011.09.25. 08:41:03

@Zool2107: "úgy tényleg érdekes dolog ez, sokan tele szájjal üvöltöznek a népszámlálás miatt, miközben facebook-on sokkal személyesebb adatokar tárnak mindenki elé, és a google keresési előzményeikből, szinte az egész életük nyomon követhető. De nem vazze azért aggódnak, hogy név nélkül meg kell adniuk a családi állapotukat, életkorukat, nemüket és iskolai végzettségüket...

Szánalom. "

pajtás a köz.portálok némelyikén el tudom rejteni az adataimat a google elől. de ha mégsem rejteném el, de a népszámláláskor nem adom meg, akkor majd az állam ügynekei ki google-oznak mindenkit?
- hát good luck, bitches!...:) legalább adtam egy kis munkát a sok naplopó közalkalmazottnak vagy köztisztviselőnek vagy mittudomén mikezek....

Lődörgő Hollandi 2011.09.25. 08:53:14

Javaslom még a Dudeism-ot is, mint vallást, ha valaki látta a Nagy Lebovsky-t! Magyarul talán Tökiizmus lenne...

2011.09.25. 09:35:09

Jaj, ne fossatok már. Én is jelentkeztem számlálóbiztosnak, minden név nélkül megy. Én sem ott lakom, ahol be vagyok jelentve, semmilyen hivatalos dokumentumban soha be nem vallanám, de itt nyugodtan bediktálom, mert látom, hogy nem tudnak visszaélni vele.

Hülyeségeket bediktálni meg értelmetlen dolog, mert a népszámlálások kétszáz éve rendszeresen megtartásra kerülnek és a ti Jedi vallásotok ugyanolyan elfelejtett hóbort lesz, mintha valaki 1784-ben benyögte volna, hogy a Cagliostro gróf vezette Egyiptomi főpáholy tagja.

Ps.: tényleg ne töltsétek ki neten, mert azért a számlálóbiztos egy kanyit sem kap. Töltsétek ki papíralapon, a jövő héten megkapjátok hozzá a csomagot.

Szumi 2011.09.25. 09:44:12

Ige:
"Sőt magam is volta kérdezőbiztos. Nem népszámlálásnál, hanem más esetekben és vagy 20 éve. Amikor az voltam meguntam a sok elutasítást és fejből töltöttem ki. Engem dicsértek meg a legjobban és prémiumot is kaptam, mert az én anyagom lett a legjobb."

Ezek után Te beszélsz csalásról????????
Egyébként alapjáraton is prejudikáció csalásnak kikiáltani egy jövőben lejátszódó eseményt.

algi 2011.09.25. 09:56:58

Csak szólok, hogy én megnéztem a neten ezt a félelmetes űrlapot, és a második oldal kérdéseire, amiben a világnézeti és egyéb személyes kérdések szerepelnek, nem kötelező válaszolni. Legalábbis a lap tetején ez áll. (A foglalkozásra, meg egyéb gazdasági statisztikák miatt fontos adatokra kötelező, de a vallásra, etnikumra nem.) Egyébként a világnézetnél van egy külön ikszelhető rubrika arra, hogy "ateista", azt be se kell írni, elég beikszelni. Bármi más, akkor azt már ki kell betűzni.

Úgyhogy tök felesleges az óbégatás.

GoVegan (törölt) 2011.09.25. 10:18:36

@popocatepetl: akkor ezt ird le szazszor! ha unatkozol az elozo kommentedet is megcsinalhatod repetanak.

@algi: tavol alljon tolem, hogy ketszer is korigaljalak, de amit mondasz benne van posztban is. egy. ketto. nem x-elgetunk, nem karikazunk, hanem szamokat irunk. benne van a kerdoivben.

royslade 2011.09.25. 10:19:02

@popocatepetl: ugye tudod, hogy most éppen informatikai rendszer támadásával megvalósuló bűncseélekményt követsz el?

sanche · http://elakadasjelzo.blog.hu/ 2011.09.25. 10:21:56

Anno szándékosan úgy hozták ki, hogy a mocskos egyházaknak legyen hízelgő az eredmény, hogy többek közt, aki meg volt keresztelve már azt is vallásosnak számították. És nem vagyok benne biztos, hogy jó, ha jedihívőket írtok be, mert abból is kihozzák, hogy vallásosak vagytok..és mindjárt a katolikusokhoz tesznek.

etnikai kérdésben nyugodtan lehet marháskodni, hogy jetik vagyunk, de vallásba ne, mert ott minden rést kifog használni a kormány megint..a statisztika amúgyisolyan dolog, hogy mindent kilehet mutatni belőlük, a teljesen ellentétes dolgokat is.. ha elvicceljük a valláskérdést csak az orbánfrontot segítitek.

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2011.09.25. 10:28:56

popocatepetl ámokfutása és technikai rombolása megfékezve, ő maga kitiltva.

ex-dr. vuk 2011.09.25. 10:38:38

Ezt a nepszamlalas dolgot sok okbol nem ertem...

Az allambacsi nezzen bele a papirjaiba, es szamolja meg, hogy ott menyien vannak bejegyezve (select count(1) from ...). Elso fele pipa.

Hogy ki milyen vallasu ahhoz senkinek semmi koze, az egyhazakat felesleges allamilag penzelni, aki akar ad nekik. Az allam es az egyhaz skoszaz eve kulonvalt.

Hogy ki milyen nemzetiseghez tartozik, az megint kit erdekel, azt hittem, hogy az allam nem akar diszkriminalni, akkor meg nem mindegy?

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2011.09.25. 10:40:23

csatlakozzatok:

Világnézeti Érdekvédelem - Magyarország

www.facebook.com/vilagnezeti.erdekvedelem?sk=info

Valódi jogállamot! Elutasítjuk az egyházi államot és a többpárti diktatúrát.

Világnézete van helyesen minden magyar állampolgárnak, és nem vallása. Így illene felmérni is. Hazánkban jelenleg elnyomott helyzetben lévő világnézetek embercsoportjai: szabadgondolkodók, racionalisták, naturalisták, szekuláris humanisták, materialisták, darwinisták, agnosztikusok, szkeptikusok, ateisták, hitetlenek. Ezen kívül tény, hogy a magyarság ősi tradicionális természetközpontú vallása is elnyomott helyzetben van van már több mint 1000 éve.

Igyekezzünk minden területen megvédeni a valódi értékeinket, a jelenleg államilag favorizált és dotált, a hatalommal összefort judeo-kereszténység mohóságával szemben. Továbbá ha már vallás, akkor elsődlegesen nemzeti tradíciónkat ápoljuk és támogassuk.

Netszamuráj 2011.09.25. 11:19:42

@AutosVilli: Azt nem tudom, hogy IGe vetít-e. De én is emlékszem arra, hogy velem mi történt az előző népszámláláson.

Két kérdésnél nem voltam biztos, hogy hogyan kell értelmezni. Az egyik a nyelvtudást firtató kérdés volt, ugyanis három idegen nyelven beszélek, de csak kettőből van nyelvvizsgám. Ezért megkérdeztem, a nőt, hogy akkor nekem akkor most mit kell válaszolnom. Erre azt mondta, hogy ha három nyelven beszélek, akkor mondjam ezt, nem a nyelvvizsgát nézik.

A másik kérdésem pedig a vallásra vonatkozott. Mondtam a nőnek, hogy én nem igazán tudom mi a helyzet Istennel, pontosabban nem érdekel a kérdéskör. Azt nem akartam mondani, hogy ateista vagyok, mert azt is vallásnak érzem, harcos Isten-nem hívő nem vagyok. Ekkor megkérdezte a nő, hogy meg vagyok keresztelve? Mondtam neki, hogy igen, római katolikus vagyok. Mondta, hogy akkor beírja azt. Mondtam neki, hogy rendben.

Ma már tudom, hogy ez helytelen volt. Most semmiképpen sem fogom hagyni, hogy ezt írják be, és ami én vagyok, azt leginkább "agnosztikus" jelzővel lehetne illetni. Ezért én most ezt fogom mondani.

A lényeg: nagyon sok múlik a kérdezőbiztoson. Az ember szájába tudja adni a választ. Elvégre engem is simán rávett arra, hogy azt mondjam, római katolikus vagyok. Ami, végül is, nem volt hazugság, öcsém is az, egész család az. Az más kérdés, hogy hozzám hasonlóan senki sem foglalkozik vallási kérdésekkel, közömbösek vagyunk a téma iránt. Azt viszont végképp nem szeretném, hogy az én is hozzájáruljak ahhoz, hogy a katolikus egyház még erősebb legyen. 2000 éve ingyen élnek, most már jó lenne, ha befejeznék. ;)

_karmapolice_ 2011.09.25. 11:30:25

@IGe: "Azt hogy hányan vagyunk azt szinte naponta mondják be a tévébe és a rádiókba."
-ban ragról hallotál-e?
mielőtt mindenkit itt leosztasz, előbb tanulj meg helyesen írni, a poszt is tele van központozási hibával (pl. és előtt SOHA nem teszel vesszőt, pedig ha mondatrész, akkor kell, stb...)
olvasgasd ezt, mielőtt újabb poszt megírására adnád a fejed:
mek.oszk.hu/01500/01547/01547.pdf

seahawks 2011.09.25. 11:41:07

@Netszamuráj: hát igen: a katolikus egyháznál perverzebb, az emberiség szellemi fejlődésére kártékonyabb szervezetet még nem hoztak létre. az elmúl kb 1600-1700 évük árttlan emberek gyilkolásáról és az emberek szellemi elnyoméáséról szólt. ahol beleszólhattak a politikába, ott mindig vér folyt. de az egyik legundorítóbb fejezet, ahogy most elsikálják a többezer katolikus pap pedofilia bünözését.

és leszögezem: nem a kereszténységgel van bajom, szerintem nagyon hasznos kapaszkodó sok embernek, ha tudnak hinni valamiben és az nem önmaguk.
én is hiszek valamiben: azt hiszem iszok még egy korsó sört...

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2011.09.25. 11:53:23

@_karmapolice_: Ne legyen nagy burád. Pontosan, kijavítási javaslatokkal várom a hibákat és javítom. Ez egy blog és nem újság és nem is könyv. lektorálás és olvasó szerkesztőm sincs. Ha gondolod felveszlek. Persze csak gyakornoknak. Előbb bizonyítanod kel, hogy értesz is hozzá.

Vaszilics Fedor Emánuel 2011.09.25. 12:00:49

Emlékszem, még a 2001-es népszámláláskor Boros és Bocskor arra bíztattak a Bumerángban, hogy a „Milyen idegen nyelven beszél?” rubrikába írja be mindenki, hogy szüahéli (vagy talán hottentotta, vagy bantu, nem emlékszem pontosan, de nem is ez a lényeg).
Úgy tűnik, sokan megfogadták a tanácsukat, mert később kaptak egy hivatalos levelet a KSH-tól, hogy nem kéne egy ilyen fontos dolog elviccelésére, ill. bojkottálására biztatni az embereket. Ők viszont azzal védekeztek - szerintem jogosan - hogy ezzel is csak az egész népszámlálás értelmetlenségére hívják fel a figyelmet. Hiszen a kötelező adatok (név, lakcím, iskolai végzettség stb.) elvileg meg kell hogy legyen a BM adatnyilvántartásában, a többire meg mindenki azt ír amit akar.

sanche · http://elakadasjelzo.blog.hu/ 2011.09.25. 12:01:53

@_karmapolice_:
1: Te beszélsz helyesírásról és osztasz így mást teljesen off módban, hogy még a szabályt is rosszul tudod. ÉS előtt VAN amikor kötelező kitenni a vesszőt. Az általad ajánlott olvasmányt neked is tanulmányoznod kéne, mielőtt kommentezel ;)

2: Az, hogy valaki egy posztot vagy kommentet hogyan ír, nem feltétlen minősíti magát az embert és főleg nem a poszt tartalmát. Ha Te tudnál helyesen írni(bizonyítottad, hogy nem tudsz..) akkor is marhaság lenne, ha azt az egyház szuperségéről írnád.
Fentebb írtam, én sem értettem egyet az írással, de nem a vesszőkön kell kötözködni, mert ez azt jelenti, hogy nincs igazi ellenérved. Ez tesz igazán vesztessé, nem is az, hogy besültél az "és"-sel.

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2011.09.25. 12:11:02

Levélben: Adatvédelmi Biztos,1051 Budapest,Nádor utca 22.

Postafiók: 1387 Budapest, Pf.: 40

Faxon: (06-1) 269-3541

Telefonon:(06-1) 475-7186 vagy (06-1) 475-7100
(hétfőtől csütörtökig 9-15 óra között, pénteken 9-14 óra között )

E-mailben: adatved@obh.hu

Személyesen: A panasziroda nyitvatartási ideje:
Helye: Országgyűlési Biztos Hivatala Panasziroda
Budapest, Nádor utca 22. 1051

hétfő: 9-18 óra között
szerda: 9-16 óra között
péntek: 9-12 óra között

abiweb.obh.hu/abi/?menu=kapcsolat

Meghívó az adatvédelmi biztos 2011. szeptember 28-án az „Adatvédelmi biztos: 1995 - 2011” címmel szervezendő konferenciájára

FSM-hívő 2011.09.25. 12:44:11

@penelope garcia: ...és ebben a pillanatban fognak meglepődni, hogy hogyan lehet az, hogy egy A. városból származó B. nevű ember egy Budapest C. kerületi lakásból internetezik, aminek a tulajdonosa (legyen D.) már évek óta E. országban tartózkodik, az internet meg F. ember nevén van, aki természetesen G. falun lakik :)
Ezen kívül kb. amióta létezik lakcímkártya, azóta összesen talán egyszer 1 hónapig egyezett meg az azon található cím a tényleges tartózkodási helyemmel, szóval jöhetnek nyugodtan :) A kérdés csak az, hogy hova jönnek, és kit keresnek?

Nagyzee 2011.09.25. 12:46:46

@sanche: Funkcionális analfabetizmus rulez. Fuss neki mégegyszer, hogy mit írt az "és" használatával kapcsolatban!

max val, a bircaman · http://hurramilliomosleszek.co.nr/ 2011.09.25. 12:52:18

@FSM-hívő:

Nem a bejegyzett lakcímre mennek a népszámlálók, hanem végigmennek minden lakáson.

max val, a bircaman · http://hurramilliomosleszek.co.nr/ 2011.09.25. 12:55:48

@vuk_:

A népszámlálás egyik célja éppen a valódi lakosságszám megállapítása. Ez ugyanis nem egyezik a már meglévő adatokkal. Több százezer olyan ember van pl., akinek van magyarországi állandó lakcíme, azonban ténylegesen külföldön él, dolgozik.

max val, a bircaman · http://hurramilliomosleszek.co.nr/ 2011.09.25. 13:00:31

@IGe:

"Aki nem követi az egyháza tanait, az bizony ne tagja az egyháznak."

Tévedsz. Mindenkinek joga van a saját belátása szerint x egyház tagjának vallani magát.

max val, a bircaman · http://hurramilliomosleszek.co.nr/ 2011.09.25. 13:05:48

@reccs:

Hát ilyen esetben te töltöd ki. Mert VAN ateista válaszlehetőség.

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2011.09.25. 13:12:05

@max val, a bircaman: Te tévedsz! Attól mert te magadat agysebésznek érzed, még nem vagy agysebész.

max val, a bircaman · http://hurramilliomosleszek.co.nr/ 2011.09.25. 13:26:15

Bár az EU összes országában kell idén népszavazást tartani, a megtartás pontos dátuma nem egységes. Én olyan országban élek, ahol már tavasszal lement a népszavazás.

A lakosság 45 %-a interneten csinálta. Én is.

Az internetes kitöltéshez az volt szükséges, hogy felmegy az ember a statisztikai hivatal honlapjára, beírja a nevét, a személyi számát és az email címét. Ez után kap az email címre egy azonosítószámot. Majd az ember ismét felmegy a hivatal honlapjára, ott bejelentkezik a kapott azonosítóval, s online kitölt mindent. Hibás kitöltés esetében visszajelez a program, s nem engedi lezárni míg nincs rendesen kitöltve. Sikeres kitöltés esetén jön még egy visszaigazoló email is.

Kérdések száma több tucat, minden kérdés kötelező, kivéve a nemzetiség, anyanyelv és vallás kérdést.

Aztán amikor csenget a népszámláló, megkérdezi "Ön esetleg már kitöltötte a neten?", mire az "igen" válasz hallatán, elővesz egy formás kis nintendójátékot, s kéri az azonosítót, amit beír. Ez után pár másodperc múlva visszajelzét kap, hogy x azonosítóval sikeresen megtörtént a kitöltés, mire listáján megjelöli, hogy x lakásban a számlálás megtörtént, s elköszön.

Természetesen azt is megkérdezi, hogy "Önön kívül még hányan laknak itt?", s ha erre 0-nál többet jelentő választ kap, akkor a fentieket végigcsinálja a többiekkel is. 18 éven aluliak esetében nem magukkal az érintettekkel kommunikál, hanem törvényes képviselőjükkel.

Ha pedig azt a választ kapja, hogy nem töltötte még ki az illető a neten, akkor megkérdezi, hogy hol szeretné kitölteni a kérdőívet, s önmaga szeretné-e vagy ő töltse ki a bemondása alapján. A lakásba nem kéredzkedhet be a kérdezőbiztos, alapesetben állva az ajtóban tölti ki a kérdőívet, csak akkor mehet be, ha a kérdezendő ember kifejezetten beinvitálja.

Az eredmények időközben már közzé is lettek téve. A nemzetiség és az anyanyelv kérdésre kevesebb mint 1 % nem adott választ, a vallás kérdésre pedig 7 % nem válaszolt. Egyébként felekezeten kívülinek, nem hívőnak és ateistának 5 % mondta magát. 0,2 % került az "egyéb" vallást megvallott kategóriába, itt vannak a dzsedájok is.

max val, a bircaman · http://hurramilliomosleszek.co.nr/ 2011.09.25. 13:27:05

@IGe:

Vallás esetében ez nem így van. A vallás belső meggyőződés kérdése, s mindenki másképp értékelheti ugyanazt.

Jofiu 2011.09.25. 13:30:41

Mondtam is anyáméknak, hiába afféle megszokásos katolikusok, ha kérdezik azt mondják, mert nekik még kellett az otthoni szubkultúrában, mindegy is miért nem azok valójában, a lényeg, mondtam, be ne írják magukat katolikusnak a népszámláláskor. Ennyivel is hozzájáruljanak, hogy ne erre költsük a kevés adófointokat.
Nem érdemlik meg, semmi alapon sem.

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2011.09.25. 13:43:13

Na ez sem véletlen:

uj.katolikus.hu/cikk.php?h=1652

"Népszámlálás 2011 – Jelentkezés számlálóbiztosnak
2011. augusztus 4., csütörtök 14:44

A Központi Statisztikai Hivatal 2011. október 1. és 31. között népszámlálást tart Magyarországon. A népszámlálás során a lakosság vallási hovatartozását is feltérképezik. A Püspöki Konferencia a népszámlálás minden szempontból megfelelő lebonyolítása érdekében arra kéri a katolikus híveket, hogy kérdezőbiztosként minél többen vállaljanak részt a társadalom felméréséért zajló áldozatos munkában. Mivel a számlálóbiztosok munkáját felkészítési idő előzi meg, azt javasoljuk, hogy legkésőbb augusztus 15. hétfőig jelentkezzenek területi jegyzőjüknél azok, akik ebben a jelentős feladatban részt szeretnének venni. A lakosság adatainak felvétele egyrészt az elektronikus és papíralapú önkitöltéses, másrészt az interjús módszer segítségével történik.

A püspökök testülete fontosnak tartja a népszámlálást, ezért országos kampányt is indít, amellyel arra buzdítja híveit, hogy vállalják vallási hovatartozásukat, és nyilatkozzanak arról a népszámlálási kérdőíven. A népszámlálásról bővebb információkat, részleteket az alábbi elérhetőségeken kaphatnak:
www.ksh.hu
www.nepszamlalas.hu
Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Titkársága Sajtószolgálat: (+36-1) 321-09-45, sajto@katolikus.hu "

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2011.09.25. 13:45:41

@max val, a bircaman:
Csak hogy a katolicizmus egy egyházat takar elsősorban. Ott meg lennie kellene tagnyilvántartásnak és pontosan főre tudniuk kellene a tagjaik számát. A vallás és egyház összemosása is a statisztikai csalás fő eleme.

max val, a bircaman · http://hurramilliomosleszek.co.nr/ 2011.09.25. 14:00:25

@IGe:

A katoliusoknak van saját statisztikájuk, s tudják hány tagjuk van.

A népszámlálás célja viszont annak megismerése, hogy a polgárok hogyan nyilatkoznak.

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2011.09.25. 14:04:18

@max val, a bircaman: Akkor az mennyi is? 8-12% max a lakosságnak, aki katolikus. Ebből kihozni 52% felettit azért nem semmi??? Erre már Churchill is csettintene. Tudod ő mondta, hogy van kis csalás, vagy csalás és van statisztika. Ő csak annak a statisztikának hitt, amit ő hamisított. Bölcs ember volt.

max val, a bircaman · http://hurramilliomosleszek.co.nr/ 2011.09.25. 14:07:53

@IGe:

Kevered a dolgokat.

Nem kizárólag ateista és buzgó hívő van. Van egy csomó köztes kategória.

Buzgó hívőként valóban alig a magyarországi lakossága 15 %-a mondható. S mondjuk van ugyanennyi ateista is.

A többi 70 % meg valahol középen van.

Vannak agnosztikusok. Vannak olyanok akik hisznek a vallásukban, de nem minden tanításban. Vannak akik többnyire hisznek, de ritkán gyakorolnak vallást. Vannak akik csak kulturálisan kötődnek vallásukhoz.

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2011.09.25. 14:11:47

@max val, a bircaman: Te kedered a dolgokat. Nagyon is tisztába vagyok a vallási és egyházi, továbbá a világnézeti különbözőségeknek. A Népszámlálással csalók éppen azt használták ki, hogy sokan nincsenek vele tisztában.

Egy csalás alapján kijelenteni és nemzetközi statisztikákba is szerepeltetni, hogy hazánk katolikus ország és katolikus többségi ország, egyenesen vérlázító.

max val, a bircaman · http://hurramilliomosleszek.co.nr/ 2011.09.25. 14:12:00

@IGe:

A 2001-es népszámlálás 52 % katolikust mutatott ki az országban. Nem 52 % templombajáró, buzgón hívő katolikust! Ebben benne van az összes általam említett kategória.

max val, a bircaman · http://hurramilliomosleszek.co.nr/ 2011.09.25. 14:12:42

@IGe:

A katolikus többség tény. 52 % az már többség.

mrgmrg 2011.09.25. 14:13:31

IGe:

Szanalmas ez a vergodesed.

"Aki nem követi az egyháza tanait, az bizony nem tagja az egyháznak."

Ez igy van, de vallas es egyhaz baromira nem ugyanaz es a nepszavazason _NEM_ azt kerdezik, hogy mi az egyhazi hovatartozasod, hanem azt, hogy mi a vallasi hovatartozasod.

Ez alapjan pedig ugy gondolom, hogy siman jogom van a katolikus melle tenni egy X-et, mert az passzol ram legjobban, akkor is, ha nem jarok minden heten 2x templomba, nehogy mar te mondd meg mindenkinek, hogy mit tehet es mit nem.

Masreszt pedig ezek a kerdesek ugy tudom opcionalisak, ha nem akarsz ne valaszolj, de hazudni egy nepszamlalason es/vagy hazugsagra buzditani szerintem siman hazaarulas, en is buntetnem.

En egyebkent finomitanam a kerdoivet, minden vallashoz 3 tovabbi valasztasi lehetoseg, hogy aktiv/neha aktiv/passziv. Ez alapjan pedig lehetne sulyozni a tamogatasokat, passziv tagok utan kevesebb (vagy akar 0) jarna, de ez mar mas lapra tartozik, a nepszamlalas csak egy statisztikai adatgyujtes, amire epitenek a kormanyok es parlamentek 10 evig. Nem a nepszamlalas a hibas, ha rosszul ertelmezik.

Ugyhogy ne irj hulyeseget, hogy elcsaltak a 2001-es nepszavazast es nincs 52% a katolikusok aranya. Dehogynincs, 52% gondolta ugy, hogy ez illik ra legjobban a valasztasi lehetosegek kozul, mint _vallasi hovatartozas_ (es nem egyhazi hovatartozas).

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2011.09.25. 14:13:52

@max val, a bircaman:

Az a tény, hogy 52%-ra hozták ki csalással.

Ha a Népszámlálás korrekt lenne, akkor ez 8-12% közzé esne csak.

Jofiu 2011.09.25. 14:19:12

@max val, a bircaman:
Abban elvileg benne vagyok én is - nem voltam otthon, anyu beírt - és benne van sok birka is aki szokásból írja be, mert hagyomány van mi a tököm, amúgy leszarja.
Kurva nagy tény így 2%-ra pontosan, ja, sziklaszilárd.
A gyakorló vallásosokat kellene figyelembe venni legkésőbb a támogatások osztogatásánál, hisz miattuk kell intézményes egyház. Aki nem gyakorolja arra nem kell költeni, ugyebár.

max val, a bircaman · http://hurramilliomosleszek.co.nr/ 2011.09.25. 14:22:01

@IGe:

Tévedsz. De már ezt elmagyaráztam. Nem kizárólag ateista és buzgó hívő van. Van egy csomó köztes kategória. Mindenkinek szabad joga eldönteni, hogy milyen vallást vall meg.

max val, a bircaman · http://hurramilliomosleszek.co.nr/ 2011.09.25. 14:23:17

@Jofiu:

Jelenleg nem a népszámlálási statisztika alapján megy az egyházfinanszírozás, hanem az adó 1 %-ok alapján.

max val, a bircaman · http://hurramilliomosleszek.co.nr/ 2011.09.25. 14:27:54

@Jofiu:

Legközelebb te magad töltsd ki a kérdőívet, hogy ne fordulhassan többé elő, hogy más olyat ír be, amit te nem szeretnél.

A pontos adat: 10 198 315 főt mutatott ki a 2001-es népszámlálás, ebből 5 558 456 fő mondta magát katolikusnak. Bocs, most látom, hogy ez nem 52 %, hanem 55 %. (Pontosabban: 54,50 %.) Az előbb rossz számot néztem.

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2011.09.25. 14:28:21

@max val, a bircaman: Hazugság!!! Ott van a vatikáni szerződés, ami elvileg lejárt ebben az évben. Továbbá ott van a sok kesze-kusza támogatási út.

Direkt nem számolták össze, mennyit kapnak az egyházak

Spirk József

2010. december 20., hétfő 10:59

|

A rendszerváltás óta csak egyszer próbálták összeadni, hogy mekkora juttatást kapnak a hazai központi forrásokból a magyar egyházak, az általuk alapított vagy hozzájuk közel álló szervezetek, alapítványok és cégek. A kísérletet leállították, ezért az egyházi pénzekről a mai napig egyetlen dolog tudható: az egyházak szerint kevesebb, mint kellene. Ezt az álláspontot akceptálva toldotta meg Semjén Zsolt ötmilliárd forinttal a jövő évi költségvetés kifejezetten egyházi tételeit, amelyek ezzel a rekordnak számító hatvanmilliárd fölé emelkednek. A valós összeg azonban ennél jóval több lesz....

index.hu/belfold/2010/12/20/direkt_nem_szamoltak_ossze_mennyit_kapnak_az_egyhazak/

Jofiu 2011.09.25. 14:30:56

@max val, a bircaman:
Akkor jó.
És maradjon is így!
Hisz a milyen vallású az ember kérdésre adott válaszok vajmi keveset jelentenek, lassan már tendenciát se nagyon, pláne nem 2% pontosan. Ki tudja ki milyen megfontolásból válaszol ezt vagy azt.
Látsd Jedi hülyeséget. Vagy a témában érdektelen, 'jobb híján behúzom ezt, hisz nagyanyám járt templomba' típusuak.

Jofiu 2011.09.25. 14:34:12

@max val, a bircaman:
Anyám csak jót akart, azért alapvetően megbízható. ; ) Csak pont akkor jött a biztos mikor én máshol voltam.
Amúgy ja, nem fog újra előfordulni, ezt alaposan megbeszéltük. Pláne nem hirdeti helyettem a meggyőződéseimet.

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2011.09.25. 14:34:42

Míg I. Viktor 4 év alatt "csak" 2.75 -szeresére emelte az egyházak közpénzből történő állami támogatását, 2002-ben a Medgyessy kormány költségvetési tv.javaslata szerint egy év alatt több mint a további duplájára emelkedett 33.23 milliárdról 67,7455 milliárdra! (Tehát ez egy hír 2002, 2003-ből)

"Az SZDSZ kimutatása szerint az egyházak 2004-ben mintegy 36,5 milliárd forint költségvetési támogatásban részesültek. A mi kimutatásunk szerint, – ami nem teljes –, ez az összeg 92,2528 milliárd forint volt" forrás az MSZP honlapjáról (ez meg 2005-ből eredő hír)

Mekkora korrupció és káosz lehet ott, ahol 3 szoros az eltérés a két kormánypárt kimutatásában? Mára ez már átlépte és meghaladta a az évi több száz milliárdos szintet... Nos ebből már van mit visszaosztani különféle trükkökkel a pártoknak és hát nem is véletlen, hogy a legtöbb párt látensen, vagy nyíltan dörgölőzik a nagy hazai egyházakhoz. Nos ha itt is kiborulna végre a bili, akkor nem lenne olyan kelendő a kenetteljes kamuzás.

max val, a bircaman · http://hurramilliomosleszek.co.nr/ 2011.09.25. 14:39:35

@IGe:

Az egy külön dolog.

Az alapfinanszírozás az 1 %-ok alapján volt eddig.

Jofiu 2011.09.25. 14:41:40

@max val, a bircaman:
Jah, mellesleg egyházfinanszírozás.
Nem kéne.
A Jedi hívők sem kapnak terembérletre sem, én se természetjárásra, aki valamiben hinni akar azt eltartja maga.
De nem mindenki.
És akkor mondjuk annyival is több jut otktatásra, nem kellene a túltömött egyháznak átvenni az alulfinanszírozott iskolákat. (néhol előírva, hogy a kényszerhelyzetben lévő szülők otthon is kövessék a vallás előírásait: vallásszabadság, mi?!)

max val, a bircaman · http://hurramilliomosleszek.co.nr/ 2011.09.25. 14:47:42

@Jofiu:

Mindenki másképp értelmezi. S ebben nincs semmmi baj.

Saját családomból, 2001-ből:

- egyik nagymama hívő, s gyakorló hívő, hát itt nem volt gond, megvallotta, hogy ortodox,
- másik nagymamám agnosztikus, csak temetésekre meg hasonlókra jár templomra, mégis görögkatolikusnak vallotta magát,
- apám ateista, formailag egyháztag, megtagadta a válaszadást,
- anyám agnosztikus, formailag egyháztag, s megtadta a válaszadást,
- én hívő vagyok, s bemondtam a vallásomat,
- feleség hívő, s bemondta a vallását.

max val, a bircaman · http://hurramilliomosleszek.co.nr/ 2011.09.25. 14:53:42

@Jofiu:

Ezzel nem értek egyet.

Az állam egy rakás dolgot finanszíroz. Miért éppen az egyházak legyenek kizárva?

Szerintem a lényeg, hogy átlátható módon, fix szabályok mentén történjen az egyházfinanszírozás. Annak idején a már kimúlt SZDSZ javasolta: legyen 1 % helyett 2 % adófelajánlás az egyházak részére, viszont minden más támogatás szűnjön meg. Az lett volna a jó megoldás.

Ill. annak idején az MSZP-s egyházügyi államtitkár (Szalay Istán, volt szegedi polgármester) javaslata volt még jó. Eszerint legyenek egyházi "kopogtatócédulák", amit az állampolgárok átadnak kedvenc egyházuknak, s ha meg nem akarnak egyházat támogatni, akkor széttépik. Majd az egyházak támogatása a begyűjtött cédulák alapján menne.

Persze mindkét javaslatot lesöpörte mind az MSZP, mind a FIDESZ...

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2011.09.25. 14:57:24

Akkor a katolikusok szépen vállalják fel Hitler hittársukat is! :

Hitler időnként istenhívőként nyilvánult meg, és azt állította magáról, hogy keresztény: "A Führer tudatta azokkal, akik a Végső Megoldás végrehajtásával voltak megbízva, hogy az emberöléseket a lehető leghumánusabb módon kell elvégezni. Ez megfelelt azon meggyőződésének, hogy úgy érzékelte: Isten adott neki parancsot, hogy tisztítsa meg a világot az élősdi férgektől. Mivel a római egyház köztiszteletben álló tagja volt - noha annak hierarchiáját gyűlölte - 'Katolikus vagyok most is, akárcsak eddig, és mindig az is maradok' - mondta Hitlel, magában hordozta a katolikus egyház azon tanítását, hogy Jézust a zsidók ölték meg. A kivégzéseket tehát a lelkiismeret-furdalás szikrája nélkül végre lehet hajtani, hiszen ő csak Isten bosszúálló kezeként cselekszik - amennyiben a kivégzéseket személytelenül, kegyetlenség nélkül hajtja végre."
- John Toland (Pulitzer-díjas): Adolf Hitler, 507. old., az 1941 őszén történt események tárgyalásánál

penelope garcia 2011.09.25. 15:00:05

@no mail, no problem:

Ebben tévedsz. Meg lettél számolva, csak nem a saját beszámolód, hanem a szomszédaid elmondása alapján. Ugyanis a számlálóbiztosnak mindenkiről KELL adatot szereznie. Ha személyes formában, akkor a környezettől.

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2011.09.25. 15:06:29

Meg persze Sztálin is keresztény ember volt, aki 21 éves koráig papnak is tanult. Megkeresztelve megvolt és a szentségeket is felvette. Majdnem fel is szentelték pappá.

penelope garcia 2011.09.25. 15:08:15

@seahawks:

A büntetés dolog csak akkor érvényes, ha megállsz a számlálóbiztos előtt, és kijelented, hogy márpedig te nem vagy hajlandó együttműködni. Ilyen esetben a biztos jelenti ezt a felügyelőjének, és együtt visszamennek hozzád, hogy meggyőzzenek. Ha továbbra is vered a melled, hogy márpedig téged meg nem számolnak, akkor szabálysértési eljárás indul ellened.
Viszont ezzel nem érted el azt, hogy számlálatlan maradhatsz, mert a környezetedet kérdezik ki rólad (tehát lehet, hogy súlyos hülyeségeket írnak rólad).

penelope garcia 2011.09.25. 15:15:40

@vuk_:

Na, akkor elárulom, hogy miért rohadtul fontos hőn szeretett kormányunknak, hogy megszámláljon minket.
A két kérdőív tele van érdektelen kérdésekkel, amik tkp csak a porhintés, hogy ne szúrd ki, mi a lényeg.
Ugyanis két dolog érdekli őket igazán: a lakásod és a munkád/munkáltatód.
Lefogadom, hogy be akarnak vezetni valamiféle lakásadót, és ehhez akarnak adatokat szerezni.
A munkás kérdés meg azért kell nekik, hogy megtudják, ténylegesen mennyien dolgoznak (akár feketén is), és hogy a munkáltatók esetében is összeszámolhassák, mennyi náluk a feketemunkás, aztán jól rájuk küldhessék a NAV-ot.

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2011.09.25. 15:19:14

@penelope garcia: Tehát a jó megoldás? Saját kezűleg kitölteni és nem a számláló biztosnak oda adni? Hanem be lehet dobni egy gyűjtődobozba valahol?

max val, a bircaman · http://hurramilliomosleszek.co.nr/ 2011.09.25. 15:21:16

@IGe:

Így igaz. Na és?

Sztálin kiábrándult fiatal felnőttként a kereszténységből. Nyilván egyháztag maradt, mert az egyházból nem lehet kilépni.

Egyébként Lenin is hivatalosan egyháztag volt, pedig ő volt az orosz kereszténység legnagyobb ellensége.

max val, a bircaman · http://hurramilliomosleszek.co.nr/ 2011.09.25. 15:23:09

@IGe:

Hitler nem hitt a katolicizmusban, ez a lényeg. Formailag persze katolikus volt. Kérdés, hogy a népszámláláson minek vallotta magát, de erről nincs adat.

max val, a bircaman · http://hurramilliomosleszek.co.nr/ 2011.09.25. 15:25:28

"Az 2001-es 52% feletti katolikus létszámot hoztak ki"

Most látom, hogy te is rossz adatot néztél! Az 52 % (nem 52 % felett, mert kicsivel 52 % alatt van) csak a római-latin katolikusok aránya, az összes katolikus 54,50 %. Valamilyen okból külön csoportba mentek a görögkatolikusok, pedig az ugyanaz az egyház.

Jofiu 2011.09.25. 15:26:06

@max val, a bircaman:
Ilyen elven még több dolgot is finanszírozhatna, igazából minden elképzelhetőt, minden haszontalan hülyeséget.
Az, hogy sok mindent finanszíroz, az még nem érv pont az egyházak finanszírozására.
Amit támogat annak valami konkrét és kézzelfogható haszna kell(ene) lennie, és az egyházak esetén oktatási vagy karitatív tevékenység nem elég. Ugyanis azt lehet egyházi halandzsa (szerintem az, ne vegye fel senki a véleményem) nélkül is, bőven, közvetlenül, ráerőltetett világnézeti propaganda nélkül.
Amúgy ha már valahogy, az a 2% nem hangzott rosszul. Az reprezentálja legalább az aktuális akaratot, közvetlenül. Az egyházaknak persze ez baromi kényelmetlen, kényelmesebb a kibulizott tuti, mint ha az igények szerint kell megélni, nem csodálnám ha igyekeztek volna meggyőzni a döntéshozókat, hogy a magyarok pedig tutira eltartott papságot szeretne magának, ez elemi igény, még a népszavazás is ezt mutatja.
Egy frászt.

max val, a bircaman · http://hurramilliomosleszek.co.nr/ 2011.09.25. 15:27:03

@penelope garcia:

Egy anoním kérdőív alapján hogyan lehet adót kivetni?

penelope garcia 2011.09.25. 15:27:14

@IGe:

Szerintem a jó megoldás az, ha "okosba" oldod meg. Mindegy, hogy te magad irkálsz, vagy a biztos (de figyeld a kezét!), a lényeg az, hogy eszedbe ne jusson olyasmit elárulni, ami később kényelmetlen helyzetbe hozhat. A lakásodat úgyis tudják, hiszen konkrét címre mennek, ott nincs mit tenni, azonban a melós kérdésnél még véletlenül se valld be, ha van valami fekete munkád, és semmiképpen ne adj meg munkáltatót (szerintem akkor is érdemes ez elhallgatni, ha fehéren dolgozol náluk - kis szívesség tőled, neki).
Hogy mit teszel nemzetiséggel-vallással-betegséggel azt jól gondold meg. Csak olyasmit válaszolj, amiről biztosan TUDOD, hogy nem bánod meg később. Például ha mondjuk az akasztófán is zsidónak vallanád magad...

penelope garcia 2011.09.25. 15:33:12

@max val, a bircaman:

A lakáskérdőív nem anonim. A biztos nem csak úgy kóvályog, ő pontos címre megy. Tehát a lakásról létéről magáról van adatuk, most csak pontosítani akarják annak paramétereit.
Aztán már csak ki kell számolniuk, hogy mekkora lakásadót akarnak felmarkolni, és a földhivatal adataival összevetve kiértesíteni a lakástulajdonosokat, hogy mennyit lehet perkálni.

Egyébként ezzel a kérdőívvel azt is megtudják, hogy melyik lakásban élnek albérlők. Tehát minden kiadott lakásról tudomásuk lesz, és a feketén kiadókat természetesen jól megb.sszák (cím alapján egyeztetve a nevekkel).

max val, a bircaman · http://hurramilliomosleszek.co.nr/ 2011.09.25. 15:33:20

@Jofiu:

1990 óta jogszabály mondja ki, hogy a vallás és az egyházak hasznos dolog. Egyetlen kormány sem akart ezen változtatni.

Egyébként én hívőként szintén azt vallom, hogy mesterségesen nem kell egyházakat lélegeztető gépen tartani. Az alapelvnek annak kell lennie valóban, hogy tartsák el a hívők. Én azt támogatnám leginkább, hogy az adófelajánlásokon kívül más pénz ne legyen legfeljebb pályázati pénzek egyes specifikus esetekben.

Pár éven keresztül nemcsak egyszerű hívő voltam, hanem "egyházvezetőségi személyiség", az egész ügyet jól ismerem belülről is.

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2011.09.25. 15:34:36

@penelope garcia: Jómagam úgy fogom kitölteni, ahogyan itt írtam. Viszont ha másként tölteném ki, akkor sem tartozik a kérdezőbiztosra. Tehát lennie kell ládikónak, ahova be lehet dobni. Címmel névvel, nem leszek hülye postán feladni és az intenetten való kitöltés meg valóban beazonosítható.

max val, a bircaman · http://hurramilliomosleszek.co.nr/ 2011.09.25. 15:36:48

@penelope garcia:

Én minden kérdésre válaszoltam 2001-ben, s mindenre az igazat.

Egyetlen kifogásom csak az volt, hogy nem volt hely az általam beszélt összes idegen nyelv felsorolására. Ha jól emlékszem, csak 3 hely volt. Erre a kérdezőbiztos röhögött, s azt mondta, hogy válasszam ki a 3 kedvencemet és azt mondjam.

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2011.09.25. 15:39:14

@max val, a bircaman: A manót éppen most lépett fel a kormány a kis Biszniszegyházak ellen és csak a NAGY BIZNISZEGYHÁZAKAT hagyta meg.

Jofiu 2011.09.25. 15:41:23

@max val, a bircaman:
Hm.
Akkor a szememben egy pozitív példa vagy. : )
Volt egyhézvezetőségi személyiségként is az igények szerinti támogatást preferálod inkább.
Egyetértünk.

ivor 2011.09.25. 15:42:23

@nemorino:
Na most baj van, mert én tényleg a Cagliostro gróf által alapított "Memphis-Misrahim" szabadkőműves páholy tagja vagyok! A rendnek egyébként Garibaldi is nagymestere volt. Ha most ez kiderül, akkor "titkos társaságnak " is tagja vagyok, amiért kirúghatnak az állásomból (is)? A hitemről,már nem is beszélve! Szóval, inkább letagadok mindent, mert OV csapatához képest az AVH kismiska volt! (amit itt írtam, márt azt is tudják) Nedudghi......

max val, a bircaman · http://hurramilliomosleszek.co.nr/ 2011.09.25. 15:42:50

@IGe:

Az bejegyzett egyházaknak max. a 10 %-a bizniszegyház.

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2011.09.25. 15:42:58

@penelope garcia: Természetesen a kérdezőbiztos be nem teheti a lábát sem a házunkba, sőt még kerítésen belül sem jöhet. Valószínűleg netről töltöm le a lapot és kinyomtatom, de kódok nélkül, mert amit kérdezőbiztostól fogadnák el, az már bejelölt lehet. Aztán névtelenül beledobom ha más ne az adott önkormányzat postaládájába, vagy leadom név nélkül a portán.

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2011.09.25. 15:44:11

@max val, a bircaman: A vatikáni katolikus egyház a legnagyobb bizniszegyház. Lásd Leleplezett Vatikán című oknyomozó könyvet.

max val, a bircaman · http://hurramilliomosleszek.co.nr/ 2011.09.25. 15:46:41

@Jofiu:

Hozzáteszem: vannak speciális esetek is.

Egy ismerős egyház esete. A trianoni béke következtében tagságuk száma milliósról pár tízezresre csökkent. Viszont tulajdonukban van pár értékes műemlék. Képtelenek a műemlékeket fenntartani, akkor sem menne, ha minden egyháztag folyton adakozna. Ilyen esetekre gondolom azt a lehetőséget, hogy pályázati pénzekre legyenek jogosultak az adófelajánlásokon FELÜL.

Jofiu 2011.09.25. 15:55:55

@max val, a bircaman:
Célzottan bizonyos műemlékek fenntartására, közkincsre természetesen mehet pénz.
De csak átláthatóan, ellenőrzötten.
Ha meg nem tetszik, és nincs aki eltartsa, akkor a manapság divatos iskolák egyházi működésbe adásának mintájára mehet állami kézbe.
... de itt akár abba is hagyhatjuk, mindez csak akadémikus fejtegetés a mai közviszonyok között, sajnos.

Jofiu 2011.09.25. 16:00:00

@IGe:
Meglepődnék ha így elfogadnák.
Mi állít meg, hogy kitölts még 100 példányban kitalált személyek nevében, más címére, merő poénból.

yoda-jedi 2011.09.25. 16:04:53

@FSM-hívő: ugyanígy látom... esélytelenek...

sajnos az adatok megbízhatatlanok... pont ezért+"ők" is csalnak... mindenki csal ergó senki nem tudhat semmit...

most a szokásosnál torzabb adatok lesznek mert épp egy jogállam mexűnte utáni diktatúrában zajlik... kicsit még bizalmatlanok a zemberek a kubatov lista+ügyészség+pintér+matolcsi miatt...

egyébként 9,9 milliót tippelnek most lakosság számot... valójában 9,6-9,7 millió lenne... de a bizalmatlanság miatt 9,4-9,5 re fog kijönni...

érdekes lesz...
apropó a hajléktalanokat hol számolják meg?
a netes adatlapot honnan tudják hogy hiteles?
(nyilván egy netcafében adom fel, vagy a szomszéd ip címével...)

debil ország ovis kormánya sz@rjogszabályok, impotens hivatalok...

Jofiu 2011.09.25. 16:07:16

@yoda-jedi:
nepszamlalas.hu
"Az Ön címére 2011. szeptember 27-től, eljuttatott borítékban lévő a Lakáskérdőív első oldalán találja meg, az „Azonosító”-t és az „Internetes belépési kód”-ot."

yoda-jedi 2011.09.25. 16:08:56

@Jofiu: és mi van ha nem megyek haza ez idő alatt... mert ez van.

tértis ajánlott levél? ennyi eszük is van?

yoda-jedi 2011.09.25. 16:12:35

@Jofiu: elmegyek direkt erdélybe egy hónapra... lehet kérni pecsétet a határon? igazolásom is lesz:) (alibi)

szubotaj 2011.09.25. 16:14:24

Nem tisztem védeni a katolikus egyházat, főleg, mivel muszlim vagyok, de egyrészt nemzetközi szerződésben vállalt kötelezettsége az országnak, másrészt rendes (tehát teljes) kárpótlás helyett ebben egyeztek meg. Gondolom, nem tartod kárpótlásnak, ha működő intézmények helyett egy-egy romos, üres épületet kaptak vissza, a 2 millió hold földből szinte semmit, stb stb

yoda-jedi 2011.09.25. 16:14:49

@max val, a bircaman: "tartsák el a hívők"

ugyanezt mondom a politikusokra és a pártokra...

egyetlen fillér állami támogatást se kapjanak....

2 706 292 ember dobja össze a fides büdzsét... vagy az már nem menne olyan lazán? azt meggondolnák? nem úgy mint egy ártatlannak tűnő ikszet...

Jofiu 2011.09.25. 16:20:16

@szubotaj:
már bocs, de a 45 előtti idők szempotjából pont a vagyon elvétele volt a kárpótlás.... az is egyfajta kompromisszum volt, ha már azokank nem lehett visszaadni amken felhízlalták magukat vagyon szintjén a keresztényi alázat lovagjai....

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2011.09.25. 16:26:04

Kérek mindenkit maradjunk a témánál. Néhány témától erősen eltérő hozzászólást moderáltam és logikusan a rá adott válaszokat is. Köztük a magamét is.

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2011.09.25. 16:34:03

A Leleplezett Vatikán című könyv pontos dokumentumokat tár az olvasó elé a hitleri és olasz fasizmussal kötött szövetségről és a későbbi vatikáni maffia kapcsolatokról és banki tevékenységekről is. Ezek bárki által ellenőrizhető hiteles dolgok.

Érdemben lehet kritizálni, ha vannak konkrétumok, de csak úgy lefikázni és közben meg semmi tényszerű kritikát meg nem fogalmazni itt nem fog menni.

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2011.09.25. 16:55:36

Ha csak nem konkrétan ide tartozó a téma, akkor javaslom a következő helyen folytatni az általános vitát. Ott eleve komoly a felvetés és nem ironikus, mint itt.

Írta: Mária
Anonim népszámlálás? Muhaha!

Nevet nem kérnek, de beazonosítható, sőt kellően érdekes adatok esetén gyanúsítható és számonkérhető is vagy. Októberben még a seggedbe is benéz az állam....

maria.blog.hu/2011/09/25/anonim_nepszamlalas_muhaha

2011.09.25. 17:57:27

@IGe:
Feljebb már írtam, hogy én is számlálóbiztos leszek. Az oktatáson külön kihangsúlyozták, hogy a nyilvánvaló hazugságot is tényként kell beikszelni. Szóval ha egy nagymama azt mondja, hogy csak 28 éves, akkor azt fogja beírni a számlálóbiztos. Nézzétek már meg a kérdéseket, szerintetek majd a kormány azon fog rugózni, hogy miből van a házatok falazata, vagy hány nyelven beszéltek és ezt fogja számonkérni, miközben még egy nyüves költségvetést sem tudnak elkészíteni? Se idejük, se tehetségük, se kapacitásuk nem lesz erre. Ez már paranoia, tíz éve szintén a Fidesz alatt volt népszámlálás, mégse jött a fekete autó, hogyaszongya: "Maga nem is örmény!"

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2011.09.25. 18:51:43

@nemorino: A kérdéseket már akkor megnéztem, amikor először publikussá tették.

no mail, no problem 2011.09.25. 18:52:04

@penelope garcia:

na, ez érdekes lehetett. akkoriban vagy mindkét mellettünk levő lakás üres volt, vagy ha pont nem, akkor a benne lakók legfeljebb azt tudták, hogy hány felnőtt, hány gyerek. az alattunk levő lakások közül kettőben tudhattak kb. ennyit, aztán slussz. nem tartjuk mi kapcsolatot senkivel se a házban, köszönök mindenkinek akinek emlékszem az arcára, néha beszélgetek a gondnokkal, ő ehhez hozzá tudja tenni, meg hogy nagyjából mivel foglalkozom, és hány négyzetméteres a lakás, és amúgy egy rendes ember vagyok ;)

én nagyon tudatosan low profile üzemmódban vagyok, több évtizede, ami nyilvános nyomot hagytam magam után azt egyrészt pont leszarom, másrészt arról a lakóközösség tudja a legkevesebbett. legalábbis remélem ;)

no mail, no problem 2011.09.25. 19:00:24

@nemorino: ebbe neked valószínűleg nem kevés igazad van, csak én még a kádár-korszakban szocializálodtam, és reflexszerűen ugrik össze a gyomrom a népszámlástól. pont olyan stresszes érzésem van, mint amikor a létező szocializmus alatt átkeltem a valamilyen szocialista ország határán. (és amely csak 1994 körül-után múlt el, amikor már valutalap sem volt, és annyi pénzt vihettem magammal, amennyit akartam, vagy volt.)

ex-dr. vuk 2011.09.25. 20:15:15

@penelope garcia: lakas? nem eleg a foldhivatalnal lefuttatni egy query-t? Meg mindig baromsagnak tunik.
A nepszamlalasbol nemtom hogy derul ki, hogy ki hol dolgozik... Es persze aki nem feketen tolja azt az allam tudja, hogy hol, szoval nem erdekes, aki meg feketen az hulye lesz elarulni.

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2011.09.25. 20:54:27

Amennyiben a 2001-es népszámlálás úgy történt volna, hogy a kérdező biztosok azt a kérdést teszik fel, hogy volt-e ön Kisdobos, Úttörő, Ifjú Gárdista, KISZ tag, MSZMP tag, MSZP tag és az ezen kérdéskör bármelyikére igen válasz esetén beírták volna automatikusan, hogy akkor az adott illető ateista, akkor az pont olyan jogi és gazdasági helyzetben lehetnénk mint Csehország. Ahol érdekes módon a lakosság többsége ateista és nem herdálják el a társadalom közös vagyonát arra érdemtelenekre.

penelope garcia 2011.09.25. 23:36:23

@IGe:

Nem lehet majd netről letölteni a kérdőívet. Vagy ott töltöd ki, a belépő kódoddal, vagy a kérdezőbiztostól kapott nyomtatványt használod.

penelope garcia 2011.09.25. 23:38:21

@nemorino:

Érdekes. Vajon nem azonosak az oktatások? :O
Nekünk azt mondták, a nyilvánvaló hazugságokat szelektáljuk ki, és próbáljunk helyes/hihető infóhoz jutni más helyről.

Don Quixote de la Ferko 2011.09.26. 06:47:21

@Zool2107:
Óvatosan osztogasd a segítséget, hiszen neked sokkal nagyobb szükséged van rá.
A kérdezőbiztos valóban nem viheti ki a névvel ellátott papírt, de ugyi nem kell messzire menni az időben, hogy melyik volt az a fasiszta fideSS, amelyik pártpreferenciás névlistákkal az összes választásnál megbukott. Az, hogy te nem emlékszel rá, az nem változtat semmin. Szóval a segítséget inkább magadra fordítsd, nagyobb szükséged van rá.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.09.26. 13:43:28

"A népszámlálással kapcsolatban a szientológiai jellegű kérdőív miatt, a Semmi Közük Hozzá válaszadást javaslom a kötelező kérdésekre. Ebbe bele sem lehet kötni, hiszen a válaszadás megtörtént és a valóságnak megfelelő."

:-)))

Jó poén ez az írás, felvidított.

Csillaghamu · http://csillaghamu.blog.hu 2011.09.26. 14:46:43

Több országban elterjedt szokás a népszámlálásokkor Jedi Rendbe tartozni, viszont egyes országokban ha valaki nem elismert egyházat ír be a rublikába, akkor az "egyéb vallások" vagy a "nem definiált" vagy az "értettük, de az adatokba bele nem számítjuk kategóriába kerül.

Itthon mi a helyzet?

Tudom, hogy régen terjedt körlevél, miszerint ha X ember összegyűlik, akkor hivatalos vallássá fogják nyilvánítani, de egy sok országban terjedt és nem mindegyikben volt igaz.

A másik meg, hogy sok vallástalan vagy a vallás térnyerésének visszaszorításán fáradozó csoport kritizálja a cenzusokkor a Jedi vallás és egyéb "képzeletbeli" (mintha nem lenne az összes az ;) vallás befirkálását, mondva, hogy megkönnyítik a vallásos csoportok térnyerését a fenti és egyéb statisztika-akrobatizálások miatt.

Személy szerint inkább beikszelem az ateista rublikát - nem mintha bíznék a kormány jóindulatában vagy bölcsességében vagy éppelméjűségében.

tintamin 2011.09.26. 21:18:20

Ó, mi vak voltam, nem értettem, hogy honnan a vérből ez az iszonyatos nyomulás az egyházak (főleg a katolikus) részéről, hogy einstandolják a vidéki iskolákat.

Hát innen. Őrület, mi megy, exponenciálisan nő az egyházi iskolák száma.
Leosztanak nekik 100milliárdot, abból ők vissza 20-at, a maradékból meg beindítják az utánpótlást. Hatalmas ötlet, mindenki jól jár. Csak a zemberek nem...

Egyébként jó dolog, mert az egyház sima offshore-cég országhatáron belül, a politikusok kedvence lett az utóbbi időben. Fideszék rögtön rájöttek, (vagy a papok értették meg végre, hogy mi az a "mutyi"), hogy milyen klassz ez a rendszer.

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2011.09.27. 09:11:05

Itt az a fő gond, hogy amíg egy parlamenti szavazásnál megoldott az anonimitás, tehát a szavazó BEAZONOSÍTHATATLANSÁGA itt ez nincs tehnikailag kizárva.

Tehát nincs garancia arra, hogy a személyes adatainkat valaki megismerje, azonosítsa, felhasználja , tárolja, rendszerezze.

márta)) 2011.10.04. 21:06:49

Tehát nincs garancia arra, hogy a személyes adatainkat valaki megismerje, azonosítsa, felhasználja , tárolja, rendszerezze. "

Nem is kell garancia. Egy kattintás a számitógépen és mindenkiről tudnak mindent (az illetékesek)?

A másik. Nagyon sokan a közösségi oldalakon szinte teljes információt adnak magukról.
Tehát akkor mire kellene garancia???

jakabaaa 2012.01.26. 11:21:03

@IGe: Toland Hitler-könyve létezik magyarul?
süti beállítások módosítása