Logika, Helyes ÉrvelésTan, Mítoszirtás és Hit-Eltérítés sok Humorral

Világnézet

Világnézet

Óvakodjatok a szientológia vallástól!

2013. október 29. - IGe

Mire semmi sem marad című játékfilmet Niki Stein, a Tetthely krimisorozat egyes epizódjait is forgató rendező készítette. Egy apáról szól, akitől különféle érzelmi zsarolásokkal és más pszichés manipulációkkal elszakítják a gyerekétől a szcientológusok. A filmesek hónapokig gyűjtötték az anyagot, elsősorban azoktól, akik kiszálltak a szervezetből. Nagyon érdemes megnézni és kerülni mindenféle helyet és személyt, ahol hasonló módszertanok feltűnnek.

Mire végül semmid sem marad.jpg

Az igaz történet egy német családról szól, akiket prédaként ölel át és fon be egy magát vallásnak hirdető csoportosulás, a szcientológiai egyház. Miközben a fiatalasszony képtelen elszakadni, s egyre mélyebben és szorosabban kötődik a szervezethez, a férj, aki korábban maga is szcientológus volt, úgy dönt, hogy otthagyja a társaságot. Sikerül is a menekülés, ám eközben elveszíti a hitvesét és a kislányát. A kényes témának számító filmet titokban forgatták, mert az alkotók tartottak a szcientológusok támadásaitól. A német közszolgálati televízióban való bemutatása óta azonban csak fokozódnak a film körüli feszültségek, botrányok. A németországi szcientológusok szerint a tévéfilm a türelmetlenség és a diszkrimináció légkörét alakítja ki egy vallási közösség ellen". A film készítői azonban cáfolják a vádakat, s mint hírlik, nem futamodnak meg, mert az igazság, vallják, mindennél előbbre való.  (port.hu)

A teljes film magyar szinkronnal:

 

A Xenu röpirat

utóirat 2014.09.01;

Nagyon fontos tudnotok, hogy hazánkban a társkereső irodák kb. 30-50%-a szientológia módszertannal és a szientológia fedőszervezetként működik. Tehát nagyon nem jó, ha bármelyiknek több adatot adtok meg a minimálisan kívánatosnál. Különös képen ne mondjatok, ne írjatok semmit sem

- munkahelyi adataitokról, beosztásotokról
- kereseti, vagyoni helyzetet se adjatok meg
- szexuális szokásokról a minimum. (férfiakat, nőket szeretitek és slussz)

Az egyik ilyen társkereső cégről és csaló vezetőjéről , pontos megnevezés és cégnév nélkül írtam régebben több blogbejegyzést is. A blogbejegyzéseim töröltették és sikerült elérni, hogy másfél évig nem jelenhettek meg jegyzeteim az index.hu blogketrecében. Be is pereltek és kapcsolataik és módszertanaik által el is értek egy 5+1 millió forintos büntetést ellenem. Most éppen ezt intézem, hogy stornózva legyen.

A bejegyzés trackback címe:

https://vilagnezet.blog.hu/api/trackback/id/tr645604523

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Szientológia egyház is törvények feletti akar lenni, akárcsak a katolikusok 2013.10.29. 12:03:49

"Szent szar!" címmel írt újabb kiemelkedően bátor és szókimondó cikket Tóta W. Árpád az indexen. Most éppen a szientológia egyházról és teljesen jogosan. (2006 májusi cikkem, amire az Adatvédelmi Biztos is reagált)     A Római Katolikus Eg...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Zsuzsanna Malac 2014.06.24. 14:37:06

Az nem scientológia?
Egyébként az ÖSSZES vallástól óvakodom.
süti beállítások módosítása